Hazatértük után, az ikrek utolsó napjukat töltötték Alex kis lakásában. Peter segítségével dobozolták be a lány minden cuccát, bár nem volt sok holmija. Lucas kiköltözése cifrábban alakult. Amikor visszatért Peterrel New Yorkba, és visszakapta az emlékeit, úgy döntött azonnal ott hagyja a Sullivan családot.

- Hello Mark! – Köszönt Lucas nevelőapjának, mikor utoljára lépett be a férfi házába.

- Lucas? Te meg mit keresel itt? Kanadában kéne lenned!

- Pár haverommal az utcán voltunk, amikor megtámadtak, hazaküldtek.

- Tessék? És te azért jól vagy, ugye?

- Persze, csak... Tudod ott volt... Az a lány.

- Milyen lány?

- Alex. Akiről korábban szó esett.

- Ahj, fiam, ne tedd fel újra ezt a lemezt!

- Csak azt szeretném, hogy mondd el újra, hogy ki is ő. És... Szeretnék többet megtudni az igazi szüleimről.

- Williamsről akarsz tudni? A szülei gazdag angol vállalkozók, náluk még a kerítést is arany borítja. Tavaly Párizsban volt cserediák, idén itt. Testvére nincs, mindkettő meghalt. Egy nagyképű, gazdag brit csitri, aki mindenkinek hazudik, hogy menőbbnek tűnjön. A szüleidről nem tudok sokat. A gyámhivatal szerint a szüleid a képregényboltban dolgoztak, az ő idejükben még könyvesbolt volt. Egy nap téged ott hagytak, ők elmentek valahova, és autóbalesetet szenvedtek.

- Milyen vicces...

- Mi? Én ezt egyáltalán nem tartom viccesnek.

- Mármint az, hogy mennyit vagy képes hazudni, hogy magadnál tarts.

- Tessék?

- Tudok róla, Mark. Tudok mindenről. Hogy ki vagyok valójában. Azt is tudom, hogy az emlékezetkiesésem nem betegség, hanem direkt módon törölték ezeket az emlékeket.

- Ez hülyeség, Lucas. Mégis milyen társaságba keveredtél, hogy ezt hiszed?

- Azért hiszem, mert tegnap megtaláltam a bázist a képregénybolt alatt. És egy barát segítségével visszaszereztem az emlékeimet. Emlékszem Alexre, anyámra, és arról is tudok, hogy apám még él. Mégis hogy volt képed? Hogy volt merszed ezt így előadni nekem?

- Fiam, én már öreg vagyok. Feleségem már nem lesz, a lányom pedig itt hagyott. Már csak te maradtál nekem, fiam.

- Nem vagyok a fiad. És én sem maradok már itt neked. Hallom elvették a képregényboltot. Te pedig munkanélküli vagy. Ajánlom, hogy nagyon gyorsan találj valamit, mert amint sikerül kiszabadítanom Alexet, a bolt, és az alatta lévő bázis is a miénk lesz.

- Miért jöttél ide?

- Elvinni a cuccomat.

- Mármint a cuccodat, amit én vettem neked?

- Tekintsd úgy, hogy elviszem a cuccaimat és soha többé nem beszélünk, és akkor nem perellek be a hazugságaidért és az akaraton kívüli itt tartásomért, ami már-már emberrablásnak minősül.

- Én vagyok a hivatalos gyámod. Ehhez nincs jogod.

- Apám életben van, ő a gyámom. Te meg csak egy szánalmas féreg.

Lucas nem szólt többet, összepakolt, és úgy becsukta maga mögött az ajtót, hogy beleremegett a fal is. Peter adott neki kulcsot Alex lakásához, ott húzta meg magát, amíg meg nem találták a lányt.

