Thomas

Sikeresen megszöktünk a táborból, a mi alatt magamat, Teresát és Jorge-ot értem. Sikerült leráznunk a gyanakvó tábor társakat. Hogy miért?  Jorge is éppen úgy rájött hogy a VESZETT- től vagyok, mint Vörös. Önkéntelenül is többször  összehasonlítottam már Jorge-ot Vörössel, ugyanazt a hatalomszeretetet láttam mindkettőjükben, annyi különbséggel,  hogy Jorge okosan tud bánni a hatalmával, úgy forgatta az embereket az ujja körül, hogy az eszem megállt.
Ennek ellenére, elegem van a vezérekből. Tényleg. Lassan egy hete engedett szabadon  a VESZETT és én máris kétszer estem fogságba. Annyira mégsem csodálkozom, hogy itt így mennek a dolgok, hiszen mindenki csak életben akar maradni, nem számít milyen módszerekkel. Jorge és Brenda is éppen ezt teszi, ezért hagytak életben, segítenek megtalálni a többieket,  mert ha sikeresen elérjük a Menedéket, ők is kapnak ellenszert. Hogy miért nem érzem magam kihasználva? Tulajdonképpen kölcsönösen használjuk ki egymást, előnyös, mert nekem útmutatás kell, hogy túléljem, nekik meg gyógyír. Legyünk komolyak, nem igazán tudok egyedül túlélni, habár már kapisgálom, hogy mennek itt a dolgok: uralkodsz vagy rajtad uralkodnak; csak akkor uralkodsz ha egy csapat vezére vagy, másik eset ha magad ura vagy; a másik véglet ha rajtad uralkodnak,  egy horda fog el vagy rosszabb (?) ha a Buggyantak akarnak megölni.

Összefoglalva a helyzet eléggé borzalmas, de jelenleg ez a legjobb amit tehetek, megpróbálom Jorge-ra bízni magam és remélve, hogy nem a vesztembe futok.

A nap tűzött és én úgy éreztem a percen egy tócsává olvadok. Melegebb volt mint a pokolban, délibábok játszottak a szemem előtt, azzal gúnyolva, hogy az utam sohasem fog véget érni. Meglehetősen szédülten a földre zuttyantam, alig érezve a saját lábam, minden porcikám sajgott és a bőröm egyszerűen hólyagos kezdett lenni a folyamatos napon tartózkodástól. A sivatag egyszerűen kiszippantotta minden energiám. Brenda is mellém huppant le, ő kevésbé volt kimerülve, de látszott rajta, hogy őt is megviselte az egész napos gyaloglás.

-Pattanj fel, hermano,  nem állunk meg a városig. - rontotta el az örömöm Jorge, aki fáradhatatlanul állt előttünk

Ahogyan felnéztem rá, megfélemlítően nagynak láttam. A homok vakító volt körülötte és szúrta a szemem. Jorge árnyéka nagy volt, rám és Brendára esett és komor fényt vetett ránk. Az idősebb fiú a komolyság és viccelődés tökéletes egyvelege, néha kimondottan precíz és komoly,  máskor pedig mindent halállazán elviccel. Nem tudok kiigazodni rajta, de ugyanúgy a lányon sem, Brendán. A sötét barna hajú lány ugyanolyan ingadozó hangulattal rendelkezik, mint Jorge, nem tudom, hogy egy-egy megjegyzésem mikor veszi viccnek vagy sértődik vérig. Brendánál viszont van egy gúnyos alaphangulat, hiszen a lány a legtöbb dologhoz reálisan, savanyúan, gúnyorosan áll hozzá.

Legyőzötten bólintottam, hogy folytatsuk a végtelennek tűnő utat. Jorge egy dorgaló pillantás után elindult. Brenda könnyedén felállt, majd lazán megigazította a hátizsákját. Én még mindig a földön tanyáztam, nehezen vettem a levegőt ahogyan próbáltam kipihenni a nap számtalan fáradalmát és elhatározzam: felállok. Az izmai kínkeservesen sem akartak engedelmeskedni. Brenda felém fordult és a kezét nyújtotta:

-Kell egy segítő kéz?  Nem való ez VESZETT ficsuroknak. - jegyzete meg Brenda a szokásos hozzáállásával, lenéző,  de már megszoktam nem személyeskedésnek venni, a lány csak ilyen természetű

