Több mint tíz perces késéssel, nagyon feszülten, de igyekeztünk a történelem órára. Bátortalan kopogtatásunkat, egy teljesen ismeretlen, mélyebb férfihang követte, aminek a gazdája beinvitált minket a terembe. Hangja hallatán egymásra néztünk Elise-el, mindkettőnk arcára ráült ugyanaz a tudat.

-Ez nem Damon!- Jegyezte meg halkan, meglepetten. Már reagáltam volna szavaira, azonban ekkor kinyílt előttünk az ajtó. Szembe találtuk magunkat, a már őszülő tanárral, aki szúrós sötétbarna íriszeit, egyenesen nekünk címezte. Elnézést kérve a késésért, betértünk a helyiségbe.
Szintén hátul foglaltam helyet Molly mellett, aki még nem ismerhetett. Majd szinte minden ugyan úgy zajlott, ahogy a múltba vissza utazásunk előtt, csak nem Damon faggatott, hanem Mr. Joe.
Nem lepődtem meg azon, hogy az ő kedvelését sem nyertem el, de ezúttal Elise sem.

[...]

Az óra után ismét bent kellett maradnom, de mostan barátnőm az oldalamon hallgatta, a tanár nyers kioktatását, majd utunkra engedett. Molly már kint várta Elise-t, rám pedig kérdő pillantásokat vetett.

-Ó tényleg!- Zavartan nézett barátnőjére Elise, és bemutatott engemet neki. Mosolyogva üdvözölt Molly, amit jó magam is viszonoztam.
Bár emlékeznél rám!
Szépen lassan, de biztosan mondhatom, hogy kezdett egy űr kialakulni bennem, a barátaimat tekintve. Fájt a tudat, hogy nem emlékezett rám Molly, de legalább azt örömmel fedeztem fel rajta, hogy ő is épp olyan halandó, mint én, vagy Elise, persze a bosziságát leszámítva.

[...]

A nap további részében is, minden ugyanúgy zajlott, ahogy az már egyszer megtörtént. Bár Stefan helyett, ugye most Elise jött velünk a Grillbe enni.
Nagyon jól éreztem magam a lányokkal, de mégis azért hiányzott Stefan. Elbambulva kicsit szomorúan néztem, a velem szemben lévő üresen éktelenkedő helyét a boxban. Elise hamar észre is vette ezt, de nem tudott mit hozzá fűzni, mert jelenleg a meg sem történt nyári találkozásunkról mesélt Molly-nak, aki mosolyogva hallgatta végig a sztorit. Vidám szemeibe pillantva, láttam a befogadását, ebből kifolyólag tudtam, hogy nagyon jó barátnők leszünk majd!

19:22 óra.

Ezúttal egyedül sétáltam haza, de egész úton csak az emlékeimet elevenítettem fel. Ugyanis ezen a napon, a másik múltamban, Stefan hozott engem haza.
Annyira hihetetlen, hogy igazából ez már hivatalosan meg sem történt. Így mindent egy fajta álomnak tudhatok be, de nem tölt el valami kellemes érzésekkel. Hiányzik nekem Stefan! Vajon viszont fogom látni őt, még valaha?
Betértem a házunkba, ahol már a kanapén üldögélő bátyámat láthattam, aki éppen Tv-t nézett, közben pedig egy almát majszolt. Rögvest könybe lábadtak szemeim, és így hát megkockáztatva azt, hogy maximálisan hülyének nézett, le dobva a táskámat vállamról, odarohanva személyéhez, átöleltem őt. Oda kuporogtam hozzá, amennyire csak lehetett. Hatalmas volt az értetlenkedése, de engem abban a percben, ez egy cseppet sem érdekelt! Örömömben sírva a kanapén, csak egy dolgot tudtam ismételgetni.

-Soha ne hagyj el Chris!- Szinte már remegtem, mert annyira hihetetlennek találtam azt, ami jelenleg történt. Egy kis idő elteltével, de viszonozta az ölelést.

