Claire

Percekig csak álltam és néztem a papírost. Mégis, valamiért nem tört ki rajtam pánikroham, mint tegnap. Talán a sokk hatása, de még sírni sem tudtam. A cetli üzenete világos, azért megyek oda, hogy meghaljak. Valamiért mégsem félek tőle annyira, mint arra számítottam. Az éjszaka bizonyára Minho meggyógyitott bennem valamit, ez az egyetlen magyarázat. Minho erőt öntött belém. A fiú biztosan nem félne a helyemben.

Vajon meghalni megyek én oda?

A lelkem nyugalom és nyugtalanság örvénye volt. De nem félelemé. Akármilyen hihetetlennek tűnik. Legbelül már számítottam is rá, előbb- utóbb szembe kellesz nézzek a démonjaimmal. A testem úgy reagált, mintha csatába indulnék, mert talán így is volt. Csatába megyek, és itt majd minden eldől. Nincs több fenyegető üzenet, nincs több halott miattam. Ennek az ügynek lezárás kell, méghozzá minél hamarabb.

Én nem félek, én rettegek. A napok során rájöttem mi a kettő között a különbség. A félelem az, amit kimutatsz, megbénítja a lábaidat, könnyeket erőszakol a szemedbe. A rettegés pedig érzelmi alapú, enged mozogni, beszélni, mert ő belülről fojt meg és olyan közel kerül a szívedhez, hogy észre sem veszed, már más vagy. Ez történik velem is, úgy érzem. Rettegés olyan döntésekre kényszerít, amiket józanul nem hoznál meg. Rettegek, de nem engedhetem, hogy Minhónak baja legyen. Ha logikusan átgondolom, a cetli világosan kimondja: én vagy Minho. A válaszom Minho. Nem, nem önfeláldozó kedvem van, csak gondolkodjunk logikusan: Minho a Futárok Előljárója, aki egy nap majd megtalálja a kiutat az Útvesztőből és kivisz mindenkit; aztán itt vagyok én, egy Alkotó, akinek nemsokára úgyis rájönnek a kilétére, aki eddig mint Kóronc ügyködött és hagyott meghalni egy bevarrt szájú fiút. Te melyiket választanád? Nekem már nincs mit veszteni, de a Tisztás sokat veszítene ha Minho nem lenne. Én is veszítenék.

A kezemen enyhe reszketés vett erőt, amint a cetlit tartottam. Lassan felálltam a padlóról és körülnéztem a szobán, a tegnapi napig azt hittem ez az óvó helyem, de most már látom, nem az számít hol vagyok, hanem hogy Minho ott van-e. A szobát meg mindig enyhe fény töltötte be. Itt maradhatnék, a biztonságban, gondoltam, De milyen áron? Megráztam a fejem. Ez így nem történhet. Az ágy szélére ültem és az alvó Minhót néztem. Egyenletesen, nyugodtan szuszogott, gondtalanul. Nem is tudja mi fog történni. A takaró nem fedte a mellkasát, nekem pedig gombóc volt a torkomban. Így olyan sebezhető és békés. Mi van ha az egész egy átverés és Minhót lelövik amint kiteszem a lábam az ajtón? Nem, ez nem történhet meg, Gally-nek én kellek. Hiszen én vagyok az Alkotó.
Minho egyik keze a mellkasán pihent, a másik kinyújtva az ágy szélén. A kezem az utóbbihoz ért. Óvatosan érintettem meg a kezét, nem akartam felébreszteni. Az agyam egy része vörösen jelzett, hogy nekem nincs időm ilyesmire, de inkább nem figyeltem rá. Ennyit megédemlek, mondtam magamnak, El akarok rendesen búcsúzni tőle. A keze meleg és érdes, mint azon a napon amikor megállította Gallyt attól, hogy elverjen, vagy akkor amikor James-től mentett meg. Egy jó adag bűntudat zudúlt rám. Minho többször is megmentette az életemet, én pedig tényleg azon vaciláltam, hogy megmentsem-e sz övet? Ez önzőség. Én pedig nem akarok önző és gyáva lenni. Minho is megtenné a helyemben. Felültem az ágyról és egy csókot leheltem Minho homlokára és visszafolytottam pár kósza könnycseppet.

