8:17 óra. 

*Molly szemszöge* 

Unottan firkálgattam a jegyzetfüzetembe, a legelső osztályfőnöki órán. 
Hát idén is hátul maradt hely a teremben, szóval nem sokáig titkolhatom, hogy a nyáron szemüveges lettem. De legalább egy dolog vigasztal! Mint ahogy tavaly, úgy most is a mellettem lévő padban ül Elise. Szóval néha tudunk trécselni, ha a tanár nem figyel. Bár mondjuk most úgyis mindegy, elvégre még mindig várunk a tanárra. 
Egy hatalmas fújtatás után, kopogtatásra eszméltem fel, a többiekkel egyetemben. Végül nem sokkal később, ahogy kinyílt az ajtó, megpillantottam egy iszonyat helyes srácot, de a tollam mégis csak azután esett ki a kezemből, amint megjelent mögötte Emily, és a suli orvos is. Kikerekedett szemekkel néztem rájuk, majd hirtelen összenéztünk Elise-vel. 

*Emily szemszöge* 

Na.. Ez kínos! 
Eléggé félve tekintettem körbe az osztályban, ahogy haladtunk befelé. De egy kicsit megkönnyebbültem, amikor megpillantottam Molly-ékat, és hogy a tanár még nem volt bent, az osztályban. Stefan megköszönte a segítséget az Orvosnak, a lányok pedig már integettek, hogy üljek Elise mellé. 
A leghátsó pad, utolsó szabad helye. Hát legyen! Végülis a másik suliban is, hátul ültem.
Már indultam is volna, hogy elfoglaljam a célt, azonban ekkor kinyílt mögöttem, a tanterem ajtaja. Döbbenetem olyan nagy volt, hogy szinte le tudtam volna menni, hídba. Nyomban Suttogtam is, az első gondolatomat. 

-Apu..- Pislogásom eléggé szapora lett, a velem szemben állóval. 
A tegnapi katasztrofális nap, folytatódik! 
Gyengén bólintottam neki, köszönésképpen, végül elfoglaltam a helyemet. Stefan, Elise elé ült, azonban amint ezt megtette, rám pillantva barátságosan mosolygott, végezetül Apám köszönt az osztálynak, és bemutatkozott.
Lehet ez a nap, még ennél is kínosabb? 
Fújtatva a jegyzetfüzetemre borultam, közben tovább jegeltem a fejem. 
Haza akarok menni! 

[...]

Alig hogy kicsengettek, jómagam már az elsők között elakartam hagyni, a termet. De mint nem meglepő módon, apám utánam szólva maradásra bírt, Stefan-al egyetemben. Nemtetszésemet elnyomva magamban, felé fordultam, a lányok pedig biccentettek a fejükkel, hogy majd kint megvárnak. 
Hát akkor jöjjön, a fejmosás.

-Igen?- Unottan Stefan mellé caplattam, Apa pedig felvette, a szigor szerepet.

-Ha legközelebb elkéstek az órámról, akkor igazolatlant fogtok kapni!- Karba font kezekkel vizslatott, közben rápillantott, a kezemben lévő zacskós rongyra, amiben már szerintem az összes jég elolvadt. 

-Mr. Connor, az én hib..- Már kezdett volna bele, a mellettem álló, de én közbe vágtam. 

-Te beszélsz? Hisz te is elkéstél!- Haragomat, nem tudtam elrejteni. 

-Nem késtem el! Én már itt voltam a Gimnáziumban, csak az igazgató fenntartott.- Kezdett egyre pipább lenni, de engem nem tudott meghatni, elvégre ha felkeltett volna, akkor nem késtem volna el. -Na és mit csináltál a fejeddel? A fél homlokod lila kék folt.- Már szándékoztam felelni, de a mellettem álló gyorsabb volt.

-Az én hibám volt, Mr. Connor! Emily csak át akarta venni az órarendjét, de én figyelmetlen voltam, és hát elég nagy erővel jöttem ki a teremből, így pedig neki vágtam az ajtót. Sajnálom, tényleg nem volt szándékos!- Szemmel láthatóan, bűntudata volt. Már éppen mondtam volna, hogy ,,semmi gond," de Apu közbevágott. 

-Ez legközelebb ne forduljon elő!- Közölte, végül rám nézett. -Te pedig jobban figyelj oda!- 

-Jó!- Megforgatva szemeimet, az ajtóra szegeztem tekintetem. -Mehetünk?- 

-Igen.- Motyogása hallatán, elindultam a kijárat felé. -Emily!- Nevemet hallva, ismét fújtatva visszanéztem. -Többet nem mehetsz dolgozni, mert megint el fogsz aludni!- Szavai felfogása után, azonnal kiakadtam. 

-De apu! Ezt nem teheted velem!- Kétségbeesetten néztem rá. 

-Mr. Connor, az édesapád?- Kikerekedett szemeit, váltogatta rajtunk. 

-Igen, az apja vagyok!- Helyeselt, majd rám nézve, folytatta mondanivalóját. -Szóval ha azt mondom, hogy nem mész, akkor nem mész! Amúgy is, este hat után, már korán sötétedik! Nem biztonságos egy lánynak, egyedül kószálnia az utcán!- Határozottságát azzal nyomatékosította, hogy szúrós szemekkel elém állt. 

