Élettelen részleges kipakolásom után, magukra hagytam a lányokat. Láttam rajtuk hogy nem örültek neki, hogy elmentem a faluba sétálni, pláne Elise. Ő egyenesen marasztalni kívánt, a varázs vér téma felhozásával, de én inkább elvetettem az ötletét.
Neheztelek rá is, amiért nem mondta el! Hallotta Mia-t és Mr. Damont beszélgetni Forks városában, de még utána sem állt szándékában szólni róla! Dallin megszökéséről is, csak a vámpír hallásomnak köszönhetően tudok! Azt viszont ép ésszel fel sem tudom fogni, hogy Mr. Damon valószínűleg már azóta tud mindenről, amióta kijelentette hogy Forks-ba vesszük az irányt! De őt sem értem hogy őszinte legyek! Ha annyira haragszik rám, akkor miért nem hagyott még itt? Miért viseli szívén a sorsomat? Nem mindegy most neki, hogy Dallin, vagy Allard kap el? Meg egyébként is, miért hagyja Harman-t köztünk lenni, ha ő egy Allard vámpír szolga? Nyilván rohanni fog a Nagyúrához, hogy leadja az információt a hollétünkről, ha még nem tudja! Egyszerűen nem értek semmit! Annyira kusza minden körülöttem! Azzal sem vagyok tisztában, hogy miért a farkasoktól várunk segítséget, ha annyira utálnak minket? Mi hasznuk belőle, ha kiállnak mellettünk, és segítenek távol tartani Dallin-t és Allard-ot? Vagy talán a farkasok is a vérem miatt védenek? Talán nekik is a reinkarnáció dolog miatt kellek? Na és mi lesz a diákokkal? Ki viszi őket haza csütörtökre? Már megint gyártom a kérdéseket, de már lassan beleőrülök!
Észre sem vettem, de pont arra a helyszíre sétáltam, ahonnan Bella levetette magát a mélybe. Némán meredtem a vízre, közben azon tűnődtem, hogy mit tehetnék az ügy érdekében.

*Stefan szemszöge.*

Gondolataimban elmerengve pakoltam ki, a kétfős faházban, majd leültem az ablak melletti ágyra.
Bármennyire is utáljon a bátyám, most muszáj lesz elviselnie, amíg itt tartózkodunk a farkasfalkában.

Némán kémleltem a szomszédos ágyon heverő hátizsákját, amiből kilógott egy ezüst színű ékszernek tűnő valami. Felállva lassan megközelítettem a holmiját, de egy másodpercre ki néztem a faház nappalijába, hogy nem tért-e még vissza. Végül folytattam a kíváncsiskodást.
Óvatosan kivettem a tárgyat, ekkor szemeim elé tárult egy ametiszt karlánc. Egy halvány mosollyal nyugtáztam, de még sem keltett bennem annyira jó érzéseket, mert volt egy sejtésem, hogy kinek is szánja.
Igen, bármily hihetetlen, azt hiszem kezdek beleszeretni Emily-be. Nem hiába nem vagyok most is vele! Azt akarom, hogy ez elmúljon! Szeretem a bátyámat, törje el a nyakam százszor is, akkor sem tennék vele olyant, ami megkérdőjelezné a céljait. De jogos lenne a kérdés! Vajon nekem mi az életcélom? Egészen idáig Mystic falls megvédése volt, de most hogy visszatért Sarah, illetve Emily, most már az ő dolga lesz, persze amint elvonultak a viharfelhők a fejünk felöl. De vajon utána mi lesz, az új életcélom? Bármennyire is megrémiszt ennek a gondolata, csak egy valakit látok magam előtt, ami hatalmas bűn! Emily Ramsay. Valamiért csak őt látom, amikor célt keresek. De mint említettem, szándékosan nem ártanék a bátyámnak soha! Még ha ő nekem igen is.