A lelkiismeretem mégis úgy éreztem tiszta, hiszen azt mentem meg, akit szeretek, akit ha hagynék elmenni, örök életre bánnám. Minho megtette az életem, most végre visszafizethetek neki mindent.

Gondolkodtam azon mi lesz majd ha nem leszek. Hagyjak talán valami üzenetet, hogy tudja lett velem, vagy kíméljem meg a fájdalomtól és a gyűlölettől?

Végül úgy döntöttem az üzenő cetlit hagyom a helyemen az ágyon. Mielőtt még elmentem volna, még kikerestem Minho az ágy mellett tornyosuló ruhái között a futó mellényét és benne a rövid, de annál élesebb kését. Meghalni megyek, de attól még nem fogom könnyen adni magam.

Egy remegő sóhajt engedtem ki majd egy utolsó pillantást vetettem a fekete hajú Futárra, és kiléptem a szoba ajtaján.

Thomas

Ahogyan kezdtem magamhoz térni, annál jobbnak és kedvezőbbek tűnt az eszméletlenség. Legalább akkor nem fáj semmim. A pont, ahol Ben ásója és a fejem találkozott, iszonyatosan fájt. A tompa fájdalom az egész testem beleremegteti. Nem nyitottam ki a szemem, jobbnak találtam eszméletlennek tettetni magam. Közben a két fiú veszekedését hallgattam. Megtudtam, hogy egész éjszaka Ben örködött, de Gally hozzá sem engedte férni a fegyverhez. Próbáltam megmozditani a kezem, de összekötözték a csuklóm. Kis elégtételemre a bokámmal nem tették ugyanezt.

Idő közben azon gondolkodtam, hogyan akarják mindezt megvalósítani. Az egyikük bizonyára itt marad velem míg a másik Claire - ért megy. De vajon melyik maradna és melyik menne? Mindkettőjükkel nem bírok el, de ha szétválnak lenne esélyem..., gondoltam. Gally erős és van fegyvere, de Ben kiszámíthatatlan.

-Hé, a bökött még nem tért magához? - kérdezte hirtelen Gally és én lépések hangját hallottam felém közeledni

A légzésem egyenletesen tartottam, de szívem zakatolt.

-Mit gondolsz? - röhögött Ben- Jól kiütöttem.

Gally léptei megálltak, de még nem lélegezhettem fel. Éreztem magamon a marcona Téglázó tekintetét, ami gyűlölettől égett.

-Úgyis felverjük ha megjön a másik Alkotó. - morogta Gally eltávolodva tőlem

Egy alig hallható sóhajt engedtem ki, de az agyam szüntelenül pörgött azon amit Gally mondott. Mi az, hogy másik Alkotó? Én lennék az?

-Nocsak, nocsak, ki van itt? - kérdezte morbid izgatottsággal Gally -Megkaptad a kis üzeneteink.

Mivel a figyelem már nem rám irányult, megengedhettem magamnak, hogy kinyitsam egy pillanatra a szemem. Valóban Claire állt néhány méterre előttem. A mellkasomra ólomsúly helyezkedett és nem bírtam tovább arra a lányra nézni, aki vesztébe rohan. Nem, valamit tenni kell! A lány egy sápadt fénysugár ebben a sötét, halálszagú erdőben. Egy vesztésre ítélt fénysugár. Nem tagadom, kedvelem a lányt és eszem ágában sincs veszni hagyni.

-Igen, itt vagyok. - mondta a lány

Ben torkából egy baljós kacagás hallatszott. Összeborzolt szőke hajával és ördögi vigyorával egy elvetemült bábunak festett. Claire égszínkék szemei szikráztak, a tekintete nem mutatott félelmet, de sejtettem mekkora orkán tombolhat a lelkében.

-Mire várunk még, élő a retordellel, vagy franc tudja, hogy hívod azt az ízét. - toporgott Ben és majdnem Gally-re ugrott - Csak lődd már le!

Az állam remegett a dühtől és az undortól. A francba is, ha nem lennék megkötözve, már rég behúztam volna neki.

-Nem. - mondta Gally, de a hangja cseppet sem sugárzott biztonságérzetet, éppen az ellenkezőjét - Még nem.

Ben morgott, és gyűlölködő pillantást vetett Claire-re. Már nem csuktam vissza a szemem, úgysem rám figyelnek. Én is a lányra néztem, de ő csak a szeme sarkából vett rólam tudomást.

