Másnap 6:35 óra.

*Damon szemszöge*

Már fordultam egyik oldalamról a másikra, félálomban. Bár egy szemernyi pillanatra, kinyitottam szemeimet. Nyomban ledöbbenve ültem fel, a mellettem fekvő láttán, aki kitartóan engem fürkészett. -Mi a fenét keresel itt Emily?- Értetlenkedve néztem rá, de a legmeglepőbb, az a bizonyos huncut mosoly volt az arcán.

-Hogy mit? Sokkal inkább kit keresek!- Húzta vigyorra ajkait, majd mire észbe kaptam, azonnal fölém tornyosulva, ráült férfiasságomat takarta, takarómra, egy szál fehérneműben. Nem akartam hinni szemeimnek, csak nyeltem egyet. Végig vizslattam, a rám fekvő felső testét, végül ajkaira pillantottam. -Na mi az? Nem csókolsz meg, Damon?- Szavaival egy időben, simogatta felső testem. Kezeimet végig csúsztattam combjain, egészen a hátáig. Majd egy hirtelen mozdulattal, le löktem magamról, amin eléggé meglepetten reagált.

-Mit akarsz Sarah?- Unottan kikászálódva ágyamból, magamra vettem alsómat, neki hátast állva.

-Aa! Ne már!- Adott hangot, nemtetszésének. De mire észbe kaptam, már mögém termett, vállaimat simogatva. -De fogadni mernék, hogy egy pillanatra azt hitted, hogy Emily vagyok!- Vigyorogva sétált elém. -És azért az arcod, nem azt árulta el, hogy közömbös lenne neked ő!- Amint megosztotta velem észrevételét, kikerülve őt, magamra öltöttem fekete farmeromat is, ami szintén a földön éktelenkedett.

-Mit akarsz? Miért jöttél?- Rá sem nézve hajoltam le, fekete ingemért, amit magamra vettem. A hangokból ítélve, visszaugrott az ágyba.

-A napokban, híreket kaptam arról, hogy át jött pár vámpír, és félig vámpír, a dimenziókapukon. Csak gondoltam szólok, mert elvileg a boszi barátnőd, Mia vagy ki, ő is azon van, hogy be legyenek zárva a kapuk. Nem de?- Az elhangzottak után, ránéztem értetlenkedő arcommal.

-Mi ez a hirtelen jó kislány szerep? Mit akarsz Sarah?- Faggatásommal, párhuzamosan gomboltam be, felső testemet takaró, ruhadarabomat.

-Egy alkut akarok neked ajánlani Damon!- Maga alá szedve lábait, vádlijaira ülve, vizslatott. Jómagam unottan csípőre tett kezekkel, vártam a lényeget. -Mint már tudom, te baromi bosszú éhes vagy, akár csak én. Mit szólnál ahhoz, ha tűzszünetet kötve, összefognánk? Stefan bolondul a kis Emily-ért, én pedig Stefan-ért.- Magyarázta, de még mindig nem értettem, hogy mire akart ezzel kilyukadni.

-És ebben nekem mi a szerepem?- Türelmetlenül karba font kezekkel, akaratom ellenére is, de néha formáin felejtettem szemeim.

-Az a szereped ebben Damon..- Erotikusabb hangnemre váltva kezdett bele, majd lassan felém mászott négykézláb. Felállva az ágyról, elém lépkedve, mellkasomra simította kezét, azonban én lefogtam csuklójától fogva. -Csábítsd el, vagy bolonditsd magadba Emily-t. Hogy miért? Hát mert azt akarom, hogy legyen esélyem, megközelíteni Stefan-t. Cserébe, nem csesztetlek tovább titeket. Sőt! Segítek a kaput bezárni. Elárulom, hogy hova kell mennie a három boszinak, ahol még több erőre tudnak szert tenni, a kapuk bezárását illetően.- Vágyakozó tekintetet szimulálva, fürkészte arcom, minden szegletét. -Tudom hogy nem közömbös neked Emily, és nem esne nehezedre ezt végbe vinni. Gondolj bele! Nyernél egy csajt, plusz megbosszulnád azt, hogy Stefan elszerette, az itteni volt énemet. Na mit szólsz?- Lassan arcomhoz közelítette sajátját, majd épphogy súrolni kezdte, ajkainkat. Jómagam érzéstelen arccal, néztem le rá.