Nem vallották volna be, de hiányzott nekik a kis lakás. Amikor már az utolsó doboz is a Mr.Stark által küldött kocsiban volt, mindhárman kíváncsian ültek be. Ahogy a fekete jármű megállt az egykor képregényboltként csillogó üzlet előtt, meghökkentek a különbségen. A kék színű homlokzat immár halvány rózsaszín volt, fekete fény betűk sorakoztak az épület tetején, amiknek közepében szintén rózsaszín neoncső futott. A betűk azt írták ki, hogy „Noalyx Café". A sofőr előre küldte őket, mondván hogy ő majd beviszi a dobozokat. Ahogy beléptek, a szürke boltocska helyét gyönyörű, hangulatos kávézó vette át. Nem az a habos-babos cuki kislányos hely volt, mint amit elképzeltek, sokkal modernebb volt, és eszméletlenül király.

- Na, végre! – A pult mögött egy vidám lány álldogált, szőke haja magas lófarokba volt kötve. – Már vártunk rátok! Én Bridgette vagyok, Bridgette Crawford. Noely, gyere! – Kiabált hátra. – Ő most épp a piskótákkal küzd, de máris jön. – A másik lány végszóra jött elő, neki vállig érő élénkzöld haja volt.

- Sziasztok!

- Nem tudom Mr.Stark mondta-e, mi vagyunk az alibi. Bár van saját mesterséges intelligenciátok, Peter már biztos ismeri Karent, mi leszünk a segítőitek.

- Igen, alapból technológiai asszisztensnek képeztek ki, de kaptunk rendes kiképzést is.

- Gyakorlatilag SHIELD ügynökök vagyunk, csak az már nem létezik.

- Menjetek csak le, Ms.Potts kiváló munkát végzett a bázissal, vegyétek csak birtokba, és ha valami baj van, nyugodtan szóljatok.

A trió otthagyta a két lányt, és izgatottan nyitottak be a nagy ajtón, amire a kávézó étel és itallapja volt kifüggesztve. Lucas állt be a retinaszkenner elé, egy pillanat múlva felszólalt egy női hang:

- Lucas Buckannan Rogers. Belépésre jogosult. Üdvözlöm, Mr.Rogers.

- Karen? – Kérdezte Peter, felismerve a hangot.

- Szia, Peter!

- Mit keresel te itt? Te nem a szerkómban vagy?

- Nem, Peter. – Nevetett Karen. – Mesterséges intelligencia vagyok. Mr.Stark rám bízta az egységet, amit úgy neveznek: Bosszúálló Ovi.

- Köszi, Stark... - Mormogta Alex.

- Alexandra Peggy Rogers. Belépésre jogosult. Üdvözlöm, Ms.Rogers.

- Neked is, szia, gépcsaj.

- Mínusz első szint. Alpha-C bázis. Üdv újra itthon.

A lift közben leért a bázis szintjére. Az előszoba fehér falai, és sötét padlója modern kontrasztot nyújtott, mellé szobanövények, festmények és szobrok zökkentették ki a monotonitásból. A liftajtó mellett akasztósorok voltak, alattuk alacsony cipősszekrénnyel, közöttük pedig hatalmas tükör húzódott. Az ajtók is modernek voltak, feketén tűntek ki a fehér falból, kivéve egy.

- Anya irodája! – Kiáltotta Alex. A két Rogers azonnal beszaladt. Az iroda ugyanolyan volt, mint régen. Alex látta maga előtt, amikor anyjával veszekedett:

- „Újoncok? Komolyan? - Kérdezte Alex, az asztalánál teljesen higgadttan teázó anyjától. Peggy némán belekortyolt a csészében gőzölgő italba.

- Lucas mondta el?

- Davenek kicsúszott a száján. Szóval miért is nem mondtátok el korábban?

- Gyűlölöd, ha belekavarnak az osztag dolgába, és kinézem belőled, hogy szabotálod az újoncok érkezését.

- Hányan jönnek?

- Három lány.

- Kik?

- Janet, Dorothy és Alice Hall. Hármasikrek, egy tiszt lányai. Az elnök maga kérelmezte a belépésüket.

- És mikor?

- Ma este.

- A többiek tudják?

- Igen.

- És akkor nekem miért nem tudtatok szólni?

- Leszámítva hogy borzasztóan makacs vagy, mindig is jó katona voltál de...

- És éppen ezért követem a parancsokat. - Szakította félbe anyját Alex. - Nem csak az anyám, de a felettesem is vagy. Hallgatok rád, de az hogy nem értesítesz... Ez így nem jó! Elvileg én vagyok az osztag vezetője!

