,,-Nem bántani akarlak!-kezdte, mély hangján. ''

-Nem hiszem.-fonta keresztbe mellkasán a karjait Lara.

-Pedig elhiheted. Ki vagy te és mit keresel itt? Miért nem vagy a Roxfortban?

-Hogy hol? Egyébként semmi köze ahhoz, hogy ki vagyok. Főleg úgy, hogy én sem tudom, hogy maga kicsoda.

-A nevem Aiden Lastrange, de nem kell aggódj, nem Tudjukkit szolgálom.

-Csak maga tudja.

-Tessék?-hökkent meg a férfi és felvonta fehér szemöldökét.

-Csak maga tudja.-ismételte meg Lara.-fogalmam sincs, hogy ki az a bizonyos Tudjukki. Esetleg egy nevet nem mondana?

Aiden összeráncolta a homlokát. Látszolág nagyon meglepte, hogy a lány nem tudja kiről beszél. Meg, hogy egyáltalán itt van és nem abban a bizonyos Roxfortban.

-Még mindig nem tudom a nevedet.-jegyezte meg a férfi.

-Nem is fogja.

-Én is megmondtam az enyémet.-tiltakozott Aiden.

-Honnan tudjam, hogy ez az igazi neve?

-A varázslók nem igazán szokták azt hazudni, hogy Lastrange-k, nem gondolod? Elég veszélyes név.

-Varázslók?-kérdezett vissza Lara. Mibe keveredett bele? Mindenki megbolondult?-Maga ivott.-állapította meg.

-Elég legyen ebből a játékból.-sziszegte fogcsikorgatva Aiden.

-Itt maga az, aki játszik. Ahogy beléptem abba a fura nevű kocsmába, már elszabadult körülöttem a pokol. Megint.

A férfi szótlanul állt. Lara acélkék szemeibe nézett, mintha onnan akarná kiolvasni, hogy igazat mond-e.

-Tehát nem boszorkány vagy?-kérdezte végül.

-Jaj milyen okos.-forgatta meg szemeit Lara.

-Muglikén nem láthatod a Foltozott Üst-öt.-töprengett Aiden, de ezt, mintha csak magának mondta volna. Lara szótlanul állt és az arcát fürkészte. Olyan ismerős volt neki a férfi, de le merte volna fogadni, hogy még soha életében nem látta.-Miért vagy itt? Miért jöttél ide?-fordult hirtelen felé Aiden. A lány azon gondolkodott, hogy mondja el-e neki, hogy mi történt a házában. Mi történt a szüleivel? Gyomra összerándult, ahogy újra eszébe jutottak az emlékek. Valahogy megbízott Lastrangeben, nem tudta miért. Olyan volt, mintha nem is hozzá tartozott volna az érzés. Aiden várakozón meredt rá. Válaszra ösztökélte. A lány nagy levegőt vett és megszólalt. Torkát sírás szorongatta, de hangja tiszta volt.

-Betörtek a házunkba.-kezdte. Aiden összehúzta a szemöldökét.-Nem tudom kik voltak azok. Az éjszaka közepén jöttek. Úgy egy órája. Azt...azt hiszem, megölték a szüleimet.-hangja megbicsaklott, szemeibe könnyek gyűltek.

-Mond el a részleteket!-kérte a férfi. Nem is kérte, sokkal inkább utasította. Arcán nem látszott semmiféle együttérzés. Larát újra átjárta a düh Aiden nemtörődömségét látva, de nyugalmat erőltetett magára és remegő hangon folytatta.

-Arra ébredtem, hogy betörik az ajtót, majd kiabálást hallottam. Édesapám el akarta küldeni őket, de ők csak nevettek. Azt mondták...-kirázta a hideg-azt mondták, hogy értem jöttek.-lehajtotta a fejét és a sötét aszfaltot kezdte el fürkészni.-Aztán zöld villanás szűrődött be az ajtó alatt és már nem hallottam apa hangját.-hangja elcsuklott, egy sós könnycsepp folyt le az arcán.-Majd anya feljött és kérte, hogy meneküljek. Majd újjabb zöld fény és összeesett.-könnycseppek hullottak a poros földre. Lara tenyerébe temette az arcát, hogy eltakarja. Nagyon remélte, hogy Aiden mutat majd valamiféle empátiát, de tévedett. A férfi hangja hideg volt, mint a jég.

