Másnap. 11:57 óra.

*Christopher szemszöge*

Miután kiment a főnököm az irodámból, sóhajtva rá könyököltem asztalomra, egy újabb "állattámadás" akta felett elgondolkodva.
Ezt egyszerűen nem tudom megérteni. Semmilyen jelet nem hagyott maga után a támadó.
Kezembe véve a képeket, vizsgálni kezdtem őket.
Teljesen szét vannak szedve, az áldozatok. A fejük szinte úgy vált el a testüktől, mintha leharapták volna. Nem hiszem, hogy erre képes lenne egy egyszerű ember. De azt sem, hogy vámpír támadás lenne, hisz az akta szerint, nincs kiszívva belőlük a vérük! Jómagam ha nagyon elborult az agyam, akkor sem öltem így sohasem! Ha netán mégis egy magam fajta lett volna, akkor nagyon dühösnek kellett ahhoz lennie. Máskülönben mégis hogyan? Vagy lehet egy farkas tette volna? Hát így nem fogok egyről a kettőre jutni, az biztos. De mindenesetre beszélnem kell Emily-vel, hogy jobb lesz, ha jobban vigyáznak magukra a lányokkal. Mert legyen ez a gyilkos bárki, a látottak alapján, előszeretettel kezdett népírtásba.

*Emily szemszöge*

Teljesen elbambulva néztem a menzás tányéromba, miközben a lányok beszélgettek. Egyáltalán nem tudtam figyelni rájuk, mert valóban elkezdett foglalkoztatni a Stefan téma.
Vajon tényleg valami komolyabb dolog miatt térhetett vissza? Ha igen, akkor mégis miért? Nem azt mondom hogy félek, bár azt mondják hogy jobb félni, mint megijedni. De mint már köztudott, ember vagyok, és ha a bátyámat, Elise-t leszámítjuk, akkor teljesen védtelen is! Alig egy éve hogy újra élek. Nem halhatok meg, valami hülyeség miatt!

-Hahó!- Tellegetett előttem, a velem szemben ülő Molly. Elég meglepetten néztem fel arcára, közben rápillantottam, a mellette ülő értetlenkedő Elise-re, aki felnézett valamire mellettem, bár sokkal jobban mondva, inkább valakire. Amint követtem tekintetét, szembe nézhettem a mosolygós Stefan-al, aki a tálcáját fogva, végignézett rajtunk. -Szerintem nyugodtan leülhetsz közénk!- Lelkesedett fel a vidám leányzó. Ekkor rám pillantott a még mindig barátságos fiú. Elég hamar zavarba jöttem, így pusztán csak hevesebb bólogatásba kezdtem. Ő egy mosollyal megköszönve befogadásunkat, megkerülve engem, leült mellém.
Már kezd idegesíteni, hogy nem bírok egy ép kéz láb mondatot váltani Stefan-al, mert nyomban zavarba jövök. Miért lehet ez?
Elkezdtek beszélgetni a fiúval, de jómagam csak némán ültem, és néha, néha, reményeim szerint, nem olyan feltűnő pillantásokat vetettem rá.
Mire észbe kaptam, teljesen belefeledkeztem a cselekedetembe.

-Szerintem jó ötlet!- Szólalt fel Elise, ezzel magára vonva figyelmem. Arcára szegeztem tekintetem, szemeiből meg csak zúdultak felém a kérdőjelek.
Mindig is ilyen figyelmetlen voltam? Vagy mégis mikor lettem azzá? Nagyon furcsa vagyok, de igazából csak akkor, amikor Stefan a környezetemben van.

-Ne haragudjatok! Nem figyeltem!- Kicsit megdörzsöltem arcom, majd visszanéztem barátnőimre.

-Hát az feltűnt!- Vágta rá Molly, egy amolyan mindent sejtő gúnyos mosollyal. -Arról volt téma, hogy ma este hétkor lesz, a volt elnökök tiszteletére megrendezett megemlékezés, amit ugyebár a Tanács tett szervezés alá. Stefan pedig azt kérdezte, hogy lenne-e kedvünk elmenni rá.- Belevonva a témába, kérdő pillantásokkal láttak el. -Nos Emi? Eljössz?- Mosolygott rám lelkesen.

-Szerintem nincs akadálya!- Adtam válaszul, amit egy mosollyal nyugtáztak a többiek.
Ha úgy vesszük, akkor végülis az én őseimről emlékezünk meg. Micsoda "véletlen!"

[...]

