Augusztus. A haza indulás napja. 9:10 óra.

Mint a legtöbb nyáron, úgy most is fájdalmas volt a búcsúzás. Szeretetteljes ölelésükbe bújtam a nagyszüleimnek, és fájóan de elköszöntem tőlük.
Amint kibontakoztunk, Nagyi a vállamra tette a kezét.

-Ne légy szomorú! Karácsonykor megyünk hozzátok Papussal, és majd megmutatom neked a régi házunkat, ahol édesanyád felnőtt!- Vigasztaló mosolya, nagyon kedves volt számomra. Gyengéden bólintottam egyet, végezetül ismét átöleltem őt.
Szívem szerint belecsomagolnám az egész gyerekkoromat egy dobozba, és magammal vinném bárhová!

[...]

Boston. 14:21 óra.

Némán álltam a szobám ágyánál, miközben hátizsákomat nem túl vidáman de ráraktam. Egy mély levegőt véve, a jobb oldalamon lévő ablak felé vetettem pillantásom.
Elgondolkodtam az eddigi életemen, az előttem álló változásokon, és hogy ami jelenleg az életemben van, azok nemsokára már csak emlékek lesznek.
Annyira nehéz ezzel a tudattal feküdni, és kelni.

[...]

A költözés napja. 9:11 óra.

Már az utolsó dobozomat is beraktam, az autó csomagtartójába, majd vissza tekintettem a házunkra.
Megszakad a szívem!
Egy meleg tenyeret éreztem a vállamra simulni, aminek hála, a gazdájára néztem. Aki nem más volt, mint anyu.

-Gondolkodtunk Apáddal. Talán mégis csak beleférne, ha egy hetet Kate-éknél töltenél. Majd mi kipakolunk az új házban.-

-Tényleg?- Meglepett, boldog, kikerekedett szemekkel néztem, a mosolygós arcára. -Köszönöm!- Átöleltem őt, amennyire csak tudtam. -Szeretlek Anyu!-

-Én is téged kicsi lány!- Hiába nem néztem rá, de éreztem hogy mosolygott.

[...]

Pár nappal később. 10:02 óra.

Már kora reggel fent voltunk barátnőmmel, hogy minden napot ki használjunk, az itt létemből. A mai nap azt terveztük, hogy elmegyünk egy kicsit shoppingolni, mert a költözésem napja előtt, hivatalosak vagyunk egy házibuliba. Kate édesanyja fuvaroz minket a városba, ami nagyon kedves tőle. Amúgy jelenleg pont ő rá várunk, mert mi már az autó hátsó ülésén ülünk.
Némán fürkésztem, az ablakon leselkedő barátnőmet, ahogy már tűlkön ülve várta az anyukáját.
Vajon mennyit fog majd változni, amikor majd az őszi szünetben meglátogatom? Vajon akkor is derékig érő barna haja lesz? Vagy talán befesteti, és levágatja? Az szomorít el a legjobban, hogy bárhogy is változzon, én nem leszek jelen. Nem fogom őt látni, és lehet hogy új barátai lesznek, majd pedig engemet szépen lassan, de biztosan elfelejt.
Igyekeztem visszatartani a könnyeimet, mert nem akartam hogy azt lássa rajtam, hogy esetleg nem vagyok elég boldog, hogy vele lehetek.

[...]

A buli napja. 22:06 óra.

Taxival érkeztünk, a felső évesek házibulijára. Egy hatalmas fehér családi ház előtt állt meg az autó.
Izgatottan kiszálltam, a fekete mű bőrnadrágomban, és a hozzá passzoló vastag pántos szintén mű bőrből készült, gyöngyökkel dekorált felsőmben.
Hiába győzködött barátnőm, már csak azért sem vettem fel magassarkút, ugyanis nem tudok benne járni.
Ahogy lassan hajoltam kifelé az autóból, eltűrtem a kivasalt fürtömet a fülem mögé.
Nem vagyok valami bulizós típus, szóval számomra kicsit új ez a helyzet. Még bent sem vagyunk a házban, de már most minden fényekben tündökől.

-Na? Indulhatunk?- Izgatottan mellém szegődött Kate, közben a karját tartotta, hogy karoljak belé.

-Azt hiszem!- Kicsit bátortalanul, de belé karoltam. Majd ekkor, hirtelen elkapott egy különösen furcsa érzés. A fejemet nyomban az egyik fa irányába fordítottam.
Olyan volt egy pillanatra, mintha valaki ott állva nézett volna minket. De biztosan csak képzelődtem!

-Minden oké?- Barátnőm aggódó hangja hallatán, az arcára néztem. Egy halvány mosolyt mutatva bólintottam, végezetül elindultunk az épület felé.

[...]

Másnap 10:21 óra.

Már kezd elegem lenni a búcsúzkodásokból, pláne hogy mindegyik annyira tud fájni!
Barátnőm szorosan ölelt a ház előtt, miközben a szüleim már az autóban ülve vártak rám.

