- Ez azért elég nagy szó.- kuncogott.

- Az apámat akarom. Bármit megteszek.- feleltem határozottan.

- Ha eljön az idő elviszlek hozzá. Rendben?- simított ajkaimra.

- Most szeretném.

- Ahhoz vámpírnak kellene legyél...- hagyott szünetet.- És a páromnak.- nézett mélyen a szemembe.

- Kizárt!- vágtam rá.

- Biztos?- váltott át egy mélyebb hangra, majd megnyalta az ajkaimat, mik az érzésre elnyíltak egymástól.- Bármit megtehetnék veled. Most és itt.  De nem teszem.- távolodott el.- Nem akarsz engem. Én viszont nem megyek el innen addig amíg nem tudom meg, hogy jól van.

- Jól vagyok.- válaszoltam, kissé halkan.

- Nem vagy. Valld be, hogy rémálmaid vannak. Tudom, hogy az álmaidban vagyok. Mindig ott voltam.

Szemeim kikerekedtek, a szívem pedig kihagyott egy ütemet. Honnan tudja? Ki ő nekem igazából?

- Hét éves korod előtt semmire sem emlékszel. Nem akarod tudni, hogy miért?- kérdezte tőlem, mire én bólintottam egyet.- Sok sok éve az ősöm, akiről beszéltem már Jeon Jeong Guk, egyezséget kötött egy boszorkánnyal, miszerint, ha meghalnak MinSooval, esélyük legyen újra egymásra találni és megalakítani egy sokkal szebb világot. Ekkor jöttek létre a vámpírok. A nő örök életet adott Jeong Guk-nak. Viszont ez azzal járt, hogy hatalmánál fogva egyre több vámpír született és felkelést indított. MinSoo volt az egyetlen akit nem változtatott át. Jeong Guk oldalán harcolt, a végsőkig. Jeon úgy halt meg, hogy egy csata közben MinSoot megtámadták és a fiú védtelen volt, ezért futott, hogy megmentse. Viszont mindenkinek van gyengepontja és még a vámpíroknak is van, anire az emberek rájöttek. Egy pasas, ezüst karddal átszúrta a szívét és Jeon meghalt. Ezzel elindítva egy folyamatot. MinSoonak is halál volt a sorsa, de ő persze később halt meg. Majdnem kétezer évre rá megszülettem, mint Jeong Guk reinkarnációja, a legerősebb a vámpírok közül és... Te. Te vagy Kim MinSoo utódja a történelemben. Kiskorunkban találkoztunk már. Megígértem neked, hogy mindig veled leszek, hiszen én mindig tudtam, hogy ki vagyok. Te is kezdtél rájönni, de annyira... Törékeny voltál. Muszáj voltam rád bocsájtani egy varázslatot. Sajnálom, hogy eddig várattalak.

Sokkosan hallgattam a mesélyét, de nem akartam elhinni neki. Egy szavát sem szerettem volna elhinni. Viszont minden annyira... Logikus volt. Az álmok, az, hogy régen anyám felkarolta, de én nem emlékszek rá. Az álmaimban szereplő jelenetek, mondatok. Minden. Hirtelen homlokomra helyezte a tenyerét, becsukta a szemét, s elkezdett valamit mondani. Minden elhomályosult, a hallásom pedig eltompult.

Jungkook szemszöge:

Hiába ecsetelte Harin, hogy ennek nincs itt az ideje, mégis eljött. Taehyungnak meg kell tudnia ki is ő és miért él és kiért. Sok éve várok már erre a pillanatra és arra, hogy végre mellettem legyen. Elájultan, dőlt a párnái közé, a kezemet fogva. Én viszont felkeltem az ágyból és visszamentem Harinhoz.

- Innentől Tae az én felelősségem.

- Csak nem...?- kerekedtek ki a szemei.

- Ideje volt megtudnia. Kell nekem. El kell kezdenem azt amit az ősöm nem tudott befejezni. Taehyunggal az oldalamon, én leszek a világ legnagyobb, legerősebb és legrettegettebb lénye. Ő pedig a királyom lesz, ahogy mindenki másé.

- Namjoon nem fogja hagyni.- rázta meg a fejét.

- Erősebb és okosabb vagyok, mint ő. Az uralmának vége, amint Taehyungot vámpírrá teszem. Onnantól pedig a feje lesz a legbecsesebb trófeám. Namjoonnak meg kell halnia, Harin.

- Ő Taehyung apja és az én férjem! Nem engedem!- könnyesedett be a szeme.

- Már rég nem te döntesz.- léptem hozzá, majd a fülébe suttogtam.- Én vagyok minden idők legerősebb lénye. Majdnem ezer évig vártam erre a pillanatra. A fiad egyetlen reménye áll itt előtted. Javaslom, hogy ne állj az utamba. Bármennyire kedvellek és tisztellek, ő már hozzám tartozik. Mindig hozzám tartozott. A vérünk és a lelkünk egy. Kereken ezer négyszáz éve várok erre a pillanatra. Jövőhéttől nálam fog élni.- tájékoztattam.

- Nem viheted annyi vámpír közé! Jimin bántani fogja!- rázta meg a fejét aggódóan.

- Ha egy ujjal is hozzá ér bárki Taehyungoz, csatlakozni fog a túlvilágon élőkhöz. Estére még itt maradok, hiába nem akarta. Aludhatnék a kihúzható foteletekben?

- Persze.- bólintott.- Szedek elő neked alváshoz szükséges dolgokat.

- Köszönöm.- mosolyodtam el.

- Ha mindenképp vérontás lesz... Kérhetek valamit?

- Mi lenne az?- döntöttem oldalra a fejemet.

- Ne ismétlődjön meg a történelem. Nem halhatsz meg mégegyszer a fiam láttára és nem halhat meg olyan fiatalon. Jungkook, ígérd meg, hogy vigyázol mind a kettőtökre.- fogott a karomra.

- Nem fog megismétlődni ez a hibám.- vontam ölelésbe.

Éjszaka, neszeket hallottam fentről. Mire felkeltem volna, hogy megnézzem, lépteket hallottam, hozzám igyekezni. Tudtam, hogy Taehyung az és, hogy tudatosan jön hozzám. Mikor hozzám ért, könnyes szemekkel nézett le rám, én pedig egy halovány mosollyal, felé nyújtottam a kezeimet, hogy bújjon hozzám, mit azonnal meg tett, majd elsírta magát.

- Ssssh... Itt vagyok.- kezdtem el simogatni, puha hajzuhatagát.- Többet nem hagylak el.- pusziltam a hajába.

- Hiány.... Hiányoz... T...tál.- hüppögött.

- Te is Min... Te is...