Nyíl

"Egy szót se merj szólni."
Egy megkínzott szempár villant fel. Egy fegyver a kezemben.

"Nem kell előttem rejtőznöd."
Barna szempár. Az arcom egy tükörben. Mezei virágok a padlón.

Felriadtam.
Megént csak egy rémálom.

Már szűrkülni kezdett, a fény sötét körvonalakat rajzolt a rideg beton szobában. Közös szobánk Vörössel. A lepukkadt raktár ahol tanyázunk csak kevés elkülönített hellyel rendelkezik, ezek közül az egyik a miénk. Vörös vezér, ennyi simán kijár neki, ám ő hallani sem akart arról, hogy én egyedül aludjak a többi túlélővel, így megosztozunk a széles szobán. Csak a sarokba, a földre dobált matracok és pokrócok miatt nevezhető szobának. Az ablakban az üveg betört és sötétítővel álcázott, a szobában lévő asztal pedig csak lomtár szerepét szolgálja.

Ez csak egy álom volt, a francba, csak egy álom. Az agyam mégis úgy kezdett kattogni rajta, mintha igazi események lettek volna. Emlékek. Pedig nem azok, Vörös azt mondta ez csak betegség része, hogy az agyam már kezd tönkremenni és leépülni, ezért olyan nonszensz és értelmetlen képeket kreál, hogy lassan kezdjem elveszteni saját magam. Igen, az elmúlt három évben is voltak ilyen álmaim, de valamiért sosem tűntek ennyire valósaknak. Aggódnom kéne? A légzésem lassan megnyugtattam. Ha nem hiszek az álmoknak, így nem tudom saját magam átverni és talán késleltetem az őrületet. A halál már így is a küszöbön van, de azt hiszem még várnia kell.

Ledobtam magamról a pokrócot és hosszasan pislogva matattam a félhomályban a felszerelésem után. A csuklóvédő, bőrkötéses tőr, védőszemüveg. Ezekkel nem akárki bír a Farkasok között. Vörös csak keveseknek enged folyamatos fegyverviselést: az Éjjeli Szemeknek, akik őrzik a falka területét; a Halál Fiaknak és végül a Tiszteknek, akik harcolnak és rajtaütnek a VESZETT-en. Vörös és én hordunk még fegyvert magunkkal. Ennyi.

Kerestem magamra valami ruhát ami takarja a vállam. Megmondom őszintén, nem szeretek fedetlen karral kint mászkálni. Habár a legtöbben így járnak, én mégsem szeretem. Sebezhetőnek érzem magam. A kezem végighúztam a vállamon lévő égetett hegen. Már nem fáj, hiszen már csak heg, de emlékszem mennyire elviselhetetlen volt amikor a pokolian égető vasat a vállamhoz nyomták. Ordítottam és patagzott a könnyem a fájdalomtól. Vörös aztán a szobába vitt és két napig nem engedett ki, míg a bőr meg nem gyógyult egy kicsit és én nem jajdultam fel minden mozdulatnál. A vezér húga vagyok, nekem nem szabad panaszkodni. Mindenki átesett már ezen.
Hogy mi célja ennek? A megjelölés, a horda amihez tartozol megjelöl téged, mint tulajdona. Attól a pillanattól kezdve hűséggel és halával tartozol a hordádnak, aki befogad, enni ad és véd. A jelölést is Vörös vezette be, azelőtt nem volt ilyesmi. Ezzel nem csak a köpönyegforgatók száma csökkent le, hanem a közösség szellem is megnőtt. Már mondtam, Vörös elérte, hogy egy falka legyünk és nem egy halom zavarodott tizenéves. A bátyjámnak ezzel egy másik célja is volt, habár ezt nem szeretem hangoztatni. Ezzel jelöljük meg a hulláink is. Morbid gondolat, de mégis hasznos, legalábbis a Tisztek azt mondják.

Az ujjbegyem kitapogatta a marcona W-t. Nyilvánvaló, hogy az angol wolf szó rövidítése. Nem tudom mennyi angol tudok, de arra emlékszem, hogy ezt az iskolában tanultuk. Olyan kevés emlékem maradt meg arról az időről, amikor még nem volt pokol az életem, mielőtt még nem kellett Vörössel az életünket mentenünk.

