Lucy ismét felébredt. Nem tudta, hány napja tarták fogva, hisz zárkájában nem sok esélye volt az idő megállapítására. Már megszokta a kínzást. Nem ellenkezett, hisz tudta, így Minerva hamarabb elunja magát. Elvesztette minden reményét. Az első időszakban még hitt abban, hogy érte jönnek. Hogy nem hiába tűri a szenvedést, Natsu eljön, és kimenekíti innen. Aztán sírt. Sajnálta magát, félt, és nem értette, miért van még mindig itt. Ha olyan fontos volt a fiúnak, mint ahogy azt Levy, Juvia és Gray állította, most mégis miért hagyja meghalni egy másik férfi karmai közt? Aztán lassan beletörődött. És csak tűrt némán. Némán, megtörve, reményét vesztve lógott a láncokon, várva a megváltást. A halált. De minden pillanatban, amikor úgy érezte, már biztos nem nyithatja föl többet a szemeit, valami visszarántotta az életbe. Egy kegyetlen, hideg karom a belsejében minduntalan gyötörte, és újra élettel látta el, mintha szórakozását lelné benne. Akkor még nem tudhatta, hisz hogyan is tudhatta volna, hogy a benne szunnyadó vámpírvér akaratának engedelmeskedik minden egyes elkínzott lélegzetvétellel.

********************************************************

- Hívatott, Gray-sama?- lépett be a hosszú, kék hajú leány a vámpír szobájába. Gray a falnál ácsorgott, és egy képet bámult, ám felocsúdott a szobalány bejövetelétől.

- Oh, Juvia...igen. Csak....adni akartam valamit. Tényleg semmi fontos, de.....jobbnak érzem, ha nálad lesz.- mondta komoran, majd a nyakához nyúlva leakasztotta az ott lógó ezüst keresztet. Az apjától kapta nagyon, nagyon régen. Bár a nemesfém és a vámpír nem túl jó kombináció, Gray sokat köszönhetett ennek az ékszernek. E miatt élte túl, amikor még fiatal gyerekként kikerült a nagyvilágba, és emberek közé kellett mennie. Ilyenkor mindig a medál okozta fájdalomra koncentrált az szomjúság helyett, így nem lepleződött le. A hosszú évek során pedig hozzászokott az érzéshez, később már nem is zavarta.

-Igazán nem szükséges, Gray-sama, Juviát Erza-sama már ellátta ezüst fegyverekke- kezdte a nő, de a vámpír csattanó hangja félbeszakította.

- De! De....- halkult vissza Gray hangja, ujjai összezáródtak a kereszt körül- Azt akarom, hogy nálad legyen. Ez....ez parancs, Juvia.- szemeit belefúrta a lány zafír íriszeibe, és komoly arccal pásztázta az előtte álló meglepett tekintetét. A szobalány hófehér arcára rózsás pír kúszott, majd lehajtotta a fejét, és bólintott.

- Igenis, Gray-sama.- hajtotta meg a fejét. A férfi mögé sétált, és arrébbhúzta a kék hajzuhatagot. Ahogy ujjai érintették a nő bőrét, érezte, hogy a másik megborzongott. Óvatosan felkapcsolta a láncot a nő nyakába, és akaratlanul is lehajol, beszívva az édes illatot, amit a lány árasztott. Agya átkapcsolt, és elképzelte milyen lenne belemélyeszteni a fogait Juvia hófehér, selymes bőrébe. Szívni annak édes, forró vérét, majd leteperni, és letépni róla a felesleges ruhát. Magáéva tenni, minden téren, harapásokkal tarkítani az egész bőrfelüleltet, és soha többé nem engedni el. Kissé lejjebb húzta a lány vállán a ruhát, majd végignyalt Juvia nyakán, egészen a fültőig. Megrészegítette minden érzékét a vér lüktető csábítása. Fogaival is megsimította a nő füle mögötti érzékeny bőrt, majd lejjebb húzódott, és készült a harapásra.

- G-Gray-sama! Álljon le!- a nő enyhén megremegő, de határozott hangja kizökkentette. Elengedte a reszkető lányt, és távolabb húzódott tőle.