- Ezesetben most értesítem az újoncok érkezéséről, Kapitány! Most pedig menjen a kantinba, a délutáni edzés elmarad. Kártyázzon egyet a többiekkel, és készüljenek fel az újoncok fogadására. Lee ügynök majd bevisz három ágyneműt, ketten a kanapén alszanak majd, a harmadik a maradék ágyon. Apropó, most hogy tudsz róluk, talán jobb, ha azt is tudod, hogy Te és Lucas fogjátok kiképezni őket!

- Mi?

- A közös edzéseken csinálják a feladatokat, de a ti felelősségetek hogy minél hamarabb felzárkózzanak. A tanács már az éven bevetésre akarja küldeni őket.

- Az éven? Anya, mi öt év kiképzés után mentünk az első bevetésünkre, pár hónap alatt nem tudnak eléggé felkészülni! Ezt sem láttad jobbak korábban elmondani, mi?

- Nem. Most pedig lelépni, grillezett csirke az ebéd, tudom, hogy imádod, szóval siess!"

- Régen volt, mi? – Kérdezte Lucas.

- Túl régen... Hagyj életben egy kígyót, és az egerek sosem lesznek biztonságban.

- Vágj le egy fejet és kettő nő a helyére... Emlékszem. Az újoncok... Mai napig nem tudom, hogyan jutottak be.

- Erre én talán választ tudok adni. – A beszélgetésbe egy női hang vágott közbe, méghozzá az irodát és a megbeszélő nagytermet összekötő ajtóban álló Pepper Pottsé.

- Ms.Potts! Mit csinál itt?

- Titeket várlak. – A nő bekísérte az ikreket, és a némaságba burkolózott Petert a nagyterembe, és leültette őket a nagy kerekasztalhoz. – Mr.Stark küldött, hogy fogadjalak titeket. Eléggé átalakítottuk a bázist, bár ez leginkább az olyan helyekre igaz, amiket ma már nem használnátok, például a sok irodát, öltözőket, laborokat. De minden van, amit csak el tudtok képzelni. A feladatom, hogy körbe vezesselek, de azt hiszem, erre nem lesz szükségetek. Viszont van itt valami, a számotokra... - Pepper pötyögött párat a telefonján, és a falon lévő képernyőn egy ismerős alak tűnt fel.

- Howard! – Jelentette ki Lucas.

- Sziasztok! Lucas... Alex... Sajnálom. Sokkal jobban kellett volna vigyáznom rátok. Talán ez az egész az én hibám volt. Ha én anno nem erőszakolom rátok az első küldetéseteket, anyátok talán örökké is a kiképzésen tartott volna. Mindegy. Ezen kár rágódni. Miután nem tudlak titeket felébreszteni, az is lehet, hogy az én életemen túl fogtok visszatérni. De bármi történjen, a SHIELD első számú küldetése örökké a ti védelmetek lesz. Úgyhogy, ha kiolvadtok, és mi már nem élünk, akkor sem lesztek egyedül. És erre az esetre, a bázis a tiétek. Ha ezt nézitek, ezzel a ténnyel valószínűleg tisztában vagytok. Minden forrás és minden eszköz a kezetekben van. Édesanyátokkal együtt, mi most azért fogunk harcolni életünk végéig, hogy ti egy jobb világban élhessetek. Remélem mire visszatértek, ez sikerül. Nem tudom terveztek e tovább harcolni... Bár ahogy ismerlek titeket, visszatértek majd az igazságszolgáltatáshoz, bármilyen formában tudtok, ti akkor is harcolni fogtok. Mondjuk, mi reménykedünk lesz némi esélyetek a normális életre, de ki tudja. El sem tudom képzelni nélkületek az életemet. Ti voltatok az én gyerekeim. Talán egy nap... Egy nap majd tovább tudok lépni. De nem akarok. Nem akarom, hogy bárki is a helyetekbe lépjen. Örökké emlékezni fogok rátok. Sose felejtsétek el, kik vagytok.

