Wanda reszketve nézte ahogy Shuri elkezdte az operációt. A lány egy hologramon végzett apró ujjmozdulatokat, ezzel irányította a gépet, amely Vízió homlokán matatott. Daniel Stark és Lucas Rogers a széles ablaknál álltak, várták, hogy odakint történjen valami. Halk suhanással nyílt ki az ajtó, Shurin kívül mindenki odafordult, hogy láthassák a belépő Alexet.

- Peggy! – Lucas azonnal átölelte őt. – Mégis hol voltál? Hol van Parker és Stark?

- Ez bonyolult. Jó messze.

- És te, hogy hogy itt vagy?

- Stephen hazaküldött. Nem fogod elhinni mi történt.

Alex újra elmesélte az egészet, de ezúttal részletesebben. Bár nem neki szólt, Wanda meglehetősen érdekesnek találta a történetet. Arra emlékeztette, amikor ő megkapta az erejét. A beszélgetés kezdett elfajulni, amikor elcsendesedtek. Odakint történt valami. A hatalmas pajzs kupolának mindkét oldalán néhány alak kezdett közeledni egymás felé. A két lény, akik Víziót támadták meg, velük szemben Steve, Nat és T'Challa.

- Kezdődik... - Mormogta Alex.

De a harc nem ott kezdődött el. A Titánon kezdődött, amikor Thanos a térkövet használva hazatért. Tudta, hogy nincs egyedül, a Galaxis őrzői és a Bosszúállók néhány tagja a romok között rejtőzött. Kivéve Dr.Strange, aki nyíltan várta Thanost, kényelembe helyezte magát, amennyire tudta a sziklatengeren.

- Nahát! Egy igazi titán! Azt hittem kihaltatok. – A varázslómester félelem nélkül nézett az óriás szemébe.

- Áspisszáj meghalt, igaz? Nem az első áldozat lenne ma.

- Óvatosan, barátom. A titkos tanok mestere áll előtted.

- Barátok lennénk? Akkor mondd „barátom", szerinted hova hozott téged Áspisszáj?

- Csak nem az otthonod?

- Az volt. – Thanos ökölbe szorította a kezét és használatba vette a valóság kövét, egy virágzó bolygó képét mutatta. – Gyönyörű volt. De, mint minden bolygó minden értelmes faja, egy nap mi is a kihalás szélére sodródtunk. Megoldást ajánlottam. Véletlenszerűen, mindenkit érintve, vagyontól és hivatástól függetlenül. Ők inkább meghaltak. – A valóságkő vörös fénye elaludt, és a csodás kép eltűnt, felfedve a valóságot.

- Nahát! Egy igaz, bukott hős tragédiája.

- Most nem fogok elbukni.

- Milyen hős gyilkol tömegeket?

- Kegyelmes hős. Egyetlen csettintés elég lenne, csak a hat kő kéne és megszűnnének létezni. Nincs gyilkolás, egyszerűen eltűnnének, fájdalom nélkül.

- És a fájdalom, amit hátra hagysz?

- Aki nem képes elviselni egy kis fájdalmat, amúgy is meghalna egyhamar. Nekem is hiányozni fognak. Engem is sújtani fog. A legnehezebb döntésekhez kell a legtöbb bátorság.

- Abból éppenséggel nálunk sincs hiány.

És ekkor kezdődött el. A kislétszámú csapat minden tagja onnan támadta Thanost, ahonnan tudta. Ebben a pillanatban Wakanda serege is megindult, a búra pedig kinyílt. Hatlábú vérszomjas fenevadak rohamozták meg a katonákat. Mint egy rettenetes akciófilmet, a négy ifjú bosszúálló összefont karokkal nézte a csatát. A létező összes fegyver a véget nem érően ömlő csürhét támadta. A túlerővel viszont még Bruce Hulkpáncélja sem bírt. Rövid rohamnak tűnt, a Bosszúállók vesztésre álltak, de ekkor egy óriási fénysugár robbant az égből a földre, és amikor eltűnt, a helyén ott állt maga Thor, két furcsa alakkal az oldalán.