-Gyere velem!-mondta. Lara elképedt. Meglepetésében még sírni is elfelejtett. Hitetlenkedve nézett fel a férfire.

-Dehogy megyek!-tiltakozott.-Most próbáltak megölni vagy kitudja mit csinálni velem. Valószínüleg összetévesztettek valakivel.

-Nézd, tudom, hogy ideges vagy és félsz, pont ezért kell megbíznod bennem.

-Miért bíznák magában? Honnan tudjam, hogy nem pont egyike a betörőknek?

-Szerinted leálltam volna veled beszélgetni, ha el akarnálak rabolni?-csattant fel Aiden.

-Honnan tudjam?-vágott vissza a lány dacosan.-Akármit kitalálhatnak, hogy tőrbe csaljanak. Ne várja, hogy bízzak magában!

A férfin látszott, hogy ideges. Nagyon ideges. Valószínüleg legszívesen elrángatta volna magával Larát, ha azzal nem pont azt éri el, hogy a lány az utólsó csepp bizalmát is elveszíti felé.

-Elhiszem, hogy nehéz, de-kezdte volna összeszorított fogakkal, de a lány közbevágott.

-Nem, nem hiszi! Ha elhinné, akkor nem erőltetné.

-Mégis hova a francba akarsz menni éjnek évadján?-mordult fel Aiden.-Az utcán nem biztonságos. Sehol sem az. Egyedül ott lennél biztonságban, ahova én vinnélek. Ha a halálfalók tényleg keresnek ki tudja miért, akkor nagy veszélyben vagy.

Lara kissé elsápadt, de azért visszavágott.

-Arra rájöttem, hogy veszélyben vagyok.-grimaszolt a lány.-De nem vagyok benne biztos, hogy az a legbiztonságosabb hely, amit maga kínál.

-Az Istenért, meddig akarsz még vitatkozni?-csattant fel Aiden türelmét elvesztve.

-Ameddig szükséges.-emelte fel a hangját Lara is.-Vagy ha nem hajlandó elfogadni, hogy nem bízom egy vadidegenben, akkor hagyjon békén!

-Hagyjalak egyedül az éjszaka kellős közepén az utcán? Figyelj!-vett mély levegőt a férfi, hogy lenyugodjon.- Mi lenne, ha eljönnél velem, de megtarthatod a biztos távolságot és, ha oda értünk, akkor majd eldöntheted, hogy bejössz-e vagy sem. Jó így?

Lara sokáig fontolgatta az ajánlatot. Korrektnek tűnt. A ,,varázsló'' meg ,,boszorkány'' kérdésre majd visszatér később, ha majd biztonságban érzi magát.

-Rendben.-bólintott egy kis idő után a lány. -Elfogadom.

-Hála az égnek.-nézett a csillagok felé Aiden, de azért sarkon fordult és elindult előre. Lara követte. Igyekezett megjegyezni minden egyes utcácskát és sarkot, ahol elhaladtak. Fogalma sem volt merre mennek. Kezeit készenlétben tartotta, ökölbe szorítva tartotta maga mellett, hátha Aiden rátámadna. Vagy épp a társai.

-Lara Adams.-közölte egy idő után a lány.

-Végre.-Lara csak a szemét forgatta.

