Másnap. 6:42 óra.

*Stefan szemszöge*

Az étkezőben ülve a pultnál, kortyolgattam a tegnap levadászott szarvas vért, azonban félbehagytam addig, amíg vissza caplattam szobámba, a telefonomért. Magamhoz véve a készüléket, ismét az említett helyiségbe vettem utam, közben kikeresve Emily számát, leültem.
Elgondolkodtam azon, hogy vajon felhívjam-e őt. Vagy talán még sem kellene? Nem akarok nyomulósnak tűnni, de valóban nagyon érdekel, hogy nem esett-e baja. Nem tudom hogy bátyám mit forral, de abban biztos vagyok, hogy nem jó szándékkal legyeskedik még mindig itt!
Ismét kezembe vettem poharam, amibe belekortyoltam. Rögvest megéreztem, hogy az már emberi vér volt. Arcom eltorzult hirtelen, és abban a szent pillanatban, ismét felerősödött sóvárgásom. De ha mindez nem lett volna elég, akkor még egy kaján nevetés is felhangzott. Nyomban magam mögé vetettem tekintetem.

-Damon!- Sziszegve meredtem, torz arcommal irányába, de ő csak nevetett.

-Látom még mindig, vega életmódot folytatsz!- Leült a mellettem lévő székre, én pedig igyekeztem elnyomni mély lélegzetekkel sóvárgásom, a kezemben lévő emberi vér iránt. Lerakva poharam, jobban felé fordultam ingerülten. -Nem tagadhatod, a vérszomjas mivoltod öcsém! Azzal hogy állati vért iszol, csak jobban erősíted az emberek utáni vérszomjadat.- Magyarázta, egy igazán lenéző vigyorral az arcán.

-Ennyire aljas nem lehetsz Damon!- Köptem szavaim irányába, közben visszanéztem sóvárgásom okozójára.

-Idd meg! Kell az erő!- Sóhajtva felállt mellőlem, oda caplatva a konyhapulthoz, végül háttal neki dőlve annak, engem fürkészett.

-Mit akarsz itt?- Vontam kérdőre, közben eltoltam magamtól poharam.

-Majd megtudod!- Adta válaszul, ekkor ismét ránéztem, azonban ő valami fényes apró dolgot kémlelt, egy halvány mosollyal arcán. Egyből rájöttem hogy mi az, és hogy kié. Azonnal elé teremtem, csuklóját megragadva.

-Mit csináltál vele?- Lihegtem haragom feltörése közepette, de ő hanyagul lassan rám vetette tekintetét, és levette magáról kezem.

-Semmit.- Vágta rá egyszerűen, higgadtan.

*Molly szemszöge*

Félálmosan le caplatva az emeletről, hangokra lettem figyelmes, az étkezőből. Lassan betérve a helyiségbe, nyomban elsápadtam, amint felfogtam a látottakat. Christhoper arca, teljesen a húga nyaki hajlatába volt temetve, amit mámorosan szívott. Hamar feltűnt jelenlétem az említett személynek, ugyanis velem szemben állt, Emily pedig hátast nekem. Nyomban felnézett rám művéből, riadt eltorzult arccal, közben Emily nyakából, lassan folyt vére.

-Mi az?- Értetlenkedett a lány, ekkor hátra nézve, döbbent, rémült arcommal nézhetett szembe. Jómagam csak hátrálni kezdtem, de barátnőm lassan elindult felém.

-Ne félj Molly! Már el akartuk mondani, csak nem tudtam hogyan fogjak hozzá!- Kezdett bele, de én közbe vágtam.

-Igen? El akartad mondani, hogy a bátyád egy vámpír, aki néha meg szipolyoz téged?- Ekkor ismét a bűntudatba fulladt arcú bátyára pillantottam.

-Kérlek Molly!- Lépett felém a véres szájú, amit törölgetni kezdett.

-Ne közelíts Christopher!- Igyekeztem rémületemet és csalódottságomat elrejteni. -Velem is ez volt a szándékod? Azért voltál velem olyan kedves, mert bűntudat nélkül akartál, inni belőlem?- Vontam kérdőre, erre pedig rögvest válaszolt.

-Még véletlenül sem!- Elém lépve, szemeimbe meredt.

-Akkor mégis miért Christopher?- Váltogattam tekintetem íriszeiben.

-Molly én!- Sóhajtva, ajkaimra szegezte pillantását egy másodpercre, majd ismét szemeimbe. -Én szerelmes vagyok beléd!- Szavai hallatán, fent akadtak szemöldökeim. -Már lassan egy éve, hogy ezt érzem irántad! El akartam mondani..- Idegesen fürtjeibe túrva elpillantott rólam, de hamar visszatalált tekintete hozzám. -Tényleg el akartam mondani, hogy mi vagyok, de pont attól féltem, hogy így fogsz reagálni.- Csalódottságot véltem felfedezni íriszeiben. -Én egy percig sem akartalak bántani Molly!- Lassan megsimogatta arcom, nekem pedig kigördült könnyem. Remegő ajkaimmal igyekeztem válaszra szólni, de pusztán csak fürkészni tudtam arcát, egy darabig.

-Chris..- Ismét lefolyt könnyem.
Már magam sem tudom, hogy mi a fene folyik itt! A mamám meghalt, a barátaim titkolóztak, erre az egyik legjobb barátnőm bátyja szerelmet vallott nekem, aki egy vámpír! De a leghajmeresztőbb az egészben az, hogy én is szerelmes vagyok belé!

*Emily szemszöge*

Egy halvány mosollyal, és sóhajtással néztem végig, bátyám vallomását. Teljesen elmerengtem bennük, és jó érzéssel töltött el. Láttam barátnőmön, hogy utálni akarta Chris-t azért, amit tett velem, de akkor is ott ragyogott szemeiben, a viszonzott szerelme. Mire észbe kaptam, meglepetésemre, bátyám megcsókolta őt.

-Oké!- Vállamig emelve kezeim, gyengén zavartan elnevettem magam. -Én már itt sem vagyok!- Elhagyva az étkezőt, bontogatni kezdtem a sebtapaszt, amit a nyakamra akartam tenni, azonban ekkor valaki kopogott a bejárati ajtón. Fürtjeimmel igyekeztem eltakarni a harapást, végül kinyitottam az említett dolgot.
Azt hittem, hogy nem okozhat nagyobb meglepetést a reggel, de tévedtem!
Az ajtóban Elise és Madison álltak, kezükben a boszi könyveikkel.

-Nagyon nagy baj van Emily!- Adta tudtomra Elise.
Lehetne még ennél "kellemesebb" a reggel?