Gyorsan magamra kaptam valamit és a csarnokba mentem. Csarnoknak nevezett hatalmas belső raktárterület még álmos fényben úszott. Néhány rakott tűz izzott közepén, amit bóbiskoló tinédzserek vettek körül. Én átvágtam a csarnokon és az északi kapun mentem ki.
A nap karmazsin vörösen kezdett kibújni a horizonton. Láttam, hogy nem is olyan messze, az Éjjeli Szemek jöttek vissza az éjjeli váltásból. A keleti szárnyból éppen csak kijöttek az Éjjeli Szemek másik része, hogy átvegye a műszakot. Az éjjeli műszakosok hulla fáradtan ballagtak és alig húzták a lábukat a komplett kimerültségtől. A nappali műszakos őrök felfegyverkezett csapata sutyorogva várakozott.

A hatalmas raktár mellett még két kisebb épület is volt: az egyiket fegyverraktárként, a másikat betegházként használjuk. Én a fegyverraktár felé indultam, hogy megkeressem a bátyjám. Az ajtó résen keresztül hallottam Vörös hangját, amint fiúkkal beszél. Néhány pillanatig hallgatóztam, majd kopogás nélkül benyitottam. A szemek rám szegeződtek, de engem nem zavart. A Tisztek komoly, barátságtalan pillantásokkal nyugtázták a jelenlétem, valamiért sosem szeretik ha a közelben vagyok, vagy ha egyáltalán a fegyverek közelében. A Tisztek meggyőződése szerint csak nekik jár a fegyver, az én felfegyverkezett alakom egyenesen gúnyolja őket. Nem éreztem megfélemlítve magam, pedig nem ártott volna, a Tisztek magasak és izmosak, ráadásul egyesek még roppant ravaszak is. Tehát a túlélők legerősebbjei. A tekintetem érdektelenül átsíklott a fiúkon, pedig az egyik fiú, Agyar, nagyon nézett.

Vörös rám sem pillantott, folytatta a beszélgetést a Tisztekkel. A rajtaütés részleteit beszélték. A szokásos módon megkerülik az ellenséges hordák területét és a város keleti részén közlekednek. A behatolás már bonyolultabb, de Vörösnek van már rutinja a betörésre. A megbeszélés után a Tisztek szokás szerint fegyvert vettek és egy utolsót pihennek a tűz körül mielőtt elindulnának szürkületben.

Vörös elgondolkodva nézett maga elé és játszott a tőre pengéjének élével. Már éppen a vállához akartam érni, hogy magamra vonjam a figyelmét, amikor váratlanul felém fordult. A fején lelapult, sötét vörös fürtök gubbasztottak, az arcán fáradt kifejezés ült, de a szeme élettel teli volt. A helységbe be sütő fény látni engedte a hosszú heget az arca jobb felén. Egy hosszú vörös csík, ami az állától a szeméig vonul, ezzel megfosztva a bátyjám attól, hogy a Buggyantak között ő legyen az arc ideál. Sokan a falkában ezért félnék tőle, mert nem tudják hogyan szerezte a heget. A lányokat néha ez sem állította meg, hogy rászálljanak Vörösre. Persze, nem mintha érdekelné.

-Nem kellett volna ilyen korán felkelned, Nyíl. - mondta szemöldök ráncolva

-El akartalak csípni. - vontam meg a vállam és tettem néhány lépést felé

-Ötkor indulunk, szokás szerint. - mondta hetykén - Csak a Buggyantak alszanak addig.

Forgattam a szemem, jobbnak találtam hallgatni a bátyjám mondókáját és csipkelődését. A szám egy csípős válaszra nyitottam, amikor egy velőt rázó orditás félbeszakitotta a csendet. Egy emberként szaladtunk a kis raktárból. Már nagy tömeg gyűlt össze, de én így is tudtam mi történhetett: valaki megőrült. Vörössel előre tolakodtunk és megláttuk a falka újabb őrültjét. Egy ordító, az arcán félig lerohadt bőrű fiút fogtak le a Halál Fiak. A fiú testét véres, rothadó sebek csúnyitották. A szeme sötét, feneketlen. Ahogyan ordított, félig megfeketedett fogai kilátszottak. Az egész lényét a téboly jellemezte.

Talán még nem mondtam, de a Halál Fiaknak az a dolguk, hogy megállapítsák melyikünket mennyire lepett már el a betegség. Az ő feladatuk megítélni, hogy ki az aki őrült, hisz azoknak menniük kell.

