Azon a bizonyos nyári hajnalon, életünket vesztettük családommal. Azonban hála egy rejtélyes megmentőnek, bátyám és én, feléledtünk vérben és kínok közt vergődve, az aszfalton.
Szemeink elé tárultak, a teljesen szétmarcangolt szüleink, aminek köszönhetően lesokkoltan elemésztett bennünket a fájdalom.

A bennünk született szörnyetegek felismerését követően, sorozatos utazások, költözések foglalták magukba az életünket. Egészen addig a napig, amíg Canada-ból való távozásunk alatt, fel nem vetettem Christopher-nek ötletem, hogy talán ezúttal Mystic falls-ot kellene célba venni, egy új élet reményében.
Valamiért belül éreztem, hogy nekünk oda kell mennünk, de egyszerűen képtelen voltam elmagyarázni, hogy miért. Azonban ezen ő csak nevetett! Végül hosszas morfondirozása után, de fejet bólintott ötletemre.

Életünk eddig is maga volt, a megmagyarázhatatlan furcsaságok sorozata, de amint átléptük Mystic falls határát, onnan fenekestül felfordult minden! Még csak nem is sejtettük, hogy milyen dolgok előtt álltunk.
Egy szombati nap esti óráiban, beköltöztünk a már előre bűvöléssel megnyert házunkba. Némi összezörrenésekkel, és egy hajnali vadászatot követően, de elkezdődött új életünk.

Bátyám megbűvölt magának egy rendőri állást, jómagam pedig megmérgeztem magam, egy vasfűvel teletömött süteménnyel, amit a "kedves" szomszédoktól kaptunk, mondván üdvözlő sütemény képében.
Kutatásaink után, hamar rájöttünk hogy tesztelve lettünk, de igyekeztünk nem sokat foglalkozni vele.

A városban tett túrám alatt, egy hajszál híján majdnem felfedtem kilétünket, ugyanis belém ütközött egy hosszú barna hajú lány, akivel rögvest földet fogtunk. Szemeim elé tárult lehorzsolt térde, aminek látványa, maga volt a mámor. Arcom eltorzultsága, hamar feltűnt a lánynak, amit riadtan igyekeztem elrejteni, ebből kifolyólag elviharoztam a helyszínről.

Kikönyörögtem magamnak, hogy hadd menjek vissza a Gimibe tanulni. Elég nehezen, és igaz hogy kételkedve szavaimban, de bátyám fejet bólintott ötletemre. Akkor még nem is sejtettem, hogy mielőtt állok.

Az első tanítási napon, sikerült elkésnem a legelső történelem órámról. Na és persze voltam olyan "szerencsés," hogy pont abba a tanárba botlottam bele, akiről utólag de kiderült, hogy véletlen folytán, de vele volt órám. Viszonylag kedves volt, de a terembe betérve, azt hamar felváltotta utálata. Azonban ha mindez nem lett volna még elég, tudtomra adta, hogy ő az osztályfőnököm is egyben. Szemeink háborúja, ekkor vették kezdetét.

Enyhülni látszott a feszültség a nap további részében, miután hatalmas meglepetésemre, de szünetben meglepett az a lány, aki a nyáron belém ütközött a téren. Széles barátságos mosolyával, mellém szegődött Molly, ami örömmel töltött el, ugyanis végre nem éreztem már magamat, olyan egyedül. Ezt követően sorozatosan léptek életembe, az emberek. Sikerült megismernem Stefan-t, aki suli után, eljött Molly-val és velem, a Grillbe enni. De mielőtt útnak indultunk volna, szemeim elé tárult az utálattól virító tanárom arca, miközben az egyik tanterem ablakában állva, engem kémlelt. Igyekeztem nem sokat foglalkozni vele, így beszálltam Stefan autójának, a hátsó ülésére. Hagytam magam sodródni az árral, és az életembe lépett új személyekkel.

Az esti órákban hatalmas meglepetés ért. Ugyanis miután Stefan kedvesen hazavitt, a véletlen folytán, keze hozzáért az enyémhez, ebből kifolyólag pedig látomásom uralta el szemeim látását. Magam előtt láttam őt, és Mr. Salvatore-t. A döbbenetem olyan nagy volt, amit megfogalmazni aligha tudnék.