- Elnézést....az ösztönök- mondta hideg, szenvetlen hangon, majd megvárta, míg Juvia kimegy, és már nem hallja a lépteit. Ekkor ott termett az egyik falnál, és dühében nagyot ütött a kemény gránitba. Régóta nem érzett ekkora kényszert a vérszívásra. "Talán apám ezüstlánca mégis ért valamit..." gondolta ködösen, és homlokát nekitámasztotta a hideg kőnek, hogy lenyugodjon.

********************************************************

- Ne feledjétek, az akció sikere azon múlik, hogy ne leplezzenek le titeket. Az elméletem szerint a terv követése során végig inkognitóban maradtok, de legyetek óvatosak.... Remélem, nem adódik semmi hiba....- Erza porcelánsima homlokán ritkán húzódtak aggodalmas árkok, ám most mégis sötét fellegek úsztak a nő általában hideg és kifejezéstelen arcán. Ránézett az előtte álló két nőre. Mirajane és Juvia egy egyszerű, krémszínű fűzőt, és fehér ejtettvállú blúzt viseltek barna, magasderekű szoknyával, combig érő csizmával, kesztyűvel, fincseiket gondosan elrejtették a sötét kapucni alatt. Mindketten vastag köpenyt viseltek, mellettük két ló ácsorgott a köves talajon, indulásra készen. A hideg, csípős éjszakát metsző szél is kellemetlenebbé, nyomasztóbbá tette, ahogy a hold kísértetiesen erős ragyogása is. A karéj már majdnem teljes volt, csak kis darabka hiányzott a teljes körhöz.

- Igenis, Erza-sama!- szólaltak meg mindketten egyszerre. A vörös úrnő szája összepréselődött, és nehezen folytatta a mondanivalóját.

- Ennek a beszivárgának több célja van, Lucy helyzetének felderítése, és az esetleges visszaszerzése. Ha rátaláltok, Juvia helyet cserél vele, míg Mirajane megpróbálja kimenekíteni. Ha ez megtörtént, Mira elküld hozzánk egy lovat, mi pedig elhozzuk mindhármótokat. Ha a csere nem lenne lehetséges, és felfednétek magatokat, 48 óra leteltével szintén utánatok megyünk, ha addigra nem végeztek. A Vörös-holdig maximum 2 éjszakánk van.- Erza nem nézett Juviára. A szobalány ötlete volt a csere, de ezt gondosan csak a megbeszélés után, négyszemközt beszélte meg Erzával, aki beleegyezett. A kék hajú nő ősi vámpírvadász családból szökött át Olaszországba, ott pedig a maffiában munkálkodott tovább. Ugyan féltette a cselédlány, és nem utolsó sorban barátnője életét, de eleget tett annak kérésének.

- Igen, Erza-sama!- hajolt meg a nő. Kék szemeit most barna kontaklencse színezte csokoládészínűre, de a tekintete ugyanarról a Juviáról árulkodott, akinek személyében Erza szoros barátnőre talált. A vámpír bólintott, majd pupillái összeszűkültek, és még egy gyors mozdulattal megölelte a két nőt, majd felsegítette őket a lovakra.

-Menjetek!- szólt erélyesen, majd megpördült, még épp időben, így fel tudta fogni Grayt, aki hatalmas sebességgel közeledett. Erza felszisszent, ahogy öccse karmai belevájtak a vállába, de keményen állta annak villogó tekintetét. A fekete hajú kieresztett szemfogakkal üvöltött a másik arcába.

-Eszednél vagy?! AMINT RÁJÖNNEK, MEGÖLIK!!- Gray homlokán kidagadó erekkel ordított. A vörös hajú belül egyetértett öccsével, de akkor sem engedhette Miráék után.

-Gajeelra tippeltem, de úgy tűnik te hallottad meg hamarabb...- morogta, majd megragadta a férfi karját. Gray későn vette észre a felé suhanó árnyat, csak akkor, amikor már egy tű fúródott a nyakába. -Sajnálom....- mondta még az összeeső öccsének, majd hálásan biccentett Natsu felé.

-Ne köszönd, Erza. Most az egyszer nem szívesen tettem. Ha rájönnek, tényleg megölik. Mit akarsz elérni?- a rózsaszín hajú bíráló tekintettel figyelte nővérét.

- Nem hagyom, hogy újra megismétlődjön a tragédia. Akkor képtelenek voltunk megmenteni. Most kaptunk egy esélyt, és nem fogom elszúrni. Nem hagyom, hogy még egy családtag meghaljon!- a nő íriszei összeszűkültek, és pillamtásával utat hasított a hideg éjszaka párás levegőjébe. Natsu egy ideig figyelte, majd lehunyt szemmel sóhajtott.

