*Harman szemszöge.*

Átsuhantunk fákon bokron a figyelőkkel, hogy elérjünk a városba, mint civilek. Szétoszlottunk az emberek között, és elkezdtünk hallgatózni.
Huszonöt diák, és egy vámpír tanár, plusz egy vámpír nő. Nem is rossz arány, örülni fog a Nagyuram!
Azonban ekkor szemeim elé tárult egy boszorkány is, akivel nyomban összefutott tekintetünk. Hirtelen oly furcsa érzés kapott el a szemei láttán, de nem tudom elmagyarázni hogy mit éreztem!

*Elise szemszöge.*

-Szerinted innen merre fogunk tovább menni?- Tette fel halkan kíváncsi kérdését Molly, de alig hallottam őt, mert csak úgy nyüzsögtek az osztálytársaim a tér kellős közepén, Damon-nek könyörögve, hogy látogassuk majd meg a Twilight múzeumot is.
Persze! Nem elég a vámpír körülöttem, de még menjek is el egy nekik alkotott művészeti épületbe? Na az tenné be az ajtót nálam, azt hiszem!

-Hát nem tudom, de szerintem hamar megfogjuk tudni!- Adtam válaszom, azonban véletlen kiesett kezemből a boszi könyvem. Már hajoltam volna le érte, de egy pillanat alatt elém termett egy kék szemű, hosszú szőke hajú srác, egy talpig fekete ruházatban. Egy említett színű farmerban, és ingben, kezében a könyvemmel. Arcát egy kedves mosoly ékesítette, amin eléggé meglepődtem, hogy őszinte legyek! Már távolról lehetett róla látni, hogy egy vámpír. -Köszönöm!- Egy szerény mosollyal átvettem a könyvemet tőle.

-Ne haragudj hogy így ismeretlenül ide pofátlankodtam, de megakadt a szemem rajtad..- Hirtelen megköszörülte torkát. -Könyveden! Talán te is szereted a mágiát?- Zavarba jött a nyelvbotlása miatt, én pedig elpirultam.
Elise! Ne légy ennyire elalélva tőle! Lehet hogy nem rossz pasi, de akkor is csak egy vámpír!

-Igen szeretem!- Határozott válaszomat követően, elpillantottam íriszeiből.

-És mi járatban errefelé? Ha nem vagyok tolakodó!- Szemei még mindig kíváncsian csillogtak rám, de volt bennük valami más is, amit nem tudok megmagyarázni. Mire bármit is felelhettem volna, hirtelen a nyakamba karolt Molly.

-Osztálykiránduláson vagyunk!- Adta lelkesen a választ helyettem. -És te?- Kíváncsi pislogásai eredménye az lett, hogy a srác ismét rám nézett.

-Itt lakom a környéken, csak kicsit kijöttem levegőzni!- Mosolyát még mindig íriszeimnek címezte. -Egyébként az én nevem Harman.- Váltogatta rajtunk tekintetét.

-Én Molly, a barátnőm pedig Elise!- Teljesen elaléltan adta tudtára.

-Örülök a találkozásnak Elise!- Gyengéden bólintott, ebből kifolyólag követtem példáját.

*Mia szemszöge*

-És most mi a terved Damon?- Hangosabban tettem fel kérdésem, mert a nagy nyüzsgéstől alig hallottam a saját gondolataimat is, azonban arca pusztán elgondolkodó volt.

-Mr. Damon!- Lelkesen állt elé, az egyik diáklány. -Mondja hogy elmegyünk a Twilight múzeumba!- Csillogó szemekkel nézett fel tanárára, ezt követően csatlakozott még három lány.
Uram isten! Ezek a hatalmas vámpír fanok! Bezzeg ha bevetés közben látnák őket, nem biztos hogy ennyire oda lennének értük! Jó be kell látni, hogy nem volt rossz a Twilight film, de túl mesébe illő! A filmben szereplő fiúk, túl jó kisfiúk! Nem felelnek meg a valóságnak.

*Emily szemszöge.*

Néma csendben ültem az egyik padon, oldalamon Stefan-al. Elmerengve fürkésztem a diákokat, és hirtelen elkapott a bűntudat.
Édes kis tudatlanság! Ha tudnák hogy nem is olyan jók a vámpírok, mint amiben ők reménykednek.. Talán már úton lennének hazafelé.

*Mia szemszöge.*

Kíváncsian fürkésztem Damon-t, de ekkor hirtelen kiborult magából.

-Csend legyen már!- Kiabálta el magát, az osztály pedig elnémult. -Gondolkodni sem lehet tőletek, komolyan mondom!- Belefáradtan megdörzsölte arcát, aminek láttán muszáj volt eltakarnom a számat, mert majdnem elröhögtem magam, de ezt ő is észrevette. -Ne merészeld!- Gúnyos hangnemben grimaszolt az arcomba. -Na! Most hogy kuss van, mondom a tervet! Az itt lévő boltokban vásárolgathattok, kaptok rá egy órát! Utána ugyanitt találkozunk, aztán megyünk tovább az erdőbe!- A tájékoztató szavai után ismét felém fordult, miközben szétszéledtek a diákok. -Már csak azt lenne jó tudni, hogy merre is találjuk majd a falkát!- Sóhajtása közben, tekintetével lassan körbe nézett. -Ez a hely, bűzlik a vámpíroktól!- Suttogta, gyanakvó tekintettel kísérve.