A következő órákban, szembe találtam magam, bátyám haragos tekintetével, később pedig lesújtó szavaival. Hosszas elbeszélgetésünk után, kutatni kezdtünk a családi nevünk és a város után a neten, gondolván biztosan volt valami közünk hozzá. De nem találtunk semmit, de ekkor jött az ötletem, hogy beszélek Mr. Salvatore-val, hogy segítsen nekem utánajárni a dolognak.

Másnap sikerült elaludnom, és persze pont hogy az osztályfőnöki óráról késtem el. De ha ez még nem lett volna elég, az égiek folytatták a vicc űzést belőlem.
"Véletlen" folytán, ismét Mr. Salvatore-ba ütköztem, aminek a felismerése, nem éppen volt kellemes, ugyanis az éjjel folyamán vele álmodtam.
Igyekeztem nem foglalkozni haragos tekintetével, és mielőtt betértünk volna az órára, segítséget kértem tőle, a kutatásaink céljából.
De mint már nem meglepő módon, a válaszok helyett, sokkal inkább a rejtélyesebbnél rejtélyek szaporodtak el életemben, ugyanis csak gyűltek a kérdések, de válaszokat aligha találtam. Elutasítást kaptam tanáromtól, miszerint ő nem segíthet az igazság feltárásában. De azt még nem is sejtette, hogy miféle látomásom támadt érintése által.
Ezt követően mint ahogy már megszokhattuk, az eddig is feje tetején lévő életem, még jobban összekuszálódott.

A titkom feltárult tanárom előtt, de nem lepte meg őt a létem. Ami engem pedig igenis meglepett, az a mérhetetlen nyugalma volt, és az ezt követő segítőkészsége. A kilencven fokos változata, és hogy az utálatom szépen átfolyt a kedvelésembe.
Olyanná változott, mint akit nyakon borított volna, valaminek a felismerése. Jómagamon is különös dolgokat véltem felismerni, de csak még több kérdésem született ebből kifolyólag.

A későbbiek folyamán még több embert ismertem meg, így pedig szépen lassan, de nőtt a baráti köröm, a sok rejtélyes dologgal is körülöttem.
Egyszerűen már képtelen voltam követni a történéseket, de ha ez még mindig nem lett volna elég, akkor ráadásként kezdtem beleszeretni a tanáromba. Azon a bizonyos estélyen, ajkamra lehelte csókját. Az pedig egy kulcs volt, a régi életem emlékeim egy részéhez.

A kusza történéseket, csak még zavarosabb dolgok követték. Ezt követően kiderült Elise-ről, hogy boszorkány, az édesanyjával egyetemben. Megtudtam hogy a több mint száz éves énem, és a jelenlegi, nem igazán fértek meg egymás mellett. Így búcsút kellett intenem az emlékeimnek, egy varázslat segítségével. Azonban Mr. Damon felülmúlhatatlan régre visszanyúló szerelme láttán, a szívem szakadt meg. Úgy éreztem, hogy ketté szakad a lelkem, mondhatni egy igazi harcot vívtak énjeim.

A napokban ismét kitisztulni látszott az ég, de megfordult fejemben a gondolata, hogy valahol talán mégis igaz lehetett az a dolog, hogy én valóban kezdtem érzéseket táplálni Stefan iránt. Természetesen tett is azért Mr. Damon, hogy ez így is alakuljon! Mit sem értem már a tudattal, hogy az én sorsom mellette lelne bevégzésre, de ő teljesen eltolt magától úgy, hogy azt észre sem vette.
Mind eközben Stefan folyamatosan velem volt, segítségemre sietett ha kellett. De mindezek mellett, a bennem lévő elfojtott érzelmeim Mr. Damon iránt, nem akartak elmúlni. Így hát rá kellett jönnöm arra, hogy az öccse iránt nem éreztem a végére mást, mint csak egy nagyon mély, és igaz barátságot!
A szerelmem pedig akkor kezdett kiteljesedni Mr. Damon iránt, amikor Forks-ban, ismét szövetségre léptünk, a hatalmas Allard csata előtt.
Ajkai oly forró és igaz szerelemmel töltöttek el, amit nem akartam hogy véget érjen sohasem! De mint már megtapasztalhattuk, az életem nem volt képes, a boldogság irányát rezzenéstelenül felvenni. Az örökké valóságom pokla, még csak akkor kezdődött el!