************************************

- Ébredjen, Lucy-san!- Yukino halk, kétségbeesett suttogása törte át a Lucy elé leszállt bénító ködöt. A lány érezte, hogy ahogy az érzékei kiélesednek, a fájdalom is egyre jobban lüktet a halántékában, de megtört tekintetét Yukinora vetette. A fehér hajú lány sápadtabb volt a szokásosnál, nyakán két, még frissnek tűnő seb éktelenkedett. Lucy amennyire tudta, felemelte a fejét, és elborzadva vette észre a padlón lévő élenkpiros vértócsát. Ahogy pislogott, érezte, hogy a szempillái is beleragadnak valami ragadós anyagba, és akkor jött rá, hogy a hatalmas tócsa vér mind a fejéből csöpögött. Ám ahogy a lány ráfókuszált, meglepetten vette észre, hogy a piros folyadék nem teljesen normális. Élénkebb volt, mint a normális, és furcsán vonzotta. Felfordult a gyomra saját érzéseitől, de nem mert hányni. Azt a kevés élelmet, amit Yukino tudott csempészni neki, mindenképpen magában kellett tartania. Sting és az időközben megismert Rogue ugyan néha lenyelettek vele némi vérpótlót egy kis vízzel, de ez sem volt olyan mennyiség, hogy a lány pazarolhatott volna. Nehézkesen legyűrte a hányingerét, és próbált Yukino szavaira koncentrálni.

-Lucy-san, kérem, bírja ki még egy kicsit....mindjárt itt az együttállás, tartogassa az energiáját....- a lány fürge kezei tisztították ki Lucy fejsebét. A vért Yukino sosem merte lemosni, mert túl feltűnő lett volna, de a lány sérüléseit mindig lekezelte és fertőtlenítette. A folyamat sokszor járt nagy fájdalmakkal, de a szőke hajú lány némán tűrt mindent, csak a könnyei peregtek csendben.

- Milyen....együttállás...?- Yukino összerezzent Lucy érces hangjára. A lányra köhögéd tört rá, mire a fehét hajú gyorsan megitatta. A szőkeség mohón nyelt, minden korty áldásnak számított kiszáradt, kicserepesett ajkainak. Yukino ijedt tekinte azonban újabb kérdéseket ébresztett benne, így újra megszólalt. -Yukino-san, milyen együttállásról beszélsz?- torkából nehezen szakadtak fel a szavak, de már némiképp érthetőbben, mint néhány perccel ezelőtt. A másik nő ijedten lehajtotta a fejét, őzikeszemeiben félelem, idegessét és sajnálat látszott.

-Már..már így is túl sokat mondtam....! Azt hittem, már tudsz róla...- a lányon látszott, hogy retteg. Lucy agya lázasan kattogott. Mavis könyvére gondolt, és az abban olvasottakra. Miután meglátta az anyja nevét a vámpírúrnő naplójában, nem merte újra kézbe venni. Mikor el akarta rakni, egy fotó esett ki a lapok közül, és némán a lány ölébe hullott. A fénykép széle koszos volt és néhány helyen meg is égett, de az alakok jól kivehetőek voltak. Egy szőke, fiatal leány ült díszes, vas hintaágy puha párnáin, aranyló fürtjeit fújta a szél. Kalapot viselt, és rózsaszín tavaszi öltözetet. Ölében egy rózsaszín hajú fiúcska feküdt, aki csillogó szemmel magyarázott neki valamit. A másik oldalán egy fekete hajú kisgyerek ült, apró kezeivel a fiatal nő karjába kapaszkodott. Az ölében egy vörös hajú leányka ült, fél szemét fehér szemkötő takarta, de arcán ragyogó mosollyal figyelte a szőke hajút. Egy kis tüsi, fekete hajú fiú lóbálta a lábát a rózsaszín hajú mellett, teljes figyelmét a középen ülőre fordítva. Egy kicsit idősebb, égnek álló szőke üstökű gyerek ácsorgott a hintaágynak dőlve, izgatott ábrázattal hallgatva a fiatal nőt. A leányt, akinek arcán ragyogó mosoly látszott, és felhőtlenül nevetett valamin. Layla Heartfiliát. Lucy verdeső szívvel rakta el a képet a kömyvvel együtt, ám most jól jött volna neki, ha tovább olvassa.

