,,De lehet mégis inkább becsuknám az ajtót.-köszörülte meg a torkát."

Miután Sirius az ajtót becsukva magára hagyta, Lara az ágyához sétált és lehuppant rá. Elég kényelmesnek ítélte. Kezébe vette hátizsákját és kiborította tartalmát. Mindenképpen ellenőrizni akarta, hogy minden nála van-e. A táskából elő került egy hosszú pengéjű, éles kés, aminek a nyelébe egy iránytűt helyeztek, egy kisebb bicska, egy üres kulacs, pénzt - amit a lány egy jó ideje gyűjtögetett - egy könnyű, összehajtogatott pokróc, csereruha (alsó nemű, nadrág, blúz, zokni), egy összehajtható fésű tükörrel, egy kis méretű fogkefe és fogpaszta, egy üvegcse tele sóval, egy fehér szappan, egy külön doboz, tele kötszerrel, ragtapasszal, fertőtlenítő szerrel, kenőccsel, lázcsillapítóval és fájdalomcsillapítóval, sebész tűvel és cérnával. Továbbá hátizsákja tartalmazott még gyufát, elemlámpát, vastag kötelet, egy fémből készült mélytányért, egy üres átlátszó dobozt, egy tekercs WC-papírt, egy zacskó lisztet, különféle magvakat, némi cukrot, egy könyvet az ehető gombákról és növényekről, meg egy nagy tábla csokoládét. Lara elégedetten szemlélte gyűjteményét. Minden megvan. Visszarámolta a holmikat táskájába, csak a bicskát és a kést hagyta kint. Utóbbit párnája alá tette, előbbit pedig maga mellett hagyta az ágyon. Fáradt volt, mégsem mert aludni. Közben az éhség is rátört, de nem volt hajlandó ételt kérni. Legfeljebb megeszi a csokit. Levette bakancsát (ami szerencséjére pont a szobájában volt az ágy alatt) és felhúzta lábát az ágyra. Neki dőlt a falnak és próbált nem álomba merülni. Lassan úrrá lett rajta a fáradság és bár nem akart elaludni, lassan lecsukódott a szeme. Lara azt hitte, hogy csak pislogott egyet, de mikor ismét kinyitotta szemeit már meleg napfény árasztotta el a szobát. Almában kissé lecsúszott és most lábai a földre lógtak. Nagyot szusszanva feltolta magát, mire tompa fájdalom hasított derekába. Le kéne menjen. Mostmár muszáj egyen valamit. Kómásan kimászott az ágyból, megtörölte szemeit, hogy rendesen lásson és felhúzta a cipőjét. Kinyitotta a bicskát és vízszintesen belehelyezte bakancsába, vigyázva, hogy ne vágja meg a lábfejét. Felállt, újrakötötte borzas haját - majd később kifésüli - és elindult az ajtó felé. Kilépett a szobából, majd körül nézett. Siport nem látta sehol, ami eléggé megnyugtatta. Lassan sétált a lépcső felé. Nem tudta mit mondjon ha leért vagy, hogy fogják várni. A fokok nyikorogtak, ahogy haladt. Ráférne a házra egy felújítás. A konyhából beszélgetés szűrődött ki. Talán hárman vagy négyen lehettek bent. Lara nagy levegőt vett és lenyomta a kilincset. A diszkurzus azonnal abbamaradt, mintha elvágták volna a hangot. Három férfi nézett rá. Középen egy idős, hosszú fehér szakállú és hajú férfi ült. Jobbján Remus, balján pedig Sirius foglalt helyet. Aident sehol nem látta, de nem is bánta. Egyáltalán nem hiányzott neki az arrogáns férfi.
-Bizonyára te vagy Lara.-mosolyodott el kedvesen az idős varázsló. Máris sokkal szimpatikusabb volt, mint Aiden. Lara úgy érezte bízhat benne. És ez már biztosan a saját érzése volt.
-Lara Isabelle Jones.-pontosított.
-Én Albus Dumbledore vagyok. A Roxfort igazgatója. Bizonyára hallottál már a boszorkányok és varázslók iskolájáról.-a lány bólintott. Hogyne hallott volna. Azelőtti nap a három férfi a Roxfortról beszélt neki a legtöbbet. Imádattal meséltek az iskoláról, minden apró részletet megosztottak vele. Tudott a négy házról, a különös tantárgyakról, nagyjából mindenről. Larát nagyon lenyűgözte. Szívesen megnézte volna. Sőt mi több...Szívesen tanult volna ott. Persze tudta magáról, hogy nem boszorkány mégis vágyott rá, hogy úgy élhessen.
-Sirius és Remus mindent elmondtak.-folytatta Dumbledore.-Részvétem a szüleid miatt.-Lara tudta, érezte, hogy komolyan gondolja. A férfi szemében együttérzés csillant. Persze szülei említésére megint csak úgy érezte meghasad a szíve.-Foglalj helyet, kérlek.- biccentett a székek felé. A lány leült közvetlenül az igazgatóval szembe. Eközben Sirius elé rakott egy tálat, amin két szendvics árválkodott. Lara szinte azonnal rávetette magát, de közben nem felejtett el hálás pillantást vetni a férfira, aki válaszul rámosolygott.
-Ön tudja miért akarnak engem azok az emberek?-kérdezte Dumbledoret a lány, miközben beleharapott a kenyérbe. Saláta és sajt ízét érezte. Isteni volt.
-Sajnos nem.-rázta a fejét szomorúan a férfi.
-Nem lehet, hogy csak egy félreértés és igazából nem is én kellek nekik? Talán összetévesztenek valakivel.-találgatott Lara két falat között.
