Igyekeztem teljesen elbújtatni magam, kölcsön vett, gombos ruhadarabomban, közben zavart szavaim hagyták el számat. -Nem fordulnál el Damon?- Kérdésem feleslegesnek minősült, ugyanis csípőre tett kezeit, a felém való lassú léptei követték. Bennem felszínre kezdett törni a haragom, így hát sietősebbre véve a dolgot, feszülten betérve az étkezőbe, nyomban az amerikai kialakítású pult takarásába álltam, egyenesen az ajtóval szembe, ahonnan már nesztelen lépteivel, szintén megjelent a helyiségben, a fekete ingbe, és ismét említett színű nadrágjába bújtatott vámpír. Felpillantva arcára, amolyan öntelt, de mégis gúnyos mosolya éktelenkedett. Hanyagul elfordulva irányomból, némán az ezüst színű fridzsider felé vette lépteit. Benyitva az említett, hűtőalkalmatosságba, magához vett egy harminc darabos tálca tojást, amikkel ismét egy érdekes tekintet kiséretében, indult személyem felé. Meg sem törve a szemkontaktust, elém rakta az említett tálcát, jómagam csak némán néztem fel, a szintén csendes arcára.
Egy idő után, kezdett kellemetlennek érződni a pillanat, de ő nyomban hallatni kezdte hangját.

-Nem szereti, ha túl folyós a tükörtojás.- Megosztva velem gondolatát, egy darabig elidőzött rajtam, érdekes tekintete. Valamiért megváltoztak pillantásai rám nézve, de igazából nem is tudom mihez hasonlítani őket. Azonban kikerülve, viszonylag hamar elindult, az étkező kijárata felé. Jómagam csak néztem utána, de ekkor megállt a küszöb előtt egy időre. Hanyagul visszapillamtott válla felett. -Bár!- Elgondolkodva vetette szemei látását a tojásokra. -Nem hinném, hogy lenne kedved reggelit csinálni az öcsémnek, ha elmondanám azt, hogy miért is hívott fel engem, a drága bátyád!- Szavai hallatán, nyomban megállt bennem az ütő is. Elvesztve fejem, azonnal számon kérve őt, irányába indultam.

-Miért nem szállsz le, Christopher-ről? Egyáltalán miért csevegtek?- Haragomat nem titkolva, szúrtam dühös szemeimet íriszeibe, aminek köszönhetően, egész testével, irányomba fordult. -Mit mondott?- Hála az elborult elmémnek, már az sem érdekelt, hogy mit láthatott belőlem, vagy mit nem. Indulatait nem fékezve, hamar viszonozta haragos pillantásait.

-Inkább köszönettel tartoznál azért, amiért szóltam. Ugyanis egyesek telefonja, le volt némítva, amíg hancúrozott az öcsémmel.- Szemrehányását hamar képembe vágva, gurult dühbe, aminek hála, jómagam is még haragosabbá váltam.

-Először is! Neked nincs ahhoz semmi közöd, hogy mi mit csinálunk Stefan-al, másodszorra pedig, igazán elmondhatnád, hogy mit mondott a bátyám!- Visszavágós szavaimra, nem tudott reagálni, ugyanis megjelent mögötte az öccse, egy szál alsóban, és egy begombolatlan fekete ingben, telefonját a fülénél tartva. Hamar hangot is adott, a hangpostája lehallgatása után.

-Sarah megkéselte Molly-t!- Ajkain kiszűrődő szavai hallatán, szívem nyomban a torkomban kezdett verni.

7:32 óra.

Hála Stefan-nak, hamar a házunkhoz értünk, ugyanis hazavitt, a piros színű, bogár formájú autójával. Nyomban berohantam az épületbe, szorosan mellettem, az említett fiúval. A nappali rejtelmei, hamar szemeim elé tárulva, okoztak döbbenetet. Barátnőm a kanapén ülve bátyám oldalán, egy tasak emberi vért fogyasztott, amit a minket megelőzött Damon adott neki. Üveges tekintettel, némán fürkésztem a lányt, aki hatalmas örömmel fogadott, amint meglátott.

-Látod Emily? Mondtam hogy vámpír leszek!- Egy pillanat alatt elém termett, és karjai ölelésébe vont. Könnyeim útnak indulását követően, viszonoztam ölelését.

-Istenem Molly!- Szorosan öleltem őt, elkeseredve.
Ha hazajöttem volna tegnap, akkor ez nem történhetett volna meg!
Önhibáztatásomból bátyám hangos kiabálása hozott vissza.