-Nyugi!- Kicsit nevetve simogatta a hátam. -Itt vagyok húgi! Nem fogok elmenni!- Szavai oly nagy boldogsággal töltöttek el.
Hogy szeretem-e a bátyámat? Meghalnék érte!

*Elise szemszöge*

Betérve a házunkba, anyu arcával nézhettem szembe, ahogy az étkezőből kidugva fejét, egy hatalmas mosollyal nyugtázta, hogy hazaértem. Izgatottan sietett felém, majd kezébe véve jobb kezem, szemügyre vette tenyerem. Áradt arcáról a megkönnyebbülés, miszerint az iksz eltűnt a bőrömből.

-Köszönöm Anyu!- Mosolyogva adtam hálát, ő pedig rám nézett. Szemeiben felcsillantak öröm könnyei, végül átöleltük egymást.
Nem is tudom hogy mi lenne velem, ha ő nem lenne! Mindig vigyáz rám, és egy lépéssel előttem jár, de egy cseppet sem bánom!

[...]

A vacsoránk elfogyasztása közben, tudtomra adta, hogy kivájt egy lyukat a pincébe, ahova elrejtette a vámpírvadász fegyverét, de megerősítette a rajta lévő álca bűbájt, végül befalazta azt.
Szóba került az a téma is, hogy vajon Emily hogyan emlékezhet mindenre. Erre azonban választ nem találtunk. Felvetült bennünk a kérdés, hogy vajon lehetnek-e mások is, akiknek szintén meg maradtak az emlékeik?
Erre csak annyit felelt anyám, hogy ez majd idővel kiderül. De csak remélni tudjuk, hogy senki más nem emlékszik, és nem fognak Mystic falls-ba jönni, valami átkozott tervvel, amihez bármelyikünket is, de fogságba ejtsenek. Már annyira vágyom a harc mentes életre, bár szerintem ezzel Emily is pontosan ugyanígy van!

1 Évvel később.

*Emily szemszöge*

Meglepően könnyedén, és nagyon szépen telt el ez az év!
Mondhatni ez volt talán a legszebb egy évem, amióta sajnos a szüleink meghaltak. Azonban azt kell mondanom, hogy felettébb boldogabb voltam idén, mint az elmúlt két évben, ami ugyebár nem teljesen úgy történt meg, ahogy az eredetileg igenis megtörtént. De ettől eltekintve, akkor is minden úgy volt tökéletes, ahogy ebben az egy évben alakult.
Együtt töltöttük a nyarat a lányokkal, de még Christopher is eljött velünk táborozni a sulival. Igaz ő nem volt diák, de hát ő megtehette hogy bebűvölte magát! Nem is kellett túlzottan sok idő, és hát mi igazából meg sem lepődtünk Elise-el azon, hogy Molly és a bátyám, hamar közelebb kerültek egymáshoz. Folyton azt emlegették, hogy olyan ismerősek egymásnak valahonnan, ami lehetetlen! Ugyanis nem emlékezhettek azokra, amiket elvileg át sem éltek!
Ezektől eltekintve minden jól zajlott, és nagyon boldog voltam a barátaimmal. Örülök, hogy rendeződni látszik, az immár gondtalannak tűnő életünk.
Nagyon remélem, hogy ez nem egy fajta vihar előtti csend!

Még pár nap, és ismét elkezdődik a Gimi, amit nem igazán várunk a lányokkal, mert az önfeledt szórakozás, sokkal jobban tetszett mindannyiunknak, mit a tanulás. De szerintem ezzel, nem leptem meg senkit!

Az első tanítási nap. 7:42 óra.

Hulla fáradtan battyogtam be a suliba, oldalamon Molly-val. Ugyanis összefutottunk útközben, és előszeretettel igyekezett felébreszteni, kómás álmos állapotomból.
Azonban hamar kikerekedtek szemeim, miután becsuktam a szekrényem ajtaját. Mondanom sem kell, hogy velem egyetemben Molly is bámulta azt a bizonyos személyt, akiről azt hittem, hogy soha többé nem fogom látni.

-Nem rossz pasi!- Jegyezte meg, könyökével bökdösve karomat.
Stefan!