Vörös méltóságteljesen előre lépett és mindenki szeme rá szegeződött, ő viszont szigorúan a fiút nézte.

-Teljesen megbuggyant? - kérdezte komolyan és mereven

-Igen. Túl veszélyes, hogy itt maradjon. - válaszolt a Halál Fiak legelsője, Kaszás

A tekintetem a hang irányába mozdult, a tömegben megkeresve a fiút, Kaszást. A fiú szokás szerint kihúzta magát és felemelte csuklyás fejét, a szeme parányi szimpátiát sem sugallva. Nem mondom azt, hogy utálom Kaszást, de legtöbbször megrémít a közömbössége és feléled bennem a gondolat, hogy ő élvezi ezt. Hiszen lássuk be, Vörös, én és Tisztek után a Halál Fiaknak van a legnagyobb hatalma, hiszen ők mondanak halálos ítéletet. A szemem megtalálta a tömegben Hallgatagot, a szőke hajú lányt, aki bátyjám után a legjobban szeretek ezen a pokoli helyen. A lány empátiával nézte a megőrült fiút, kék szeme, mint mindig a lelke tisztaságát tükrözte. Ilyen jó embernek nem kellene ilyen szörnyű helyen lennie.   

-Akkor vigyük a bitó felé. - mondta végül Vörös, én pedig nyugtalan lettem

Kaszás cserepes ajka egyenes vonalban várta Vörös válaszát, majd kissé felfelé kanyarult. Egyszer azt hallottam, hogy mielőtt Buggyant lett, orvos akart lenni. Ez eléggé morbid, ha orvosnak szánta is el magát, mégis szerintem túl izgatott egy hulla láttára.

Néhány Tiszt megkötözte a fiú kezét és pár száz méterre a tábortól, egy félig homokkal betemetett gödörhöz vitték. Ez nálunk a kivégzés. Néhány Tiszt, a Halál Fiak, Vörös és én mentünk. Nekem sajnos muszáj mennem, akármennyire is borzongás tölt el ettől a helytől. Az egészet
a tömény halálszag jellemzi. Igazából, nekem csak azért kell mennem, mert Vörös rám akarja hagyni majd a falka vezetését. A kivégzést csakis a falka vezére teheti, Vörös azt mondta, ez is a vezér dolga, elég egyetlen egy embernek a kezén a vér, nem kell hordáé. "Egy leendő vezetőnek el kell viselnie a vér és döglött látványát, ha továbbra is meg akarja őrizni a józan eszét.", mondta. Amikor először végignéztem ahogyan Vörös fejbe lövi az száműzöttet, azt hittem a sokktól és a borzalomtól rosszul leszek. De Vörös nem engedte, hogy elmenjek, pedig éjszakákon át nem tudtam aludni.

Nem haragudtam rá, de nehezemre esett elfogadni, hogy ő ilyen. Teljesen más mint én.

Vörös felemelte a fegyver csövét és az őrjöngő Buggyant homlokához nyomta. Aztán elsütötte.

Minho

Az ágyamban feküdtem, de már órák óta képtelen voltam elaludni. Ez a vállatás mélyebb sebet hagyott bennem, mint gondoltam. Semmire sem volt jó, minthogy feltépje újra a Claire-rel kapcsolatos emlékeim.

Nem tettél semmit! Lassan haldoklott melletted és te nem tettél semmit. Hagytad meghalni, Minho.

A lelkiismeretem nem hagy nyugodni, lassan úgy érzem belülről fojt meg.

Hogyan merem azt mondani, hogy szerettem, amikor mellettem halt meg? Meg kellett volna védenem, nem tétlenül ülnöm.

Ez a bűntudat megőrjít!

De a másik dolog, ami semmiképpen sem hagy nyugodni, az a hely ahol itt tartanak minket. Nem bizom ezekben az emberekben, rejtegetnek előlünk valamit. De én ki fogom deríteni.

X

A kajás tálcával a kezemben zuttyantam le Thomas és Newt mellé.

-Nem tudom hol tartják vagy mit csinálnak vele. - csíptem el a beszélgetés véget

Ráncoltam a homlokom.

-Kiről van szó?

Claire?
Már hetek óta halott, mégis mindig ő az első gondolatom.