Gondolkodás nélkül elfogadtam, nem vitt a lélek és a józan ész, hogy megtagadjam. A büszkeségemmel most nem sokra megyek, sőt, azok után, hogy Jorge meg akart alázni azzal, hogy kutyaként egyek, rájöttem, míg ő vezet engem, nem is jön szóba olyasmi, hogy büszkeség és önbecsülés, nekem azt kell tennem amit mond és konfliktus lezárva. Brenda ujjai az enyémekkel eggyé fonódtak és a lány kissé erőlködve felsegített. A kezei nem egészen nevezhetők tipikus törékeny fehér lány kezeknek, Brenda amúgy sem átlagos lány, szóval nem fogok padlót az észrevételemtől. Brenda keze ugyan nem olyan törékeny,  mégis finomabb az enyémnél, a pár árnyalattal sötétebb, bizonyára amiatt mert a lány több éve él Perzseltföldön, jócskán több napfényt kapott mint én az Útvesztőben mesterséges fényt.
A pillantásom az összekulcsolt kezeinkre esett, különösen a lány bal hüvelykujja fölötti vörös hegre.

-Mi az ott a kezeden? - rohamoztam meg a kérdésemmel - Olyan mint egy S.

Brenda forgatta a szemét, lassan kihúzta a kezét az enyém közül, komótosan, már-már szándékosan bosszantóan. Az ujjbegyei a tenyerembe rajzoltak valamit, bizsergető volt és felkeltette az érdeklődésem. Brenda ajkán egy titokzatos mosoly húzódott.

-Az a jelzésem, zsenikém, kicsit okosabb is lehetnél ha már a VESZETT úgy keres.

A szemöldököm felszaladt és hitetlenkedő arckifejezését vágtam. Nem is tudtam, hogy nekik van jelük. Honnan is tudhatnám? Brenda elfordult tőlem és Jorge után indult. Felvettem vele a tempót és mellette mentem.

-Mi a Skorpiók vagyunk. - magyarázta, olyan hangon,  mintha teljesen nyilvánvaló lenne, hogy minden hordának megkülönböztetési jele van

Hirtelen eszembe jutott, hogy Vörös hordájának is volt neve. A csend és a pokoli meleg rám nehezedett,  a torkom száraz volt, mint a sivatag homokja, de mégis reszelős hangon megszólaltam:

-Ismertem Farkasokat.

Brenda nagy szemeket meresztett rám, nyilvánvalóan nem hitt nekem, ő tényleg abban a tudatban volt, hogy én most jöttem le a falvédőről. Jorge felnevetett előttünk.

-Ah,  igen, veszett dögök az már biztos. Ezek a Farkasok. Egyszer volt dolgom velük csak, egy elég heves haja ügy. - bólogatott Jorge, majd a mondat befejezése után a fejéhez kapott - Hogy is hívják a vezetőjüket?

-Vörös. - vetettem oda neki

-Persze, hogyne, ismertem őt mikor még csak taknyos kölyök volt egy vezér mellett. Sokat pattogott, nem gondoltam volna, hogy lesz belőle valaki, aki képes csapatot vezetni.

A szám tátva maradt, Jorge olyan lazán, lekicsinylően beszélt a számomra hatalmas, kegyetlen, ellenséges és megközelíthetetlen Vörösről, aki fogva tartott minket, sakkban tartott napokig. Azon gondolkodtam,  hogy elmondjam-e Jorge-nak és Brendának, hogy éppen a gyűlölt Vöröshöz kellesz beállitsunk a többiekért. Úgy döntöttem inkább nem. Brenda mellettem menetelt,  a kezem véletlenül a kezéhez súrulódott, a lány lenézett én pedig zavartan köhögtem.

-Milyen horda van még errefelé? - kérdeztem, hogy eltereljem a lány figyelmét a bakimról és mert igenis érdekelt amit Jorge tud és ő úgy tűnt nagyon képben van

-A Skorpiókon kívül van két-három kósza, névtelen, a Farkasok délre és a Sasok nyugatra. De ez csak a puszta,  a városi hordákat annyira nem ismerem, de hidd el, nem is akarod őket megismerni. - magyarázta lassan Jorge, egy pillanatra sem hátrafordulva - Alattomosabbak, veszélyesebbek mint gondolnád.

-Akkor miért megyünk a városba? 

-Egy vihar jön, hermano, hatalmas, hidd el nekem, nem akarod, hogy a pusztán kapjon el minket. ha a hegyek felé indulnánk kifutnánk az időből. A város ilyen szempontból most biztonságosabb mint a hegyek.