-Mennem kell, mielőtt valakinek feltűnik a hiányom!- Yukino sietve kapkodta össze a dolgait, majd ahogy a láncok engedték, átölelte Lucyt. -Ne félj, Lucy-sama...ígérem, már nem tart sokáig!- ezzel elengedte a lányt, és könnyes szemekkel kisietett. Lucy soáig hallgatta egyre halkuló lépteit. Agyában ködös képek kergették egymást, érezte, hogy lassan ismét magába szippantja az öntudatlanság fekete örvénye. "Natsu....miért nem jösz értem....?" gondolta, majd megindultak arcán a könnyek, és a vértócsába cseppentek. Ahogy Lucyt elnyomta a megnyugvást hozó, ám mégis rémképekkel teli álom, már nem láthatta ahogy a vére karmazsinvörösen puzlál ott, ahová a könnycseppek estek.

********************************************************

-Itt vagyunk....- Mira óvatosan leszállt a lóról, ügyelve, hogy karjai minnél kevésbé lógjanak ki a vastag köpeny alól. A szövetbe ezüstszálakat szőttek, hogy elrejtse az emberek szagát és jelenlétét a vámpírok elől. Még a nagy vámpír-vadász korokból maradt hátra. A családnak már Mavis idejében voltak ellenségei, de a vadászok között barátok is akadtak, például Juvia felmenői, valamint egy Achnologia nevű vámpír, aki nagyon fuvsa szerzet volt. Vámpírként vadászott fajtársaira, és kannibalizmust folytatva szívta mind ember, mind vámpír vérét. Zeref sokszor küzdött meg vele, ám mivel egyikük sem tudta legyőzni a másikat, fegyverszünett kötöttek. Achnologia ámokfutásának az vetett véget, hogy beleszeretett egy Anna Heartfilia nevű ember-nőbe, aki miatt hajlandó volt lecsillapodni. A Fairy tail család még bővelkedett emberi szövetségesekben, így könnyedén túlélték a nehéz időszakot.

Juvia is leereszkedett a lováról, majd odalépett a súlyos kopogtatóhoz, és a réz karikát megragadva bekopogott a vastag ajtón. A tervük része volt, hogy a ruházatukba csempészett ezüst-szálakkal és apró brossokkal, valamint a köpennyel elrejtik a jelenlétüket, hogy utána a vámpírok tudta nélkül mozoghassanak a hatalmas birtokon belül. De ehhez előtte be kellett jutniuk a Sabertooth családhoz. Juvia még le sem eresztette kesztűbe bújtatott kacsóját, már egy szőke férfi fogta a vékony kezet.

-Üdvözlöm önöket, szépséges hölgyek! Rufus vagyok! Miben segíthetek?- lehelt csókot Juvia kézfejére a hosszú hajú, ám a formalitás mellett más szándéka is volt az üdvözlési formának. A két nő feszülten figyelte a vámpír rezzenéstelen arcát, ami nem mutatott változásr, ám a szemek villanása mégis elárulta a férfit. Nem érezte a két nő szagát.

- A nevem Mirajane Stauss, ő pedig a társnőm, Juvia Loxar. A Fairy tail család küldöttsége vagyunk. Minerva-sannal szeretnénk beszélni egy fontos ügyben. - mondta a fehér hajú nő. Rufus meghajolt, majd szélesre tárta az ajtót.

-Erre tessék, hölgyeim! A kisasszony már vár benneteket!- a férfi átható pillantáda szinte átdöfte a két nő hátát, a súlyos vaskapuk pedig hangos dörejjel csukódtak be mögöttük.

********************************************************

A függyöny megrezdült, ahogy a fiatal nő ellépett az ablakból. Dús fekete hajzuhataga fényesen omlott a hátára, zöld szemei fürkészően kutatták a két vendég szép arcát. Vérvörös ajkait gúnyos mosolyra húzta.

-Kérlek, helyezzétek magatokat kényelembe.- intett a kanapék felé. A szalon falai vibráló smaragdszínűre voltak festve, arany szegéllyel a padlónál és a plafonnál. A hatalmas ablakok előtt súlyos, haragoszöld függyönyök, fönt aranyozott csillár ontotta magából a fényt. Fényűző volt és pazar, minden kétséget kizárólag, mégis volt valami különös fenyegetettség a levegőben. A két nő helyet foglalt, majd Mirajane szólalt meg.

