Órák óta tartó utazásunk, kezdett egyre elviselhetetlenebbé válni, ugyanis egyre nagyobb lett a vér utáni sóvárgásom. Azonban a vérrel teli hűtő ládánk, a busz oldalában lévő csomagtartójában pihent.
Igyekeztem elterelni a figyelmemet azzal, hogy fákat számolgattam, de a végén már csak lüktető vénákat láttam szemeim előtt.

-Minden rendben?- Aggodalommal hangjában, dőlt arcom felé Stefan, lassan íriszeibe vezettem tekintetem, majd a mellette ülő diákokra pillantottam, arcom pedig azon nyomban eltorzult. -Fenébe!- Sziszegte halkan de mégis ingerülten.

-Nem tudom hogy meddig bírom, féken tartani magam Stefan!- Szaporább lélegzet vételeimmel, igyekeztem elnyomni az éhségem.

-Szólok Damon-nek, hogy álljunk meg!- Kijelentését nyomban az ülésről való felállása követte, de azzal csak jobban felkavarta a vér szagát. Villámgyorsan megragadtam csuklóját, amiből rögvest rájött, hogy nem kellene mocorognia, így vissza ült mellém.

-Még tartom magam!- Próbáltam megnyugtatni, közben nagyokat nyeltem.

-Van egy ötletem!- Suttogva átkarolta vállaimat. -Igyál belőlem, utána pedig szólok a bátyámnak!- Íriszeiből áradt a jószándék, de nagyon meglepődtem szavain.

-És akkor veled mi lesz?- Aggódva fürkésztem arcát.

-Én több mint száz éves előnnyel rendelkezem Emily!- Mosolyogva pillantott szemeimbe. -Na gyere!- A nyakamban lévő karjával, közelebb húzott a nyakához, de kívülről úgy tűnt, mintha csak hozzá bújtam volna.
Tényleg őszintén mondom, hogy nem akarom ezt tenni vele! De ha most nem iszok, akkor itt vérfürdő lehet talán perceken belül!

Rá vetettem tekintetem, a kidülledő ereire, de még mindig próbáltam tartani magam, amit észre is vett. Ebből kifolyólag, óvatosan jobban oldalra döntötte fejét. Nyomban eltorzulni éreztem arcom, szemfogaim erős fájdalmakat okozva számomra, de megnagyobbodtak. Óvatosan beleharapva ereibe, igyekeztem nem akkora fájdalmat okozni. Akaratom ellenére megfogtam nyaka másik oldalát, aminek hála kicsit felszisszent, de igyekezte tűrni a fájdalmat.
Úgy sajnálom Stefan!

*Damon szemszöge.*

-Érzed ezt Damon?- Meglepetten feltett kérdése után, lassan hátra fordultuk a vérszagára. Rögtön szembenéztem az öcsémmel, kinek azt sugallták szemei, hogy ideje lesz pihenőt tartani.
A látványa annak hogy Emily, Stefan-ból iszik, haraggal tölt el! Ugyanis nagyon személyes dolog az, amit művelnek! Nálunk az egymásból való ivást, csak a párok csinálják!
Ingerülten felálltam, hogy tekintetemet az osztályra szegezzem.

-Készüljenek, mert megállunk a legközelebbi kisboltnál!- Habozás nélkül jelentettem ki hangosan, aminek szinte mindenki örült. Pillantásomat Emily-re vezettem, aki pont akkor emelte fel véres arcát az öcsém nyakából, egyenesen felém nézve. Láttam rajta hogy bánta amit tett, de az ide már édeskevés volt.
Lesz egy kis elszámolni valóm velük!

[...]

*Emily szemszöge.*

A felsőm alá rejtett zacskó vérrel, igyekeztem szedni a lábaimat a bolt mögé, azonban Mr. Damon már ott állt, szemmel láthatóan engem várva.

-Hol hagytad a vérbankodat?- Fékezve magát, de mégis haragosan intézte hozzám kérdését. Annyira haragudott rám, hogy már nem is magánzott.

-Nemsokára jön..- Megszeppenve adtam válaszom, de egy cseppet sem hatotta meg.

-Van fogalmad arról, hogy mégis mit tettél?- Haragját megmutatva, vállaimtól fogva nekinyomott a falnak.

-Sajnálom! Nem akartam neki ártani, én csak..- Igyekeztem megmagyarázni, de közbe vágott.

-Nem azon van a hangsúj, hogy ezzel ártottál-e neki vagy sem Emily!- Mélyen íriszeimbe fúrta csalódott dühös tekintetét. -Azzal hogy ittál az öcsém véréből, azzal azt mutattad, hogy elfogadod őt párodnak!- Szavai hallatán nagyon meglepődtem, azonban eszembe jutott a drágalátos új kedvese. Megmagyarázhatatlan oknál fogva, bennem is harag született.

-És?- Kérdeztem vissza, de ezuttal ingerültebben. Váltogattam szemeimet az övében egy ideig. -Akkor elfogadom Stefan Salvatore-t páronként!- Vágtam képébe, haragom által kiszökött szavaim.

-Igen?- Elsötétülő iriszei azt sugallták, hogy ezzel szereztem magamnak egy ellenséget. Elengedte vállaim, majd pusztán megvető pillantásaiban részesített. -Emily Ramsay, innentől maga halott a számomra!- Jelentette ki hatalmas haraggal íriszeiben, végezetül otthagyott. Üveges tekintettel néztem irányába, de ezúttal nem rohantam utána.
Legyen úgy, ahogy maga akarja Mr. Damon! Akkor innentől, maga is halott az én számomra!