0:39 óra.

*Dallin szemszöge*

Már órák óta vártam, Mystic falls mellett elhelyezkedő erdejében, egy eldugott kis faházban. Mondván maradjak itt, mert olyan dolgot fog mutatni nekem Damon, amit nem fogok elhinni.
A nappalinak az ablakánál állva, kémleltem a sötétségbe burkolózott ösvényt egy darabig, azonban végre feltűnt az autójának az elég erősen világító ködlámpája. Miután megállt az épület előtt, egy darabig bent időzött még az autóban, de amint végre kiszállt, megkerülve a járművet, ki segített még valakit az anyósülésről. Meglepetten néztem, hogy egy kába lányt igyekezett behozni, a kandallóval megvilágított faházba. Az ajtó felé kapva tekintetem, betért a helyiségbe az emberrel, kinek a karját fogta. Értetlenkedve néztem rá, de ő elém sétált vele, valamilyen reakciót várva tőlem.

-Nagyszerű, szóval hoztál vacsit.- Megjegyzésemet követően, eltorzult arccal, irányukba vettem lépteim, egészen addig, amíg fel nem tűnt valami. Felvont szemöldökökkel fürkésztem a lányt, aki szinte kiköpött Sarah volt. Mondanom sem kell, de nyomban elkapott a bűntudat.

-Tudod ki ő?- Kérdése közben, váltogatta szemeimben, tekintetét barátom. Azonban visszafordult a lány felé, és a következőt mondta neki. -Most emlékezhetsz!-

*Emily szemszöge*

Azt sem tudtam hirtelen, hogy mi történt. Pusztán csak lassan körbe néztem, a félhomályos helyiségben, de ekkor hirtelen szembe találtam magam Dallin-el. Azonnal elkapott haragom, így kikapva karomat a másik férfi kezéből, megragadva a kandallónak döntött piszkavasat, rögvest az ellenségem felé fordultam vele, támadó állásba. De ő csak meglepetten nézett rám.

-Sarah?- Kérdezte alig hallhatóan, lassan felém sétálva.

-Ne közelíts Dallin!- Sziszegtem, gyülöletemet nem titkolva.

-Hát ez hihetetlen!- Ledöbbenve nézett, az elrablómra. -De mégis hogyan? Újjá született? Vagy mi ez az egész?- Faggatta őt.

-Kihallgattam Stefan-al való beszélgetését, és állítólag ő egy másik dimenzióból származó Sarah reinkarnáció.- Adta válaszát, amin magam is meglepődtem.

-Mit akartok tőlem?- Igyekeztem rémületemet elrejteni.

-És most mi a terved vele Damon?- Visszapillantott az említett személyre, akinek így már legalább megtudtam nevét. Időközben rám vetette tekintetét ő is, közben megfogva a kezemben lévő piszkavasat, amit ki szándékozott venni markomból, de jómagam továbbra is csak szorítottam azt.

-Engedd el.- Suttogta, de én nem engedelmeskedtem.

-Nem tudom hogy mi folyik itt, de vigyél haza!- Adtam tudtára akaratom, de nem igazán hatotta meg.

-Azt akarom Dallin, hogy függesszük fel, a Ramsay utódok levadászását.- Pillantott vissza a férfira.

-Hát attól tartok, hogy azzal elkéstél barátom! Ugyanis azzal hogy ő ide jött ebbe a dimenzióba, szerintem sokkal nagyobb veszély leselkedik rá, mint a mi bosszúnk Damon!- Szavai hallatán, kikerekedett szemekkel néztem rá, aminek köszönhetően ő is íriszeimbe vándoroltatta tekintetét. -De most magatokra hagylak! Engedem, hogy elbucsúzz tőle!- Lassan elhagyta az épületet, jómagam pedig visszanéztem elrablómra, aki már egy ideje fürkészte arcom. Némán kémleltem arcát, közben igyekeztem elnyomni félelmem, de a fegyveremet még mindig szorongattam, de ő egy rántással kitépve kezeimből, eldobta a nappali sarkába. Végig nézve tettét, nyeltem egyet, majd ismét rá tekintve, hátrálni kezdtem. Szívem a torkomban dobogott a félelemtől.
Egy darabig folytattam lépteim, de a falhoz érve, nem tudtam tovább menekülni, ezt pedig ő nagyon is jól tudta. Fejem két oldalára támasztva karjait, végigmért némán

-Most meg fogsz ölni?- Tettem fel kérdésem elcsukló hangon, azonban ennek köszönhetően gyengén felnevetett.

-Az lenne a legkönnyebb!- Folytatta arcom fürkészését. -Csak ezzel az a probléma, hogy nem tudom megtenni. Hiába lenne jó bosszú az öcsémet nézve.- Lepillantott nyakamra.

-Miért nem tudod megtenni Damon?- Keresve tekintetét, hamar megtaláltam, de választ nem adott, pusztán közelebb hajolt, majd végül egészen a nyakamig folytatta közeledését. Forró leheletét érezve bőrömön, eluralkodott rajtam a rettegés, amit igyekeztem elnyomni.

-Félsz?- Suttogását követően, megéreztem alsó ajkát nyakamon. Levegőt visszafojtva, szinte már üveges tekintettel meredtem a félhomályba.
Ennyi volt? Itt a vége? Hát így kell meghalnom?
Ujjaival lassan megérintette nyakam, amiket mellkasomig vezetett, arca pedig teljesen nyaki hajlatomba temetkezett. -Iszonyat nagy a kísértés..- Lehelete, mondhatni már égette bőröm. -De mégis miért nem tudom megtenni?- Ingerülten eltávolodva tőlem, beleütött a falba, aminek hatására összerezzentem. Hátast állva nekem dühöngött, én pedig az ajtóra vetettem tekintetem. Mire rászántam magam hogy megszökjek, keze egy pillanat alatt az ajtóra csapódott, ezzel elzárva egyszem menekülő utamat. Könnyes szemekkel, meredtem rá némán egy darabig, de ő sem nyitotta ajkait szavakra.