[...]

*Emily szemszöge*

Ezúttal most a saját ruháimat vettem magamra, mielőtt le jöttem volna, reggelit csinálni Stefan-nak. Nem akartam kellemetlen meglepetést magamnak, és a hangsúly itt a "kellemetlen-en,, van, aki nem más, mint Damon. Bár meglepetésemre, ma még nem láttam. De persze ami késik, az sajnos nem múlik.
Az előmelegített olajos teflonba, elkezdtem beleütni a tojásokat. Közben neki álltam a pirítósok sütésének.

*Damon szemszöge*

Lecaplatva az emeletről, tervemben állt elhagyni a házat, de kellemes illatok csapták meg az orromat. Így lassan az étkező felé vettem irányom. Majd ekkor megpillantottam, a nekem hátast álló Emily-t, ahogy serényen igyekezet, az öcsém kedvébe járni. Némán az ajtófélfának dőlve, kémleltem őt egy darabig.

*Emily szemszöge*

Nagyszerű! Lassan kész leszek mindennel. Vajon csináljak kakaót is? Tényleg! Nem is tudom, hogy Stefan szereti-e egyáltalán.
A fridzsider felé fordulva, szándékoztam kivenni a tejet, azonban pont szembe nézhettem, a kellemetlen személlyel. Még csak nem is köszöntünk egymásnak, ami jobb is volt. Ő pusztán kivette a literes narancs juice-t, amivel a pulthoz caplatva leült. Jómagam pedig a már említett italt vettem magamhoz, hogy kakaót csináljak. Vissza lépkedtem a konyhapulthoz, a kezemben lévő tejjel, majd elkezdtem keresni az ital port. Szinte már az összes felső szekrényt végig kutattam, de nem találtam sehol sem, azonban ekkor egy kéz, megtörve szemeim nyugodt térlátását, lerakott a pultra egy nagyobb, barna színű fémből készült, fűszer tartót.

-Feltételezem, csokis tejet akarsz csinálni.- Mellékelte tettéhez, szavait. Egy halk "kösz,, szűrődött ki számon, majd folytattam munkámat. -Nem éppen vagy, egy konyha tündér, ahogy elnézem!- Megjegyzése nem érintett valami kellemesen, aminek hála szúrós szemekkel néztem rá, a már mellettem, pultnak dőlt vámpírra. -Múltkor mondtam, hogy nem szereti az öcsém, ha túl folyós a tükörtojás!- Szándékosan nem feleltem szavaira. Pusztán igyekeztem nem kitörni magamból, és azon gondolkodni, hogy mi legyen a "B,, terv. De nem jutottam sokra, ötletek terén. Egy mély levegőt véve ismét ránéztem, a mellettem lévő, karba font kezekkel álló, engem vizslató Damon-re.

-Akkor most mégis mi a fenét csináljak, te nagy okos?- Példát véve róla, magam is karba tettem említett végtagjaim, várakozóan nézve őt.

-Na állj odébb! Ezt majd én megeszem!- Célzott a tojásra. -Most palacsintát fogunk sütni! Hoztam magammal California-ból, egy elég jó kis palacsinta sütőt.- Leguggolva, elővette az alsó szekrényből, az említett eszközt, majd szemeivel egy üres konnektort kereset, a konyhapult felett, amit viszonylag hamar talált is, azonban ekkor rámpillantott. -A tésztát ki tudod keverni?- Kérdése hallatán jobbnak véltem, ha inkább ismét nem felelek.
Tényleg nagyon béna vagyok, a konyhában!
Sóhajtva csóválni kezdte a fejét. -Na, akkor most tanulj, a mestertől!- Vigyorogva nézett rám egy rövid ideig, végül vissza caplatott a fridzsiderhez.
Mi lelte ezt az "embert?" jókedv pirulát vett be?

[...]

