Változó
Másik évad első rész
(2.01)

Nyíl

Kiáltás.
Fegyver.
Vér.
Nagy fehérség.

Felültem a fekhelyemről és körbenéztem a helységen. A hideg rázott, a kezem remegve a kapott a fejemhez. Én kinyitottam a szemem és próbáltam elűzni a démonjaimat. A tekintetem megakadt egy nyitott szempáron a sötétben. Egy pillanatig belém szorult a levegő, aztán felismertem a kék szempárt. Csak Vörös az, a bátyjám. A fiú tekintete gondterhelten méregetett.

-Csak rémálom. - suttogtam gyorsan, elűzve magamban is a kedélyeket,  Csak egy álom volt

Vörös felült, jobban láttam a vonásait,  a kinti hideg fény az arcára esett. A hosszúkás, sebekkel és hegekkel teli arca mindig sokkal idősebbek mutatta,  pedig valójában kicsivel több húsznál. Göndör, sötét vörös haja a homlokához tapadt. A jelenléte megnyugtatott, noha sokan a falkában mit nem adnának azért ha eltűnne a világ színéről.

-Rémesebb helyre jöttél, innen már nincs kiút. - suttogta rekedten, a keze addig keresgélt, míg megtalálta a kezem a pokrócok között - Most már ébren vagy, Nyíl.

Mindenki Nyílnak hív. De a nevem valójában... várj, mégsem mondom meg. Miért?  Személyes okok. Mindenki csak Nyílnak hív, még a bátyjám, Vörös is. Pedig a bátyjám tudja mi a nevem, de biztonság kedvéért nem fed fel, én is így teszek. Egy ideig nem értettem miért nem mondhatom meg akárkinek a nevem. De aztán rájöttem miért,  nem mindenki érdemli meg, hogy tudja a neved. Nem mindenki érdemli meg, hogy ismerje egy részed is.
Ez az én világom, ahol mindenki egymás szemét vájja ki, ahol senkiben sem bizhatsz, csak a saját véredben. Ez egy halálra ítélt világ,  tele van betegekkel,  halottakkal. Nemsokára talán én is egy leszek közöttük.

Buggyant vagyok. Három éve fertőztek meg és azóta küzdök a betegséggel. Nincs rá gyógyír. A betegség szép lassan felemészt, kezdve azzal, hogy nem fogok dolgokra emlékezni és ok nélkül kiáltozni, míg bele nem őrülök a fájdalomba. Ha már eluralkodott rajtam a betegség,  akkor ha szerencsém van lelő valaki. Ha pedig nincs, akkor a falka száműz majd és én  eltengődök egyedül pár évig,  arra sem emlékezve mi a nevem,  míg valaki tényleg véget vet a siralmas életemnek.

Minden Buggyant sorsa ez Perzseltföldön. Éppen ezért küld mindket ide a VESZETT, hogy meghaljunk. Ők úgy hívják "elkülönítés", mi úgy hívjuk "dögöljetek meg". Perzseltföld északi határán tanyázunk, mint Túlélő falka, a VESZETT nem akar rólunk tudomást szerezni, így mi mindent megteszünk, hogy rohadtul megbánják azt, hogy végignézik a szenvedésünk. Mit tud tenni egy falka éhező, beteg tizenéves?  Nem is gondolnád mennyi bajt nekik. Rendszeresen a bázisukba törünk, a katonáik raboljuk ki fegyverért és a hetente érkező élelem forrásuk is alaposan megcsapoljuk. A VESZETT válasza az volt, hogy helyettünk más falkának küldnek élelmet. Igen,  jól hallottad, a VESZETT nem "hagy teljesen magadra, küld kaját". Ja, de nem nekünk, szóval lopnunk kellett más falkától.

Mikor én és a bátyjám a Farkasok falkájához kerültünk, csak egy csoport éhhalál szélen álló fiatal voltak. Az akkori vezér,  egy húsz éves fekete bőrű fiú megkegyelmezett nekünk és hagyta, hogy csatlakozzunk. A fiú egy fél évre rá megőrült, így száműznünk kellett.  Vörös lett az új vezér, és azóta ő is maradt. A bátyjám erre a posztra született: egy ütőképes csapatot faragott. Kidobott mindenkit akire nem volt szükség és rendet tett. Mindenki szerepet kapott és nekünk sikerült felvenni a harcot a környéken kószáló ellenséges hordákkal. Vörös vezérnek született, az irányítása alatt az ember majdnem úgy érzi,  még van remény.

De nincs. A halál az ajtónál kopogtat,  minden amit tehetünk az, hogy késleltetjük.

