*Stefan szemszöge* 

Idegesen járkáltam fel és alá, a hatalmas zöldellő fákat kémlelve, a folyó túloldalán. 
Tisztában vagyok a jelenlegi helyzettel. Értem én, hogy Sarah-t a múltja hajtja. Ahogy azzal is, hogy ezt mind azért teszi, hogy megbosszulja az ő dimenziójában történt halálomat. Azonban arra nem gondolt, hogy ebben a dimenzióban, teljesen más a felállás, mint ami ott volt. Nem azt mondom, hogy itt nem annyira elvetemült a bátyám, hogy megölessen, de biztos vagyok benne, hogy nem féltékenységből tenné, ha erre is vetemedne. 

*Christopher szemszöge* 

Hiába próbáltam felhívni a húgomat, csak a hangpostája kapcsolt be. Ez nagyon rosszat sugall számomra!
Végig vezettem tekintetem, a szintén feszült lányok arcain. 

-Van egy ötletem!- Szólalt fel Elise, azzal egyetemben elővette sötétkék farmer nadrágja zsebéből, telefonját. -Felhívom Stefan-t!- Felpillantva arcomra, közölte tervét, majd azonnal cselekedett is. 

*Stefan szemszöge* 

Meglepődve vettem elő zsebem takarásából, a csörgő készülékemet. De mire fogadhattam volna Elise hívását, üveg törésre emeltem fejem. Azonnal odakapva tekintetem a házra, hamar észrevettem, hogy az ablakot törte ki valaki. 

*Sarah szemszöge* 

Épp hogy sikerült elhajolnom, Joe felém suhanó karója elől, amikor hirtelen gondoltam egyet, és leguggoltam a lekötözött lányhoz. Elvágva köteleit, magamnak hátast állítva őt, az ellenségeimmel szembefordultam vele. 

*Emily szemszöge*

Sarah karja, nyakam köré fonódott, ezzel arra készülve, hogy életemet vegye, egyetlen törésével. Rémülten váltogattam tekintetem, a tanárom, és Damon íriszeiben, azonban ekkor, megszólalt fogva tartóm. 

-Na mi az? Máris nem vagytok, olyan nagy fiúk?- Ördögi flegma nevetése betöltötte, a csendes helyiséget, azonban ekkor nyomban felelt Damon, ami valahol engem is szíven csapott, bár a reakcióján, nem kellett volna meglepődnöm. 

-Öld meg! Legalább elvégzed helyettem, a piszkos munkát, és ezzel bevégzem bosszúmat! Így kiegyenlítem a számlát, és nyugodt szívvel leléphetek ebből a tetves városból!- Felénk tett egy lépést. -Öld meg a lányt Sarah! Igaz ezzel csak Stefan-nak ártasz, de nekem pont ez a lényeg!- Szemmel láthatóan fellelkesült, amivel csak jobban csavargatta bennem képzeletbeli törjét. 
Ha eddig nem utáltam őt eléggé, akkor most maximálisan elérte azt, hogy igen is gyűlöljem őt! 
Fogalmam sincs afelől, hogy meddig álltunk így, de egy gyenge mozdulattal, maga felé fordított Sarah. 

-Nem hazudtál!- Mondta szemeimbe, csalódottan és tehetetlenül. Tisztában volt azzal, hogy ha engem megöl, azzal csak jót tesz Damon-nek, így hát egyszerűen neki lökött az említett személynek, majd távozott az ablakon át, de tanárom nyomban utána eredt. Jómagam felnéztem az engem tartó arcára, aki szintén épp úgy meglepődött mint én. Azonnal felegyenesedve eltávolodtam tőle. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy a harc, még csak most kezdődik. Nem szóltam egy árva szót sem, pusztán kikerülve őt, elindultam a kijárat felé. 

*Stefan szemszöge* 

Amint a ház bejárata felé fordultam, egyből szembe nézhettem, a felém szaladó, könnyes arcú Emily-vel. Sietősen felé véve irányom, karjaim ölelésébe vontam őt. Sírva szólított, jómagam csak vigasztalóan simogattam hátát, majd abban a pillanatban, összefutott tekintetem, az ajtón kisétáló bátyáméval. Egy halvány mosollyal arcomon, köszöntem meg a segítségét, amire egy gyenge bólintása volt a reakció. Kicsit eltávolodva a lánytól, fürkészni kezdtem arcát. 

-Jól vagy?- Kérdezve őt, letöröltem könnyeit, amire egy visszafogott mosoly volt válasza. Átkarolva vállaitól fogva, elindultunk az autómhoz, de egy utolsó pillantást vetettem Damon-re, aki már zsebre tett kezekkel nézett minket egy darabig. 

Pár nappal később 20:12 óra. 

Épp hazafelé vezettem Emily-től, amint elrendeztük egyszem volt rokonom temetését. 
Mondanom is felesleges, de nagyon megcsapta szívemet, hogy még csak el sem búcsúzhattam Jake-től. A rendőrök megtalálták a holttestét, annak a háznak az alagsorában, ahova szándékoztam vinni a barátnőmet. Így már világos, hogy miért nem láttam őt, olyan hosszú ideig. Sarah felhasználta őt, a saját bosszújához, teljesen értelmetlenül. Annyi mindenen kellett keresztül mennem, az eddigi vámpír létem alatt. Szándékosan nem engedtem magamhoz közel senkit, mert azt mondják, hogy ha nincs kit szeretned, akkor nem vagy sebezhető! De valahogy mégis úgy adta az ég, hogy Jake nagyon sokat kezdett jelenteni, a számomra. Azt viszont nem hittem volna, hogy egyszer csak így elveszi tőlem pont az a nő, aki teljesen úgy néz ki, mint a volt kedvesem. Azt kell mondanom, hogy innentől már személyes a bosszú! 