Howardnak igaza volt. Alex és Lucas harcoltak tovább. Howardnak abban is igaza volt, hogy sosem fogja elfeledni az ikreket. Bár Alex csak az alapokat tanulta meg Scarlettől, tovább képezte magát. Képes volt átlépni a szellemvilágba. Minden egyes nap egy órát töltött odaát, keresve az ismerős arcokat. Először Howardot találta meg, kéthónapnyi kutatás után. Újabb két hónap kellett, hogy Mr. és Mrs.Jarvist újra láthassa. Egy ismételt hónap telt el, de nem anyját látta újra. Három alak állt előtte, de nem öregen, ahogy legutóbb látta őket, hanem fiatalon, ahogy egykor ismerték egymást. Dave, Beca és Tris voltak azok. Anyját viszont akkor sem találta. Már a következő születésnapjuk is közel volt, alig egy hónapra, de a kusza világban Alex nem találta Peggyt. Viszont a kutatását volt, aki észrevette. A varázslók, mágusok, és a Föld minden nagyhatalmú embere érezte őt. Köztük Steven Strange is. Ő és Wong különös öltözetükkel együtt látogatták meg a Noalyx kávézót.

- Jó napot, mit adhatok? – Kérdezte mosolyogva Bridgette.

- Én az ikreket keresem. – Mondta Dr.Strange.

- Ikreket? Félek, nem tudom, kikről beszél. Bár Noely-re és rám sokszor mondták már, hogy lehetnénk akár testvérek is, de...

- Alexandra Peggy Rogerst keresem. Tudom, hogy itt találom, a segítségével jutok le, vagy anélkül. Még jó kedvemben vagyok.

- Egy pillanat türelmet kérek. – Bridgette a pult mögötti számítógépbe kezdett el pötyögni, méghozzá azt írta a triónak, hogy „látogatótok érkezett, valami maskarás szakállas csávó egy ázsiaival, beengedhetem?" a válasz pedig nem volt. – Elnézést, attól tartok még mindig nem tudom, kikről beszél, uram.

- Akkor legyen így. – Dr.Strange egy portált nyitott, ő és társa átléptek rajta, és máris az Árnyék szektor társalgójában találták magukat. – Üdvözletem. – A társalgóban csak Alex tartózkodott, aki a hirtelen látogatóra azonnal fegyvert fogott, és beléeresztett 3 golyót, de azok egy fában landoltak, egy portálon keresztül.

- Ki maga?

- Dr. Steven Strange. Ő pedig itt Wong. Bocsáss meg, hogy így berontottunk, de fontos ügyben kell veled beszélnem.

- Van maguknál fegyver?

- Csak a varázslat. – Mondta Wong.

- Varázslat?

- Kicsit bonyolult, de ha eltennéd azt a pisztolyt, elmagyaráznám. – Alex lehiggadt, combtokjába zárta a fegyverét, intett vendégeinek hogy kövessék őt, és elvezette őket a kantinba, ahol egy teával ült le velük szembe. – Úgy tudom, az anyádat keresed.

- Mondhatni.

- De nem itt, a Földön.

- Hol máshol keresném?

- A szellemvilágban. – Alex szeme kikerekedett. – Tudunk a mágiáról, amit elsajátítottál.

- Az nem mágia.

- Dehogynem. Egy Khaly nevű démon tanította neked.

- Honnan tud maga erről?

- Bizonyos mágusok, képesek megérezni az erős mágiát. Benned pedig hatalmas mágia lakozik. Érezni, ahogy egyre erősödsz.

- És attól félünk, - szólt közbe Wong – hogy mivel Khaly-tól tanultál varázsolni, az ő módszereit használnád, azaz te is a sötét tanok mesterévé válnál.

- Amit kollegám el akart mondani ezzel, az az, hogy azt szeretnénk, ha tanulnál tőlünk. Nem kell feltétlenül a mi módszereinket alkalmaznod, csak meg akarjuk neked tanítani, hogyan kontrolláld a benned tomboló energiát, mielőtt az felemészt.

- Ez maguknak miért fontos?

- Tudod... Én a titkos tanok mestere vagyok. De sosem láttam még ilyet. De tudod, hogy mit láttam? Veszélyt. Baj közeleg, és azt hiszem szükségünk lesz rád.