-Lesz ma rajtaütés? - kérdeztem Vöröstől, hogy teljen az idő,  visszaaludni már úgysem fogok

-Nem, minden erőnk  holnapra tartogatjuk a VESZETT-hez. - mondta fásultan

Vörös keze az enyémen nyugodott, néha megengedtük magunknak efféle gesztusokat, hogy kimutatsuk mégis van valami ebben a világban, ami nem gonosz és sötét. Vörös - nek csak én vagyok és nekem is csak ő van, az egyetlen  elő rokonom.

Minho

Claire halála sok mindent tisztázott. Például a helyzetem Newt-tal. Newt a legjobb barátom volt, míg nem jött Claire és valami el nem romlott köztünk. Nem tudtam megmondani mi, de nagyonis éreztem. Az első pillanattól kezdve ott Claire közelében és én nem láttam semmit köztük. A probléma onnan indult ki, hogy Newt akarta Zöldfület, de ezek szerint a dolgok nem mehettek úgy,  ahogyan a fiú várta. Newt azt hittem csak szimplán irigykedik, mert Claire több időt kezdett tölteni velem, mint vele,  pedig vele sokkal hamarabb kezdett jóban lenni. Csak később esett le, a féltékenysége nem oltalmazás, hanem valódi féltékenység.

Gally-vel nem én magam végeztem,  pedig nagyon szerettem volna ha én okozok neki fájdalmat,  ahogyan ő is tette velem. Nem, Gally-vel az Útvesztő végzett.

Amikor Claire halálának harmadik napján is a szobánkban ültem és önmagam vádoltam, Newt megjelent a szoba ajtajánál, kissé ellenségesnek tűnt.  Beszélgetni kezdtünk, de az egész gyorsan veszekedésbe torkollott.  Annyira hangosan ordítoztunk egymással, hogy Alby és Zárt átjött szétválasztani mindket.

Newt engem okolt Claire halála miatt.

Igaza volt.

De nem volt szükségem arra, hogy emlékeztessen, milyen gyenge voltam

Newt tényleg szerette Claire - t, erre néhány héttel a lány halála után jöttem rá. Amikor félig elbódulva a fiú szobájába tévedtem és ő magát vágta. Tényleg szerette, és ugyanúgy veszített mint én. Vagy mégsem,  én azért mégis többen vesztettem, nekem a karjaimból ragadták el, míg Newt még soha nem ölelte meg.

Néhány nappal ezelőtt,  mielőtt kijutottunk volna az Útvesztőből,  az egész Tisztás földi pokollá változott. Megjelent egy lány,  Teresa,  a Siratók furán viselkedtek,  a falak nem záródtak be. Thomas és az én ötletem volt, hogy ha megfejtettük a kódot,  az Útvesztőbe menjünk. Tulajdonképpen talán a halálunkba sétáltunk.  Mielőtt bementünk volna, láttam, hogy szinte mindenki rendbe rakja a lelkét. Én is azt tettem. Claire elvesztésével a lelkem egy darabja veszett oda. Úgy indultam az Útvesztőbe, mint akinek nincs mit veszteni, hiszen a legfontosabb személy az életemben már úgy is halott. Félelem hiányával közelítettem meg az Útvesztőt, azt a iszonyatos szörnyet ami elnyelte a vörös hajú Zöldfülem.

Newt a szobám ajtajában állt és azt mondta megbocsájt.
Csak hitetlenül néztem rá. Nem hittem neki. Hogyan tudott nekem megbocsátani a gyengeségem miatt, ha én nem vagyok képes megbocsájtani magamnak. Lelkizni akart, megkönnyebbülni, bármilyen adósságot maga mögött hagyni.
Newt azt hitte meg fog halni.  Mindannyian azt hittük.

De lám mégsem. Kijutottunk az Útvesztőből és megmentettek minket. Vagyis azt hiszem. Valami csúcsszuperül felszerelt központba hoztak,  ételt,  ruhát,  gyógyszert adtak. Rengeteg dolgot adtak, és most ők is akarnak valamit: válaszokat. Túl sokat akarnak.  Én semmit sem tudok, csak azt, hogy valakinek meg kell lakolnia Claire haláláért. Valakinek bűnhődnie kell,  másképp nem találok nyugalmat.

A reflektor a szemembe világított, annyira fényes, hogy még mindig képtelen voltam hozzászokni. Egy kemény székbe ültettek, egy asztalhoz,  ők pedig az üvegfalon túl néztek és kérdeztek. Az üvegfal vastagságát találgattam. Vajon felállnék és a széket neki dobnám, betörne?