-Kate!- Nyögve ismételgettem nevét, ugyanis ölelése egyre fojtogatóbb volt. -Nem kell ekkora búcsút vennünk!- Lassan de lazított a szorításán végül könnyes szemeit, az enyémbe helyezte. -Az őszi szünetben meglátogatlak, és ha úgy vesszük, akkor az már nincs is olyan messze!- Mosolyom ragályos volt, mert hisz hamar viszonozta. Azonban a következő szavain meglepődtem.

-Karácsonykor pedig én foglak!- Csak úgy csillogtak könnyei a szemeiben, hiába mosolygott. Pontosan jól tudtam, hogy neki is éppen annyira fájt ez a nap, mint nekem.

Több mint két héttel később. 14:55 óra.

Mystic falls-ba érkezésem után, nagyon lehangolt voltam sokáig. De természetesen ahogy teltek múltak a napok, úgy lett könnyebb egy kicsit.
A nyári szünet maradék idejét annak szenteltem, hogy beiratkoztam, a hozzánk legközelebbi Gimnáziumba, és részmunkaidőben munkát vállaltam, egy Grill nevezetű étteremben.
Nem igazán örültek a szüleim annak, hogy dolgozni szándékoztam majd a suli mellett is, de közöltem velük, hogy nem szeretném azt, hogy ők finanszírozzák, az utazásaimat Boston-ba. Nehezen, de elfogadták az akaratomat.
Már az iskola kezdése előtt, nagyon jól belejöttem a munkába. Igaz van egy lány, akit azt hiszem hogy Fiona-nak hívnak. Na hát vele nem igazán rózsás a kapcsolatom. Ő is ott dolgozik ahol én, de csak amolyan beugrós munkásként, ugyanis az éttermet az apja üzemelteti. Nagyon parancsolgatós, és utálatos. De azt hiszem, ennyi negatív dolgot még elviselek. Jogos lenne a kérdés, hogy vajon miért vagyok ilyen pozitív? Hát mert a rövid munkám során, megismertem két nagyon aranyos lányt is. Elise-t, és Molly-t. Mondhatni, ők már az első naptól kezdve megvédtek Fiona-val szemben. Nagyon jól látható volt, hogy nem csak én, hanem ők sem kedvelték.
Hogy még több jó dolgot említsek, kiderült hogy egy Gimnáziumba fogok járni Elise-ékkel, aminek nagyon megörültem az igazat szólva. Ennek hála kitalálták azt, hogy mi lenne, ha együtt mennénk az évnyitóra. Mondanom sem kell, egy kicsit haboztam, de a biztatásuknak hála, belementem az ötletbe.
Apropó az évnyitó! Jövő héten Hétfőn lesz, reggel nyolckor. Most pedig Vasárnap van, és még ki sem vasaltam a blúzomat, egyszóval elő sem készültem.
Na nem baj, majd este kivasalom! Remélem nem fog annyira lefárasztani, a mai munka.

Kivettem a zsebemben pihenő telefonomat, hogy egy pillantást vethessek az időre.
Úristen! Késésben vagyok! Van még három percem, a munka kezdetéig!
Vissza sem tettem a készüléket, a kivett helyről, pusztán idegesen futni kezdtem.
Nem késhetek el! Elevenen meg fognak nyúzni!
Egyik lábam után, a másik csapkodta az étterem utcájának a járdáját. Még arra sem volt időm, hogy elfáradjak. Amint megláttam az épületet, gondolkodás nélkül megkerülve, berontottam a hátsó bejáraton.
Lihegve görnyedten megkapaszkodtam a kilincsben, a másik kezemmel pedig a térdemre támaszkodtam.

-Elnézést a késésért!- Mondhatni majdnem hogy kiköptem a tüdőmet, mire kimondtam ezt a pár szót.

-Nem késtél!- Szólalt fel egy ismerős hang, ami miatt ingerültté váltam. Azonnal felnéztem a hang gazdájára. Nagyra nyílt szemekkel, lihegtem tovább.

-Christopher! Te mit keresel a konyhán?- Igyekeztem felegyenesedni, majd ekkor betoppant Fiona apja, azaz a főnök, aki elég meglepetten nézett rám.

-Ó basszus! Elfelejtettem szólni, hogy ma nem kell bejönnöd, mert hogy lett egy új munkásunk. Direkt őt hívtam be mára, hogy te el tudj készülni, a holnapi évnyitóra.- Szavait hallva, eléggé ledöbbentem.
De miért ide kellett jönnie dolgoznia a bátyámnak?
Értetlenkedve váltogatta a fivéremen és rajtam a tekintetét. -De ha már egyszer bejöttél, akkor betaníthatnád pár dologra.- Adta tudtomra akaratát, én pedig ránéztem, a szemetes zacskókat szorongató Christopher-re.
Hát ez "nagyszerű!" Otthon sem hallgat rám, akkor majd itt fog. Nem igaz?
Na persze..