[...] 

Betérve a házba, hangos zenére kellett emelnem fejem, ami a nappaliból jött. Mindent elárasztott a vér, és a pia szaga. Értetlenkedve tettem lépteimet, az említett helyiségbe, majd nyomban szembe nézhettem bátyámmal, aki félmeztelenül szórakozott, két szintén félmeztelen halandó nővel. Kikerekedett szemekkel néztem végig, a részeg társaságon, amit hamar észre is vett, a buli házigazdája. 

-Ó! Szevasz öcsi!- Vigyorgott rám, a lányok nyakába karolva. -Gondoltam, kicsit kiengedem a fáradt gőzt. Csatlakozol?- Tolta felém, az egyik lányt. -Ha csak persze, nem okoz gondot, az Emily-vel való kapcsolatotokba!- Gúnyolódva, belevájta szemfogát, az eddig felém tartott nő nyakába. 

-Ezt fejezd be Damon! Telepítsd át, máshova, a szórakozásodat. Ne itt csináld ezt!- Karba fonva kezeimet, tudattam vele nem tetszésemet, aminek hatására, pusztán részegen képembe röhögött. Elengedve a lányokat, irányomba sétált lassan. 

-Teljesen úgy csinálsz, mintha te nem csináltad volna ezt soha!- Elém érve, nyakamba karolva, nézett vissza a kába nőkre. -Most mondd azt, hogy nem gyönyörűek!- Szavait követően, a képembe vigyorgott. -Csatlakozz!- Próbált kísérteni, de hamar rájött, hogy sikertelen a próbálkozása, így visszatért, az előttünk egymást ölelgető lányokhoz. -Hát te tudod!- Megvonva vállait, töltött magának egy italt. 

-Ha majd meguntad a játékod, csinálj rendet magad után!- Hozzá intézett szavaimat követően, felmentem a szobámba. 

*Damon szemszöge* 

Képtelen a szórakozásra! Vajon mi lett a régi öcsémmel? 
Nem sokat foglalkozva a témával, visszatértem, a játszótársaimhoz. -Ki akar játszani, egy kis mersz vagy merszet?- Vigyorogva felrakott kérdésemet követően, a lányok majd megvesztek, az ötletemért. 
Erről van itt szó! Szórakozzunk egy kicsit! 

*Emily szemszöge*

A kanapén ülve Molly és bátyám oldalán, videó chateltünk Elise-el, aki jelenleg, az egy hetes szobafogságát tölti, amiért hazugsággal, meglógott a suliból. 
Arra igyekeznek rábeszélni a barátnőim, hogy vegyek részt, a hétvégére megszervezett, 1800, és 1900-as évekbeli, ruha bemutatón, ami egyben szépségverseny is. Vajon kinek juthat eszébe, egy ilyen dolgot megszervezni, hanem éppen a történelem tanárunknak? Ebből kifolyólag a helyszín sem volt meglepetés számomra. Ugyanis, a jelenlegi Tanács elnök házában lesz, a ceremónia. Nyilván nem titok, hogy Mr. Joe, ezzel igyekszik beszervezni engem a kapcsolataiba, hogy végre megtudjam közelíteni, a sorsom bevégzését. De hogy őszinte legyek, nagyon nincs hangulatom ahhoz, hogy ezen részt vegyek! Pláne, hogy lesz egy kis táncos mulatság is, amire természetesen partnert kell választani. De ahogy elnéztem Stefan-t, hiába nem mondta, láttam rajta, hogy nem sok kedve volt a dologban részt venni, hisz elvégre nem rég halt meg a rokona. Ezért sem kértem fel, erre a szerepre, plusz mert semmi kedvem az egészhez! 

-Figyelj Elise!- Kezdtem bele monologomba, egy sóhajtást követően. -Molly sem áll még biztos lábakon. Ha mindannyian részt akarnánk venni rajta, figyelni kellene rá, hisz még nehezen bírja, a vámpír létet.- Magyarázatomat követően, haragosan, arcom elé hajolt, az említett barátnőm. 

-Nem zavar, hogy itt ülök melletted, és hogy még, nem szipolyoztam ki, a véred?- Szavai hallatán, bátyám elnevette magát. -Elhiheted, hogy leszek elég erős, hogy ne rendezzek vérfürdőt! Meg amúgy is, nekem Christopher lesz a párom, ő még figyelni is fog rám!- Gondolatmenete megosztása után, visszaszegezte tekintetét, a monitor túloldalán ülő barátnőnkre, aki kérlelő szemekkel nézett rám. 

-Légyszi Emily! Legalább lesz majd mit mesélned, az unokáidnak!- Száján kiszűrődő szavai közben, végig mosolygott. Egy hatalmas sóhajtásomat követően, ránéztem kezeimre, egy pillanatra. 

-Nem akarom ezzel gyötörni Stefan-t! Elég a baja most! Nem akarom elrángatni, a táncos próbákra sem. Ezt megérthetitek!- Váltogatni kezdtem szemeim látását arcukon, amire hamar kaptam reakciót Elise-től. 

-Figyu Emily! Szerintem, pont hogy kellene most neki a közelséged, és a figyelem elterelés. Szerintem benne lenne a dologban, csak beszélj vele!- Tanácsa megosztása után, elgondolkodva meredtem, az ablak felé. 
Talán igaza lehet! Vajon mit reagálna rá Stefan, ha felkérném páromnak?