X

A város fülledt levegőjű volt, szinte láthatatlanul fojtogatott. Porral és kellemetlen szagokkal telített a város levegője, most viszont hogy sötétedni kezdett a vihar miatt még jobban kiéleződött ez. Kétségbeesés és teljes egészében a nyomort jutotta eszembe. Köd töltötte be a várost, mint egy hatalmas vihar előhirnöke. Egy szűk utcába értünk, Jorge azt mondta megjelöletlen üregeket, épületeket keressünk. Két férfi volt még az utcában, fojtott hangon sutyorogtak. Az egyik férfi Brendára kacsintott, a lány undorodva felhúzta az orrát és a következő pillanatban a határozottan megragadta a kezem és hozzám húzódott. Próbáltam természetesen viselkedni,  de túlságosan hirtelen ért az egész. A másik férfira Jorge keményen ránézett. Ahogyan elmentem mellettük a fülembe jutott valami:

-Kiütném mint a vöröskét és azt a kínait.

Még néhány lépést tettem, de a vér már megfagyott az ereimben. Véletlenül erősen megszorítottam Brenda kezét és a lány zavarodottan felém fordult. Egy tapottat sem tettem tovább. Az agyam folyton azon zakatolt, annak az esélyét számolta, hogy lehetséges-e hogy a vöröske Nyíl és a másik Minho. A megérzéseim győzedelmeskedtek.

-A társaim ütöttek ki. - suttogtam rekedten

Brenda zavarodottan és aggodalmasan pillantott vissza rám. Jorge lassan megfordult,  már vártam, hogy rám förmedjen. Ehelyett az arca komoly és üres volt. Mondani akartam valamit, de egyszerűen a csontomig hatolt a sokk, hogy Minho, Nyíl és még ki tudja hányan ezek az elmebeteg emberek fogságában vannak.
A következő amit láttam, hogy a két férfihoz megy.

Minho

Claire, Claire, Claire, csak ez járt a fejemben. Egy székhez kötöztek minket egymásnak háttal, a csuklóm a székhez szorult,  de az ujjaim talán elérhetik a lány bársonyos csuklóját. A két férfi meglehetősen szórakozott rajtunk, kegyetlen játékot űzött. Az alacsonyabb barna hajú Nyílat szemelte ki magának. Gyűlölöm mindkettőt és ha megtehetném, képes lennék mindkettőt megölni. Az alacsonyabb férfi Nyílhoz lépett és kaján, undorító vigyorral a képén. Ronda volt, Nyíl nem is mert rá nézni.

-Ha egy ujjal is hozzáérsz, az lesz utolsó, amit teszel! - kiáltottam rá

Mindkét férfi röhögött, az alacsonyabb azért is, hogy bosszantson a mocskos kezét Nyíl vállára tette. Hallottam, ahogyan a lány lélegzete felgyorsul, ökölbe szorul a keze, retteg és undorodik. Nyíl visszakozott a férfitól,  lerázta a válláról a kezét. A férfi csúf  arcán visszataszító vigyor jelent meg.

-Mintha tehetnél valamit. - mondta hetykén, a szavakat persze nekem címezve - Mi viszont igenis tehetünk valamit.

Ennyi kellett nekem, a kötelékeim megfeszítve ugrottam feléjük, hogy a puszta kézzel fojtsam meg őket ha bármit is mernek tenni a lánnyal akit szeretek. Kinevettek újra, az én arcom pedig düh,  gyűlölet és szégyen fűtötte. Bármit megtennék azért, hogy biztonságban tudhassam. Akármit.

-Ne húzzuk az időt,  úgy is mindjárt ott lesz, tegyük a dolgunk. - mondta a másik férfi

Nyíl remegett, én pedig addig kínoztam a csuklóm míg az ujjam a lányéhoz érintettem. Tudatni akartam vele, hogy akármit is akarnak vele tenni, én mindent megteszek azért, hogy ne essen bántódása. Egek, azt soha sem bocsátanám meg magamnak ha még egyszer hagynám elmenni. Egyszerűen azt hiszen bele őrülnék ha Nyíl meghalna. Még akkor is ha valójában nem Claire,  akkor sem érdekel, ha elveszíteném, újra Claire sírját áshatnám. Ezek az érzések szétmarcangolnak és érzem, ahogyan lassan engem is megfertőz a lány rettegése és attól félek szélesek mielőtt még bármi hasznom is lenne: megvédeni azt akit igazán szeretek.

Az egyik férfi egy nem túl biztató üvegcsét tartott a kezében és Nyíl felé közeledett. A köteléket próbáltam felszakitani, kitörni a bénító és idegölő tehetetlenségből. A másik fickó viszont már intézkedett is az ügyemben, a fejemhez egy revolvert szorított.

-Nincs hősködés, a csajod csak szundít pár órát míg jönnek érte.

