Kómásan, fájó derékkal és alféllel keltem az én szerelmem mellett. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy éjjel végre megtörtént köztünk az amire vártam. Nem tudom, hogy juthatott eszembe, hogy nem szeretem. Szégyellem érte magamat. Nem is kicsit.

- Mmmhh...- morgott fel mellettem, mire nekem muszáj volt mosolyognom.

Nagyon édesen festett. Akár egy édes kis nyuszi. Senki sem gondolná, hogy a föld legveszélyesebb embere... Azaz
... Lénye. Oda hajoltam a szájához, s adtam rá egy puszit.

- Jó reggelt!- köszöntöttem.

- Szia, Tae...- nyitotta ki álmosan a szemeit egy mosoly kíséretében.- Hogy érzed magad?- bújt a mellkasomba.

- Jól vagyok.- kuncogtam.

- Nem fáj semmid?

- Nem.- ráztam meg a fejemet.- Talán egy picit ott alul.

- Ne haragudj. Igyekeztem!- fújta ki élesen a levegőt.

- Ugyan... Nagyon jó volt. Köszönöm.- mosolyogtam rá, majd szerelmes pillantásokat vetettem a gyönyörű arcára.

Lassan felült, aztán felhúzott, egyenesen az ölébe, s az arcomra simítva csókolt meg. Imádtam Jungkook csókjait. Finomabbak és édesebbek voltak mindennél ezen a világon. Karjaimat nyaka köré fontam és teljesen elengedtem magamat az érzésnek.

- Jimin ki fog akadni.- kuncogott.

- Jimin az utolsó személy aki érdekel ezen a földön.- mosolyogtam.- Jut eszembe. Látni szeretném anyát.

- Az most veszélyes lenne. Nem is kicsit. Anyukádat minden nap követik félvér vámpírok. Nem ajánlom, hogy a közelébe menj. Lehet, hogy megtámadnának.- sóhajtott egy nagyot.

- És miért nem kérsz meg valakit, hogy védje meg?! Hm? Képes lennél végig nézni azt ha megölik és nem csinálni semmit sem?!- akadtam ki.

- Ez nem így megy... Anyukádat nem fogják bántani. Namjoonnak te kellesz, nem pedig az anyukád.- simított végig az arcomon.

- De akkor is, Jungkook!! Ő az anyukám, nem pedig egy random ember! Kérlek védd meg őt!- néztem rá szomorú szemekkel.

- Taehyung. Hányszor mondjam el neked, hogy nem tudom?- lett idegesebb, így ő is felemelte a hangját.

- Miért nem lehet engem is átváltoztatni vámpírrá, Kook? Jimint miért lehetett, ha engem nem...?- halkultam el.

- Nem akarok szörnyet teremteni.- mondta, ijesztően nyugodt hangon, majd kiment a szobából.

- Szörnyet?! És Jimin mi akkor? Őt te változtattad át, nem más! Hát engem miért nem? Ennyire nézni akarod ahogy melletted megöregszek és meghalok, aztán ezt újra és újra?- halkultam el az utolsó mondatnál.

- Jiminre szükség van. Sosem árúlna el engem.- rázta meg a fejét.

- De én igen...- vágott belém a felismerés.

Felálltam, majd sietős léptekkel, könnyezve hagytam el az egész házat, s utam a kert egyik eldugott részébe vezetett. Tele volt virágokkal és illatosabb volt mint bármi amit eddig éreztem. Leültem a puha, zöld fűbe, s engedtem a könnyeimnek.

- Tae?- hallottam meg Jin hangját.

Nagy szipogásaimtól nem tudtam megszólalni, de segítség kérően néztem rá.

- Mi a baj? Láttam ahogy kirohantál a házból.- ült le mellém, s a hátamat kezdte el simogatni.- Az urunk tett valamit?

Kérdésére nem feleltem, inkább fel akartam tenni neki a sajátomat. Meg akarom szerezni amit akarok. Ha Jungkookkal, ha nélküle.

- Én parancsolhatok neked, nem?- töröltem le a könnyeimet.

- Igen, megteheted.- bólintott.

- Tégy vámpírrá!- mondtam ki határozottan.

Látni lehetett hogy ledöbbent. Arca fehérebb lett, szemei kitágultak, szemöldöke pedig felcsúszott.

- Ne...nem...nem tehetem. Jungkook halál büntetéssel jutalmazza azokat akik hozzád érnek...- rázta meg a fejét.

- Akkor én őt ölöm meg!- jelentettem ki határozottan.- Csináld!

Nyelnie kellett egyet, s a nyakamhoz hajolt. Megnyalta, mire engem kirázott a hideg, aztán penge éles fogait bele eresztette, pontosan az erembe. Nem ivott a véremből, csak megharapott, mit csukott szemmel tűrtem.

- Most innod kell az én véremből.- harapta meg a kezét, miről már folyt ia le a vére.- Benned van a méreg, már csak a vérem kell, Taehyung.

Lassan ráhajoltam a kezére, s inni kezdtem a sós, szinte tömény nedűt, mi később az életemet fogja jelenteni. Hirtelen hatalmas szűrést éreztem meg a szívemben, hallásom eltompult, látásom elhomályosult, s az egész testem összeesetten rándúlt meg. A fejem a földön koppant, majd minden elsötétült.

Hol vagyok? Minden sötét körülöttem. Senkit sem látok és nem is hallok? A fejem majd' széthasad, a lábaim pedig remegnek. Ki akarok innen jutni.

- Hahó?- kiabálok a semmibe, hátha valaki válaszol nekem.

- MinSoo!- hallottam meg egy mély, érdes hangot.

- Hol vagy?- csillant fel bennem a remény.

- Mindenhol.- válaszolt.

- Ki vagy?- kezdtem kétségbe esni.

- Te vagyok. Azt akarom, hogy láss mindent, hallj mindent, érezz mindent. Érezd a fájdalmat és tudd, hogy Jeong Guk az ellenséged. Jöjj rá az igazságra és nézz a múltba.

- Fejezd be!- csitítottam el.- Jeong Guk igenis jó! Mindig itt volt és lesz nekem!

- Az idők végezetéig...- suttogta.

- Az idők végezetéig.- ismételtem utána, s hirtelen esni kezdtem.

Estem a semmibe, én pedig csak ordítottam, egészen addig amíg bele nem estem egy vízbe. Sötét kék színe volt. Hiába úsztam fel, nem láttam a tetejét, nem láttam semmit sem. A levegőm folyamatosan fogyott... Fulladtam. Éreztem ahogy a tüdömbe folyik a víz, s nincs már levegőm.

Ilyen lenne meghalni?