A Titán egykor virágzó bolygó volt. Napjainkban inkább száraz pusztaság, épületek romjaival díszítve. Az egykori élet okozta sebek elkezdtek begyógyulni, de egy tönkretett világnak több idő kellett a regenerálódásra. Az egyébként felettébb magányos planéta felé most egy űrhajó közeledett, de ha bárki – aki űrutazásban jártas – látta volna, arra tippelt volna, hogy csutka részeg az összes utas. A gyűrű alakú óriási szerkezet ide oda dőlt, forgott az űrben, mivel négyfős legénysége először találta szembe magát egy űrhajó irányító rendszerével. Még nagyobb hátrány volt, hogy kormányát egy jóval nagyobb élőlénynek tervezték. A négy földi, Tony Stark, Stephen Strange, Peter Parker és Alex Rogers küzdött a két óriási karral, hogy a felszínhez közeledve ne legyen belőlük űrpalacsinta, de a bolygó légkörébe érve nehezebbnek tűnt a feladat, mint hitték.

- Mr.Stark, Peter, támasszátok meg a karokat! – Mondta Alex. – Stephen, védj meg minket!

A varázslómester pajzsot idézett négyük köré, majd Alex ugyanolyan mágiát használva két csápot idézett meg, melyek a karja meghosszabbításai voltak. A csápokkal benyúlt a karok üreges belsejébe, és mintha csak a hajó tulaja lenne, a kar rázáródott a mágikus csápokra és engedelmeskedni kezdett a hajó. Peter és Tony kétoldalról segítettek Alexnek. A felszínhez közel már látták a romos várost, ami most nem látványosságként, hanem akadálypályaként szolgált.

- El kéne fordulni! Most! – Kiáltotta Peter, és tolni kezdte a kart jobb oldalra, hogy a gyűrű elforduljon, és bár a pilótafülke elkerülte az ütközést, a hajó többi része jelentősen károsodott.

Már csak egy fél gyűrűvel repültek tovább, egyetlen huppanás választotta el őket a földet éréstől. Amikor a hajó elérte a talajt, Alex fékezni próbált, de már nem ő irányított, hanem a fizikai erők. Alex elengedte a csápokat, amik lassan eltűntek, és a többiekkel együtt felöltötte a sisakját. Ahelyett, hogy erősítette volna a benti pajzsot, Alex felpattant a deszkájára, varázslattal kitörte a szélvédőt és a gépezet mellett repülve próbált megoldást találni. Ahol a hajó szántotta a földet, pajzsot idézett, ami körbevette a hajó alját, majd két szikrázó kötelet, amiket megragadott, és próbálta megszelídíteni a fém monstrumot. A deszka maximum erővel tolta őt a hajóval ellentétes irányba, Alex pedig már ordított a megerőltetéstől. Ahogy a hajó lassan kifutott az erőből, megadta magát és megállt, a három utason rántott egyet a fékezés. Alex térdre rogyott a deszkán, és kifújta magát, majd visszarepült a pilótafülkéhez, ahol azóta felállt a bál. Három idegen, de humanoid élőlénnyel bővült a hármas, amit ott hagyott az előtt. Egy nő, emberszerű, hatalmas fekete szemekkel, bogárszerű csápokkal a homlokán, Pókember hálójába ragadva, egy szürkebőrű izmos, kopasz férfi, piros tetoválásokkal csupasz felsőtestén, aki Vasember betöltött fegyverével néz szembe, és egy ember, aki vízipisztolyszerű puskát tart Peter fejéhez. Alex sosem gondolta volna, hogy ezzel a mágiával mikre lehet képes, és most, hogy szerelme halántékán pisztolycső volt, minden tanult technikát be készült vetni. De nem akart megölni senkit. Izzó kötelet idézett a három idegen köré, fájdalmas szorításban tartva emelte fel őket a pilótafülke padlójától.

- Kik vagytok? – Kérdezte Alex.

- Semmi közöd hozzá, mitugrász kislány!

- Oké. – Alex ökölbe szorította a kezét, így még jobban megszorongatta a férfit.

- Alex, ne! – Szólt rá Stephen.

- Ez Thanos hajója, tudom, hogy nálatok van Gamora!

- Mi? Thanos? Na jó, öntsünk tiszta vizet a pohárba. – Folytatta Strange. – Milyen urat szolgálsz?