Suli után, a parkolóban állva a lányokkal, arról beszélgettünk, hogy ki mit fog felvenni a megemlékezésre.

-Miért? Ki kell öltözni?- Meglepetten váltogattam arcukon tekintetem, amit elég érdekesen fogadtak, azonban Elise hirtelen észhez kapva, tudtomra adott valamit.

-Hát persze hogy nem vagy képben Emily. Hisz a tavalyi megemlékezés elmaradt!- Zavartan felnevetett, amit jómagam nem igazán értettem. -Nem azt mondom hogy ki kell öltözni, de azért illene ünnepélyes ruhát felvenni.- Magyarázta, közben másik barátnőm helyeslően bólogatni kezdett.

-Hát akkor jó mélyre kell nyúlnom a szekrényemben, mert már eszemet sem tudom, mikor öltöztem ki utoljára!- Egy zavart mosolyom kíséretében adtam tudtukra a hírt, azonban ekkor Molly szólni készült.

-Figyu Emi! Ha nem találsz semmit, szépen megfogod a telefonod, és felhívsz!- Vigyorogva a nyakamba karolt. -Mire valók a barátok, ha nem arra, hogy kisegítsük egymást a bajban?- Arcomra pillantott, kedvesen.
Mi lenne velem nélkülük?

-Ez kedves, és igaz is, de hát..- Végig sem engedte mondani, mert nyomban közbe vágott.

-Nincs de hát! Baj van, hívsz! Ennyi!- Kioktatott baráthoz méltóan. -Oké?- Váltogatta pillantását, szemeimben. Sóhajtva egy pillanatra Elise-re néztem, akinek áradt arcáról, a barátnőjével való egyetértése, végül nehezen de válaszoltam.

-Oké..- Egy kicsit zavartan mosolyogtam.

-Helyes!- Vigyorgott, majd elengedett. Elise mellé lépkedve, visszanézett rám. -Akkor majd este találkozunk, a polgármester udvarában!- Tudtunkra adva tervét, elfogadtuk azt, végezetül mindenki elindult hazafelé. Nem sokáig tudtam egymagamban sétálni, mert utánam szólt valaki, aminek hála hátrafordulva, szembe találhattam magam, a felém sétáló Stefan-al.

-Ezt elhagytad, a tesi után!- Felhívva figyelmemet, elém lógatta a nyakláncomat, miután elém ért. Meglepetten néztem az ékszerre, és nyomban a nyakamhoz kaptam.
Már megint tönkrement a kapcsa?

-Ó köszi!- Megkönnyebbülve, egy mosollyal arcomon, át akartam venni tőle a tárgyat, azonban ő elgondolkodva fürkészte azt.

-Egy kicsit megvan gyengülve a kapcsa, de..- Félbeszakítva saját mondandóját, megbuherálta, az említett részét a láncnak. -De már jó lesz!- Elégedetten nézett fel rám, egy olyan fajta mosollyal arcán, amibe sikerült belefeledkeznem egy pillanatra. -Felrakjam?-

-Hogy mondod?- Kicsit megrázva magam, jobban ráfigyeltem, azonban ezen csak elmosolyodott.

-Felrakjam nyakadra a láncodat?- Ismételte meg szavait, amire egy szerény helyeslő bólíntással feleltem. Hátast fordulva neki, eltürtem fürtjeimet az említett testrészemről, ő pedig óvatosan visszarakta az ékszert. Lepillantottam az Ametiszt kőre, egy halvány mosollyal arcomon, amit igazgatni kezdtem kezemmel, majd ismét megfordultam, hogy megköszönjem, de Stefan-nak addigra hűlt helyével találkoztam.
Oké.. Ez érdekes..

*Damon szemszöge*

Egy fának a takarásából fürkésztem Stefan-t, ahogy azzal a lánnyal beszélgetett, akit már volt "szerencsém" párszor látni. Azonban öcsémnek egyből feltűnt a jelenlétem.
Szóval, becsajozott.. És ahogy elnézem, pont azt a csajt szemelte ki magának, aki szinte kiköpött mása Sarah-nak. Azt hiszem, meg is találtam a megfelelő bosszúmat!
Kaján vigyorommal arcomon, kémleltem a lányt, de nem valami sokáig, mert mire észhez kaptam, a vállamtól fogva, neki lettem nyomva a fának.

-Tűnj el Damon!- Sziszegte képembe, mondhatni gyilkos tekintettel bombázva, de erre pusztán, a továbbra is rajtam maradt kaján vigyorral feleltem.