Csónakokba szállva keltünk át a folyón. A csónakok maguktól mentek előre, de én nem is tudtam ezen elcsodálkozni most már. Nem bírtam nem a Roxfortot bámulni. Olyan gyönyörű volt, leírhatatlanul gyönyörű. A vízben tökéletesen tükröződött a kastély, mintha egybeolvadna a csillagok fényével.

- Fejekre vigyázz! - rikkantotta Hagrid, mikor a csónak elérte a parti sziklák előtt lévő hidat. Mindannyian lehajtottuk a fejünket, a csónakok pedig sorban besiklottak egy sziklafalon tátongó nyílásba. Egy sötét barlangba értünk be, az irányból ítélve egyenesen a kastély alá vezetett. Végül partot értünk egy föld alatti kikötőben, majd nagy nehezen kimásztunk a csónakokból. Hagrid sorban ellenőrizte a megürült csónakokat.

-Szia Tiffany, milyen volt az út? - kérdezte Hagrid a mi csónakunkhoz érve.

-Nagyon jó volt. Ámulok a Roxforton Hagrid, olyan gyönyörű.

-És még belülről nem is láttad - kacsintott rám.

Megpróbáltam elképzelni a kastély belülről, de nem nagyon sikerült. Így hát gyorsan követtem Hagridot aki már elindult a többi elsőssel. A csapat felment a bejárathoz vezető kőlépcsőkön, és megálltunk egy hatalmas tölgyfaajtó előtt. Nem kellet sokat várni és kinyílt a kapu. Egy eléggé szigorú arcú nőt vettünk észre. Végig mérte a szemét a társaságon és mikor a mi csapatunkhoz ért ránk nézett és gyorsan Kiarára kacsintott egyet, majd visszavette arcára a szigorú ábrázatot.

- Íme, itt vannak az új elsőévesek, McGalagony professzor – jelentette Hagrid.

-Köszönöm Hagrid. Innentől vezetem őket én. - mondta, majd intve az elsősök felé (vagyis felénk) elindult.

Már az előcsarnok hatalmas volt, hatalmas és gyönyörű. A kopár kőfalakat fáklyák világították meg, a mennyezet pedig irtózat magasan volt. Lehetett látni egy nagy márványlépcsősort, ami a felsőbb emeletekre vezetett. McGalagony professzort követve átvágtunk a kőpadlós csarnokon. A terem jobb oldalán lévő ajtó mögül sok, hangos hang hallatszott, viszont McGalagony egy kisebb terembe vezetett minket.

-Mindenkit köszöntök a Roxfortban – szólalt meg McGalagony professzor felénk nézve - Hamarosan megkezdődik az évnyitó, de mielőtt elfoglalják a helyüket a nagyteremben, be fogjuk osztani magukat az egyes házakba. A beosztás igen fontos ceremónia, mivel a Roxfortban töltött évek alatt gyakorlatilag a ház lesz a családjuk. Az órákon a ház többi tanulójával együtt vesznek részt, a ház hálótermeiben alszanak, és a ház klubhelyiségében töltik a szabadidejüket – A Roxfortban négy ház működik: a Griffendél, a Hugrabug, a Hollóhát és a Mardekár. Mindegyik háznak megvan a maga dicső története, s mindegyikből számos kiváló boszorkány és varázsló került ki. Amíg a Roxfortban tanulnak, a sikereikkel a házuknak szereznek dicsőségpontokat; ha pedig megszegnek valamely szabályt, a házukat sújtja pontlevonás. Év végén a legtöbb pontot elért ház kapja a házkupát, ami igen nagy megtiszteltetés. Remélem, hogy mindannyian házuk dicsőségére válnak majd. A beosztási ceremónia hamarosan kezdődik. Amíg nem jövök, kérem, csendben várakozzanak – ezzel kilépett a teremből otthagyva minket.

Na persze ezek után, hogy maradhattunk volna csendben? Mindenki egyszerre kezdett el valami magyarázni a másiknak. És ebben a mi társaságunk se volt különb.

-Hogy is fognak beosztani minket? – fordultam a lányokhoz.

-A tesóm, Albus, azt mesélte, hogy egy kalapot, az úgy nevezett Teszlek Süveget fogják a fejedre helyezni, ami eldönti melyik házba osztanak be – mondta Kiara.