-Teresáról beszéltem. Mióta ide kerültünk, nem tudtam beszéltem vele.

Vagy úgy. Hidegen hagy mi történik vele. De nem csodálkozom a másik fiú idegességén. Teresa, Thomas barátnője, vagy mi fene, persze, hogy tönkre aggódja magát miatta. Látsd be, tha ugyanez lenne Claire - rel te már kétszer ennyit ennyit idegeskedtél volna. De ez már lehetetlen. A gondolat keserű nyomot hagyott.

-Talán külön foglalkoznak vele, mert lány. - jegyezte meg Newt csendesen

-Talán. - csóválta a fejét Thomas és elkapta a pillantásom -Én egyáltalán nem bizom bennük.

-Én sem, bökött, én sem. - vágtam rá gyorsan

-Annyira meg akarok tudni róluk valamit. - suttogta rekedten és megrázta a fejét

Egy apró láng gyulladt ki bennem. Thomas rám nézett, egy tudálékos pillantást vetett és már tudtam, hogy ő sejti mit fogok mondani.

-Akkor miért nem derítjük ki? - kérdeztem kertelés nélkül, a szám sarka gúnyosan vigyorgott

Újra elememben kezdtem érezni magam. Thomas szeme felcsillant. A szemöldöke felszaladt és láttam, hogy ez a bökött megértett. Newt idegesen fészkelődött Thomas mellett. Láttam, hogy kételkedik bennünk. Mi összenéztünk a futárral. Hihetetlen mennyire gyorsan megértettem magam ezzel a bököttel. Mármint, az elején még csak egy bosszantó újoncnak tartottam, egy lehetséges ellenfélnek hiszen láttam, hogy nem közömbös neki a lány akit szerettem. Igazam volt, Thomas -t érdekelte mi lesz Claire-rel és meg akarta menteni, de nem volt szerelmes belé. Attól a naptól kezdve, mint szövetségest kezeltem a fiút és rájöttem, mindketten szeretünk belevágni a közepébe a dolgoknak. Ja, és egyikünknek sem idegen a bajkeverés. Szerintem most törjünk borsot az itteniek orra alá.

-Fedezz. - suttogta Thomas és felállt az asztaltól

Az ebédlőben néhányan felfigyeltek a hirtelen mozgásra. Az egyik őrhöz ment és beszélni kezdett hozzá. Nem vagyok jós, de tudom, addig fogja faggatni, míg balhé nem lesz belőle.

-Mit a fészkes fenét csinál? - kérdezte idegesen Newt, a szemében igazi nyugtalanság látszott

-Tudom én. - vágtam rá - Ennyi elég.

Én pár percig vártam, míg Thomas felkelti az alaphangulatot a balhéhoz. Mire oda értem, a fiú az őrnek ugrott. Tökéletes munka, Thomas. Én oda rohantam és tettem magam, mint aki vissza akarja tartani a fiút, közben valójában én vagyok az aki az őr nyakából leszakítja az egyik mágneses kártyát. Zsebre vágtam és játszottam a szerepem. Jött meg egy őr és durván megdorgált minket. Egy arra felé járó doktornő viszont lecsendesítette a fegyvereseket.

Thomas és én bűntudatos képet vágtunk és elkullogtunk a szobánkba. A fiú becsapta az ajtót és felém fordult.

-Megvan, ugye?

-Elfelejtetted talán, hogy Minho vagyok. Persze, hogy szereztem kártyát. - vágtam vissza és a kártyát az orra előtt lógattam

Thomas utána kapott, de kétszer sem tudta elvenni. Megsajnáltam és vigyorogva odapasszoltam neki.

-És most?

-Keresünk egy ajtót amit kinyithatunk.

Thomas levetette magát az ágyra és elgondolkodva nézte a belépő kártyát.

-Van egy ajtó a másik folyosó végén. - ajánlotta - De gőzöm sincs mi lehet ott.

-Miért nem megyünk és derítjük ki?

Thomas elvigyorodott és felpattant az ágyról, ám ekkor Newt nyitott be az ajtón.

-Mi ez az egész? - követelte, komoly pillantásokat küldő felénk; ja, Newt néha olyan mintha az anyánk lenne, én és Thomas pedig a rosszcsont kölykök

-Megyünk és betörünk egy laborba. - mondtam csak úgy mellesleg, Newt szája pedig nyitva maradt

-Hogy mi? És ha bajba kerültök?!

