Minho

Izzó haraggal néztem a vörös hajú fiúra, aki úgy tűnt közeli kapcsolatban van az én Claire-emmel. Továbbra is a székhez voltam kötözve abban a szobában. Egy csomó ember vett körül, mint sasok álltak körbe és méregettek. Voltak köztük normálisan kinézőek, de ugyanakkor rendkívül fura alakok is. Például egy fekete csuklyás alak, aki úgy nézett rám, mintha megöltem volna valakijét. A szoba zajos volt, míg a vörös hajú srác csendre nem parancsolt mindenkit. Szóval ő a vezér, mi? A tekintetem a fiút mérlegelte és kicsit sem kételkedtem a megállapításomban.

-Ő a VESZETT- től van. - mutatott rám a vörös hajú fiú -Ahogyan a többiek is.

Mindenki csendben nézett. A pillantásom Claire - re fordítottam, aki az egyetlen volt, aki nem nézett rám gyűlölködve. Nem értettem miért, simán gyűlölhetne, de valamiért mégsem teszi. Egy apró hang azt sugallta, hogy mert szeret, de ezt a gondolatot azon perc elhesegettem, mert Claire nem szerethet, hiszem nincs miért szeressen. Nem tudja min mentünk keresztül, fogalma sincs mennyire szeretem.

A lány néhány méterre tőlem állt, hátát a falnak döntve, közel a vörös hajú fiúhoz. Az arca enyhült és inkább aggodalmas. Azok a tiszta kék szemek, amiket hetek óta megrögzötten kerestem, rám szegeződtek, nekem pedig gombóc volt a torkomban.

Claire azt sem tudja ki vagyok.

A szívem önkéntelenül is jobban kezdett verni, a lány bizonyára nem is sejti mekkora hatással van rám a puszta jelenléte.

- Az hogy lehet? - szólalt fel egy fiú a sorból

-A VESZETT-től menekültek. - mondta diadalmasan a vezér - Vagyis a VESZETT keresni fogja őket. Ami pedig hatalmat jelent nekünk, hiszen olyasmi van nálunk, amire neki szüksége van.

A többiek arca felragyogott. Claire viszont bizonytalan képet vágott, mintha nem lenne teljesen meggyőzve. A tekintetünk találkozott, de a lány elkapta a tekintetét.

Ez nevetséges, gondoltam és addig tanúsítottam annyi önkontrollt, hogy ne mutassak ki érzelmet, a VESZETT küldött minket és semmiképpen sem keres minket.

Nyíl

Kissé bizonytalan érzésekkel néztem, ahogyan a Tisztek elvezették a fogoly fiút. Nem éreztem gyűlöletet iránta, noha Vörös egy az egyben kijelentette, hogy ők a VESZETT-TŐL vannak és az ellenségeink. A fiú sötét barna szemében nem láttam gonoszságot és tébolyt, ahogyan azt az eddigi ott dolgozók szemében megtaláltam. A fiú provokáló, ellenséges, merész és nem olyan mint a kegyetlen, robotszerű, rideg dolgozók. A fiú emberi és le sem tudom tagadni mennyire meglepett ez. Az arcom ugyan lángolt, amikor a fiú összekevert valaki mással, de a pillantás, amivel rám nézett meleg érzést keltett bennem.

Vörös elszántan osztogatta a parancsokat, a Tisztek pedig komolyan követtek azokat.

-Zárjátok be jól a tömlöcöt éjszakára, Agyar. Senki sem jön ki amíg reggel nem tartok létszámot.

Agyar komolyan bólintott és én éreztem, hogy akárhogyan is győződném, nem venném rá, hogy megszegje Vörös parancsát.

A bátyjám még soha nem láttam ennyire rettenthetetlennek. Nem féltem tőle, de úgy éreztem, mintha egy időzített bomba lenne és kissé bizalmatlanul szóltam hozzá. Vörös, sokszoros noszogatásra általam, megbékélt a ténnyel, hogy jobb lenne ha legalább nappal szabadon maradjanak. Arra hivatkozva bólintott rá, hogy így könnyebben lehet enni adni nekik és a helyükre sem fognak piszkítani.

Vörös elrakta az ellenőrző készüléket, amivel a fogoly fiúról megállapította, hogy mi a neve. A Tisztek már bizonyára bedobták többiek közé. Nyugtalanság örvénye kavargott bennem. Tiltott empátiát kezdtem érezni az elfogott fiúk iránt. Hiába erőlködtem legyűrni, mégis előtört belőlem:

-És ha vannak sérültek?