-Hogyan tudná egy kalap eldönteni, hogy melyik házba való vagyok? - fordult hozzá Alice.

-Állítólag amíg a fejeden van addig belelát az elmédbe. Meg állítólag a jövődet is látja. Vagy valami ilyesmi... a tesóim nem az igazmosdásukról híresek, úgyhogy lehet az egész kamu.

Kicsit féltem, hogy mi lesz. Mi van, ha a legbénább házba jutok be? Egyáltalán melyik a legbénább ház? És mi van, ha nem választanak egyik házba se? Mi lesz, ha elbotlok mindenki előtt és kiröhög az összes diák? Ilyen gondolatokkal az agyamban meredtem a semmibe amíg... amíg egy udvariatlan barom nekem ne esett és fel nem döntött.

-Nincs ki mind a négy kereked? Nézd már, hogy hova esel! És ha lehet ne rám! Sőt ha lehet, egyáltalán ne is essél el! – tápászkodtam fel nagy nehezen.

-Ú de rossz kedvű valaki, mi van hercegnő? Nincs itt anyu meg apu, hogy fogják a kezedet? - tápászkodott fel az ismeretlen fiú is, majd összeröhögött a többi fiúval, akik ezek szerint kulturálisnak tartották a lökdösődést.

Mikor már azon kezdtem gondolkodni, hogy melyik oldalról és hányszor rúgjak bele a fiúba, de hála égnek mielőtt még akármi történt volna McGalagony professzor lépett be.

-Rendben kezdődik a beosztási ceremónia, elsősök sorakozó és utánam!

Sorba rendeződtünk és már indultam volna mikor a fiú megfogta a karom és a fülembe súgott.

-Én a helyedben megválogatnám a szavaimat, ha hozzám beszélsz – ezzel elsietett és beállt a sorba.

-Pontosan ugyanezt mondhatnám neked is, de én nem a fenyegetős típus vagyok. Én a „majd meglátod, hogy igazam van" stílust szeretem – végig szemkontaktust tartva kitéptem a karom a szorításából és felzárkózva a többiekhez mentem.

-Ne is figyelj rá - lépett mellén Elektra. - Ne feledd, hogy mi itt vagyunk melletted.

Sokat segített, amit Elektra mondott, mosolyogva indultam el a barátaim társaságában a nagyterem felé ahonnan fülsüketítő hangzavar hallatszott. Ámuldozva bámultam a helységet. A teremben több ezer gyertya volt, melyek a levegőben lebegtek, négy hosszú asztal fölött. Az asztalokon arany és ezüst evőeszközök sorakoztak, a hosszú asztalsoroknál pedig a felsőbb évesek foglaltak helyet. A terem végében egy ötödik hosszú asztal állt, a többire merőlegesen, ott foglalt helyet a tanári kar. McGalagony professzor ez utóbbi felé vezetett minket, majd a többi diák felé fordulva megállított minket. A diákok között elszórtan, valami ködös dolgot vettem észre. Hallottam amint mögöttem valaki szellemekről beszél, így azt gondoltam ők azok. Hogy elkerüljem a felsőbb évesek tekintetét, a mennyezetre meredtem. Gyönyörű volt. Kiara látta, hogy az eget bámulom, ezért felém fordulva elmagyarázta hogyan működik.

-A mennyezet el van varázsolva. A kinti eget lehet látni benne.

Alig bírtam levenni a tekintetemet a mennyezetről. Nem tudtam elhinni, hogy ez nem a kinti ég, csupán varázslat, olyan valóságosnak tűnt. Mikor lenéztem McGalagony professzorra, ő épp egy támla nélküli széket állított a sor elé, majd a székre egy hegyes varázslósüveget helyezett. A süveg rémesen gyűrött és piszkos volt. Láttam, hogy mindenki azt bámulja, ezért én is úgy tettem. Néhány másodpercig néma csönd volt. Azután a süveg megmoccant. Az egyik gyűrődés egy szájjá alakult majd dalra fakadt.

Láttál már- e varázslatos,
S csodálatos kalapot.
Nem vagyok én szónokló,
Csak elmondom az alapot.

Én vagyok a Teszlek süveg,
Ne félj nem harapok.
Varázslót és Boszorkányt
Itt tucattal kaphatok.