-Sajnálattal kell közölnünk, miszerint Natsu-sama menyasszonya pár nappal ezelőtt eltűnt. A keresése azóta is folyamatban van, de az úrnőnk szerette volna értesíteni önöket az esküvő esetleges elhalasztásáról, ha elhúzódna az ügy.- fogott bele Mira az előre megbeszélt szövegbe. Amit vállalt, nagyon kockázatos volt. Úgy kellett beszélnie, mintha ő magának és a családnak nem lenne tudomása Lucy hollétéről. -Komolyan aggódunk Lucy-samáért, ezért ha lehetséges lenne, önöktől is szeretnénk segítséget kérni a megtalálásában. Ha nem nagy probléma. - hajtott fejet, majd kiegyenesedve fürkészte Minerva arcát. A vámpír nő arca együttérzésről tanúskodott, de vonásain látszott, hogy nagyon jól szórakozik.

-Részvétem. Igazán szomorúan hallom a hírt, amint megtudunk valamit, megüzenem. De sajnos nem hallottunk Lucy-san felől, legutóljára csak akkor, amikor az eljegyzést bejelentették.- Minerva hangja kellemes volt és erőteljes, jeges éllel. Juvia hátán végigfutott tőle a hideg. -Biztos elfáradtatok. A személyzet előkészített nektek egy szobát. Yukino majd odakísér titeket.- a nő zöld szemei villantak.

-Köszönjük, Minerva-sama.- hajolt meg Juvia és Mirajane, majd felálltak, és távoztak. Minerva arcáról úgy lohadt le a mosoly, mintha ott se lett volna.

-Sting, Rogue figyeljetek rájuk. Nincs szaguk.- az úrnő jeges parancsoló hangja betöltötte az egész szobát. Sting kivált a kandalló árnyékából, és zsebretett kézzel bólintott, míg társának csak vörös szemei villogtak a sötétből.

-Igen. Még Lectorék sem érzik őket.- utalt a Sabertooth 2 alakváltó vámpírjára. Minerva felhúzta íves szemöldökét, és gúnyos mosolyra húzta telt ajkait. Szemei idegesen villogtak, gyilkos indulatokkal.

-Szórakoznak velünk. Sting, Rogue! Gondoskodjatok a kellő vendégszeretetben....- vicsorgott a vámpírnő kivillanó szemfogakkal. A szőke férfi elvigyorodott, majd mély, érces hangon megszólalt.

-Igen is, kisasszony!- nyalta meg a száját. Rogue is kilépett a fényre, és komoran megszólalt.

-Engem csak Gajee- kezdte, de Minerva közbevágott.

-A kis kék hajú szuka Gajeel egyik védence. Ugyan nem a menyasszonya, de fontos neki. Remélem, ezzel is beéred!- figyelmeztető, ellentmondást nem tűrő pillantást vetett a fekete hajú vámpírra. Amaz bólintott. Vörös szemeiben furcsa fény csillant.

********************************************************

Yukino szíve a torkában dobogott, ahogy a kilincset figyelte. Kezében megremegett a gyertya, amivel világított, amitől a lány idegesen körbepillantott, de a folyosók üresek és némák voltak. Lassan odanyúlt az aranyozott gombhoz, majd elfordította, és óvatosan kinyitotta az ajtót. Villanás, és csak a szájára tapasztott kéz, és az ütőerének nyomódó ezüstös penge akadályozta meg, hogy hangosan felsikoltson. Barna szemei félelemtől kikerekedve csillogtak, és teljes testében remegett. Ám a következő pillanatban hófehér fürtöket, és egy ragyogó kék szempárt pillantott meg.

-Yukino-san....?- suttogta Mirajane láthatóan meglepetten. A fiatal lány szeméből megkönnyebbül könnyek kezdtek csorogni, ahogy ráeszmélt, hogy nem a vámpírok fülelték le, csak a két vendégre ijesztett rá a lopakodásával. Juvia eleresztette a fehér hajút, aki hálásan fújta ki a levegőt, és az ajtót behúzva elszántan tekintett a két vendégre.

