A döbbenet uralta arcát fürkésztem, a velem szemben álló öcsémnek, a bejárati ajtóban.

-Ez apánk zongorája?- Tette fel kérdését, miközben ismét felcsendült Emily játéka.

-Igen!- Sóhajtva meredtem íriszeibe. -De nem is ez a leghajmeresztőbb!- Hívtam fel, a már így is kiélesedett figyelmét. -Ezt a dalt, még én tanítottam ezerkilencszáz tizenötben, Sarah Ramsay-nek.- Öcsém tekintete még nem volt olyan sokkolt a százharmincöt évem alatt, mint ebben a percben velem szemben állva. -És tudod hogy mi a legkülönösebb?- Mélyebbre hatoló figyelme, kisérte mondani kívánt szavaimat, közben a zongora tisztán szóló dallamát hallgatta. -Nem hívtam be a házba! Úgy lépte át a küszöböt, akár csak te, vagy én!- Elérve nála a teljes döbbenetet, besétált mellettem a nappaliba, ahol Emily egyenes tartással játszotta a "Lullaby,, dalt, az ablaknál található több mint száz éves fekete zongorán, melyen egykor még engem tanított játszani apánk. -Létezhet ilyen Stefan?- Kérdő pillantásokkal halmoztam el, a még mindig mereven figyelő tekintetét, mellyel Emily-t pásztázta.

-Beszélnünk kell Elise-el!- Adta tudtomra, közben lassan rám vetette pillantását.

-Tudom.- Engedve a kísértésnek, Emily-re szökött tekintetem. -Lehet hogy mégiscsak ő a reinkarnációja!- Sóhajtottam.
Minden bizonyíték arra utal! De ha ez valami aljas trükk az alvilágtól, én felkutatom az ötlet gazdáját, és kinyírom!

18:00 óra.

-Vidd haza Emily-t!- Utasított halkan Stefan, vállaimat fogva a folyosón állva. -Én majd fogadom Elise-t, és beszélek vele! Elmesélek neki mindent, és mire visszatérsz, talán választ kaphatsz!- Reményekkel kecsegtető szavai hallatán, bólintva a kanapén üldögélő, könyvet olvasó lányhoz caplattam.

-Miss. Emily!- Szólítottam kedvesen, majd tekintete lassan figyelmesen rám szegeződött. -Jöjjön, haza viszem! A bátyja már biztosan aggódik magáért!- Elmosolyodva felállt az ülőalkalmatosságról, a kezében lévő könyvet lerakta az asztalomra, és rám nézett.

-Indulhatunk Mr. Salvatore!- Rápillantott Stefan-ra, aki a nappali közepén fürkészett minket. -Szia Stefan!- Elköszönését követően a bejárati ajtófelé vettük utunkat.

[...]

Az úton haladva, néma csendben ültünk egymás mellett. Egészen addig a percig, amíg megigéző pillantását rám nem vetette.

-Tudom mire gondol, Mr. Salvatore!- Jelentette ki nyugodt hangján, melynek hallatán egy pillanatra, felé vetettem tekintetem. -Őn abban a hitben van, hogy talán én lehetek Sarah!- Mondanivalóját megtörte, egy levegővétellel. -De el kell keserítenem, mert én még mindig ugyanaz a lány vagyok, akit a hét elején az osztályba kísért!-

-Egy szóval sem mondtam, hogy esetleg maga lenne Sarah, Miss. Emily! Megfordult a fejemben egy két dolog, de semmi több!- Mosolyra húzva ajkaimat, leparkoltam a házuk előtt, amiben már égtek a lámpák.

-Köszönöm, hogy hazahozott, Mr. Salvatore!- Mosolygós arcát felém fordította.

-Nagyon szívesen!- Viszonoztam a mosolyt, végül elhagyta az autót. Lassan az épület bejárata felé sétált, közben a kulcsait vette elő táskájából. Meglepetésemre kinyílt az ajtó, ahol már a dühöngő bátya állt. Egy belső érzés folytán, magam is elhagytam a járművet. -Uram!- Határozott megszólítása után, rám vetette figyelmét a férfi. -Az én hibám, Emily késése!- Jelentettem ki, a lány mellé lépkedve.

-Maga kicsoda?- Végignézett fekete ruházatomon.