-Molly ne!- Csendült fel rémült aggodalma, a helyiséget betöltve, majd ekkor nyakamba fúródni éreztem, barátnőm szemfogait. Fájdalmas harapása, hangomat kívánták. Szorosabban tartó karjai, szinte a lelket is kitudták volna nyomni belőlem. Hamar leszedték rólam a lányt Stefan és Christopher. Jómagam pedig erőtlenül a földre zuhantam. Igyekeztem félig ülve, magamnál maradni, aminek hála, két fekete cipő takarta lábak kerültek látóterembe, aminek a gazdájuk nem más volt, mint a mellém leguggoló Damon. Csuklójába harapva nézett rám. Kezét kicsit erőszakosabban tette a számhoz, arra utasítva hogy igyak. Azonban ekkor eszembe jutott, a Salvatore házban történtek, így hát nem kértem gyógyításából. Erőtlen felső végtagommal, eltoltam magam elől csuklóját.

-Megleszek!- Nyögtem ki nehezen, de a vérem továbbra is csak ömlött nyakamból, ami egyre inkább kínozta Molly-t. A mellettem guggoló mit sem törődve szavaimmal, megfogta fejemet, tarkómtól fogva, és megsebzett kezét, számnak nyomta.

-Azt mondtam igyál Emily!- Rám parancsolását követően, felpillantottam haragos íriszeire, végül úgy tettem, ahogy azt mondta.

-Sajnálom Emily!- Könnyek közt tört ki barátnőm.
Természetesen nem haragszom rá! Még nem tudja fékezni, a vér utáni sóvárgását.

8:04 óra.

Szakadó esőben rohantam a parkolóból Stefan-al, az iskola épülete felé, ugyanis bátyám megparancsolta, hogy amíg nem tudja kontrollálni magát Molly, addig jobb lesz, ha nem tartózkodom a közelében. Ebből kifolyólag késve, de siettünk az első óránkra.

-Emily várj!- Megfogta kezem, mielőtt betérhettem volna az ajtón. Azonnal visszanéztem rá, aminek köszönhetően szőke fürtjeim, az arcomra tapadtak, suhanásuk miatt. Lihegve vártam szavait, amiket elég nehezen adott tudtomra. -Szerintem ma, ne menjünk be a suliba!- Közelebb lépkedve hozzám, eltürte nedves tincseimet fülem mögé. -Tudok egy sokkal jobb helyet, ahol meg lehetünk a mai nap.- Adta tudtomra gondolatait, amiknek születését, nyomban meg is értettem.
Mr. Joe!

[...]

Csuromvizesen ülve Stefan mellett az autóban, némán követtem tekintetemmel, keze mozgását, ahogyan bekapcsolta a fűtést. Ennek láttán, egy halvány mosoly ült arcomra, annak ellenére, ami a reggel folyamán történt.
Izgalommal teli, és szomorú percek árnyékolták be a nap kezdetét, de mégis örülök, hogy mindezt, Stefan-al vészelhettem át. Amikor mellette vagyok, úgy érzem, hogy nem történhet semmi baj! Mintha minden egy csapásra helyre jönne.
Rápillantva arcára, melegség járta át mellkasom.
Hogy nem vettem észre azt, hogy ő ilyen jó ember? De a legfőbb kérdésem az, hogy mikor szerettem bele ennyire?

-Mi az?- Mosolyogva vetette rám tekintetét az útról, azonban én nem feleltem, pusztán továbbra is csak őt fürkésztem.

9:02 óra.

Időközben elállt az eső is, amire megérkeztünk oda, ahova kívánt engem vinni. Az ablakra tapadva ámultam és bámultam, a gyönyörű nyaralóra, ami egy folyó partján kapott helyet. Kiszállva a járműből, nyomban ismét a házra pillantottam.

-Tetszik?- Elégedetten nézett rám, az autó másik oldalán állva.

-Nagyon!- Elkápráztatott a hatalmas, hófehér épület, ami maga volt a mennyország.
Három szintes, de a második szintjén, egy óriási terasz volt látható. Virágos bozótok díszítették, a már így is szépséges házat.
Stefan mellé sétálva, felém nyújtott kezével nézhettem szembe. Megfogva az említett végtagját, be akartunk caplatni, az ajtón, azonban ő, nem tudta átlépni a küszöböt. Értetlenkedve nézett rám, ahogy jó magam is rá.

-Ezt nem értem! Ez volt a családi nyaralónk. Miért nem tudok bemenni?- Meghátrálva, pillantott fel az ablakokra.

-Talán miattam?- Szólalt fel mögöttem, egy ismerős hang, aminek köszönhetően, megrezzentem. Azonnal hátra nézve, rémületemet eltakarni sem bírtam.

-Sarah!- Lesokkoltan kémleltem, a felém lassú lépteit tevőt.

-Köszi Stefan, hogy ide hoztad nekem őt!- Kaján vigyorával, nagyon rosszat sejtetett velem.

-Emily gyere ki a házból!- Kiabálva utasított az említett srác, aggodalmát nem rejtve. Eleget is kívántam tenni neki, de azzal a pillanattal, az ajtó elé teremve Sarah, bevágta azt.

-Innen, te már élve nem mész sehova!- Ördögi mosolya, megfagyasztotta körülöttem a levegőt.
Istenem!