Volt valami hatalomittas, önelégült csillanás a szemükben ami gyűlöletet ébresztett bennem ezek az emberek iránt. Számtalan kérdést szegeztek nekem, de nekem nem volt kedvem mindegyikre válaszolni. Egy kérdés viszont villámként csapott belém. Egy pillanatig a hideg is rázni kezdett, a kezem idegesen rángatózott. Nem engedhettem, hogy lássák. A kezem az asztal alá rejtettem és magabiztosan hátra dőltem. Tudni akarják mi tartott életben. Először a saját akaratom,  aztán egy vörös hajú,  gyönyörű Zöldfülű, és végül a bosszú.

-Akarják tudni mi tartott életben három évig az Útvesztőben? Az,  hogy sohasem álltam meg. Nyertem, veszítettem,  de nem adtam fel. - az arcomra szinlelt önelégültséget mázoltam - Bárhol is vagyok most, nem tartok attól kimenjek. Én nem félek Perzseltföldtől.

Newt

-Mi tartotta életben az Útvesztőben? - hallottam a hideg, már-már gépies hangot

Felemeltem a fejem, de csak egy átlátszó üvegfallal találtam szembe magam. Az üveg annyira fényes volt, hogy a tükörképemmel néztem igazából szembe. A hajam szokás szerint összevissza, de a szemem fáradt és vöröses.

-Hát, nem is tudom. - mondtam lassan,  a szemöldököm ráncolva -Fogalmam sincs.

Mi tartott életben?  Nem tudom, talán a közösség,  az, hogy másokat összetartsak és mellettük legyek. De ezt ők úgysem értenék meg, nem tudnám ezt kellőképpen elmagyarázni. Úgy éreztem nem ilyen választ vártak, inkább valami trükköt vagy cselt, ami segített kihúzni annyi ideig.

-Mennyi ideig is tartották ott?

-Azt hiszem két év. Én, Minho, Alby, és még pár bökött voltunk az elsők. Az eredeti tisztársak. - válaszoltam kisvártatva, visszaemlékezve az első pillanatra,  amikor a Tisztásra érkeztem

Szörnyű volt ott, a Tisztáson. Az első, igazi mentősugár Claire jelenléte volt. Nagyon szerettem, és teljes mértékében Minhót hibáztattam a haláláért.

Akkor azt hittem belefulok a gyászba. De most mégis itt vagyok és élek. Igaz, a gyász még friss. A szivverésem fájdalmasan felgyorsult,  eszembe jutott a vörös hajú,  kék szemű lány és új erővel tört rám a gyász.

-Elmehetek?

Thomas

A tekintetem az üvegfalat fixírozta. A saját tükörképem z falon túliak képével mosódott össze. Volt valami borzalmasan ismerős abban ahogyan néztek,  számonkértek. Mindenki tekintete olyan üres,  bármilyen érzelemtől mentes,  mint valami bábunak. Nem igazán láttam bármilyen érzelmet is kiülni az arcukra. Nem láttam sem sajnálatot, sem aggodalmat amiatt, hogy minket tesztként használt a VESZETT. Minden "mély együttérzést" csak szóban kapunk,  hidegen, kimérten. Persze az elején még megértettem őket,  hiszen egy számukra talán idegen szervezet kísérletei vagyunk, nem tudják mire számíthatnak. De mégis,  olyan sötét és baljós körülöttük minden. Egyáltalán nem bízok bennük.

-Miért kell erről beszélnem? 

A szemük könyörtelenül pásztázott. Választ akarnak, nagyon. Bennem viszont megfogalmazódott mennyire nem bizom én bennük. Egyiküknek sem. Kezdve attól, hogy miért mentettek volna meg?
Ételt,  italt, gyógyszert adtak. De miért? Egy sérült,  életveszélyes teszt is lehetnénk. Nincs értelme kockáztatni egy csoport megkínzott gyerekért, hacsak valamiért nem lennénk értékesek. Ennél a szervezetnél vagyunk három napja és az ég világon semmit sem tudunk róluk, ők viszont mindent akarnak tudni.

-Szeretnénk megtudni mit tett veletek a VESZETT.

Igen,  azt mi is tudni szeretnénk.

-Kik maguk? Mi céllal mentettek meg? - bukott ki a kérdés a számból,  de egyáltalán nem bántam, hogy megkérdeztem

-Biztosítalak, hogy békés, jó szándékaink vannak. Segíteni szeretnénk. - mondta komolyan a jéghideg hang; Szép szavak, de mennyire igazak? - Tudjuk, hogy sok szörnyűségen és stresszen mehettetek át.