-Miért vagyok itt? - hangzott a kérdés Claire szájából, meglepő bátorsággal

Gally és Ben egyszerre kezdett nevetni.

-Hogy miért? - mondta nevetés közben - Hogy bűnhődj.

-Még mindig azt hiszed, hogy Alkotó vagyok. - suttogta rekedten és megrázta a fejét

Gally elkomorodott.

-Én tudom, hogy Alkotó vagy. - köpte a szavakat Gally, majd minden előjel nélkül felém fordult - Ahogyan ez is itt.

Én Alkotó? Ezek mindketten megőrültek. Claire szemei rám szegeződtek, mély meglepettség és egy csipetnyi sajnálat tükröződött bennük.

-Legalább őt engedd el. - mondta csendesen, a szemem pedig elkerekedett

-Ki mondta, hogy bármelyikőtök elengedem? - vicsorgott a Téglázó - Ha egyszer vagyok olyan szerencsés, hogy két Alkotó is is kezem közé kerül.

-Miért csinálod ezt? - kiáltottam fel, Gally sötét szemei pedig most engem mértek végig -Ha megölöd mindkettőnk semmi sem lesz jobb. Nem fogtok kijutni az Útvesztőből, nem lesz semmi semmi...

-Hallgass, amíg le nem puffantunk, Alkotó! - kiáltott rám Ben és akkorát rúgott a hátamba, hogy minden levegő kiment belőle

-Ez igazság, Alkotó. - mondta hetykén - Mi csak igazságot teszünk.

-És ebben mi az igazság? Megöltök két ártatlant...- a hangom elfúlt, Ben egy méretes rugást mért a bordáim közé

-Thomas! - hallottam Claire hangját, aztán abba maradt a rúgás sorozat

-Amit mi művelünk az csak egy kis ízelítő abból ami ti műveltek velünk. - mondta Gally- Én láttam. Láttam mit tettetek. Te, Zöldfül és ő. Bedugtatok ebbe a pokolba és csak néztétek, ahogyan szenvedünk! És miért? Mert megtehetitek!

Claire-hez fordult.

-És most végre mi is beleszólhatunk a sorsunkba.

Claire arcán a rémület és borzalom ült ki, ahogyan Gally lassan elővette a revolvert.

-Engem lőjj le! - kiáltottam rekedten

Gally először rám majd újra Claire - re nézett. Az arcára lassan egy gúnymosoly jelent meg.

-Két Alkotóm van, de csak egy töltényem. Most mi legyen?

Claire

Nem tudom Thomas mit akar tenni, de biztos vagyok benne, hogy ebből a helyzetből nem tudok majd jól kijönni. Annyi szorult helyzetet éltem már át, de akkor mindig ott volt vagy Minho vagy Newt. Most viszont egyedül vagyok, és egyedül kell kilábalnom ebből a helyzetből. Gally hiába tette fel a kérdést, mindketten tudjuk, kibe fog golyó repülni. Nem fog nyugodni amíg nem lát holtan. Nekem már annyi, de Thomas még megmenekülhet.

-Elég már ebből, lőjük le! - morgott Ben

-Itt csak az dönt élet és halál között akinél van a fegyver. - emelte fel a hangját Gally -Gyere ide, Claire.

Ahogyan kimondta a nevem feldühitett. Egy lépést sem tettem.

-Azt mondtam, ide jössz, Alkotó!

Gally nekem szegezte a revolvert. Félelem szorongatta a torkom, de nem mutattam ki mennyire félek. Tettem néhány lépést felé.

-Csak előre tovább. Semmi trükk, nálam a fegyver, emlékszel? Ben, te itt maradsz a Zöldfülűvel, megértetted?

Ben morgott magában válaszként. Néhány percet mentem Gally előtt, míg el nem értük az Útvesztő Északi kapuját. Már el is felejtettem, hogy négy kapuja van, a Futárok csak hármat használnak. Gally váratlanul kiboklasztott, én pedig előre estem.

-Kegyes kedvemben vagyok ma, nem doblak a Siratók elé élve.

