–Szomorú árnyék–

~••°°••––*––••°°••~

Jace nem tudta, hogy mit akarhat Izzy tőle, mikor a karácsonyfa díszítése közben egyszercsak teljesen váratlanul félrevonta őt, s beterelte a konyhába, majd még az ajtót is magukra zárta, mintha nem akarná, hogy bárki is kihallgassa őket. Talán valami baj történt? De ugyan mi? Alec jól volt, Magnus pedig igent mondott a meghívásukra, s velük fogja tölteni az ünnepeket. (Egy bizonyos kék szemű, fekete hajú angyalnak is igent mondhatna...) A szüleik szerencsére a közelükbe sem fognak menni, tehát mi rossz vethet feléjük árnyékot ezeken a szép napokon?

– Valami baj van, Izzy? – kérdezett rá végül Jace, mivel nem volt jobb ötlete, a lány pedig egyelőre nem mondott neki semmit.

– Van, csak nem tudom, hogy vezessem fel – felelte Izzy halkan. – Talán nem is szabadna erről beszélnem, de Alec sosem fogja elmondani, s megérdemled, hogy tudj róla.

– Miről? Mit titkol Alec?

– Neked mondott bármit is arról, hogy pontosan miért ment vissza újra a sereghez? – kérdezett vissza Izzy, komolyan Jace szemeibe nézve, s nem eresztve az arany íriszeket.

– Nem, de miért lett volna ennek valami különleges oka? Azt hitte, hogy jól van, s visszament, nem?

– Nem egészen – rázta meg a fejét Izzy óvatosan.

– Tessék?

– Anya – sóhajtott fel a lány, félve attól, hogy mi fog ezután következni.

– Hogy ide most Maryse? Alec nem is találkozott vele mostanában – rázta meg a fejét a szőke, de aztán eszébe jutott hirtelen valami. – Várj csak... Arra gondolsz, hogy legutóbb, mikor beszéltek, Maryse beszélte rá a döntésére?

– Pontosan erre gondoltam – biccentett a lány. – Alec megírta nekem a levelében, hogy tényleg anya vette rá, bár azt már nem tudom, hogy mit mondott neki.

– De miért akarná ezt? Oké, hogy a kapcsolatuk nem a legjobb, de Maryse csak nem akarná Alec halálát!

– Szerintem sem ez volt a célja, hanem valami más, csak még nem jöttem rá, Alec pedig nem beszélt erről – vonta meg a vállát Izzy. – De félek, Jace. Talán most jól van, vagy legalábbis gyógyul, de mi lesz akkor, ha visszaesik? Ha anya újra a hatalmába keríti?

– Ezt nem fogjuk megengedni, rendben? – mosolyodott el Jace, s szorosan magához ölelte a lányt, amit Izzy egyáltalán nem utasított vissza. – Gyere, menjünk vissza hozzájuk. Még Alec gyanakodni kezd.

Izzy és Jace hamar visszatért Alec és Magnus mellé, akik már egész szépen haladtak a díszítéssel. A házuk belseje talán még soha nem volt olyan gyönyörű, mint akkor. Mindenfelé égősorok és egyéb apróságok lógtak, például csillogó harangok, fényes gömbök és angyalok. Elsőre talán soknak tűnhet az egész, s mindenki fejében ugyanaz az a giccses, túldíszített jelenség alakulhat ki, de Alec és Magnus remekül áthidalta ezt a problémát.

Jace akkor mégsem találta meg benne a szépséget. Még mindig Izzy szavai jártak a fejében (megy ez már nekem ☺️) és nem igazán tudta, hogy lehet-e még minden olyan, mint régen. Valószínűleg nem. Ahhoz elsőnek az kellett volna, hogy valamivel eltörölhesse a múltat, s akkor Alec sosem ment volna katonának. Természetesen minden más lett volna ebben az esetben, de talán jobb is.

Jace végül ideiglenesen ugyan, de száműzte a gondolatait és a kérdéseit. Nem akarta, hogy a karácsonyi hangulatuk elszálljon, hiszen mindenki olyan boldog volt, vagy legalábbis próbáltak úgy tenni, mintha azok lennének. Szerette volna az összes kérdését Alec nyakába önteni, de a fiú legalább olyan makacs, mint ő maga, tehát szinte biztos, hogy nem fog neki válaszolni, ha pedig mégis, akkor nem feltétlenül az igazat.

A hangulatát behálózták a rossz árnyékok. Persze mosolygott, hogy senki vegye észre a kedvének hiányát, de legbelül szörnyen érezte magát, így végül inkább átment a konyhába, hogy a menüvel foglalkozzon. Ott egész jól megvolt magával, s könnyen el tudta terelni a gondolatait, de csak addig, míg Alec meg nem jelent mellette.

– Segíthetek neked? Izzy és Magnus bevállalták a díszítést, nekem pedig eszembe jutott, hogy egyedül vagy itt.

Jace legszívesebben nemet mondott volna, de nem akarta megbántani a testvérét, így csak bólintott egyet némán, majd visszafordult a pult felé, s tovább vagdosta a zöldségeket. Alexander ugyanolyan hangtalanul lépett mellé, s miután felismerte, hogy mit is csinálnak tulajdonképpen, azonnal munkához látott. Semmit nem mondott, pedig Jace érezte, hogy Alec kérdezni akart. A fiú tudta, hogy valami baj van, de arra várt, hogy majd Jace elkezdi helyette, azonban semmi ilyen nem történt, s a csend folytatódott tovább.

– Mi a baj? – tette fel a kérdést végül Alec, halkan és óvatosan.

– Nem fontos – rázta meg a fejét Jace. – Ráér később is, nem akarom elrontani a karácsonyt.

– Nyugodtan elmondhatod, nem fogod vele tönkretenni a hangulatomat.

– Maryse miatt mentél el, igaz? – kérdezte váratlanul Jace, s nem is igazán akarta magába fojtani a gondolatait. – Anya vett rá, ugye?

Alec nem felelt azonnal, ugyanis annyira lesokkolták a szavak, hogy a kezében lévő késsel megvágta az ujját, amit aztán gyorsan a csap alá dugott, miközben magában átkozta Murphyt az újabb csapásáért.

– Talán ő volt, talán én – vonta meg a vállát Alec.

– Azt mondtad, hogy szereted Magnust – rázta meg a fejét Jace zavartan. – Nem mentél volna el csak azért, mert azt gondoltad, hogy jól vagy és semmi bajod!

– Jól látod a helyzetet – sóhajtott fel Alec, s egy pillanatra sem nézett fel a testvérére, csak a falat bámulta úgy, mintha azzal megváltoztathatna bármit is. – Szeretem Magnust, s éppen ez volt az oka annak, hogy visszamentem a frontra.

Mikor Jace számára leestek a szavak, mikor végre felfogta, hogy Alec mit is mondott neki, addigra már egyedül volt a konyhában, s egy taggal kevesebben várták a karácsonyt a házban.

A csoda olykor jó és tiszta, de általában csalfa és kétszínű, mint maga a remény.

~••°°••––*––••°°••~

Hey!

Nos, hoztam egy újabb részt, fogadjátok örömmel, így a nap végén!

Fun fact: Fogalmam sincs, hogy mit írtam össze, csak jöttek egymás után a szavak.

:3