–A család érdeke–

~••°°••––*––••°°••~

– Hogy mit csináltál?! – kérdezte nagyon hangosan és mérgesen Izzy, mikor a bátyja befejezte a halk mondatot.

– Nyugalom, Izzy! – felelte gyorsan Alec, mert nem akarta, hogy a húga kiabálása felverje Jace-t, aki alig pár perccel ezelőtt aludt el a nappaliban. – Csak beszéltem a parancsnokkal, nem pedig újra csatlakoztam a sereghez.

– De meg fogod tenni – mordult fel a lány. – Amint újra jól leszel rögtön vissza fogsz menni a frontra!

– Ez teljesen abszurd! – emelte most már fel a hangját Alec is. – Ha vissza is megyek, nem úgy, mint korábban. Nem valószínű, hogy újra kiengednének a terepre. Ahhoz rengeteg pszichológiai vizsgálaton kéne átesnem.

– De én nem akarom, hogy elmenj – suttogta Izzy, s a düh már kiveszett a hangjából. – Nem akarom, hogy megint a fél világ válasszon el minket egymástól. Mi lesz akkor, ha elmész, de már nem jössz vissza? Ha meghalsz a fronton úgy, hogy senki sem tud róla? Várhatunk majd rád, s sosem érsz haza. Max számíd rád! Legalább miatta ne akarj visszamenni, ha már mi nem számítunk semmit.

– Tudod Izzy, hogy ez nem igaz – szólt közbe Alec halkan. – Ti is ugyanolyan fontos vagy nekem, mint Jace vagy Max. De valamit tennem kell. Számomra rosszul esik, hogy ti éjjel-nappal dolgoztok, én pedig csak ülök itthon, s tönkreteszek mindent. Te is láttad, hogy apa milyen szemmel nézett rám azért, mert jelenleg nem kezdek semmit magammal.

– De vele nem kell törődni! – rázta meg a fejét Izzy, majd gyengéden megfogta a fiú sápadt és hűvös arcát a kezeivel. – Nem tettél soha semmi rosszat. Mi szeretünk téged, s nem várjuk el tőled, hogy azonnal munkába állj. Még pihenned kell.

– Mást sem csinálok, csak pihenek – sóhajtott fel Alec. – Szeretnék hasznos lenni.

– Az vagy – mosolyodott el Izzy kedvesen. – Már azért is, mert életben vagy, s velünk maradtál. Nekem ennyi elég, s biztos vagyok abban, hogy Jace-nek is.

– Aki nem is foglalkozik velünk – tette hozzá kissé duzzogva, mire Izzy hangosan felnevetett.

– Ha te leszel szerelmes, ugyanúgy elfelejtesz majd minket – vonta meg a vállát Izzy.

– Lenne bárki is, aki velem akar élni? – kérdezte halkan Alec, csak úgy magától, de a húga így is meghallotta a szavait.

– Akárki – felelte Izzy. – Hidd el nekem. Talán csak azért nincsenek itt még itt, mert nem látják az igazi valódat.

– Úgy gondolod?

– Tudom – biccentett határozottan Izzy, majd szorosan magához ölelte a testvérét, ami ellen Alec sem tiltakozott.

~••°°••––*––••°°••~

Magnus tudta, hogy nem kéne azt tennie amit, mégsem állította le az érzéseit. Hogy mi történt? Semmi, azon kívül, hogy mikor Alexander Lightwood belépett a lakásába, azonnal megfordult vele a világ – legalább háromszor, hogy pontosak legyünk. Próbált úgy viselkedni, mint máskor, de egyszerűen nem tudott elvonatkoztatni a ténytől, hogy Alec mennyire jól nézett ki, noha semmi különlegeset nem viselt, ráadásul eléggé fáradtnak is tűnt, Magnus mégsem tudta levenni róla a szemét.

(Talán kicsit túl sok Shadowhunters videót néztem az utóbbi napokban...)

Mikor Alec letelepedett a nappaliban, Magnus gyorsan vissza is fordult a készülő teákhoz, hátha azzal el tudja terelni a gondolatait, de persze ez egy már eleve füstbe ment terv volt. Azok a fránya szemek folyton visszaugrottak az ablakon kifelé néző ex-katona felé.

– Hogy telt a napod, Alexander? – kérdezte váratlanul Magnus, mire a kék szemű alig láthatóan megrándult.

– Jobban, mint vártam – felelte Alec. – Volt már jóval rosszabb is.

– És milyen volt az éjszakád?