- Nem is tudom... A varázslat eddig csak tönkretett.

- Tudom, milyen tapasztalataid vannak. És épp ezért kell velünk jönnöd. - Alex hallgatott Dr.Strange-re, és ott azonnal követte őket a New York-i templomba. – Úgy foglak téged tanítani, mint ahogy engem tanítottak anno.

- A misztikus művészet egyidős a civilizációval. Régen varázsigének hívták a használatát. Energiát gyűjtünk a multiverzum különböző dimenzióiból. Ehhez sok gyakorlás kell. A módszered már megvan. Tudod, hogyan kell ezt az energiát kinyerni, már csak használnod kell. De... Hogy is mondta? Nem kontrollálhatsz egy folyót erővel, hogy megszelídítsd, fel kell használnod a sodrását.

Alex hamar megtanulta a misztikus tanokat, melyből az erdőben már kapott egy kis ízelítőt. Nem szerette használni a mágiát, inkább szupererejére támaszkodott, de persze ha kellett, örömmel kerekedett különleges tudásával ellenségei fölé. Alex minden egyes nap ott volt a templomban. Egyik nap, bátyja és párja egy iskolai kiránduláson vettek részt, ő akkor is inkább tanulni ment. Az óra után, Dr.Strange, Wong és Alex megéheztek, kifele mentek a templomból, hogy betoljanak valami finomat.

- Ez most komoly? Nincs nálad semmi pénz? – Kérdezte Dr.Strange Wongtól.

- Kinek álma tele buksza, annak lelke sivár puszta. – Érkezett a frappáns válasz.

- Ezt mondd az eladónak. Talán összedob neked egy ezoterikus szendvicset.

- Oh, várj csak, azt hiszem, van nálam 200.

- Dollár?

- Rúpia.

- Ami?

- Úgy két dolcsi.

- Mit ennél?

- Úgy bedobnék egy tonhalas szendvicset.

- Gyertek a Noalyx-be! – Kiáltott utánuk Alex.

- Csak hogy elkészültél kisasszony! – Alex mágusköntösét utálta hordani, de Dr.Strange megkövetelte, miközben a két férfi azon vitatkozott, hogy mit egyenek, a lány átöltözött harciöltözetébe. A lépcső tetejéről kiáltott, Steven beszólására ugrott egy nagyot, egyenesen Wong feje fölé, aki egy pajzsot idézett a feje fölé. Alex elrugaszkodott a pajzsról, és egy szaltóval ért földet.

- Meghívlak titeket! Noely fantasztikus szendvicseket csinál! – Hirtelen mögöttük valami betörte a tetőt, egy fénysugárral törte be a lépcsőt is. Wong és Steven varázslattal készültek védekezni, Alex fegyvert fogott az alakra. Egy zöld monstrum volt a lyukban, aki szépen lassan emberré alakult.

- Thanos ide tart. Ide tart! – A férfi Bruce Banner volt, rettegve ismételgette a nevet.

- Ki? – Kérdezte Dr.Strange, és kisegítette Bruce-t a lyukból.

- Thanos. Thanos ide tart. Segítségre van szükségünk.

- Mr.Banner, mi történt?

- Te ki vagy? Várjunk, és ti kik vagytok?

- Mr.Banner, miről beszél?

- Nagy veszélyben vagyunk. Nagy, nagy baj van!

- Keressük meg Mr.Starkot. – Nézett Alex Dr.Strange-re, aki gondolkodás nélkül nyitott portált. a túloldalon Tony és Pepper voltak, vitatkoztak valamin.

- Tony Stark? – Lépett át Steven. – Én Dr. Steven Strange vagyok. Kérem, jöjjön velem. Oh, amúgy gratulálok az eljegyzéshez.

- Bocs, maga jegyet árul valamire? – Kérdezte Mr.Stark.

- Szükségünk van önre. Nem túlzás azt állítani, hogy az univerzum sorsa forog kockán.

- Kivel dolgozik?

- Hello Tony. – Lépett előre Bruce.

- Hello Mr.Stark. – Nézett ki Alex mögülük.