- Na jó, lemegyek. – Mondta Dan, és felöltötte Vasember páncélját. – Én nem maradok ki a buliból.

A fiút nemsokára a harcmezőn látták újra. A csata folytatódott, és bár Thor és Daniel megjelenése egy kis előnyhöz juttatta a Föld csapatát, az ellenség is tartogatott még pár ütőkártyát. A föld alól óriási gépek bukkantak fel pengés kerekekként szántották Wakanda harcosait. Több ember lelte halálát a nyomukban, mint eddig összesen, de ezt már Wanda sem nézte tétlenül.

- Alex! Maradj fent Lucassal. Ígérd meg hogy megvéded Vízió életét.

- Akkor inkább én megyek le.

- Nem, nem szabad. Az idő nem játék, ha Thanos megkaparint, nincs esélyünk. Lucas, egy tapodtat se mozdulj mellőlük. Ha kell üsd ki a húgodat, de ne engedd ki. – Lucas egyéb hozzászólás nélkül bólintott.

Wanda megjelenését a maga vörös mágiája kísérte, látványos belépő volt.

- Kijött a lány. Hozd a követ. – Az idegen nő súgta ezt a rádiójába.

A sápadt, vézna, gnómszerű társa erre a pillanatra várt. Akcióba lépését messziről hallani lehetett, zajosan esett neki a labor őreinek. Alex azonnal reagált, mágikus pajzsot idézett maguk köré. A lény az ajtóba érve fegyverével próbálta áttörni a pajzsot, de nem járt sikerrel. Ekkor Alex egy kaput idézett alatta, amin átesve a lény ismét a csatamezőn találta magát.

- Van fent egy másik. – Mondta a rádióba. Alex az ablakhoz rohant. A csata nem akart végre eldőlni. – Most mi legyen?

- Ki kell hoznunk onnan a követ. Valahogy ki kell iktatni a másikat. – Mondta a nő.

A sápadt gondolkodni kezdett, és úgy döntött, kóstolgatja még egy kicsit a lányt. A társát küldte a következő támadásra, aki elefánthoz közeli méretével és autónyi buzogányával már nagyobb fenyegetést jelentett. Az óriási ablakot célozta meg, egy emberfeletti ugrással tökéletesen célba vette Alexet, de a lány nem hagyta magát, azonnal pajzsot idézett az ablak azon szakaszába, ahol a támadás érkezett, de ellensége kijátszotta. Láncos buzogányát meglendítette, és az ablak egy másik szakaszára hajította, kitörve a széles üveget. Bár ő ezután lezuhanása miatt már nem tudta folytatni a támadást, társai azonnal kaptak az alkalmon. A sápadt támadt először, a palota egy másik magas pontjára mászva indított lézersugarat a lány felé. Alex azonnal védekezett, és pajzsot tartott a folyamatosan erősödő sugárral szemben. Ezután a nő a másik oldalról kezdett támadni, ugyanolyan lézert lőve Alex felé. A lány már két pajzsot tartott két kezével, és minél erősödtek a sugarak, annál nehezebb volt kitartani. A sápadt beleszólt a rádiójába, mire az állatszerű sereg több tagja kezébe vette a halott wakandai katonák lándzsáit. A lándzsák óriási erővel repültek az ablak felé. Alex hirtelen nem tudta mit kéne tennie, mintha ösztön súgta volna, bevetette a kő adta erejét. Egy zöld hullámot idézett, ami megállította a levegőben a fegyvereket, és amikor elérte a két idegent, hatalmas lökettel kóstoltatta meg velük az időkő erejét. A nő 15-20 évvel megfiatalodott, a sápadt pedig ugyanennyivel idősebb lett.

- Ez nem csak egy varázsló. – Suttogta a sápadt.