-Chris, ő Mr. Salvatore! A történet tanárom, akiről már meséltem! Segített kutatni a múltunkkal kapcsolatban!- Felelt helyettem Emily, melynek hallatán rám nézett a férfi.

-Jó estét!- Váltott hangnemet, kezét tartva felém.

-Jó estét!- Fogadtam üdvözlését, és kezet ráztunk.
Rég voltam ilyen nyálasan kedves!

-Lenne kedve, esetleg bejönni egy kávéra?- Invitált be, mellyel szabad bejárást kaptam a házukba, azonban ekkor eszembe jutott Elise.

-Nagyon szívesen, de már várnak rám!- A válaszom után, Emily rám vetette pillantását. Mintha csalódottságot véltem volna felfedezni, az arcán.

-Értem! Akkor majd talán legközelebb!- Mosolygott rám Christopher. Helyeslően bólintottam, végezetül jó éjszakát kívánva, visszaszálltam az autómba. Egy utolsó tekintetet vetettem a testvérpárra, ezt követően elhagytam a helyszínt.

*Emily szemszöge.*

Nem szólva bátyámhoz, elindultam az emeletre. Azonban ő kísért kérdő pillantásaival, aminek hála le tekintettem rá a lépcsőn állva.

-Nem is mesélsz?- Felvonta szemöldökeit, meglepettségével fűszerezve azt.

-Fáradt vagyok, ne haragudj! Jó éjt Christopher.- Magányra vágyva folytattam utamat, a szobámba.

*Damon szemszöge*

Visszatérve a házamhoz, nem habozva besétáltam a bejárati ajtón. Rögves Stefan és Elise íriszei fogadtak, a folyosón állva.

-Beszélnünk kell!- Jelentette ki öcsém, új híreket sugárzó pillantásaival.

[...]

Elgondolkodva sétáltam a nappaliban, a kanapén üldögélők előtt.

-Szóval azt mondod, hogy létezhet olyan, hogy egy vámpír lélek megbocsátást nyer, így újjá születhet!- Ismételtem meg Elise szavait.

-Igen! De csak akkor ha tiszta volt a lelke, és megnyugvásra talált, a halál után.- Válasza hallatán, még mélyebb gondolatok uraltak el. -De nem tudhatjuk biztosan, hogy valóban ő e az! De ez idővel ki fog derülni, mert ki fog bontakozni a régi jelleme.-

-És emlékezhet is rám?- Kiváncsi tekintetem rá szegeződött, a boszorkányra.

-Attól tartok, hogy nem! Ez egy új élet Damon.- Adta tudtomra a fájdalmas válaszát.

-Mondd hogy van egy bűbájod, amivel visszaadhatod neki, a régi emlékeit!- Számat elhagyott szavaim után, a bárpulthoz sétálva töltöttem magamnak egy pohár Bourbon-t.

-Erre nem hiszem hogy létezik! De légy türelemmel Damon. Lehet hogy magától is visszanyerheti, ha van olyan erős vámpír! Csak légy vele olyan, mint anno rég!-

-Azt nem tehetem!- Meredtem italomba, majd visszafordultam irányukba. -El kell menniük Mystic falls-ból! Ha nem teszik, akkor meg fognak halni, velük pedig minden más is, ami kedves számotokra!-
Hiába fáj a tudat, de sajnos ez így igaz.

-Van egy ötletem!- Szólalt fel Stefan, aminek hallatán ránéztem. -Vidd el őket innen! Úgy is annyira el akartál menni, hát vidd magaddal!-

-Úgy sem jönnének, hisz ők a nemesi tanács leszármazottai. Nem hiába tértek vissza!- Sóhajtásomat egy korty ital követte.

-Érd el hogy beléd szeressen!- Osztotta meg ötletét Elise, aminek köszönhetően meglepetten rá pillantottam.

-Ne viccelj Boszi!- Tértem vissza önmagamhoz. -A külsőm legalább huszonötnek néz ki, ő pedig tizenhét!- Felnevettem gyengén.

-Számít az valamit a vámpír létben?- Mindentudó mosolyát megmutatta.
Vajon el tudnám érni, hogy ismét belém szeressen? Vajon megérdemlem én őt egyáltalán?

Sziasztok kedves olvasók! ☺️ Hogy tetszik eddig nektek a könyv? Jelezzétek kommentel, csillaggal, mert számomra fontos a visszajelzésetek! ☺️❤️