-Miért teszed ezt velem Damon?- Váltogattam tekintetem szemeiben.

-Van fogalmad arról, hogy mit tettél azzal, hogy ebbe a dimenzióba jöttél? Nincs ugye?- Haragosabb fürkészésbe kezdett. -Baromi jól megvoltam nélküled, de így hogy visszatértél, elcsesztél mindent!- Sziszegte, majd vállaimra téve kezeit, mélyen íriszeimbe fúrta égszínkék szemeit. -Emlékezz rám! Mondj el mindent!-

*Damon szemszöge*

Tudni akarok mindent! Meg kell tudnom, hogy miért van itt, és mi a célja!
Mire feleszméltem, egy hatalmas pofont kaptam, amit meglepetten fogadtam.

-Te szemét!- Köpte képembe beszólását, közben mellkasomra téve kezeit, lökött rajtam egyet, ennek köszönhetően pedig, két lépést tettem hátra. -Még van képed játszani velem? Jó nyilván nem tudod hogy mi történt, de felvilágosítalak! Onnan ahonnan én jöttem, ott te meg én, egy pár voltunk. De meghalt a bátyám, így kikapcsoltam az emberségem, te pedig megcsaltál Mia-val!- Levegő nélkül hadarta, döbbenetemet duzzasztó szavait, de mire ismét észhez kaptam, egy újabb pofonba akart részesiteni, de megragadtam csuklójától fogva. Hátast fordítva őt magamnak egy pillanat alatt, arcomat az övéhez érintettem.

-És most visszatértél, hogy bosszút állj egy olyan dologért, amit el sem követtem? Tudod ebben a Dimenzióban Mia, a te kis Stefan-od legjobb barátja. Valóban meghúztam egyszer, de te akkor még évtizedekig, tervben sem voltál a szüleidnek.- Suttogtam fülébe, amivel azt értem el, hogy beleborzongott.

-Engedj el!- Sziszegve kiszakítva magát lefogásomból, felém fordult. -Ne merészelj többé megbűvölni Damon!- Vágta fejemhez akaratát. -Szállj ki az életemből! Soha többé nem akarlak látni!- Szavait követően, elhagyta az épületet, jómagam pedig csak tekintettem utána.

*Dallin szemszöge*

Kikerekedett szemekkel néztem az egyik fának dőlve, ahogy a haragtól túlfűtött Sarah hasonmás, egyenesen felém igyekezett. Mire bármit is mondhattam volna, akkora jobbhorogban részesitett, hogy még az orrom vére is megeredt.

-Na basszki!- A sajgó ponthoz kaptam kezem. -Mi a franc bajod van neked?- Sziszegve megragadtam pizsama felsőjétől fogva, de ő letépte magáról kezem.

-Te mindig is egy aljas nyamvadék voltál Dallin! Mindegy hogy mit tettem, mikor és hol, te mindig a nyomomban voltál, hogy keresztbe tegyél nekem! És ahogy elnézem, ebben a dimenzióban sincs másképp. A kis barátodnak már megmondtam, de veled is közlöm! Maradj ki az életemből!- Képembe köpve szavait, elindult az ösvényen, a telefonjával világitva. Azonban ekkor szembenéztem, a házból kilépkedő Damon-el, aki értetlenkedve nézett rám.

[...]

*Emily szemszöge*

Indulatoktól túlfűtve, határozott léptekkel igyekeztem, visszatérni a főútra.
Még volt képe, felejtésre bűvölni? Elvette az amúgy is rossz emlékeimet, ami hozzá kötöttek? És még ide rángatott a semmi közepére, hogy szembesítsen azzal az aljas nyomorultal! Ezzel változott bármi is? Ó igen! Jobban gyűlölöm mind kettejüket, mint valaha!

Gondolataimból, egy dudaszó, és két ködlámpa fénye zökkentett ki, amik a frászt hozták rám, de hátra sem nézve, haladtam tovább a félhomályban. Azonban mellém húzódott a kocsijával, letekert ablakkal.

-Szállj be! Hazaviszlek!- Adta tudtomra, egy hanyag stílusban.

-Kímélj meg Damon! Haza sétálok!- Vágtam vissza egyszerűen, de ekkor ő elém vágott a járművel.

-Azt mondtam, hogy beszállsz! Nem egy két vámpír kószál erre. Vagy talán, hajnali vacsi akarsz lenni?- Kérdése közben, végig szemeimbe nézett, de nem feleltem. Egy darabig megvető pillantásaimban részesítettem, amivel látszólag csak jobban ingereltem őt. Lassan oda caplattam a sofőr ülésnek az ajtajához. Lehajolva, karjaimmal rá támaszkodtam, a letekert ablakra.

-Miért foglalkozol velem Damon?- Flegmán vontam kérdőre, de nem kaptam választ, pusztán csak a szélvédőn nézett kifelé. -Válaszolj!- Szóltam rá eréjesebben, azonban ekkor hirtelen megfogta kezeivel arcomat, és megcsókolt. Nagyra nyílt szemekkel vizslattam tettét, de mire észhez kaptam, ismét szemeivel nézhettem szembe. Hang nélkül fürkészte arcom, de csak egy darabig.

-Erre a csókra, nem fogsz emlékezni! Most pedig, beszállsz a kocsiba!-