-Lehetséges. De nem éri meg kockáztatni. Nagyobb az esélye annak, hogy valamiért el akarnak kapni, mint annak, hogy egy félreértésről van szó. Így is-úgy is veszélyben vagy, mivel nem fognak leülni megbeszélni. Ha nem te kellesz nekik, szimplán megölnek.
-Ha pedig mégis téged akarnak, akkor is.-könyökölt az asztalra Sirius.
-És semmi ötlete nincs, hogy miért üldöznek? Vagy üldöztek?
Ám mielőtt Albus válaszolhatott volna, Lupin szólalt meg.
-Lara, azt tudnod kell, hogy Dumbledore professzor korunk legkiválóbb mágusa. Ő tud a legtöbbet. Ha viszont ő sem tud válaszolni, akkor az azt jelenti, hogy valami nagy dologról van szó. Valami sorsfordítóról. Te pedig azon rejtélyek egyike vagy, amit nehéz megfejteni.
-Köszönöm, Remus!-biccentett Dumbledore a dicséretre utalva.-Valóban sokat tudok, de én sem értem, hogy mi történik veled. Megtaláltad a házat, pedig állítólag sosem jártál itt és én is biztos vagyok benne, hogy még sosem találkoztunk.
-Említették, hogy valami titok izé védi és hogy Ön valami titokgazda.-nézett Lara először Lupin, majd Sirius szemébe, végül pedig tekintete megállapodott Dumbledore arcán.
-Pontosan.-bólintott türelmesen a férfi.-Csak az jöhet be, akinek én elmondom a címet. Vagy leolvassa egy általam írt cetliről. Te viszont sehogy sem tudhattál róla.
-Akkor, hogyhogy itt vagyok?-vonta fel a szemöldökét Lara és bekapta az utolsó darab kenyeret. Irtózatosan jól esett végre enni valamit. Ez a két sajtos-salátás szendvics pont elég volt ahhoz, hogy csillapítsa éhségét. Még ennél is jobb volt azonban a hűs víz, amit pár perce Sirius nyújtott át neki egy átlátszó üvegpohárban.
-Még nem tudom.-töprengett Dumbledore.-De ki fogom deríteni. Ígérem mindent megteszek. Addig viszont Sirius vendégül lát téged a házában.-az említett helyeslően bólintott. Tehát ez tényleg Black háza. Lara sejtette, hogy a férfi tulajdona, mivel ő vezette fel a szobába.
-Nem akarok útban lenni.-húzta el a száját Lara. Igazat mondott. Nem akart teher lenni és nem akart függeni senkitől sem.
-Nem leszel útban.-győzködte Sirius.-házi fogoly vagyok, ennél fogva elég magányos is. Mikor nincs itt senki csak én, eléggé unatkozom. Jól jön a társaság.-Lara figyelmét nem kerülte el a Dumbledore arcán átsuhanó bűntudat. Talán ő zárta be ide Siriust? Ha igen, akkor miért?
-Jól van.-sóhajtott fel megadóan a lány.-úgy sincs más választásom. Viszont, hogy legyen világos, továbbra sem bízom senkiben. De most, hogy a szüleim nincsenek, nem érdekel semmi.-keserűen ejtette ki a szavakat. A három férfi lehajtotta a fejét. Sajnálták. Larának bíznia kéne bennük. Segítene. De ez az érzés idegen volt. Nem az övé. Talán meg kellene említenie, hogy a támadás óta mintha lenne még egy tudata. Lehet, hogy bolondnak tartanák. Vagy csak a traumára fognák. Viszont az is lehet, hogy meg tudnák magyarázni. Végtére is varázslók és Lupin elmondása szerint ez a Dumbledore egy olyan mindent tudó fajta.-Lehet érdemes megemlíteni, hogy amióta eljöttem otthonról olyan, mintha valaki más is élne velem egy testben.-kezdte egy idő után csendesen. A három mágus erre felkapta a fejét. Érdeklődve meredtek rá.
-Esetleg kifejtenéd, légyszíves?-kérte lágyan Dumbledore.
-Amikor találkoztam Aidennel a kocsma előtt úgy éreztem megbízhatok benne. Mintha láttam volna már. Pedig nagyon nem kedveltem és továbbra sem kedvelem, de emellett azt érzem, hogy regi, jó barátok vagyunk. Nem ismerem. Soha nem láttam, mégis bíztam benne. Nem a saját érzéseim. A házszám is így ugrott be. Hirtelen eszembe jutott.-a szava elakadt. Kicsit megállt, hogy levegőt vegyen. Olyan gyorsan hadarta el, hogy csodálkozott, ha megértették. Mielőtt folytathatta volna, látta, ahogy Albus szemében felismerés csillant. Mintha rájött volna valamire. Az idős varázsló felállt.
-Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem.-szólt.-Így könnyebb lesz rájönni, hogy mi is történik.-a másik két férfi, Larával egyetemben, értetlenül néztek rá, de az igazgató csak a fejét rázta és az ajtó felé indult. Nem magyarázkodott, nem mondott semmit. Elköszönt és mire bárki észbe kapott volna, már ott is hagyta őket.
-Megoldja.-motyogta Lupin inkább csak magának.
-Szükséged lesz ruhákat.-nézett Larára Sirius. A lány felvonta a szemöldökét.
-Van pénzem.-mondta nyugodtan. Elég sok volt eleve a táskában és még a pénztárcáját is magával hozta.
Sirius bólintott.
-Remus vagy Aiden majd elkísér.
Lara felnyögött Lastrange említésétől. Csak őt ne.
-Ne Aiden.-kérte a lány, mire a két férfi elmosolyodott.
-Meglátjuk.-somolygott Lupin.