- Milyen urat szolgálok? Ez komoly? Most mondjam azt, hogy Jézust? – Fintorgott a bőrdzsekis.

- Földi vagy. – Mondta Tony.

- Missouriból jöttem!

- Az is a földön van te kretén.

- Thanossal vagytok? – Kérdezte Alex.

- Dehogyis! Meg akarom ölni.

- Még nem válaszoltál arra, hogy kik vagytok. – Folytatta Alex.

- Én Quill, ő Mantis, ő meg Drax. Thanos elrabolta az egyik... társunkat. És ti kik vagytok?

- Hát a Bosszúállók. – Mondta Peter.

- A Föld legnagyobb hősei, meg ilyenek? – Kérdezte Mantis.

- Thor mesélt rólatok! – Vágta rá Drax.

- Jah. Thor. Colos, közepesen jóképű. Megmentettük az életét.

- Ő hol van most? – Kérdezte Stephen.

- Valami Nádasvelúrban. Vele ment Groot és Mordály.

- Alex, engedd el őket. – Mondta ismét Strange, de Alex nem hallgatott rá. – Alex! – A második felszólításra a lány elengedte a köteleket, amik eltűntek. A három idegen leesett a földre, és Alex is leugrott a deszkáról, és Quill előtt állt meg. Egy labdát idézett, és egyetlen csuklómozdulattal a férfi érzékeny pontjára dobta, nem csak szuperkatona erejét, de egy kis mágikus segítséget felhasználva. A férfi odakapott és azonnal térdre rogyott. – Alex!

- Ezt azért, mert fegyvert fogtál Peterre.

Miután Quill összeszedte magát, az immár hét főből álló csapat kilépett a hajóból. Romok és roncsok feküdtek mindenhol.

- Mi történt ezzel a bolygóval? 8 fokkal elbillent a tengelye, és a gravitáció totál megkergült. – Mondta Quill.

- Egyetlen mázlink van, Thanos jön ide hozzánk. – Mondta Vasember.

- De övé a hazai pálya előnye. – Szólt bele Alex, aki Mantissel együtt a „megkergült gravitációt" kihasználva ugrándozott, mintha csak egy trambulinban lettek volna.

- A terv a következő: csapdába csaljuk a nagy lila muppet figurát és elvesszük tőle a cuccost. Nem szórakozunk, nem játszadozunk, csak a kesztyű kell. Alex, te mit csinálsz? Komolyan most kell kiélned a gyerekkorod? Nem úgy volt, hogy hetvenéves érett nő vagy?

- Jézusom, te hetvenéves vagy? – Kérdezte Quill.

- Jól tartod magad. Azt hittem csak kislány vagy. – Folytatta Drax.

- Héj, héj, ezt majd megbeszélitek utána, figyeltek ti egyáltalán?

- Azóta nem, hogy azt mondtad „a terv a következő". – Mondta ismét a szürke férfi.

- Na jó, őt elvesztettük. Alex, ne hagyj cserben, mondd, hogy te figyeltél!

- Thanos, bla bla bla, csapda, bla bla bla, kesztyű bla bla bla.

- Jobb, mint a semmi. Csábos csápos, te még velünk vagy? – Mantis egyszerűen megrázta a fejét. – Komolyan? Szerintetek nem kell terv?

- Nem szeretjük túlagyalni a dolgokat. – Válaszolt Quill.

- Akkor ti... Hogy győzitek le az ellenséget? – Kérdezte Peter.

- Kardélre okádjuk. – Fintorgott Mantis.

- Ez tetszik. – Nevetett a két lény között Alex.

Tony elengedett egy mély sóhajt, érezte, hogy nem lesz könnyű dolga.

- Oké, kezdjük előröl. Gyertek ide légyszi. Lord uram, begyűjtenéd a sleppedet?

- Ha, ha, Lord uram, vicces. Űrlord. Légyszi. Na, gyertek. – Drax és Mantis közelebb lépett, kört alkottak a többiekkel, de Alex még mindig mögöttük ugrándozott.

- Rogers, kérlek! Miért most kell lázadnod?

- Jah, bocs azt hittem a gyorstalpaló csak az amatőröknek van. – Alex egy óriási ugrással átrepült a csapat fölött és Peter mellett ért földet.