-Látom nem bírtad ki.- Rögvest felemeltem fejemet, a hang irányába. Mily meglepő, pont Damon állt karba tett kezekkel, az ajtófélfának támaszkodva, arcán egy halvány mosollyal.
Mosolyog?

-Neki szánod?- Sóhajtásom közepette, visszaraktam táskájába az ékszert, végül ismét rápillantottam arcára. Nem felelt, pusztán beljebb sétált, egészen az ablakig. Ajkait feszült, de mégis vágyakozó sóhaja hagyta el. -Miért nem beszélsz vele Damon?- Tettem fel kérdésem, közben visszasétáltam az én ágyamhoz, amin le is dőltem, kémlelve a mennyezetet.

-Azt mondtam neki, hogy halott a számomra!- Adta válaszát, szemeim pedig nyomban kikerekedtek. Könyökömre támaszkodva, ismét elkezdtem őt fürkészni.

-Ez tudod hogy mit jelent ugye?- Kérdésemet követően, félszemmel lepillantott rám.

-Sajnos tudom!- Mélyebb lélegzetvétellel elmerengett. -Innentől nincs jogom hozzá Stefan!- Hangjából áradt a bűntudat, és a csalódottság. -Lemondtam róla, ezzel megszűnt a kötelék közöttünk! Azért láthattad a viharfelhőket.- Lesütötte szemeit.

-És most mi a terved bátyám?- Ismét felnéztem rá, azonban ekkor rám pillantott.

-Beszélnem kell a Boszival, hogy kössön össze a karlánccal, amit Emily-nek adok. Csak így tudok jogosultságot kapni, a védelmére. Szóval ha vért ontana, akkor minden bűne ismét rám szállna. Szóval az én lelkemen száradna minden, ahogy a lemondásom előtt. Ugyanis én vagyok a létrehozója, az aki vámpírrá változtatta őt. Anno az én bűneimért amíg élt, ő kárhozott el száz évre, de megtisztult! Ugyanis Emily sohasem örömből ölt, ha ölnie kellett! De értem már úgyis mindegy! Annyi embert, vámpírt öltem már, hogy arra rég nincs bocsánat!- Sóhajtva leült az ágyára, és csak fürkészte arcomat. -Sajnálom hogy eltörtem a nyakad!- Hunyorogva, elég nehezen de bocsánatot kért, majd hátára feküdt. Némán kémleltem, a mennyezetet pásztázó arcát, egy darabig.

-És miben maradtatok a Főtörzs vezérrel?- Érdeklődve meredtem, a már szemeimben lévő íriszeibe.

-Hát ez a vicces része Stefan!- Megdörzsölte arcát, de ismét visszanézett rám. -Holnap segítenek visszaküldeni a diákokat Mystic falls-ba, de előtte mi megbűvöljük őket, azzal a szöveggel, hogy jól érezték magukat, de hamarabb véget ért a kirándulás a tervezettnél, mert az egyik diák annyira rosszul lett, hogy kénytelenek voltunk visszatérni.- Vett egy mély levegőt, majd folytatta. -De most jön a lényeg! Nekünk viszont muszáj lesz elhagynunk a falkát testvérem, mert a falka csak annak fejében segít, ha elmegyünk Canada-ba, a másik Ősi klánba, és megsemmisítjük az összes végleges halhatatlanság elixirt.- Szavai hallatán rögtön elért tudatomig, hogy ez maga lesz az öngyilkos küldetés. Nem fűztem hozzá véleményt, pusztán elgondolkodtam.
De mi lesz Allard-al? Nehogy valami finével kicsalja Emily-éket a falkából!
Gondolatmenetemből egy kopogtatás zökkentett ki, azonban Damon felállt hogy kinyissa az ajtót, de magam is mentem vele. Meglepetésemre pont Emily állt velünk szemben.

-Baj van!- Lihegett feszülten, és idegesen. -Most hallottam a diákokat arról beszélni, hogy Fiona eltűnt!- Szavai hallatán, mi sem maradtunk nyugodtak.