Épp azt mérte fel mennyivel lehet magasabb a férfi, hogy tudna legjobban rácsapni a fülére, amikor befordultak egy sikátornak látszó utcába. A lányt kirázta a hideg. Miközben mentek, próbált nem szüleire gondolni. Kizárta fejéből a folytó gondolatot és csakis az útra meg Aidenre figyelt. Megálltak két ház között.
-Tudod hol vagyunk?-kérdezte hirtelen a férfi és Larára nézett.
-Honnan tudnám?-vonta fel a szemöldökét a lány.
-Ide jöttünk.
-Ide? Melyik házba? 11 vagy 13?
-Egyik sem.-húzta ravasz mosolyra az ajkát Aiden.-de csak egy módon mehetünk be.
Lara már épp nyitotta volna a száját, hogy megkérje Aident, fogalmazzon már kicsit normálisabban és ne mind kérdezgessen, amikor bevillant neki a cím. ,,Grimmauld tér 12." Fogalma sem volt mi az. Nem is járt még itt. Azt sem tudta, hogy van ilyen utca.
-Na?-a férfi kérdőn nézett rá. Lara teljesen szó nélkül maradt. Nem tudott megszólalni. A 11-es és 13-as ház között egy másik jelent meg. Larának tátva maradt a szája.
-Mi a franc?-hülledezett.
-Az a jobb kérdés, hogy idézted elő, ha még sosem voltál itt?-tette keresztbe karjait Aiden.-Dumbledoreval biztos nem beszéltél. Lehetetlen...
-Mi történik? Ugye nem abba a házba kéne bemenjek?-mutatott a megjelent épületre Lara.
-De igen. Ott biztonságban leszel.
-Mondod te.-mordult fel a lány.
-Mi lett a ,,magával"?-kérdezte gúnyosan Aiden.
-Nem lehetsz sokkal idősebb nálam, amúgy sem tisztellek annyira, hogy magázzalak.-vigyorodott el Lara, bár a mosoly nem jutott el a szeméig.  A férfi idegesen felszusszant, de nem feszegette a témát.
-Gyere, menjünk be!-nem kérés volt, hanem utasítás.
-Dehogy megyek! Megörültél?-kerekedett ki Lara szeme.-És ha igen, attól még nem kell engem is annak nézned.-vicsorgott. Aiden hangosan fújtatott, de mielőtt még visszavághatott volna kinyílt a bejárati ajtó és egy sápadt, sovány, betegesnek tűnő férfi dugta ki rajta a fejét.

-Bejösztök még ma vagy sokáig tervezitek szem előtt tartani a főhadiszállást?-kérdezte csípősen.

-Mennénk, de ez a makacs lány nem akar jönni.-prüszkölt Aiden.

-Persze, hogy nem megyek be egy random idegen házába, miután a saját otthonomból űztek el.-csattant fel Lara.

-Nem az én házam.-fonta keresztbe mellkasán a karjait Aiden. A másik férfi most Lara felé fordult és kedvesen elmosolyodott. Ő is ismerősnek tűnt, de amikor ránézett nem töltötte el annyira melegség a szívét, mint amikor Aidenre nézett. Teljesen idegen volt az érzés, mivel nagyon antipatikus volt neki a férfi. Az ajtóban álló sokkal szimpatikusabbnak tűnt neki, mégis Aidenben bízott jobban. Ez a rohadtul ellentmondásos érzés kezdte idegesíteni.

-Megértem, hogy félsz és hogy nehéz bízni idegenekben, de kérlek bízz bennünk. Mi is bizalmat adunk neked és beengedünk, bár még nem tudjuk miért is hozott ide Aiden.

-Halálfalók támadtak rá és ölték meg a szüleit. Ha jól értettem, érte mentek.-világosította fel az említett és a lány felé bökött. Lara összerezzent, az idegen férfi elkomorult.

-Miért keresnek egy muglit a halálfalók, azon kívül, hogy megöljék?-tette fel a költői kérdést.

-Nem tudom, Remus a rohadt életbe, de ha segítenél végre beráncigálni a lányt, talán többet megtudunk.