- Na szóval. Tudom, hogy nem ismerjük egymást, de most össze kell fognunk. Nem fogjuk tudni legyőzni Thanost, ha hebrencsek vagyunk.

- Öreg, ne nevezz hebrencsnek. Nem tudjuk mit jelent. Amúgy szerintem jó a terv, de csak akkor, ha én vitelezem ki.

- Tessék?

- Mármint nem volt túl konkrét terv az, hogy Thanos idejön mi meg elvesszük a kesztyűt, ha tervet akarsz csinálni akkor csináljuk rendesen. Szerintem a te terved gáz, majd én kitalálom a tervet és akkor tök király lesz.

- Akkor a terv az, hogy mi jobbra, ti balra? – Szólt közbe Mantis.

- Vagy táncolunk? – Folytatta Drax.

- Veled is csak egyel többen vagyunk, Űrnagyúr.

- Már kértelek, hogy hívj Űrlordnak.

- Magasról teszek rá, ha te tánccal akarod legyőzni Thanost, akkor csak tessék, legalább eltereled a figyelmét, és amíg kicsinál mi megöljük.

- Miért vagy ilyen pesszimista? Ti csak a Föld legnagyobb hősei vagytok, de mi, mi vagyunk a Galaxis Őrzői.

- Gondolom van róla matricád is mi? Csapatpóló? Csak annyi leszel Thanosnak mint egy kölyökkutya.

- Ez amúgy bók volt, mert a kölyökkutyákat mindenki szereti.

- Bocsánat, hogy megszakítom ezt a felettébb szórakoztató, de meglehetősen időpazarló szócsatát... - Mondta Mantis. – A barátotok mit csinál?

Egyikük sem vette észre, hogy Stephen nem szólt bele a vitába. Mögöttük pár centire a földtől Strange Agamoto szemét használva meditált, a feje természetellenesen gyorsan mozgott össze-vissza. Nem válaszolt a szólításra, csak amikor Alex megragadta a vállát. Hirtelen kiszakadt a varázslatból és leesett a sziklára, ami fölött lebegett.

- Stephen, mit csináltál? – Kérdezte a lány.

- Előre utaztam a jövőben, hogy lássam az alternatív lehetőségeinket. A csata valamennyi kimenetelét.

- Mennyit néztél meg?

- 14 millió 605-öt.

- Hányszor győztünk? – Kérdezte Tony.

- Egyszer.

- És mit kell tennünk?

- Nem mondhatja el. – Válaszolt Stark kérdésére Alex. – Ha elmondaná, nem történne meg. Időparadoxon.

A csapat hirtelen sokkal komolyabban vette a tervezést, és azonnal tárgyalni kezdtek. Egyedül Alex és Stephen voltak külön. Strange a látomásai közül sokban fontos szerepét látta a lánynak, de nem volt biztos benne, hogy amit tenni készül, az a jó döntés e.

- Alex, én... Nem is tudom, hogy kezdjem. Amikor megjelentem nálad először, hogy tanítani akarlak, azt azért tettem, mert régóta látlak téged látomásokban. Téged és az időkövet. Azt hiszem eljött az a nap, hogy beteljesednek ezek a látomások.

- Mi láttál pontosan?

- Hogy te, és az időkő egyé váltok.

- Tessék? Az hogy lehetséges?

- Nem vagyok benne biztos. De azt tudom, hogy neked most nem itt van a helyed. Neked a Földön kell harcolnod. Hogy mire Thanos ideér, ne legyen itt egy kő sem. Ha te őrzöd az idő erejét, nem tudja megkaparintani.

- Akkor nem az lenne a logikus, ha elmenekülnék? Beülnék egy hajóba, és olyan messzire mennék, ahogy csak tudok?

- Hiába, a térkő már nála van. Akárhova mennél, egyetlen pillanat lenne a számára, hogy megtaláljon. A Földön meg tudnak védeni. Apád, a bátyád és még ezer harcos. Nincs időm megtanítani neked, hogyan kell használni, de én nem is voltam olyan kapcsolatban vele, mint ahogy te leszel. Még Vízió sem, pedig ő állt eddig a legközelebb egy végtelen kőhöz.

- Várj, idehívom Petert. Hadd jöjjön velem.