Mérhetetlen elszántsággal indultunk el nyolcan, hogy véget vessük Allard uralmának, jómagam ezzel kockáztatva a szabadságom, ugyanis én voltam a varázs vérű vámpír, akinek a véréből ős gonosz vámpír reinkarnációkat akartak létrehozni, a világuralomra törve. Azonban a hatalmas elszántságomat, hamar megtörték!
Szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy bátyám hamar életét vesztette, az elrabolt osztálytársunk keze által. Oly hatalmas fájdalom telepedett rám a látottaktól, hogy azon nyomban végeztem a gyilkossal. Annyira bántam hogy nem lehetett belehalni a fájdalomba, mert szívem szerint abban a pillanatban meghaltam volna Christopher mellkasán zokogva.
A hatalmas nyomornak hála, kikapcsoltam emberségem.
Feltört belőlem a régi énem, ami csatlakozott a jelenlegivel. Így vált belőlem, egy gátlástalan gyilkos!
Habozás nélkül betérve a kastélyba, minden Allard szolgát hidegvérrel lefejeztem, kegyelmet nem ismerve! Ekkor már tudatosan tértem be Apám termébe, és mielőtt megkínoztam volna őt, kivallattam. A későbbiek folyamán, a szintén felbukkanó Damon és Harman kezébe adtam Apám sorsát, végezetül elhagytam a helyszínt.

Hosszú megannyi utazásom vette kezdetét stoppal Canada-ba. Bárhol jártam, csak hullákat hagytam magam mögött, akiknek élveztem kioltani életüket.
Az igazi célom az volt, hogy felkeressem apám bátyját, a Végleges Halhatatlanság Elixirért, és hogy végezzek vele. Ugyanis egy dolgot senki sem tudott! A vérem valóban képes volt arra, hogy reinkarnációkat hozzon létre, de magába foglalta a gyógyírt is a vámpírizmusra. Jómagam ezt nem tudtam volna, ha nem tértek volna vissza, a több mint százéves emlékeim. Azonban azt érdemes tudni, hogy csak azokat tudta visszaváltoztatni emberré, akik már részesültek a Végleges Halhatatlanság Elixirből. Így utamat bevégezve, ellátogattam nagybátyámhoz, aki hatalmas örömmel fogadott, addig a percig, amíg belé nem fecskendeztem véremet. Rémülten nézte végig, ahogy lassan vissza változott halandóvá. Ezt követően végeztem vele, a kabátom belső zsebében megbújó késemmel.
Magamhoz vettem az Elixir fiolát, és tétlenkedés nélkül megittam azt. Teljes tudatában voltam annak, hogy a napokban bármikor visszaváltozhatok, egy egyszerű halandóvá. Ugyanis a saját véremmel való halhatatlanság Elixir keveréke, immár keresztülhúzta őseim számítását. Mert innentől semmissé vált a reinkarnáció létrehozásának esélye.
Jogos lenne a kérdés, hogy miért hoztam ekkora áldozatot, ha nem volt emberségem. Erre a válaszom pusztán csak annyi, hogy ezt én nem tekintettem áldozatnak! Tudatosan akartam ember lenni, mert több mint száz hosszú éven át, csak néztem a halandók boldog életét. Mérhetetlenűl irigykedtem rájuk mindig is! Igazából ezért sem akartam át változtatni, Mr. Damon Salvatore-t vámpírrá.