Némán figyelmesen néztem kezei munkáját, ahogy egy mélyebb fémtálba, egy kiló finom lisztet öntött. Hozzá adott két tojást, egy csipetnyi sót, és reszelt bele citrom héjat is. Majd mindezt meglocsolta tejjel, de tett hozzá, egy kis ásványvizet is. Művelete után rám nézve, kezembe nyomott egy habverőt. -Na! Ezt most keverd el, csomómentesen!- Intézte hozzám szavait, aminek hála elég idiótán nézhettem rá, mert gyengéden elnevette magát. Megvonva vállaimat, nekiálltam kevergetni. Egy darabig nem szólt semmit, de mire észbe kaptam, mögém állva megfogta egyik kezével a tálat, a másikkal pedig, a habverőt fogó kezemet. -Figyelj csak! Így keverd el!- Kikerekedett szemekkel fürkésztem, cselekedetét. Nem túlzok azzal, ha azt mondom, hogy nem tudtam hova tenni, ezt a fajta viselkedését. Megfeszülve kiegyenesedtem, ezt követően közbe szóltam.

-Egyedül is menni fog!- Kivettem végtagomat tenyeréből, de még mindig nyakamban éreztem leheletét. Óvatosan felé fordítottam fejem, bár nem kellett volna. Arca olyan közel volt az enyémhez, amit már büntetni kellene. Egy darabig így álltunk, ő némán kémlelte arcom minden szegletét. Majd mintha hirtelen kapcsolt volna, eltávolodott.

-Na folytasd!- Megköszörülte torkát zavartan. -Mindjárt jövök!- Kijelentése után, elhagyta az étkezőt.
Oké! Be kell látnom, hogy ez felettébb furcsa volt!

*Sarah szemszöge*

Már teljesen beleélve magamat, énekeltem hangosan a rádióból szóló, "Ed Sheeran-től, a Kiss me,, című számát. Közben vezettem a lopott cabriomat, egyenesen a kis Emily-nek, a boszi barátnőjének házához. Azonban ekkor csörögni kezdett, az anyósülésen pihenő telefonom. Magamhoz véve a készüléket, Damon nevével nézhettem szembe, de fogadtam hívását. -Na mi az, ami fontosabb annál, hogy énekeljek?- Sóhajtva vártam, válaszát. De amiket ezután mondott, azok arra késztettek hogy le húzódva az út szélére, kinyomjam a zenét is.

-Nekem ez nem megy Sarah! Nem tudom, és nem is akarom a hülye tervedet végigcsinálni. Kiszálltam! Szerezd vissza egy magad Stefan-t! Én nem fogom elcsavarni Emily fejét, csak hogy te boldog legyél!- Hangjából áradt a zavartság, az enyémből pedig a düh, de nem akartam felelőtlen szavakat hozzá vágni.

-Persze hogy nem akarod! Hisz ő már elcsavarta a tiédet. Nem de? Hiába is tagadnád Damon! Ismerlek! Láttam hogy néztél rám. Bajban vagy, és ezért húzod magad. Igaz?- Gondolataim megosztására, nem kaptam választ, pusztán rám nyomta a telefont. -Az istenit!- Idegesen csaptam, a kormány kerékre. -Most mégis mi a fenét csináljak?- Fújtatva dőntöttem hátra fejemet a fejtámlának, de ekkor hirtelen, eszembe ötlött egy újabb terv, aminek hatására, öntelt mosolyom arcomra szökött.
Akkor is visszaszerzem Stefan-t, ha ezer évig is kell harcolnom érte!

*Damon szemszöge*

Némán meredtem telefonomra, a Salvatore ház tornácán állva.
Hülyeség minden szava! Még hogy én beleszerettem Emily-be? Baromság!
Zsebre téve telefonom, visszamentem a házba, de amint az étkezőbe értem, az említett lány már Stefan-al sütögette a palacsintákat, nevetgélve. Egy darabig néztem őket, majd el akartam menni, de öcsém utánam szólt.

-Gyere Damon! Csatlakozz hozzánk!- Békülésre kész hangján invitált, aminek hála ránéztem, egy kis időre.

-Bocs. Most dolgom van!- Vágtam rá egyszerűen, majd elhagytam az épületet.

*Emily szemszöge*

Már tényleg nem értem őt! Egyik percben rettentően alpári, és buta. A másikban pedig mintha kicserélték volna. Kedves, és segítőkész a maga módján. Most pedig ismét bunkó, és csak úgy simán elsétálva itt hagy minket. Már nem tudom eldönteni, hogy most tartsak-e tőle, vagy ne! De minden esetre, legalább megtanultam palacsintát sütni hála neki!