-Nekem is feltűnt!- Helyeselve, magam is lassan körbe néztem.

-Jól hallottam, hogy a falkát keresitek?- Tette fel kérdését, egy ismeretlen szőke vámpír srác, mi pedig ránéztünk.

-Igen!- Feleltem, de számomra valami gyanús volt a pasiban.

-Segíthetek benne ha gondoljátok, úgy is helybéli vagyok!- Lelkesedett fel, váltogatva rajtunk pillantásait.

-Kösz! Kímélj meg minket Allard kutya!- Vágta rá érzéketlen arccal Damon, aminek hallatán meglepődtünk.
Honnan veszi, hogy ez egy Allard szolga lenne?

-Igen! Valóban tőle jöttem, de szeretnék segíteni nektek!- Erősködött továbbra is, amit teljes értetlenkedéssel fogadtam. -Allard keze nem ér el a farkasokhoz! Szövetséget kötöttünk velük, hogy ők nem lépnek a mi térfelünkre, mi pedig az övükére!- Magyarázata után, még nagyobb kérdőjel lett a számomra.

-De ha nem léphetsz az ő térfelükre, akkor miért ajánlod fel a segítségedet?- Vontam kérdőre, karba font kezekkel.

*Elise szemszöge.*

Teljesen ledöbbentem a hallottaktól, de Molly csak győzedelmesen vigyorgott a képembe.

-Látod? Nem egy hétköznapi vámpír!- Suttogta lelkesen fülembe.

-Gratulálok Molly, remélem tudod hogy ezt hallotta is!- Adtam tudtára, aminek köszönhetően félszemmel rámpillantott, egy halvány mosollyal az arcán Harman.
Elise! Ne gyere már zavarba tőle! Elhiszem hogy pasi hiányod van, de ennyire azért ne kérek!

*Harman szemszöge.*

Senki sem érti a segítőkészségemet, amit mondjuk magam sem nagyon! De úgy érzem, hogy segítenem kell! Ha ránézek erre a boszira, egy mélyebb érzés ural el, amit még Allard hatalma sem múlhat felül! Azzal végülis nem ártok senkinek, ha elviszem őket a farkasokhoz!

-Nem rossz szándékkal lépek a földjükre, meg fognak hallgatni!- Adtam válaszul, de csak elidőztek a reakcióval.

*Stefan szemszöge.*

-Hallottad minden szavukat?- Kérdeztem a mellettem ülő fülelő Emily-t, aki rám szegezte pillantását.

-Nem tudom hogy bízhatunk-e ebben a srácban! De ahogy elnézem, valamit nagyon lát Elise-ben, és ez is aggaszt valahol!- Sóhajtásával visszapillantott a tanácskozókra. -És ami szintén aggaszt, az a bátyám! Vajon mikor ér ide? Annyira félek, hogy történik vele valami!- Hangjából áradt a félelem, aminek hatására nem bírtam magammal. Kötelességemnek éreztem hogy átkaroljam őt, ami szemmel láthatóan sokat segített rajta.
Majd meglátjuk Emily! Csak idő kérdése!

[...]

*Emily szemszöge.*

Molly kitalálta hogy menjünk vele és Elise-el vásárolni a közeli boltokba, amíg nem ér ide a bátyám. Nem kellett sokat győzködniük minket Stefan-al, mert így legalább addig is eltereli valami a figyelmemet valamennyire. Azonban kellemetlen meglepetésként ért, amikor elém állt Mia. Elise azon nyomban mellém lépett, haragos szemeket meresztve rá.

-Most nem érünk rá szöszi, menj vissza a pasidhoz!- Igyekezte elhessegetni, de a lány magára sem vette a hallottakat.

-Pár perc, és megy utánatok Emily is, de beszélnem kell vele!- Karba font kezekkel közölte velük, amit Elise rám vetülő pillantásai követtek.

-Menjetek csak! Majd utánatok megyek!- Adtam válaszul, egy halvány mosollyal lezárva mondatom, ő pedig gyengén de bólintva bement az üzletbe a többiekkel. Mély levegőt véve, karba font kezekkel rá néztem az előttem álló, nagy szavakat közölni akaró lányra. -Hallgatlak!- Határozottságom töretlen volt, de ahogy elnéztem, az övé is.

-Valamit tudnod kell Emily!- Feltárni készült szavait, de hamar gyanakodni kezdtem. -Én és Damon..- Már kezdett volna bele, a nálam tabu témába, így közbe szóltam.

-Ha Mr. Damon-ról akarsz beszélni, akkor azt szerintem felejts is el! Nem vagyok rá kíváncsi, ahogy rád sem!- Adtam őszinte határozott válaszom, és kikerülve őt, be akartam térni a boltba, de ő megragadta a csuklómat, így meglepetten visszanéztem rá.

-Nem zuhanyoztunk együtt Damon-el, és nem volt köztünk semmi! Igaz az más tészta hogy régen mi volt, de az régen volt! Akkor még nem tudtuk, hogy újjá fogsz születni Emily! Ezért és a látottak miatt ne hibáztasd Damon-t! Nem kérem hogy bocsáss meg neki, pláne a Stefan-al tett dolog után! Csak beszélj vele!- Íriszeiben felcsillant az őszinte megbánás, és a beleegyezésemben való bizalma.