-Nem tudnám megmondani ebben mi a kegyelem. - vágtam vissza megbátorodva, ha már meghalok úgyis mindegy mennyit hergelem a fiút

Gally dühösen fújtatva lépett hozzám. A revolvert a fejemhez emelte, a fegyver jéghideg csöve a homlokomhoz ért. Eszembe jutott a zsebemben lévő kés, de úgy éreztem ez még nem a megfelelő alkalom. A merevségem látva, Gally gúnyos vigyorral nézett.

-Nézz magadra, Alkotó. Itt állsz, csak a halálra várva. Az én kegyelmemtől függve.

-Nincs szükségem a kegyelmedre. - válaszoltam kisvártatva, Gally pedig még jobban a fejemhez nyomta a revolvert

-Helyes. Nem is kapod meg.

Minho

Ez egy rémálom, annak kell lennie, gondoltam. De Claire-nek hűlt helye, a revolver sincs sehol. Mégsem valami álom. Ez a rideg, csontig hatoló valóság, ahol az életem egy kártyavár, amit mindjárt darabokra szed a szél. Az egyik pillanatban még Claire-t szorítom a karjaimba, a másik pillanatban meg kifut az ujjaim közül mint a por. Úgy rohanok az erdőben, mint egy űzött vad, mégis úgy érzem nem haladok sehova. A gyógyuló félben lévő lábam pokolian fájt és tüdőm égett, de az ezerszer jobban fájt volna ha ott és akkor feladom a keresést Claire után. Egy hirtelen, égi sugallat azt mondta most azonnal váltsak irányt és menjek az Útvesztő Északi kapujához.

Az idegességtől és a fáradtságtól majdnem összeestem, de megfordultam és észak felé kezdtem futni. A megérzéseim jók voltak, ugyanis nemsokára hangokat hallottam abból az irányból.

-Valaki! Bökd meg! Jöjjön már valaki! - a hang nem Clairé volt, sokkal inkább az új Zöldfülűé

Thomas keze és lába megkötözve volt, szegény fiú úgy kúszott a földön ahogy tudott. Lehajoltam hozzá és elvágtam a kezén köteleket a tőrömmel. A fiú viszont rám kiáltott:

-Ne velem foglalkozz! Claire...őt abba az irányba vitték! Siess, Gallynél fegyver van!

Szóval Gally? Ő állt minden mögött? Felpattantam és futni kezdtem, hátra hagyva a félig kiszabadult fiút. Most új erőre kaptam, a harag lett a szövetségesem, úgy hajtott előre, mint még soha. Ha Gally egy ujjal is hozzáért az én Claire-emhez, az ég kegyelmezzen neki, mert én biztosan nem fogok.

Claire

Gally az Útvesztő szájához küldött, és velem együtt jött. A két fal között voltunk. Azt mondta azért, mert nem akarja sokáig vonszolni a holttestet.

Amikor Gally újra hatalomittasan a revolver ravaszán húzta az ujjat, Ben rontott ki az erdőből. A szeme vérben úszott és a bőre zöldes színű volt. Gally nem észlelte a veszélyt, de én nagyon is igen, én már harcoltam olyannal, akit megszúrtak. Bent pedig biztosan megszúrták, az arcizmai remegnek, mozdulatai koordinálatlanok és ösztönösek. A fiú egyenesen felénk rohant, rám és Gally-re vetve magát. A másik fiút teljesen meglepetésként érte az egész, én viszont számítottam valamilyen szinten rá. Elővettem a kést a zsebemből. Gally felmordult és egy pillanatig Benre figyelt, leorditva a tette miatt. Ő meg talán nem tudja, hogy Ben megőrült? Lekevert egy pofont Ben-nek, aki nekicsapódott a közeli falnak. Kihasználva az alkalmat, a revolvert kezdtem keresni a szemmemel. Meg is találtam néhány méterre tőlünk. A revolver után nyúltam, de Gally mintha olvasott volna a gondolataimban, a lábam markolta meg hogy visszahúzzon. Ám ekkor belevágtam a kést a kezébe. Gally felordított, én pedig végre elértem a revolvert. A fiú orditása és Ben örült morgása elnyomta az Útvesztőbe falának mozgásának hangját. A falak lassan ránk záródtak, mi pedig semmit sem tudtunk erről. A kést a magához térő Ben combjába mélyesztettem, de már nem volt időm ki is húzni. Beljebb kellett mennem az Útvesztőbe, ha nem akartam, hogy eléjen. Gally sebesülten mászott el, de Ben nem adta fel, a földön kúszva kihúzta a lábam alólam és mint veszett kutya közelített meg.