Először kivert a víz a szavaitól, azt hittem egy az egyben meg akarják ölni Nyílat,  de ezek szerint nem, egy kegyetlenebb dologra tartogatják. Csak rosszabb lehet, jobb kétlem. Valami viszont átsuhant az gondoltaimban, amire úgy éreztem, mintha leplet rántottak volna rólam. Nyíl egy ártatlan, mérföldekre távolabb elő lány, aki most először hagyja el a tábor területét. Miért készülne számára egy kegyetlen terv ha nincsenek is ellenségei. Neki nincsenek, de Claire-nek vannak. Claire a VESZETT orra alá törölhetett valamit ha ennyire keresik és ki akarják iktatni. De ezt jócskán alátámasztja az is, hogy az egész találkozás csak a véletlen műve volt, talán egyáltalán nem kellett volna találkozzunk. Mi van ha Claire-t száműzték abba a pokolba, minket pedig szabadba engedtek,  nem is számolva avval, hogy találkozhatunk.

A revolver a homlokomnak volt nyomva és a különös színű lötty lassan a lány felé közeledett. Igen,  ez a VESZETT műve, csak ők képesek így élvezni a tehetetlenséget, a szellemi és fizika kint, félelmet a haláltól. Őszintén,  amíg Claire-t biztonságban tudom, nem félek a haláltól,  ellenben a lánnyal, aki maga a törékeny vad virág amit anno a hajába helyeztem.

A szívem remegett, de az agyam szüntelenül valami kiút után kutatott. A lötty Nyíl ajkához ért. Ki tudnám rúgni alóla a lábát,  de akkor elsülne a fegyver…

És akkor felcsapódott és lövést hallottam. A szívem megállt, aztán újra elindult, amikor kapcsoltam,  hogy nem a homlokomnak szegezett revolver sült el.  Valaki lelőtte az előttem álló férfit, aki egyből meghalhatott, mert hátra zuhant,  mint egy rongybaba. A mellkasában lyuk tátongott, amiből csordogálni kezdett a vér. A következő lövés már a Nyíl melletti férfit iktatta ki. Háttal voltam az ajtónak, így nem láthattam ki a lövöldöző. Fészkelődtem a széken, nem igazán bízva a szerencsében. Már éppen meg akartam kérdezni a lánytól, hogy épségben van- e, mikor ő egy fél kiállítást hallatott:

-Thomas!?

A levegő a tüdőmbe szorult és nem akartam hinni a fülemnek.  Thomas meghalt, Vörös ölte meg, akkor mégis hogy lehet ez? Azt hittem hirtelen, hogy a lány a löttytől kicsit halucinál. Nyíl pedig nem tévedett, a következő pillanatban már ott termett mellettem Thomas mintha megidézték volna és a kötelekkel babrált.

-Te élsz?! - a felkiáltás egyszerűen kicsúszott a számból

-Nagyon úgy tűnik.

Aha, ez bizony el és virul.
Thomas eloldozott és felpattantam. Beleléptem egy vér tócsába és hideg futott végig rajtam. Claire - hez siettem, akinek már szabad lett a keze. Felsegítettem a lányt,  aki felállva is billegett. Az arca fáradt volt és határozottan látszott, hogy azért egy kicsi bejutott a szervezetébe abból az altatóból. Nem gondolkodtam sokat, felkaptam a lányt a karjaimba. Az altató valóban hatni kezdett, mert ő egyáltalán nem ellenkezett. A súlya jól esett, hiszen a karjaimban tudhattam, mert végre megvédhetem. Nyíl vacogott, nagy, segélykérő szemekkel nézett rám,  én pedig dühtől remegtem. Thomashoz fordultam, mert kérdések égették a torkom, ám ekkor egy középkorú férfi, barna hajjal és feneketlen fekete szemekkel, jelent meg a nyitott ajtóban. A vállán fegyver lógott,  egy közepes méretű tőr és egy pisztoly, egy ugyanolyan pedig a kezében.

-Thomas gyere, Brenda megsérült!

Thomas egy fél pillanatig habozott, majd bólintott és felém fordult:

-Menjetek előre a folyosón és aztán balra. Még találkozunk!

Aztán elfutott azzal az emberrel és én megkövülve néztem utána,  majd észbe kaptam és Nyílat magamhoz szorítva elindultam.

Author's note : Új fejezet ;))) és ez most tényleg igazi fejezet. Sokaknak nem tetszett az áprilisi tréfám, de én élveztem, bocs :D.  Mit gondoltok mi fog történni a következő részben?  Szívesen fogadok teóriákat ;)