-Tudom, hol van Lucy-sama....én....én segíteni szeretnék önöknek!- az őzikeszemekben most határozottság csillogott, a gyér gyertyafény bevilágította a leány fiatal arcát.
Juvia és Mirajane összenéztek. Jelen pillanatban nem volt más nyomuk, és aligha Yukino volt a legmegbízhatóbb a birtokon, valamint elintézni is őt lenne a legkönnyebb, ha arra kerül a sor. Mira lehunyta a szemét, majd bólintott.

-Köszönjük, Yukino-san.- hajolt meg a két cselédlány, mire a rövid hajú heves szabadkozásba kezdett. Juvia szólalt !eg először.

-Holnapra várható az együttállá, szóval igyekeznünk kell.- mondta, két társa pedig egyetértően bólintott. A három nő összeszedte a megfelelő felszerelést, majd feligazgatták a kék hajúra a szőke parókát. Juvia átnyújtott egy vékony esüstpengét Yukinonak.

-Ha mindem kötél szakad, kérem, ne féljen használni, Yukino-san.- hangja kérő volt, tekintete viszont kő keményen fúródott a másik barna íriszeibe. A lány egy ideig habozott, majd óvatosan elvette a tőrt, és bólintott.

-Igen.....Menjünk.- feláll, és az ajtóhoz lép. A két vendég még egymásra pillant, majd követik Yukinot. A lány levezeti őket az emeletről, majd a hallon keresztülmenve benyit egy nagy terembe. A fényűző pompa itt is tökéletesen tükröződik, a szoba minden részlete a fejedelmiséget sugározza magából.

- Erre, Juvia-sama, Mirajane-sama!- Yukino eltolta a hatalmas festményt, és ami a főszalon falát borította. A kép Jiemmát ábrázolta. A lány hátán mindig végigfutott a hideg, amikor a férfi kegyetlen szemeibe tekintett. A portré mögött egy széles lépcsősor vezet lefelé. Hideg levegő hömpölyög ki a folyosóról, eloltva a gyertya lángját. Juvia összébb húzta magán a vastag köpenyt, majd beljebb lépett.

-Yukino-san, köszönjük a segítséget. Menj vissza, nehogy bajba kerülj.- nézett a lányra Mirajane, majd társa után ment. Yukino figyelte őket egy ideig, majd szája megremegett. Egy kéz ragadta meg a vállát, majd a fülét betöltötte a csábos suttogás.

-Szép munka, Yukino. Nem is várok kevesebbet a prédámtól.- Sting csak egy pillanatig időzött fenn, majd mielőtt a festmény visszailleszkedett volna a helyére, besurrant a lépcsősorra. Rogue már lent várta.

A két nő érzékeiket kiélesítve léptek oda az első ajtóhoz. Odabentről láncok csörgése hallatszódott. Juvia már nyúlt volna a kilincsért, ám egy kéz ragadta meg a fehér csuklót. A szőke hajú vámpír ujjai vasbilincsként szorították a nőt, majd közel hajolt az imposztorhoz.

-Megvagytok....- Sting közvetlenül Juvia füle mellett szólalt meg, majd nyakába mélyesztette a szemfogait.

********************************************************

Lucy képtelen volt tudatlanságba merülni. Hiába emgedte el magát, hiába hunyta le a szemeit. Mindent élesebben, tisztábban látott, pedig ugyan olyan sötét volt, mimt eddig. Mellkasa lüktetett, és mintha a teste belülről izzott volna. Nem fájt. Erővel töltötte meg. Mindha a nyers, állati erő beáramlott volna minden porcikájába. A testén lévő sebek lassan összezárultak, a kisebb hegek el is tűntek. Csak a torka kapart. De iszonyatosan. Szomjúság kínozta, minden ezelőttinél erősebb. Más fajta is, mint eddig. Sokkal fojtogatóbb, sokkal veszélyesebb. Olyan, ami képes lenne elvenni az eszét. Olyan, ami nem vízre szomjazik. Vérre.

Sziasztok Tündérkéim! Tudom, ismét megkövezhettek....nagyon sokáig várattalak benneteket, de remélem ez a kis röpke 3000 szavas rész azért némileg kompenzálja a sok kihagyást! Kissé beletekinthettünk Gray érzéseibe is, valamint jobban megismerhettük a Sabertootht. Ha tetszett nektek, kő helyett dobáljatok meg csillagocskákkal, kommentekkel!😘 Próbálok sietni,nhisz mostmár majdnem teljes a Hold!😋

Mei