- Ez egy őrző. Vissza kell mennünk a hajóra. Neked ápolás kell, nekem meg egy kommunikátor. – A nő a vállára támasztotta társa karját, úgy vonszolta egy ideig, amíg nagyobbik társa oda nem ért. Az óriás felvette a karjába a sápadtat, a nő pedig felmászott a hátára, és néhány emberfeletti ugrással, és a védőburkon való fájdalmas átjutással később, már a hajóiknál is voltak. Az óriás a gyengélkedőre vitte társát, a nő pedig az irányítóközpontba igyekezett. – Thanos! Nagyuram! Itt van az időkő. Egy lánynál van, ő védelmezi az elmekő őrzőjét is.

Nem érkezett válasz. A Titánon vívott csata hirtelen azzal ért véget, hogy Thanos a térkővel nyitott egy kaput, amin átlépve eltűnt. A Galaxis maroknyi őrzője, és a Bosszúállók kis csapata összeszedte magát. Ellátták az esetleges sérüléseket, megnyugodtak, megpihentek. De Petert valami még mindig zaklatta, méghozzá szerelme hirtelen eltűnése. Rossz előérzete olyan aggodalmat keltett benne, ami már fizikai fájdalmat okozott.

A kapu másik oldalán, a lila bőrű hadvezér átlépett a wakandai csatába. Csend honolt a csata zajába. Szinte hallani lehetett, hogy megreccsennek a falevelek a talpa alatt. Ahogy a Bosszúállók támadásba lendültek, elég volt neki egy intés a hatalomkővel, és mindet félre állította. Alex és Lucas tudta, most fog eldőlni a sorsuk. Alex alatt ekkor kék felhő kezdett gyűlni, és a talpa alatt kinyílt egy térkapu. Aprót zuhant, alig 1-2 métert, de a titán lábai elé esett. Thanos a lányért nyúlt, de ő azonnal lépett, egy gyors hátra bukfenccel és egy nagy ugrással el is távolodott. A fejében eddig honolt káosz most hirtelen eltűnt. Pontosan tudta mit tegyen. A kezében formálni kezdett egy golyót, az időkő erejéből, majd földhöz vágta, ezzel mindenhol megállt az idő. Thanos is megdermedt, de csak néhány pillanatra, csakis addig, amíg a hatalomkő lila fénye körbe nem ölelte őt. Mosolygott egyet, és elindult lassú léptekkel a lány felé. Ekkor Alex az egyik kedvenc leckéjét hívta elő, belépett a tükör dimenzióba, és Thanost is átlökte rajta.

- Mi meghalhatunk, de itt a világon nem változtathatsz. Nem vagy mágus, hogy kiléphess belőle. Ha megölsz itt ragadsz. Ha átadod a kesztyűt, még van esélyed élni. Még átgondolom. Sakk matt lila pöcs. – Thanos nevetett egyet Alexen, aki laza harcikészültségben várta az esetleges támadást.

- Én a helyedben több mindent is átgondolnék még. – Ismét a hatalom kövét használva intett egyet, és a tükördimenzió szilánkokra hullott. – Ezt még gyakorolni kell, kislány, de azért szép próbálkozás. És sajnos, a valóságkő is az enyém már. – Ökölbe szorította a kezét, így aktiválta a valóságkövet. – És az én valóságomban te csak egy ügyetlen kislány vagy. – Hullámot indított Alex felé, és amikor elérte a vörös fény, hátra repült pár métert.

Alex felállt, és próbált fegyvert idézni, de a varázslatok narancssárga fénye épp csak pislákolt előtte. Újra akarta indítani az időt, de a zöld fény is csak gyenge füst volt. Kibiztosította az egyik fegyverét és lőni kezdett, de korábbi tökéletes célzása helyett most össze-vissza lövöldözött. Thanos felvett egy kavicsot a földről és kettejük közé dobta, lebegni kezdett a levegőben. A hatalomkővel emelte a magasba Alexet is, a lila felhő körbevette a lányt, és a mellkasától sugarat alkotott a kavics felé. Lassan a lila sugár zölddé vált, ahogy a lányból kifogyott az erő. A korábbihoz nem mérhető fájdalmat érzett, és amikor elfogyott belőle az idő ereje, a földre hullott. A kavics megtelt erővel, így lett ez az új időkő. Thanos kinyújtotta az öklét, a kavics az egyik üres helyre szállt. Ahogy az idő ereje átjárta a titánt, feszítő fájdalmat okozott neki, de amikor az óriás legyűrte azt, egyetlen kézmozdulattal indította újra az időt.