-Claire, Claire! - hallottam egy hangot, Minhoéra emlékeztetett

Nem, az nem lehet, neki nem szabadna itt lennie. Megforditottam a fejem és láttam Minhót kitörni az erdő sűrűjéből. Akkor jöttem rá, hogy nem fogok már kijutni, Ben az utamat állja, a falak pedig vészesen hamar bezáródnak előttem. A reményem elszállt, de Minho legalább biztonságban lesz. Ben vicsorgott és morgott, véreres szemei kegyetlenül vadásztak, én viszont mégis visszafordítottam a tekintetem Minhóra, hogy tényleg, igazán, búcsút vegyek tőle.

Most már nincs tartozásom.

Minho

Térdre borultam az Útvesztő kapuja előtt. A tehetetlenség még soha nem uralt ennyire.

Az Útvesztő elvette mindenem. Sok társam, majdnem az életem és most a Zöldfülem is.

Abban a pillanatban amikor a kapuk bezáródtak, a revolver hangját hallottam. A sors iróniája? Akkor a sors egy plottyos senkiházi!

Valami fojtogatni kezdett, a fejem a falnak támasztottam.

WCKD

-Thomasnak igaza volt, nem tudtuk mire vállalkozunk. - suttogta rekedten a lány

-Tessék?

-Tudja, én hallgattam mit mondott amikor a Fehér szobába zártuk. - mondta komolyan és mereven - Azt mondta nem tudjuk mire vállalkozunk, mert csak ő tudja mire képes a Változó. Igaza van. Az egész projekt romokban áll.

Janson átható pillantást vetett rá.

-Ava Paige kancellár szerint a Változó program nem bukott meg, sőt egyáltalán nem bánja ezt a végkifejletet.

Teresa próbált vele együtt büszke lenni az eredményre, de csak arra tudott gondolni, hogy hányak vére szükségeltett ehhez. Egy önző, hiú része viszont közbeszólt a gondolataiba.

-És velem most mi lesz? - kérdezte óvatosan szemeit félve emelve Jansonra

-A Változó program ezzel szünetel, de a te részed csak most jön.

Teresa vére megfagyott, az ajka remegni kezdett.

-Úgy érti...- a hangja elfúlt, majd újra bátorságra találva folytatta - Úgy érti én is Alany leszek?

A lány hangja remegett, Janson viszont cseppet sem érzett szánalmat. Mint sas, megközelítette a lány ülő alakját.

-Dehát...én hű voltam, nem kérdőjeleztem meg semmit. - makogta Teresa

- Drága, naiv kis Teresa, itt szó sincs olyasmiről, hogy hűség. - mondta mézédes hangon - A hiba, az hiba. És teljesen mindegy, hogy azt te, vagy Thomas követi el. A hibákért fizetni kell. Mindenkinek.

Vége az Első Évadnak.

Utolsó Author's note az első évadban: Bamm! Évadzáró. Igen, tisztában vagyok vele, hogy nincs 27.-e, de az a helyzet, hogy holnap nem biztos, hogy internet közelben leszek, úgyhogy inkább hamarabb teszem fel, mint később. Remélem nem baj. ;)
Inspiráció Lana del rey Born to die c. száma:
Feet don't fail me now
Take me to the finish line
Oh my heart it breaks every step that I take
But I'm hoping at the gates,
They'll tell me that you're mine

Kellemes téli kikapcsolódást minden olvasómnak! Remélem nem rontottam el túlságosan az ünneplésetek. :(.

Még egy utolsó kérésem lenne hozzátok, mielőtt szünetre mennék : irjatok egy rövid összefoglaló véleményt a történetről. :) Min nevettél? Mi rontotta el a napod, vagy váltott ki hangulatingadozást? Mi igényel javítást? Nagyon megköszönném. ;)

Egyéb híreink: második évad lesz. Claire és Minho története folytatódik január végén, február elején legkésőbb. Úgy érzem kell egy kis szünet ezután az évad után. (Most aztán tényleg megéri elolvasni a szerzői jegyzetet ).

Köszönök minden olvasást, csillagozást, hozzászólást, fantasztikusak vagytok! :)

A második évad elején találkozunk,
My-last-resort.