-Először is-szólt közbe Lara, mielőtt a másik válaszolhatott volna-úgy volt, hogy ha nem akarok nem kell bemenjek. Másodszor van nevem is és nem az, hogy ,,lány''. Harmadszor, nem kell ráncigálni, megyek magamtól is. Úgy sincs mit veszítenem.-miután befejezte megindult az újra kedvesen mosolygó férfi, Remus, felé. Aiden az orrnyergét masszírozta, de pár másodperc múlva követte őket. Lara egy sötét, horrorfilmbe illő folyósóra lépett. Ahogy végig nézett rajta megbánta, hogy bejött. Hogy lehetett ennyire ostoba? Azonban az ajtó halkan nyikorogva becsukódott, elzárva a menekülési útvonalat. A lány szólásra nyitotta a száját,  de Remus sajátjára helyezte mutató ujját, jelezve, hogy hallgasson. Egy emlék ugrott be a lánynak. Felismerés hasított az elméjébe. Eszébe jutott, hogy az előszobában valamiért csendben kell maradni. De miért? És mi ez az egész? Nem is járt még itt.

A két férfi egy konyhába vezette Larát, ahol egy harmadik foglalt helyet és újságot olvasott. Remek-gondolta a lány. Három férfival összezárva lenni, nem épp előnyös, pláne, hogy nem is ismeri őket, bár mindegyik ismerősnek tűnik. A fekete, hosszú hajú felnézett a lapokról ahogy beléptek. Kérdőn felvonta a szemöldökét. Aiden megköszörülte a torkát és megszólalt.

-A lányt...Lara Adamsot...

-Jones.-javította ki a lány. Miért tette? Nem akarta elmondani a teljes nevét. Miért csinálta ezt?-Lara Isabelle Jones vagyok.-kimondta.-Úgy gondoltad, hogy megmondom az igazi nevemet neked?-nézett Aidenre, aki kérdőn meredt rá.

-És most úgy gondoltad, hogy megosztod velünk? Remus vagy Sirius ilyen szimpatikus?-vicsorgott a férfi. Mielőtt Lara reagálhatott volna, Remus közbe szólt.

-Én vagyok Remus. Remus Lupin.-mutatkozott be.- Ő pedig Sirius Black.-mutatott az asztalnál ülőre, aki most felállt.

-Mikor találkoztatok?-kérdezte Sirius hátra vetve egy sötét hajtincset.

-Nagyjából egy órája.-billentette oldalra fejét Aiden.

-Ahhoz képest látom, már sikerült egymás agyára menni.-jegyezte meg a férfi, mire Lupin felkuncogott, Aiden pedig morgott. Lara csak nézte a három férfit, akik valószínűleg jóban vannak, talán barátok is, bár Aiden jóval fiatalabbnak tűnt.

-Ugyan, Sirius, tudod, hogy Aiden mindig is nehéz természetű volt.-tette Black vállára a kezét Remus.

-Mardekáros vérmérséklet.-gúnyolódott a fekete hajú, mire Lastrange fújtatott egyet. Mivel Lara úgy látta róla megfeledkeztek köhintett egyet. Mindhárom férfi felé fordult, mintha tényleg megfeletkeztek volna a jelenlétéről.

-Bocsáss meg!-köszörülte a torkát Lupin-Elmeséled nekünk is pontosan mi történt?

A lány ngy levegőt vett és újra elmondta a történetet, szemeibe pedig újra könnyek gyűltek.
-Részvétem!-kondoleált Sirius a beszámoló végén. -A keresztfiamnak is meghaltak a szülei. Mikor egy éves volt.-a férfi arcán árnyék suhant át. A Lupinén is.
-Legalább nem ismerte őket. Fájdalmasabb olyat elveszteni, akit szeretünk és ismerünk.
A három férfi hallgatott. Nem néztek a szemébe.
-Akkor itt az ideje, hogy elmeséljük neked a mi történetüket, amibe most te is belecsöppentél.-törte meg Remus a csendet. Lara bólintott.-Azt javaslom, hogy üljünk le. Ez hosszú lesz.