Döbbenetem oly nagy, mitől megfogalmazni képtelen vagyok!
Mr. Damon Salvatore-val szemben állva kezeivel arcomon, emlék foszlányok ugráltak íriszeim elé.
A számtalan lopott pillantások, az első csók, a délutáni erdő ösvényen tett lovaglások. Mind egyszerre elém tárva magukat, felülmúlhatatlan érzelmek áradatában részesített.
Szavakra képtelen voltam nyitni ajkaim, pusztán némán meredtem kék íriszeibe.
Azonban érezem, hogy ez nem minden! Vannak dolgok, amikre még nem emlékszem vele kapcsolatban, ahogy a mivoltomra, céljaimra, a régi szeretteimre, és ellenségeimre sem!
De azt már tudom, hogy a sugallat igazából a szellemek műve volt! Elvezettek Damon-hez, hogy visszakaphassam az emlékeimet, és azt aki vagyok. Ezért éreztem azt, hogy vissza kell térnem Mystic falls-ba. Mr. Damon szerelme volt a kulcsa mindenhez!
A megtisztult lelkem, égy egy új esélyt kapott arra, hogy jóvá tegye minden régi bűnét. De vajon miket követhettem el?

-Emily?- Aggódó pillantásokat mért íriszeimbe, váltogatva bennük égszínkék szemeit.

-Mr. Damon! Én!- Megfogalmazni sem bírtam, a látottakat. Az emlékeimet melyek hozzá kötöttek.
Annyira új számomra a tudat, hogy előző életemben, a most velem szemben álló tanárom volt feltehetően a férjem. Ugyanis a lánykérésre, az esküvőre, semmire sem emlékszem. Azzal sem vagyok teljesen tisztában, hogy igazából mit érzek iránta, de ez valószínűleg a hiányos emlékeimnek köszönhető!

*Stefan szemszöge.*

Határozott léptekkel vágtunk át a vendégek között, Elise-vel és Molly-val.

-Meg kell állítanunk Damon-t!- Határozottságom inspirálta őket.

-Nem mehet el, mert abban a pillanatban megszegné az ígéretét Dallin!- Elise válasza nem mondott újat számomra. -A követői ugyanúgy megölnék a Ramsay utódokat.-

-Elárulná nekem valaki, hogy mégis mi folyik itt?- Sokkolva, értetlenkedve nézett ránk Molly. -Ki akar megölni kiket? És miért?- Megválaszolatlan kérdései arra sarkallták, hogy az ajtó és én közém álljon. Barátnője megragadta őt a vállaitól fogva, és arrébb húzta az útból.

-Nem abban a világban élsz mint hiszed! De mindent meg fogsz érteni Molly!- Felelt helyettem Elise, jómagam pedig kinyitottam a bejárati ajtót. Ekkor szemünk elé tárult Damon, ahogy Emily arcát fogva ránk néztek.
Óha! bátyám nem tétlenkedett!

-Oké!- Ledöbbenve meredt Molly a jelenetet látva. -Ezt vegyük úgy, hogy nem láttam!- Kijelentése után visszaindult volna a vendégek közé, azonban ezt a még mindig vállait fogó barátnője nem engedte.

-Azért rinyáltál mert meg akartad érteni, hogy mi folyik itt. Akkor figyelj!- Hívta fel figyelmét, közben velem egyetemben dermedten bámulta a meglepett vámpírokat.

0:01 óra.

Minden vendég távozása után, összegyűltünk a nappaliban, visszatolva a foteleket kanapét. Hatalmas rumlit hagytak maguk után a diákok, de a takarítás várhat!

-Christopher?- Tette fel kérdését, a kanapéra leülni készülő Emily.

-Lefeküdt aludni!- Adta válaszul Elise, aki már mellette ült. Jómagam Molly mellett álltam velük szemben, Damon pedig mint mindig most is italt töltött, de ezúttal nekünk is. Meglepetten fogadtam el kezéből a poharat, arcára tekintve.

-Ne szólj semmit Öcsi!- Motyogása közepette a lányoknak is odaadta az italjaikat, végül leült Emily mellé, karjával nyakába karolva.

-Szóval, akkor ti most jártok?- Kiakadva tette fel kérdését Molly, felváltva pillantva arcukra.

-Ez hosszú sztori!- Kijelentve vállára tettem kezemet, aminek hála rám nézett.

-Akkor valaki beszélhetne is!- Sóhajtása után megakarta húzni az italát, azonban valaki kopogtatott.

-Dallin lesz!- Feszülten adta válaszát Damon, végül felállt az ülőalkalmatosságról, de Emily kérdésével marasztalni tudta.

-Mit akar tőled Damon?- Nyugtalanul követte példáját, és ő is felállt. Bátyám nehéz szívvel, de rá vetette pillantását egy sóhajtás kíséretében.

-Annak cseréjében hogy meghagyja a te és testvéred életét, el kell hagynom vele Mystic falls-ot!- Érezhető volt hangjából a szomorúság, de ekkor mellé lépve a vállára tettem kezem biztatóan.

-És ez az, amit mi nem hagyunk, drága Bátyám!- Belenézett határozott tekintetembe.

[...]

Érzelemmentesen kinyitottam az ajtót, aminek köszönhetően a meglepett Dallin, az én arcommal nézhetett szembe.

-Stefan!- Lelkesedést szimulálva szólalt fel.
Tisztában vagyok vele, hogy ki van kapcsolva az embersége.
-Már be sem hívod a cimborádat?- Tekintetéből áradt a galád hátsó szándék, közben megállt a küszöb előtt.

-Mi a baj Dallin?- Megjátszva értetlenkedésemet, egy cseppnyi gúnnyal fűszerezve azt. -Nem tudsz bejönni?- Mélyen íriszeiben tartottam pillantásom. Szemei hamar elsötétültek, melyből harag szikrázott.

-Ne szórakozz Stefan!- Sziszegéséből áradó gyűlölete, hamar lebuktatta őt. -Add ki Damon-t, vagy a lányt! Nem érdekel hogy melyiket, csak add már!- Hatalmas indulattal kezeivel az ajtófélfába markolt, azonban én csak gúnyosan képébe nevettem. Haragomat nem titkolva, engedtem szemeimen át gyülöletemet megmutatni.

-Egyszer már megölted Sarah-t! Másodszor nem fogod! Felejtsd el őket!- Sziszegésemmel nagyobb haragra gerjesztettem, de nem hatott meg.

-Akkor ezzel most vállaltátok a következményeket!- Nyugalmat szinlelve egy kis flegmaság kiséretében, megigazitotta fekete inge gallérját. -Még visszatérek, de nem egyedül! Elveszem azt ami jár!- Fenyegetőzését egy gonosz mosolyal zárta le, végül elment.
Majd meglátjuk barátom! Azt majd meglátjuk!