Ötlete sincs min mentünk át. Ötletük sincs hány embert vesztettünk el. Gőzük sincs arról milyen elhagyni egy barátot. Ha egy barát kap golyót érted. Nem is olyan rég, még úgy volt, hogy mind kijutunk. Még úgy volt, hogy Chuck-kal együtt jutunk ki a pokolból, hogy ő megtalálja a szüleit és odaadja a faragott bábut. Én megígértem neki. Túlságosan boldog befejezés lett volna. Még mindig elevenen él bennem a golyót kapott fiúcska látványa. Nekem kellett volna meghalnom, nem neki, a golyó nekem járt.

-Nem, nem tudják. - suttogtam gyorsan, eszembe jutott Teresa -A többiek hol vannak? 

Megpróbáltam telepatikusan elérni, de a lány hol fenntartotta a kapcsolatot,  hol pedig nem. Bosszantott,  hogy nem akar felelni a kérdésemre, hogy hol tartják. Amikor végre rendbe tettek minket és így ítélték, hogy eleget pihentünk, mindenkit karon ragadott egy-egy fehér köpenyes orvos. Engem ebbe a steril üvegfallal ellátott szobába hoztak. Olyan mint egy kihallgató terem, nem is csoda,  hisz magát ezt a célt is szolgálja. A fal fehér,  a szék, asztal egyszerű és makulátlan. Az üveg,  fényes,  és eléggé vékony,  átengedi a hangot. Az egész helyet ahová vittek minket, ezt a "központot", ahogyan ők hívják, a gyógyszerek és fertőtlenítő szaga járja be. Olyan megfoghatatlan és felszínes, mint az itt lévők.

A tekintetem találkozott az üvegfalon túl ülő jegyzettömbös férfivel.

-Vallomást tesznek, ahogyan te is.

Vagyis ahogyan vallomást kellene tegyek. Nem mondtam eddig semmi használhatót és szerintem már nagyon elegük lehet a makacsságomból.

-Hol vagyok?  Úgy igazán. - néztem a szemükbe, közben az ujjaim kopogtak az asztalon- Mi ez a hely? 

Túl sokat kérdezek, látom a rideg,  sas-szerű tekintetekben. Valamiért elégtételt érzek ezért.

-Nyugodj meg, Thomas,  itt biztonságban vagytok.

Dehát ezek csak üres szavak.  Mivel tudják nekem ezt bizonyítani? A pokolból szabadultam, harcoltam,  hibáztam,  láttam mások vérét ömleni. Ne beszélj nekem a biztonságról, én nem tudom mi az. Hogyan mondathatja valaki is nekem bárki is azt, hogy biztonságban vagyok? Olyan morbid és kaján ez a szó a fejemben: biztonság. Ez azt jelenti, hogy megvédenek? De Alby-t,  Claire-t, Chuck-ot ki védte meg? Senki.

-Miért nem kapok egyenes válaszokat? 

Felemeltem a fejem és egyenesen a falon túl ülő férfira néztem. Az önelégült,  hatalomittas csillanás bosszantott. Ők választ akarnak, de tőlem semmit sem kapnak amíg én nem kapok válaszokat.

Author's note : I'm back!  YEAH!
Sziaaasztok! Megkezdődött a Változó második évadja, aminek borzasztóan örülök. Persze,  jó volt egy kis szünet,  de már nagyon hiányzott. :)) mikor csak úgy leültem végiggondolni a második évadot,  rájöttem, milyen badass lesz és tényleg elszomorodtam, hogy január végére toltam ki a határidőt. Így hát megembereltem magam és nekiálltam hamarabb,  mert így nektek is (és nekem is) jobb lesz kevesebbet várni. Ez az első fejezet nem annyira akciódús még, hiszen nem tudok csak úgy belevágni a közepébe,  ez olyan "ez történt tegnap" feeling. Biztosan kicsit össze vagytok zavarodva, de nyugi,  nem gond, egyszer mindent megértesz majd.

Sokan tudom milyen véleményen voltatok a Tűzpróba könyvvel és filmmel kapcsolatban és ezért nagyon sokat vaciláltam, hogy mi szerint menjen a történet.  De aztán meghallottam húgom bölcs szavait,  miszerint " szard le az egészet és írj egy harmadik változatot", és szerintem így is lesz. Persze lesznek átemelve elemek úgy könyvből,  mint a filmből,  szóóóval ne legyen nyafogás pls.

Egyéb friss híreink: jövő héten már nekem is suli, szóval a frissítések csak hétvégén lesznek,  mondjuk szombaton. Ezentúl legyen a neve Update Szombat.

Ennyi lenne az Author's note, Köszi hogy elolvastad. Szia!