– Most csak egyszer riadtam fel, s utána vissza is tudtam aludni, szóval összességében egész jó – foglalta össze röviden Alec. – Ez jelentheti azt, hogy vége a rémálmoknak?

– Talán – biccentett Magnus. – Ennél többet sajnos nem tudok mondani, mert nem akarok reményt kelteni benned. Mármint, várj! Ez kicsit rosszul hangzott. Szóval, mondhatnék mást is, de nem szeretném, ha idővel kiderülne, hogy a rémálmok maradnak. Sajnos nem mindenki tud megszabadulni tőlük.

– Értelek – mosolyodott el halványan Alec, de azért kicsit szomorúan. – Túl szép lenne, ha minden rossz egy pillanat alatt eltűnne.

– De van esély rá, hogy jobban legyél, ezt ne felejtsd el – fordult felé Magnus.

– Igyekszem észben tartani – felelte Alec, de a hangja kissé üresen csengett. Magnus látta rajta, hogy akart küzdeni. Nem tervezte, hogy feladja félúton a harcot, de már bele is fáradt az örökös küzdelembe. Alec szemében csak akkor csillant fel valamiféle élet, ha a testvérei mellett volt, mert el akarta hitetni velük, hogy jól van, s nem kell aggódni. Igyekezett jó lenni és megfelelni mindenkinek. Magnus ugyan csak rövid ideje ismerte, viszont Jace és Izzy meséiből arra jutott, hogy korábban jóval máshogy állt Alec a dolgokhoz. És sokkal boldogabb volt, mint most.

De hát ilyen volt ez a helyzet. A fronton látott szörnyűségek elfeledtették vele, hogy milyen a világ másik fele. Hogy mindenütt vannak még apró boldogságok, csak tudni kell, hogy hol keressük őket. Magnus megmutatna minden szépséget Alecnek, ha ezzel elérhetné azt, hogy a fiú szeme újra csillogjon, s megint bízzon a világban. Mennyire más lenne minden, ha a vágyai teljesülnének.

– Magnus? – érkezett egy halk, bizonytalan kérdés.

– Bocsánat, nem figyeltem – tért vissza a jelenbe a férfi. – Kérdeztél valamit?

– Csak azt, hogy nem lenne baj, ha ma hamarabb elmennék? Van egy kis dolgom délután.

– Egyáltalán nem – biccentett Magnus. Mosolygott ugyan, de láthatóan el is ment a kedve mindentől. – Legközelebb maximum tovább maradsz. Ha menned kell, akkor menned kell.

– Köszönöm – mosolyodott el Alec, s Magnus úgy látta, hogy a halvány görbe őszinte volt.

– Akkor nem is tartalak fel tovább – sóhajtott fel Magnus. – Menj nyugodtan.

– Rendben – állt fel lassan Alec, majd felvette a kabátját. Miközben pár gyors és egyszerű mozdulattal megkötötte a sálját, titokban végig Magnust figyelte. Felhúzta még a cipőjét is, majd már készen is állt az indulásra, de a szíve maradni akart. Ott a meleg szobában, hallgatva Magnus hangját és csak elmerengve üldögélni.

– Egy dolgot tegyél meg nekem, Alexander – szólalt meg Magnus, de lefelé nézve.

– Igen?

– Hívj fel, ha hazaértél. Akkor nem fogok aggódni amiatt, hogy valami történt veled.

Alec nem tagadta, hogy csalódott. Azt hitte, hogy Magnus majd mégis marasztalni fogja, de nem. Csak annyit szeretett volna, hogy később hívja fel.

– Hát persze – bólintott Alec, majd végül lassan elhagyta a lakást, egyedül hagyva Magnust a gondolataival.

~••°°••––*––••°°••~

Oh, Hey!

Itt is van a következő fejezet! *-*

Az előző részben tartott kutatás apropóján csinálnék egy újat. (Egyébként végül annál maradtam, hogy lesz vámpír is, meg boszorkány mester is tekintve, hogy mindkét oldalon vannak dolgok, amiket szívesen alkalmaznék egy karakteren.)

Tehát a mai kérdés az volna, hogy a boszorkánymester esetében kell egy démon. Az én egy Nagyobb Démont szeretnék, de még kicsit képlékeny a talaj.

A jelöltek:

Hecate – ő a vámpírok teremtője, szóval nála emiatt hezitálok, hiszen ez így kicsit ellentmondásos lenne.
Lilith – őt pedig ismerjük már, nem kell bemutatni.
Lucifer – a pokol hercege meg szimplán omg, ráadásul még a büszkeség démona is, úgyhogy egyelőre még nem tudom.