- Nem lehet. Neki itt a helye. Fontos, hogy ő itt maradjon. De menj, búcsúzz el tőle.

Alex hátat fordított és azonnal a fiúhoz szaladt. Szorosan megölelte őt és csak annyit súgott neki szeretlek. Visszatért Strangehez mielőtt Peter mondani tudott bármit is.

- Kezdjük. – Mondta Alex, és kilépett a vaspáncélból. Levette magáról a fekete egyenruhát, a fehérneműjén kívül már csak a vékony, testhezálló, spagettipántos egyrészes aláöltözet volt rajta, ami azt a célt szolgálta, hogy az egyenruha ne dörzsölje ki a lány bőrét.

Strange óvatosan kinyitotta Agamoto szemét, a zölden csillogó követ pedig kettejük közé emelte. Az időkő megállt a levegőben. Stephen mély levegőt vett. Késméretű pengét idézett, amivel megcélozta a követ. A penge nőni kezdett, és már-már inkább fénysugár volt, ami elérte a követ. A narancssárga sugár még csak próbálgatott a kő közelébe érni, az nem adta magát könnyen. Majd egyszer csak belehasított. A találkozásuk vakító zöld fénygömböt vont maga köré, amin narancssárga vonalak futottak. A gömb nőtt és nőtt, majd hirtelen egyetlen pillatan alatt visszahúzódott. A kő felszíne megrepedt, és átengedte a zöldre festett sugarat, ami egyenesen Alex mellkasába hatolt. A lány lába a földbe gyökerezett, de felsőtestét hátra lökte a sugár ereje. Szinte már derékszögben dőlt hátrafele, és felordított a fájdalomtól, amit érzett. Még nem tapasztalta meg, milyen érzés is az ősi tanok mágiájának áldozata lenni, még nem támadott rá varázsló. Olyan érzés volt mintha egy óriási tűzforró fecskendőtűt próbálnának belemélyeszteni. A mellkasa már füstölt, a szeme zölden kezdett világítani. Ahogy átáramlott az idő ereje Alexbe, és a kőből fogyni kezdett, a sugár színe is egyre inkább kezdett visszatérni narancssárgába. Alex előtt a világ eltűnni látszott, csak a vakító zöld fényt látta, ami saját szemeiből áradt. Hirtelen mintha lelökték volna őt egy szikláról, kemény talajra esett hátra. Körülötte nem a valóság volt, látomásban találta magát. A kő előtte lebegett. Alex érte nyújt, és amikor megragadta, visszatért a valóságba. Immár igazából is fenékre esett, a kő előtte kettétört. A lány támaszkodni próbált, de szédült, és óvatosan a hátára feküdt. Égő fájdalom perzselte a mellkasát, és még sosem ismert érzés keringett a fejében. Ismét abban a fényes világban találta magát. Körbenézett, de nem látott semmit, mégis egy hang szólt hozzá:

- Ki vagy? – Ez a saját hangja volt. Visszhangzott a vakító világban, de nem Alex mondta.

- Alex Rogers. És te ki vagy?

- Az idő. De most már te.

- Miért vagyok itt?

- Elvállaltál egy nehéz feladatot. A végtelen kövek erejét hordozod. Egyiket sem könnyű kontrollálni, de én, az idő vagyok a legvadabb. Nem lesz könnyű betörnöd.

- Én nem akarok harcolni veled. Meg akarlak menteni.

- Sokan mondták ezt. De te vagy az első, aki nem a hatalmam akarja.

- Mert nekem nem kell a hatalmad.