Vörös megvonta a vállát.

-Van elég hely az gödörben. - válaszolta gyorsan Vörös, de volt egy olyan érzésem, hogy nem gondolta komolyan

-Vörös, el kell látnunk őket. - mondtam határozottan és meggyőzően néztem a bátyjám szemébe - Ők is emberek.

Vörös bosszankodva sóhajtott. A tekintete fáradtan futott végig rajtam.

-Megkérdezem Kaszást, van-e hely a beteg házban. - sóhajtott és húzta a száját - Sajnos érdekünk, hogy ne murdeljen meg az összes.

A fiú szeme közömbösen pásztázott, néhány lépést tett felém és megállt előttem. A tekintete megenyhült és egy pillanatra újra az a bátyjám nézett vissza rám, akit szeretek. A világos kék szempárban újra törődést véltem felfedezni és nem csak a szívtelen vezérre néztem. A keze a meleg volt, amint az enyémhez súrulódott és bennem friss biztonság érzet gyűlt erre.

-Faith, nézz rám. - mondta csendesen

Ez a nevem, amúgy. Tudom, nem is olyan régen még Nyílként mutatkoztam be, de azt nem tagadtam le, hogy van igazi nevem. Ha már a bátyjám így elárult, akkor tisztázom az egészet. A nevem Faith Connors, tizenhét éves vagyok és azért vettem fel a Nyíl nevet, mert a kedvenc fegyverem az íj és a hozzá tartozó nyíl. Ha már itt tartunk, akkor nem fogok tovább titkolózni a bátyjám nevét illetően sem: ő Brandon Connors nevet viseli. De sajnos nagyon ritkán hívjuk egymást az igazi nevünkön, pedig ez valami lenne ami feltétlenül összekötne minket. Valami ami csak a miénk és nem tartozik a falkára vagy erre a pokoli helyen kucsorgókra.

A bátyjám magához vont és én átöleltem. Eszembe jutott, hogy mennyire aggódtam érte mielőtt a behatolókat elfogtuk volna, hogy mennyire rettegtem, hogy nem térnek vissza a vihar miatt. Vörös ölelése viszont arról árulkodott, hogy nem én voltam az egyetlen, aki féltett valakit.

-Aggódtam, amikor megtudtam, hogy egyedül hallgatsz ki egy fiút. - ismerte el halkan Vörös - Nem kellett volna egyedül beszélned vele, akármi történhetett volna...

A fiú szemébe néztem, aki aggodalmasan pillantott vissza rám. A vastag, rókavörös tincsek majdnem a szemébe lógtak, annyira hosszúak voltak.

- De nem történt, Brandon. - nyugtattam meg gyorsan, magam és valamiért a fiút is védve - Csak nehéz volt beszélni vele.

-Úgy nézett rád, ahogyan nem kellene. - morogta a fiú - Azt hittem felképelem azt a fiút, majd' megevett a szemével.

Az arcomra egy kis pír kúszott és örültem a lámpák halovány fényének, hiszen így talán nem látszik mennyire zavarban vagyok a fekete hajú fiú említése miatt. Összeszedtem magam és az arcon érzéstelenné tettem.

-Összekevert valakivel. - mondtam lassan, a szavakat megrágva és alaposan végiggondolva - Claire-nek hívott.

Vörös összerezzent a név hallatán, én pedig érthetetlenül nézte rá. Egy apró szikra villant a szemében, de én nem értettem semmit. A fiú arca kissé sötétebb lett, a szemöldökét összevonta és a szája egyenes vonalba húzva.

-Ne figyelj rá, csak össze akart zavarni, Faith. - mondta, a nevem kihangsúlyozva

Minho

Amikor a többiek közé dobtak, mindenki faggatni kezdett. De én alig tudtam valamit mondani azokról, akik elfogtak minket. Gyűlölik a VESZETT-tet, ez nyilvánvaló és így minket is megvetnek, mert azt hiszik nekik dolgoztunk. Claire-ről egy szót sem szóltam.
Amikor végre elcsendesedett körülöttem minden, Thomashoz fordultam.

-Claire itt van. - suttogtam

A fiú szeme elkerekedett, az álla leesett a csodálkozástól.

-Az hogy lehet? - szólalt fel, aztán a szájához kapott, lecsendesítve magát

-Nem tudom hogyan lehetséges. De ő az, a saját szememmel láttam.