Unalmamból adódó bosszúm folytán, meglátogattam James-t, hogy kioltsam életét, de hát mint mindig, úgy most is keresztül húzta számításaimat Dallin. Eltörte nyakamat, de mit sem sejtve a már semlegesített véremről.
A pincében tértem magamhoz, ahogy ő hátast állva nekem, beszélgetett a volt pasimmal. Ezt követően észrevettem a vérem lecsapolásának műveletét, amit pusztán egy halvány mosollyal nyugtáztam. Azonban mire bármit is közölhettem volna vele, a hirtelen feltűnő Mr. Damon, megölte őt.
Percek teltével visszatért az emberségem, miután tudatosult bennem a tény, miszerint ő megcsalta személyemet. Hatalmas harag, fájdalom, gyűlölet uralta el egész elmémet. Belém nyilallt bátyám halála, ráadásképp Stefan halálának látványa is kikészített.
De ami ezután történt, arra szerintem senki sem számított, ahogy jómagam sem!

Elise édesanyja azaz Madison, visszaküldött minket a múltba, de az okát nem igazán értettem.
Miután kibontakoztunk egymás öleléséből barátnőmmel, értetlenkedő arccal nézett rám, azonban én csak egy halvány mosolyt mutattam.

-Emily!- Döbbenten fürkészte, az élettel teli piros arcom, válaszokat várva. -Te ember vagy?- Váltogatta tekintetét szemeimben. Gyengéden bólítottam, ennek hála hatalmas örömmel ismét átölelt.
Nem tudom hogy hogyan fog ezután alakulni az életem, de a sorsomat be fogom végezni, még ha egyedül is kell megtennem! Idővel vezetni fogom a Tanácsot, ahogy azt az ősi boszorkányok kívánják tőlem!
De most hogy így visszatértünk a múltba, felvetűlt bennem egy új kérdés! Vajon kik emlékezhetnek még, az eddig történtekre, amik jelenleg igazából meg sem történtnek számítanak? Elise és én, rendelkezünk az emlékeinkkel, na de vajon a többiek? Na és akkor ezekszerint, a bátyám ismét él!
Hála a felismerésnek, azonnal előkaptam telefonomat, és felhívtam őt.

-Baj van Emily?- Szólt bele rekedtes mély hangján, ami akkora örömmel töltötte el szívemet. Nyomban potyogni kezdtek könnyeim, Elise pedig elmosolyodott.

-Nem! Nincs!- Dadogva adtam válaszom, közben törölgettem könnyeimet. -Csak hallani akartam a hangodat!- Olyan hevesen vert szívem.

-Értem..- Feleletéből kihallottam, hogy igazából nem érti reakciómat. -Majd este találkozunk!- Adta tudtomra. -Ja és mielőtt elfelejteném! Hazafelé veszek majd neked gyümölcsöket, és amiket még kértél!- Hangjából valamiért áradt a hála. -És Emi! Tényleg köszi, hogy felajánlottad a véredet számomra! De nem akarom hogy azt érezd, hogy ez kötelességed lenne! Ne legyen büntudatod azért, amiért te túlélted a támadást!- Szavai hallatán, ledöbbentem.
Akkor ezekszerint bátyám vámpír maradt, és ha jól értelmeztem, akkor én látom el őt a véremmel! De ha ő vámpír, én pedig nem, akkor vajon mégis mi lehet a Salvatore fivérekkel? Mert ha valóban jól logikázom a dolgokat, akkor Damon igazából így meg sem mentette az életem, mert nem volt rá szükség. De akkor most mi lehet vele? Ha az érzéseim nem csalnak, akkor szerintem nincsenek tudatában annak, hogy jelenleg mi Christopher-el itt vagyunk Mystic falls-ba. De ez most nekem jó hír, vagy nem? Bár jobban belegondolva, a válasz egyszerű! Ez igen is jó! Mert hiába nem történt még meg a megcsalás, de idővel bekövetkezne! Ennek tudatában pedig, sohasem tudnék megbocsátani Damon Salvatore-nak! Soha! Elárulta az igaznak vallott szerelmét, még ha jelenleg nem is sejt semmit afelől, hogy én ki is vagyok! Talán jobb is lesz, ha elkerülöm őt, legyen bárhol is!