- Bruce? Jól vagy? – Banner fáradtan ölelte meg Tonyt, továbbra is hadovált tovább. Stark gondolkodás nélkül lépett át a portálon, immár mind a templomban voltunk.

- Thanos a végtelen köveket akarja. Meg akarja szerezni mind!

- Azok mik? – Kérdezte Alex.

- A világegyetem hajnalán nem volt semmi. Majd, bumm! – Magyarázta Wong. – Az ősrobbanás után hat elemi kristály szanaszét szóródott az univerzumban. Ezek a végtelen kövek. A lét alapvető aspektusait irányítják. Tér, valóság, hatalom, lélek, elme és idő. – Dr.Strange a nyakában lógó végtelen kőre tette a kezét, kinyitotta a nyakláncot, hogy a többiek is lássák a ragyogó zöldkövet.

- Hogy hívják az ürgét? – Kérdezte Tony.

- Thanos. Ördögi teremtmény. Lerohanja a bolygókat, harácsolni kezd és kiirtja a fél lakosságot. Ő küldte Lokit is! A támadás New York ellen, az is ő volt.

- Kezdődik. Hogy állunk idővel?

- Jó kérdés. Nála van a hatalom és a tér köve. Az univerzumban már így sincs nála erősebb lény. Ha ráteszi a kezét mind a hat végtelen kőre, akkor...

- Akkor olyan pusztítást végezhet ami ezidáig abszurdumnak tetszett. – Vágott közbe Dr.Strange.

- Tényleg azt mondta, hogy abszurdumnak tetszett? – Kérdezte Tony, miközben egy nagy műtárgyra támaszkodva nyújtotta meg a lábát.

- Maga meg tényleg a kozmosz üstjén kezd nyújtani? – Strange köpenye ráütött Tony kezére.

- Ezt most még elnézem.

- Fejezzétek már be! – Kiáltott közbe Alex.

- Te csak ne feleselj, kis kapitány! – Szólt Stark. – Ha Thanosnak mind a hat kő kell, akkor miért nem vágjuk be ezt a kukába?

- Az ki van csukva.

- Köt az eskünk, hogy az életünk árán is megvédjük a követ. – Folytatta Wong.

- Én meg megesküdtem, hogy nem eszem több fagyit, de elneveztek rólam egy ízt.

- Az idő kő védelmére tett eskünk, egy kicsit komolyabb annál. A kővel lehet a legtöbb esélyünk legyőzni Thanost.

- Tehát azzal van neki is a legtöbb esélye legyőzni minket.

- Ha nem végezzük a munkánkat, akkor...

- Miért, pontosan mit csinál, amikor nem lufikat hajtogat?

- Védem a világát, baromarcú.

- Hahó? Befejeznétek? – Kiabált megint Alex.

- Igaza van a kislánynak, elnapolnátok ezt a beszélgetést? – Mivel a férfiak ügyet sem vetettek rá, ellenben neki feltűnt az utcai zaj, kiment az ajtón, amíg a többiek tovább veszekedtek. - A lényeg hogy ez a kő nálunk van, tudjuk, hogy hol, de Vízió bárhol császkálhat, meg kell találnunk!

- Éppen ez a bibi... Vízió két hete kikapcsolta a jeladóját. Nem látjuk.

- Megint elvesztettél egy szuperrobotot?

- Nem vesztettem el, és nem robot.

- Ki tudná megtalálni? – Kérdezte Dr.Strange.

- Francba. Esetleg Steve Rogers. Talán.

- Hívd fel. – Javasolta Bruce.

- Ez bonyolult. Nem tudsz mindenről, ami történt, mi? A csapat feloszlott.

- Feloszlott? Mint egy zenekar? Mint a Beattles?

- Összebalhéztam a kapitánnyal.

- Tony... Figyelj. Thor meghalt, és Thanos közeleg. Nem érdekel, kivel nem állasz szóba, szükségünk van rá. – Tony hátra fordult, és elővette a zsebében lévő összecsukható telót, már épp tárcsázott volna, amikor Alex közbeszólt.

- Öhm, uraim... Van egy kis baj.