- Biztos? Biztos lenne olyan ember, akit... Visszahoznál. – Az utolsó szót Peggy Carter hangja zengte. – Vagy megmentenél. – Howard Stark hangja. – Akit visszakapnál. – Steve Rogersé. – Akivel egy örökké valóságot akarsz eltölteni. – Peter Parkeré. – Akivel újra élnél pár pillanatot. – Végül Lucas Rogers hangja szólt, majd újra Alexé. – Óvatosan kell bánni az idővel. Te már csak tudod. – Alex mögül egy másik lány lépett elő, aki tökéletes mása volt a lánynak. Zöld, könnyű anyag volt átlapolva a mellkasán, olyan volt, mint a mágusok öltözete. Elöl széles, sötétzöld fűzős bőr övvel volt rögzítve, alatta pedig három részre bomlott ugyanaz az anyag, térdig érő szoknyaként körbe véve a lány combjait. Kettő a lány hátánál lengett, a harmadik elöl, mozgási lehetőséget hagyva neki. A lábát zöld testhezálló anyag fedte és sötét bőrcsizma, karját csupán egy alkarvédő bőrkesztyű. Vállán derékig érő köpeny lógott, a fején pedig zöld ékkövekkel díszített bőrpánt. A haja ugyanolyan szőke volt, mint Alexé, magas lófarokban, elől két nagy tincs szegélyezte az arcát. A szeme olyan smaragdzöld volt, amilyet Alex még nem látott. A két Alex egymással szemben állt. Végig mérték egymást, kerülgették egymást. – Az lehetsz, aki én. Én az lehetek, aki te. De vigyázz. Mert ha most elfogadsz, és nem vigyázol az időre, mindketten elpusztulunk.

Alex kezet nyújtott. A zöld ruhás lány megragadta a csuklóját, és maga felé rántotta. Hirtelen mindketten esni kezdtek, de végül csak Alex ért földet, miután átesett a hasonmásán. A Titánon találta magát. Stephen ébresztgette. Alex lassan felült, és arra lett figyelmes, hogy a hasonmás ruháját viseli.

- Mi történt? – Kérdezte Stephen.

- Sikerült.

- Helyes. Akkor most irány a Föld. Amúgy tetszik a ruhád. – Stephen megveregette Alex vállát.

A lány felállt, és bár a második látomás előtt rendkívül gyengének érezte magát, most majd kicsattant az új erőtől, amit még sosem tapasztalt. Letérdelt eldobott egyenruhája mellé, és felszerelte újonnan szerzett ruháját. Felcsatolta a pisztolytokokat, az alkarvédőre illesztette saját kis irányítópaneljét, felvette térdvédőjét és kicserélte a csizmákat. Végül letépte a fekete ruháról a szárnyas csillagot. Az embléma a szívéhez nőtt. Egyszerű varázslattal vette rá ruhája szálait, hogy tartsák meg a fém panelt. Mágikus ragasztóként fonták magukhoz. Miközben Alex ismerkedett az új valójával, Stephen összeszedte az erejét. Az előző varázslata példanélküli volt, és most az eddigi legnagyobb távot legyőző portálját készült megnyitni.

Wakandában már mindenki a közelgő támadásra készült. Az összes közelben lévő harcos felsorakozott, élen T'Challa királlyal, Sammel, Rhodey-val, Natashával, Steve-el, és Bruce-al, aki ekkor Tony neki készített páncélját próbálgatta. Eredetileg arra készült, hogy megfékezze a Hulkot, ha kell, de most, hogy a zöld bestia nem volt hajlandó megjelenni, a helyettesítésére szolgált. A levegőben érezni lehetett a feszültséget.

- Szerinted mivel jöttek? – Kérdezte Nat.

- Mire gondolsz? – Válaszolta Steve.

- Tankkal? Sorkatonákkal? Vagy visszatér a Chitauri?

- Szerintem meglepetéssel készülnek.

- Azokat nem szeretem.

- Hát én se.

- Apropó meglepetések... - Natasha szava elakadt, amikor meglátta, hogy előttük sárga szikrák jelentek meg a levegőben. A szikrák lassan körré formálódtak, amiben egy idegen világ romos képe látszott.

- Mi a...

A kapun, amit Strange nyitott a Titánról Alex lépett át. Elvakította őt a wakandai napfény, óvatos lépéseket tett a felsorakozott sereg felé. Amikor meglátta apját, szaladni kezdett felé.

- Alex! – Steve átölelte lányát, olyan szorosan, mintha soha nem akarná elengedni. – Annyira aggódtam!

- Mi történik itt?

- Mi történt veled? – Kérdezte Nat.

- Hosszú történet. Az időkő... Bennem van.

- Tessék? – Fagyott le Steve.

- El kell bújnom. Thanos nem szerezheti meg a köveket.

- Lucas fent van a laborban Dannel és Wandával. Shuri épp Víziót műti. Ott biztonságban leszel. Oda nem jutnak fel. – Mondta T'Challa.

- Rendben. – Alex utoljára megölelte apját, majd felállt a légdeszkájára, és a laborig repült.