Ha vakmerő s hős lelkű vagy
Válaszom a Griffendélt.
Oda csak az kerül,
Kit nem riaszt a szél.

Itt van még a Hugrabug
melynek népe jámbor.
Nem találsz itt olyan személyt,
Kit nem ölel a mámor.

Megláthatod az okosat,
A Hollóhát házban.
Ottan minden délután,
A tanulás megy lázban.

Most jönnek a ravaszok,
Akik sosem várnak.
Ha a Mardekárban kerülsz,
Nem magányra szántak.

Ezekkel a szavakkal,
Várlak én téged.
Ne félj csak tegyél fel,
És ülhetsz le szépen.

Hatalmas tapsvihar hangzott el a vers/dal végén. Tényleg kicsit felbátorított a mondandója. A taps után McGalagony szólalt meg.

-Akit szólítok az kijön, leül, a fejére helyezi a süveget és megvárja amíg beosztják. Azután az asztalához megy. Érthető? - néhányan bólogattak, néhányan pedig egy bátortalan igent mondtak. - Rendben. William Hans.

Egy alacsony fiú jött elő a sorból, leült a székre, a fejére rakták a süveget - ami mellesleg olyan nagy volt, hogy az egész fejét elfedte - majd egy kis idő után a süveg felkiáltott.

-HOLLÓHÁT

A Hollóhát asztalától nagy taps hangzott fel. A fiú odasietett az asztalához, majd leült. Így ment ez egy ideig majd egyszer csak Kiarát szólították. Ő nagy mosollyal indult meg. Alig tették a fejére a süveget, az rögtön elkiáltotta magát.

-GRIFFENDÉL

Kiara nagy mosollyal futott a Griffendél asztalhoz, ahol lepacsizott Lilivel a nővérével, én, Elektra és Alice még a sorban állva tapsoltuk Kiarát mikor a következő embert szólították.

-Alex Hill – mondta McGalagony az újabb nevet. A sorból kilépett egy fiú. Olyan gyorsan ment a székhez, hogy nem bírtam megnézni az arcát. A süveg sok ideig időzött a fején, végül hangosan elkiáltotta magát:

-GRIFFRNDÉL

Ekkor végre megláttam az arcát. Az a fiú volt, aki az előbb fellökött. Ezt nem hiszem el. Pont abba az egy házba kellett őt választania a süvegnek, amibe én szerettem volna kerülni. Nagyjából a felénél jártunk. Két lányt a Mardekárba, egy fiút a Hugrabugba osztottak, és ekkor hívták Elektrát.

-Elektra Nyx Trembley.

Elektra magabiztosan kiment és kis idő elteltével már boldogan futott a Griffendél asztal felé a tapsviharban. Ezután jöttem én.

-Tiffany Brown.

Remegő lábakkal mentem ki a székhez. Leültem, majd a fejemre raktam a Teszlek Süveget.

-Hm... Tiffany Brown. Már nagyon rég láttam hozzád hasonló elmét. Bátor, ravasz, okos és szeretetteljes. Tökéletes lennél mindegyik házba, nem? Pontosan tudom, melyik házba kell, tegyelek. Legyen a...

-GRIFFENDÉL - kiáltotta el most már hangosan a süveg. Nagyot sóhajtva, mosolyogva álltam fel a székből, és mentem a tapsoló Griffendél asztalhoz. Ott Elektra és Alice megöleltek majd néztük ahogy lassan felolvassák a többi nevet. Szegény Alicet legutolsóként szólították. Néztük, ahogy a fejére helyezik a süveget, majd vártunk... és vártunk, és vártunk. Néhol már sugdolózások hangzottak fel, hogy mi tart ennyi ideig. Aztán a süveg végre megszólalt.

-HUGRABUG

Lefagytam... láthattam Alice csalódott arcát, ahogy felénk néz, majd szomorúan, egy halván mosolyt erőltetve az arcára elvonul a Hugrabug tapsoló asztalához. Elektra, Alice és én egymásra néztünk, majd a szomorúan ülő Alicere. Ennyi lett volna a barátságunk vele? Alig ismertük meg? Vajon folytatódhat a barátságunk Aliccel, még ha egy másik házba is járunk?