Látod, mondtam én, hogy az anyám.

-Nem tök mindegy? Ennél rosszabb már úgy sem lehet. - vonta meg a vállát a másik futár

Newt vágott egy olyan most-mi-a-jófenét-csináljak-veletek arcot.

-Gyere te is. - hívta Thomas és a kezében meglengette a kártyát - Jobb dolgod úgy sincs. Ez a hely elszívja minden életkedvem.

X

Az első laborba betörésünk eléggé jól ment, ahhoz képest, hogy nagyobb kihívásnak tűnt. Pedig csak be kell nyomni a kártyát az ajtó felismerőjébe.Hú. 

Aztán bementünk a puccos, villogó, felsőbb intelligenciájú laborba, ahol több képernyő van, mint amennyit meg tudtam számolni.

-Na és most? - szólalt meg Newt türelmetlenül toporogva, látszott rajta, hogy már nagyon ment volna, velem ellentétesen, nekem inkább széttörni mindent van kedvem

-Hát, kutatunk. - mondta tétován Thomas és lehuppant az egyik kép elé

Én is leültem egy gép elé, de nem reagált, csak kártyát kért.

-Csak kártyával működik ez a plottyos valami. Úgy látszik nálad csővezek, Tommy.

Thomas forgatta a szemét a név hallatára. Newt hívja így amúgy, de én imádom ezzel gúnyolni.

-Ezt nézzétek. - lihegte a fiú és ide oda kattintgatott

A szemem a gigantikus méretű képernyőre meredt.

-Hova máshova nézhetnénk, bökött?

Thomas elengedte a füle mellett a beszólásom. A képernyő pillanatok alatt tisztázódott, nekem pedig minden szó a torkomon akadt.

Claire képe jelent meg rajta. A képen áthaladó csíkon az állt:" A VESZETT TULAJDONA"
A tenyerem izzadni kezdett és a hangszálaimat, mintha elvágták volna. Newt is szó nélkül maradt.

VESZETT ALANY ÖSSZEGZÉS

ALANY FELHASZNÁLÓ NÉV: CLAIRE
ALANY SZÁMA: A38
ALANY NEVE: ############
NEM: NŐ
ÉLETKOR: 17
VÉRCSOPORT: A + POZITÍV
HAJSZÍN: VÖRÖS
SZEMSZÍN: KÉK
MAGASSÁG: 165 CM
GENETIKAI STÁTUSZ: KIVÁLÓ
AGY AKTIVITÁS: NAGYON MAGAS
SZERVEZET ÁLLÓKÉPESSÉGE: IMMUNIS
STATUS: LIKVIDÁLT AZ ELSŐ FÁZISBÓL
RELÁCIÓ: A32 (FELHASZNÁLÓ NEVE: CHUCK) - TESTVÉRISÉG
X23 (ISMERETLEN FELHASZNÁLÓ) TESTVÉRISÉG

MINDEN JOG FENNTARTVA A VESZETT ÁLTAL

Szóval ez az a lányt akit szerettem?

Az állam remegett. Hazudni, játszani akartak velünk. Átkozott Alkotók, még azt is állítják, hogy Claire az ő tulajdonuk. Végtelen utálat és gyűlölet söpört végig rajtam. Azt hittem nem leszek képes uralkodni magamon és beverem valamivel a képernyőt. Valami nehéz, ólom súlyú kínt éreztem a mellkasomban, a szívem környékén.

Szólni akartam, vehemensen káromkodni és szétverni ezt az átkozott labort és mindent és midenkit odakint, akinek volt köze Claire halálához. Bemocskolták a lány emlékét, pedig ők még az életet sem érdemlik meg azok a férgek. A torkom pezselt, de már nem bírtam tovább hallgatni a fojtogató csendet és szokásra nyitottam a szám, de akkor a szoba egy pillanatra elsötétült.

-Ez mi a pokol volt? - suttogta Newt rekedten

Amikor visszagyúltak a fények és meghallottam egy orditást a folyosón, tudta Newt akaratlanul is, de eltalálta: ez pokol.

Author's note : Sziasztok :) második fejezet is megszületett, egészségetekre! Főleg neked ajánlom Angelinthenightmares , tudom, hogy nagyon vártam ezt a részt és remélem egy kicsit jobb kedvre derültél :D