- Ennyit erről, kislány. Küzdeni szeretnél? Hát tessék. – Thanos visszaadta Alex ügyességét, de a lány mozdulni sem bírt a fájdalomtól. Óvatosan, gyötrelmesen felállt, és büszkén kiegyenesedett. – Szívesen megvártam volna az univerzum döntését, hogy te meghalsz e vagy nem, de ezt nem bízom a véletlenre.

Thanos lila, hatalomkő idézte pengét hajított a lány felé. Az idő mintha ismét megdermedt volna Alex számára, ahogy az égető penge a hasába fúródik.

- NE! – A háta mögül egy már legyőzött férfi hangja zengett fel. Amerika Kapitány félretéve a fizikai fájdalmát, Thanos felé rohant. Ahogy a titán hátra fordult, nyomban arcba találta a vibránium pajzs, de Stevenek nem volt lehetősége több támadásra, Thanos térkaput nyitott és eltűnt. Steve ekkor a lányához rohant, és térdre rogyott az erőtlenül fekvő test mellé, amiben már csak pislákolt az élet. – Alex! Gyere gyorsan, felviszlek Shuri majd meggyógyít. – Steve az ölébe vette a lányt, de ő nem hagyta hogy fel is álljon vele.

- Ne. Kérlek. Már mindegy.

- Nem, nem hagyom így érjen véget. Csak most kaptalak vissza. – A lila penge, ami még Alex hasában volt hirtelen fényleni kezdett, égette a lányt és még nagyobb kínt okozott. – Megölöm Thanost. Megölöm őt. – Ekkor ért oda a zokogó Lucas. A fiú Alex másik oldalára térdelt, és megszorította a kezét. Lucasban nem voltak szavak, csak érzelmek.

- Kiss me once and kiss me twice... - A fiú keservesen kezdett énekelni, erre a rövid időre próbálta visszafogni a könnyeket, hogy tisztán énekelhessen testvérének. – Than kiss me once again.

- It's been a long long time... - Az utolsó sort egy emberként mondták, a melódia elveszett a fájdalomban.

- Köszönöm Bucky. Kérlek, menj most innen.

- Nem hagylak magadra.

- Lucas, nem szeretném, hogy ezt végignézd. Nem láthatsz meghalni, érted? Ölelj meg utoljára. – A fiú közel hajolt, és óvatosan átölelte Alexet. Az az érintés felidézett minden pillanatot amit valaha együtt töltöttek, az első emléküktől kezdve, amit még Howard, Mr.Jarvis és Peggy társaságában töltöttek, egészen eddig, amikor a penge ismét felvillant. Az égető fájdalom apró kiáltást fakasztott a lányból. – Köszönöm, hogy a bátyám voltál.

- Én is köszönöm. Szeretlek hugi. – Lucas felállt, de egy tapodtat sem tudott mozdulni. Natasha lépett oda hozzá, megfordította a fiút és átölelte, szorosan tartotta magához, nehogy mozdulni tudjon.

- Kislányom... - Alex tekintete a semmibe meredt, érezte, hogy ez az utolsó pillanat.

- Szeretlek apa.

Alex szeme lecsukódott, a szíve dobbant egy utolsót, az ajkai kiengedték az utolsó lélegzetét, a penge eltűnt, égett sebet hagyva maga után. Steve eddig visszatartotta a könnyeit, nehogy a lány sírni lássa utolsó perceiben, de most, a férfi olyan keservesen kezdett zokogni, mint még soha. Bucky térdelt mellé. Átölelte, mint Nat Lucast. Steve erősen ölelte barátját. Az arcát a vállába fúrta.

- Megölöm Thanost, esküszöm, hogy megölöm. Én fogom megölni őt. – Steve hangja remegett, csukladozott. Félelem, keserűség, bánat kavargott benne. – Most hívott először apának.