-De!- Elkeseredve vizslattam arcát, de ekkor Stefan közbeszólt. 

-Majd én, hazakisérem uram!- Mosolyogva ajánlotta fel, a segítségét. 

-És mi is!- Lelkesen hajoltak be az ajtón, Molly-ék. Szemmel láthatóan, apu így sem akart engedni a gyeplőn, de fújtatva megfogta két ujjával, az orrnyergét. 

-Menjetek órára.- Motyogását követően, visszasétált az asztalához. Jómagam mosolyogva néztem a lányokra, végezetül Stefan-ra. 
Lehet hogy még egy taggal bővült, a baráti köröm? 

*Elise szemszöge* 

Félre álltunk Molly-val az ajtóból, hogy Emily-ék, ki tudjanak jönni. 
Azt hiszem kezdek rájönni, hogy honnan is olyan ismerős nekem ez a lány. Anyu szerint, lehetett már hozzá közöm, valamikor réges rég. Ugyanis voltak álmai, ahol folyamatosan szóltak hozzá a boszorkány szellemek, és azzal fenyegetőztek, hogy nincs több esélyünk időutazni. Ha az akaratuknak ellenszegülünk, akkor hatalmas büntetésben részesülünk. Sokáig nem értettem az álmát, de ahogy Emily-re nézek, kezd minden világos lenni! Biztos vagyok benne, hogy a mi sorsunk, össze van fonódva. Szóval, ha egyszer egy szép napon elmondanám neki, hogy boszorkány vagyok, akkor biztosan nem rémülne meg, vagy pedig nem nevetne ki, ahogy Molly tette a nyáron. Ugyanis ő nagyon nem hitt nekem, amikor elmondtam neki. Sajnos még nem vagyok elég erős, szóval nem igazán tudom irányítani az erőmet. Így hát, amikor be akartam bizonyítani az igazi valómat, cserben hagyott az erőm. Varázslattal meg akartam gyújtani egy gyertyát, Molly szeme láttára, de felsültem előtte. 
Éppen Emily mellé készültem szegődni, de az helyett, inkább az ügyetlenségemet sikerült bemutatnom. Kicsúszott a kezemből, az egyik könyvem, de nyomban le is hajoltam érte, azonban az új srác, ugyanezt tette velem egy időben, hogy segíthessen. Majd ekkor, véletlen összeért a kezünk, nekem pedig azonnal felvillant, a vészjósló képességem. Nagyra nyílt szemekkel, meglepetten néztem rá, de szemmel láthatóan, ő sem maradt fapofával. 
Ki ez az ember? 

15:32 óra. 

*Emily szemszöge*

Sietősen kezeimbe vettem, a négyes asztal, kétfős rendelését, amik hamburgerből, és sült krumpliból álltak. Mondhatni, hogy már majdnem kiléptem a konyhából, amikor hirtelen belépett Chris, egy cetlivel a kezében. 

-A hatos asztalhoz, lesz négy kétszer sült, hasábbal, és négy kóla!- Feltűzte a forgós rendeléseket tartó eszközre, végül visszatért a pultba. 
Kemény lesz a mai nap, úgy látom. Már most nagyon sokan vannak! 
A vendégek közé érve, kiszolgáltam az asztalomat, majd már mentem volna is vissza, de egy pillanat alatt, magam előtt találtam Molly-t, aki lelkesen mosolyogva köszönt. 

-Látod? Mondtam, hogy jönni fogunk!- Egy pillanatra átölelt, én pedig észrevettem, a mosolygós Elise-t, és Stefan-t. 

-Köszönöm!- Jóleső érzéssel, viszonoztam az ölelést. -Gyertek csak, üljetek ide!- Oda vezettem őket, a nyolcas asztalhoz, ők pedig leültek. -Kértek valamilyen üdítőt, amíg választotok ennivalót?- Kíváncsian néztem végig rajtuk, közben kivettem, a pólómnak a mellén lévő zsebéből, a jegyzettömbömet, és a tollamat. Végül Elise szóra nyitotta száját 

-Szerintem, én őszilevet kérek!- Felnézett rám, az itallapról. 

-Én egy kólát!- Közölte Molly, majd Stefan-ra néztünk. 

-Nekem mindegy. Lepj meg!- Mosolyogva nézett fel rám.
Hát ami azt jelenti, sikerült meglepődnöm a kívánságán. 

-Egy pillanat, és máris hozom őket!- Barátságosan elhagyva az asztalukat, beléptem a pultba, és leguggoltam, hogy kivegyem a választott italokat, a pult alatti, kis hűtőből. 
Na de Stefan-nak, mit válasszak?
Tehetetlenül böngésztem a választékokat, azonban egy hang, felém irányult, a pult másik oldaláról. 

-Szereti a narancslevet!- 

Kikerekedett szemekkel fogadtam, a szavakat. De hát úgy tettem, ahogy azt hallottam. Kivettem az említett üdítő üvegét is, majd felálltam. Bár a meglepettségemet, a látottak, még inkább felül múlták. Ugyanis, ismét az a rejtélyes férfi állt, velem szemben. 
Már megint ő?