18:34 óra.

*Emily szemszöge*

Csípőre tett kezekkel álltam, a tárva nyitva hagyott szekrényem előtt, egy szál törölközőben, vizes fürtökkel. Erősen vizslattam tartalmát, de ötletem sem volt ruhaválasztás terén.

-Lehet Molly-nak volt igaza..- Egy kicsit ingerülten túrtam fürtjeimbe, azonban ekkor, megcsapott kicsit az őszi szellő, aminek hatására fázni kezdtem. Oda caplattam az ablakhoz, hogy becsukjam azt, de meglepetésemre pont akkor röppent a párkányra, a már hiányolt madárka. -Hát szia, te kis csavargó!- Elmosolyodtam, ő pedig oldalra döntött fejjel nézett engem. -Csavargó lesz a neved! Hogy tetszik?- Szavaim hallatán, egy kicsit elnevettem magam. Elé tettem kezem, amire rá röppent, gondolkodás nélkül. Visszaléptem vele szobámba, az ablakomat pedig becsuktam. -Segíts nekem Csavargó!- Rátessékeltem az asztalomra, majd ismét szekrényemhez léptem, de csak egy ideig álltam előtte, végül leültem ágyamra. -Gőzöm sincs, hogy mit vegyek fel!- Belefáradtan sóhajtva, könyökeimet a térdeimre helyeztem, kezeimmel pedig, megtartottam állam alatt az arcomat. Elbambulva fürkésztem a beakasztott ruhadarabokat, majd egy kis idő után, a madár elrepült az asztalról, egyenesen az egyik ruha akasztójára. Meglepődve néztem cselekedetére, közben lassan leengedtem lábaim felé kezeimet.
Most komolyan, egy holló választott nekem ruhát? Normális vagyok?
Felállva az ágyról, ismét a szekrényemhez lépve, kivettem a kiszemelt darabot, aminek az akasztófáján, továbbra is csak nyugodtan üldögélt. Megvizsgáltam a fekete, térdigérő pántos ruhát, amihez tartozott egy szintén fekete blézer. De ekkor egy kérdés született fejemben.
Mégis honnan van ez a ruha? Nem emlékszem rá, hogy valaha is vásároltam volna ilyent.
Visszanéztem Csavargóra, és hozzá intéztem egy kérdést, amit nem is tudom hogy miért tettem, hisz nem tudott felelni. -Ki küldött téged?- Fürkésztem őt, azonban ő elrepült az akasztófáról, egyenesen vissza az asztalomra.
Most már biztosan megőrültem! Itt állok a szobámban egy szál törölközőben, és egy madárral beszélgetek. Hát ez már klinikai eset!

*Stefan szemszöge*

Igazgatva fehér ingem gallérját, lefelé sétáltam az emeletről, közben összefutottam egy szem igazi emberi rokonommal, Jake-el. Karba font kezekkel, ingerülten nézett fel rám, a folyosón állva.

-Valami baj van?- Értetlenkedve fürkésztem, a már őszülő borostás arcát.

-Hogy van-e?- Felvonta szemöldökeit, ezt követően a nappali felé biccentett fejével. Még mindig értetlenkedő pillantásokkal, de elindultam az említett helyiségbe. Azonnal elém tárult, az egyik fotelben ülő bátyám, egyik kezében egy pohár Bourbon-el, a másikban pedig egy fekete madártollal. Hátradöntött fejjel, behunyt szemekkel, használta a harmadik szemét.

-Te mégis mi a fenét csinálsz itt?- Vonta kérdőre, a már idegesen közénk álló Jake, de Damon mozdulatlan maradt.

-Kuss!- Szólt be egyszerűen, nem foglalkozva azzal, hogy neki rohadtul nincs itt keresnivalója. Azonban ekkor bevillant valami. Nyomban odaléptem hozzá, és kitéptem kezéből, a tollat ingerülten.

-Tudhattam volna, hogy a te kezed van a dologban! Az a rejtélyes köd a parkban, meg a fekete holló, amiről beszélt nekem Emily!- Sziszegtem szavaimat, és egy cseppet sem foglalkoztam, a már dühös tekintetével. -Szállj le a lányról Damon!- Haragomat nem titkolva, vágtam fejéhez akaratom, azonban ő csak felállva kikapta kezemből a tollat, amit zsebre vágott.

-Félsz mi Öcsikém?- Kaján vigyorát követően, hirtelen lekapcsolódott a világitás, és mire ismét visszatért a fény, addigra bátyámnak hűlt helye volt. Feszülten ránéztem, a szintén feszült Jake-re.
Nem tudom hogy mire készül, de nem hagyhatom hogy megölje az utódokat! Legfőképp Emily-t nem. Amikor ránézek arra a lányra, olyan érzés fog el, mintha Sarah nézne vissza rám!

19:10 óra.

*Elise szemszöge*

Karba font kezekkel álltam Molly mellett, közben Emily-t vártuk, a Polgármester házának a kerítése elött. Rápillantottam barátnőmre, aki megnézte telefonján, az időt.

-Hol lehet már? Már legalább tíz perce itt kellene lennie!- Sóhajtva visszarakta a készüléket, a retiküljébe. Azonban jómagam, ismét csak az útra pillantottam.

*Christopher szemszöge*

-Gyere már Emily!- Ingerülten kiabáltam fel húgomnak, a nappaliban állva. Idegesen végig simitottam párszor kezeimmel fekete öltönyömön, kényszeres piszoktalanitás céljából. Ekkor meghallottam kinyitódni szobájának ajtaját, ebből kifolyólag tekintetem az emelet felé szegeztem. Meglepetten vizslattam a lányt, akinek volt egy elég "szép" seb az arcán. -Hát veled meg mi történt?- Elindultam felé, amint leért a lépcsőn.

-Ugye meséltem neked, hogy volt egy barátságos holló, aki csak úgy mellém szegődött tegnap óta. Hát ma is meglátogatott! Nem is volt probléma egy darabig, majd egyszer csak hirtelen megkergült, és rám támadt. Kiengedtem az ablakon, de egy kis idő után visszarepült a külső párkányra, mintha azzal bocsánatot szeretett volna kérni. Az már biztos, hogy valaki irányította, de a kérdés az, hogy vajon ki tette, és milyen célból?- Szavai hallatán, eléggé meglepődtem. Beleharaptam csuklómba, és adtam neki a véremből, hogy begyógyuljon az arcán lévő seb. Azonban ekkor csörögni kezdett a telefonja. -Elise az!- Mondta, és felvette a készüléket. -Szia! Nyugi, nemsokára ott vagyunk. Lesz majd egy kis mesélni valóm, ami szerintem érdekelni fog téged!- Adta tudtára barátnőjének, közben végig szemeimbe nézett.
Valóban érdekes! Bárki is legyen a dolog mögött, nem hiszem hogy jó szándékkal közeledhet a Húgom felé. Jobb lesz résen lenni!