Thomas nem akart hinni nekem, körbe nézett, mielőtt felém csusszant volna.

-Az adatbázisban amit láttunk, nem írta, hogy halott lenne.- mondta halkan, a szavakat megrágva - De azt sem, hogy élne. Mi viszont egyből azt feltételeztük, hogy nem él.

A fiú szavai elvesztek a cella sötétjében, nekem pedig csak a lány gyönyörű arca lebegett a szemem előtt, arra kérve, hogy soha ne hagyjam el.

X

A dohos, halál szagú ketrecben kellett megérnem a reggelt, amikor ugyanis megént megjelent a vörös hajú vezér és közölte velünk a fogvatartásunk részleteit. Nem mintha érdekelne, úgy is megszökünk. Vagyis, már tervezmém is a szökési tervet, ha nem találtam volna meg Claire - t. Így már nem tudom itt hagyni, sőt, nem akarom a lányt meg egyszer elhagyni. Örülten ragaszkodom hozzá, habár a lány azt sem tudja ki vagyok.

Mindannyiunk elengedtek, de a vezér azt mondta ha valaki a táboron kívül megy, lelövik. Nem kételkedtem a szavaiban, biztosan alig várja, hogy leöljön minket.
Szabadon mászkáltam a táborban, Claire-t keresve. A tábor lerobbant és fura alakokkal nyüzsgő, főleg azokat a fekete csuklyás, sötét tekintetetű fiúkat nem szívleltem.

-Elég csúnya a horzsolás van a karodon. - hallottam egy ismerős hangot

Megfordultam és szembe találtam magam Claire-rel, pont akit szerettem volna megtalálni. A lány haja fél oldalba volt fonva, pont úgy ahogyan a Tisztáson hordta. Fakó ruhák fogták körül a testét, de a gyönyörűségét nem tudták elrejteni. A lány néhány méterre tőlem állt és a karját körbefonta a mellkasán.

-Túlélem, ne félj. - mondtam magabiztos mosollyal

A sebet szinte észre sem vettem annyira elhanyagolható volt, semmi súlyos. De úgy döntöttem belemegyek a játékba. A lány szeme nevetni kezdett, de az arca még komoly volt. Pár lépést tett felém, nekem pedig gombóc volt a torkomban.

-Nem szimpatikusak a Halál Fiak?

Nem tudtam miről beszél, de nem akartam hülyének tűnni ezért, csak magabiztosan elmosolyodtam. Valami jóleső melegség és idegesség járta át a testem, olyan, amikor a haját fontam vagy az egyik fiút meg akartam verni, mert beszólt. Imponálni akarok neki.

Megráztam a fejem.

-Nekem sem. - mondta őszintén és körülnézett, hogy nem figyel-e minket valaki - Ha akarod ellátom a sebed, csak ne csináljunk belőle rendszert, mert egyeseknek nem tetszene.

Az biztos, főleg a vezérnek, gondoltam. Felhúztam a szemöldököm és rávágtam:

-A vöröskének úgysem jövök be.

A lány kitörően nevetni kezdett, én pedig egy pillanatra meghökkentem. Mármint, csak nem is olyan régen találkoztunk és máris meg tudom nevettetni. A belsőm felmelegítette a lány édes nevetése és megkockáztattam néhány lépésnyire közelebb menni.

-Az Vörös és nem Vöröske - mondta a lány, a nevetésével viaskodva

-Nem mindegy? Úgy is olyan a haja. - vontam meg a vállam és nevetve figyeltem a lány kivirult arcát

-Látom félreértjük egymást. A fiú neve az, hogy Vörös.

Hoppá. Úgy látszik fura képet vághattam, mert a lány rám nézett és még jobban nevetett. Az arcom egy apró pír futotta el, de nem a tévedésem miatt, hanem a lány közelsége miatt. Claire néhány lépésnyire állt tőlem és a nevetése a legkedvesebb hang volt amit hetek óta hallottam. Szívem szerint már rég magamhoz öleltem volna és lecsaptam volna azokra az édes ajkakra, de az agyam ünneprontóan azt kiáltja: ellökne magától.

A lány legyűrte a nevetést és a szemével az enyémet kereste.

-Menjünk a beteg házba.

Lelkesen követtem a lányt és elviseltem a többiek ócsárló és bizalmatlan pillantását. Egy elhanyagolt külsejű épülethez értünk, ahol egy szoba betegre nyílt és egy másik pedig mindenféle felszereléssel, ággyal és egy asztallal volt berendezve.

-A tábor ellátmánya eléggé szegényes. - mondta szomorúan Claire

A szemem sarkából láttam azt a fekete csuklyás alakot, aki az este a kihallgatásomon a szemével meggyilkolt.

-Az a fiú miért akar engem szemmel verni? - kérdeztem kertelés nélkül, habár a hangon inkább halkabbra fogtam

-Ő Kaszás. - válaszolta a lány - Mondhatnám, hogy nem akar megverni, de hazugság lenne. De semmi személyes, amúgy, Kaszás mindenkit utál.

-Nekem mindegy. Bökött egy alak.

Claire leültetett az ágyra, ami a lehuppanásom pillanatában akkorát nyekkent, hogy azt hittem összerogyik alattam. A lány nem sokkal arrébb ült az ágyra, egy kis kötszer és fertőtlenítő társaságában.

-Nyújtsd ki a karod.

Szó nélkül engedelmeskedtem és elképedve néztem a lányt munka közben. Claire mindig le tud nyűgözni. A horzsolás a csuklómtól a könyökömig húzódott. A lány a bal kezével a kezem tartotta és néha ide-oda mozgatta, hogy jobban lássa hol kell majd használnia a bivalyerős fertőtlenítőt.

-A fertőtlenítő nem olyan erős, mert csak nagyon ritkán tudnak Vörösék tömény fertőtlenítőt szerezni, ígyhát nem erős, felvizeztük.

-Nem bánom, hogy kevesebbet kellesz szenvedjek. - mondtam, a lány pedig elmosolyodott

A fertőtlenítő hűs hatást hagytak a bőrömön, de Claire kezei viszont forró nyomot hagytak maguk után. A bőre ugyanolyan meleg és puha volt, mint amilyenre emlékeztem. A törékeny fehér ujjak olyan ismerősek és bizsergetőek a kezemen. Amíg dolgozott a sebem tisztításán, az arcát figyeltem. A tiszta kék szemeit, a leheletnyi pirosságot az arcán és az édes, rózsaszín ajkát. A lány a sebemre koncentrálva az ajkába harapott. Nem is tudja milyen hatással van ez rám. Nagyot nyeltem és visszatartottam egy erős kényszert, hogy előre hajoljak és megcsókoljam.

Claire felnézett a munkából és rajtakapott ahogyan az ajkára fájt a fogam.

-Nem akarsz haragosokat akkor jobb lenne ha nem néznél így rám. A bátyjám azt mondta majd felfaltál a szemeddel.

-Nem csak a szememmel.

Claire erősen elpirult. Az ajkába harapott és nekem pedig gyorsabban dobogott a szívem.

A kezei rutinosan bántak a fáslival, ugyanúgy csinálta, ahogyan a Tisztáson. Bal kézzel lefogva a kezem, míg a jobb keze tekeri a tiszta fáslit a karomon.

Nagyot nyeltem és a jobb kezem az övére helyeztem. Visszafolytott lélegzettel reméltem, hogy nem löki el és visszakapok egy részt a régi, szeretett Claire - emből. Annyira természetesnek éreztem a kezét az enyémben. Láttam, hogy a lány megáll a munkában és még levegőt sem mer venni.

-Claire... - kezdtem, de a lány felkapta a fejét

-A nevem nem Claire, hanem Nyíl.

A szavak keserűen estek és a szívem fájdalmasan dobogott a mellkasomban. A lány nem mondta dühösen a szavakat, mégis pofonként hatottak.

-Nem tudom ki volt az a lány. - folytatta, a szavak gyorsan és hevesen jöttek ki a szájából - Tiszteletben tartom ha sokat jelentett neked, de...

-Mindent jelentett. - most rajtam volt a sor, hogy a szavába vágjak, nem akartam, hogy folytassa a mondatot, nem akartam, újra szembesülni az igazsággal, hogy a vörös hajú lány nem az én Claire-em

A lány heves mozdulattal kihúzta a kezét az enyémből, nekem pedig nem volt erőm megakadályozni.

-Ne hívj Claire-nek többet. - mondta szigorúan - Soha.

Author's note: Sziasztok! :) Hogy tetszett ez a fejezet? Tettem bele egy erős Clainho momemtumot, remélem tetszik.

Na most, lenne egy kérdésem: van ez a képanyag opció a részeknél itt a wattpaden és ti szeretnétek ha tennék néhol képeket a fejezetben? Ha lenne rá igény, akkor leülnék keresni a fejezetekhez képanyagot...