Charlie benyitott a szobámba. Hajnali fél négy volt. Csak azt látta, hogy zokogok. Odaült mellém, és átölelt.
-Mi a baj? Mi bánt? - kérdezte Charlie. Én mintha meg sem hallottam volna, csak sírtam tovább.
-Szeretnél róla beszélni? - kérdezte.
-Nem. - mondtam. Ezután felálltam a fürdőszobába mentem, ahol megmostam az arcomat.
-Kérlek hagyj egyedül. Nincs semmi baj. - mondtam.
-De látom, hogy valami baj van. - mondta Charlie.
-Nem fogok róla beszélni. De most légyszi menj ki. - mondtam.
-Rendben. - mondta, majd pedig kiment az ajtón. Biztos aggódott értem. Látszott rajta. Miután megmostam az arcomat fogtam a fülesemet, és zenét hallgattam. A választásom a Memories-ra esett. A takarót a fejemre húztam, és a dal végéig meg sem mozdultam. Miután vége lett egy másik dal indult. Ez nem más volt, mint az "Ölelj életre!". Miután azt is meghallgattam felálltam, felhúztam a papucsomat, és kimentem a szobából. Elkezdtem céltalanul sétálgatni a hotelben. Végül egy zsákutcába toppantam. Nem más volt ott, mint egy tükör. Gondoltam egy kicsit lepihenek előtte. Viszont amikor belenéztem, nem a mostani énemet, hanem az emberi kinézetemet láttam. Fura volt újra így látni magamat. A barna (már-már fekete) hajam, a zöld szemeim, és a normális bőrszínem a Pokolban töltött évek után nagyon szürreálisnak tűntek. Egyszer csak lépteket hallottam. Hátranéztem és Charlie-t láttam. Nem akartam most vele beszélni, ezért megnéztem, hogy van-e valahol egy egérút, ahol "elmenekülhetek". Sajnos nem találtam semmit. Charlie közben ideért.
-Szia! Mit keresel itt hajnalok hajnalán? - kérdezte Charlie.
-Ezt én is kérdezhetném. Egyébként csak azért, mert nem tudok aludni. - mondtam.
-Én csak ellenőrzök mindent. És mellesleg, én sem tudok aludni. - mondta, majd pedig megpillantotta a tükröt.
-Ez meg micsoda? Ezt eddig még nem is láttam. - mondta Charlie, majd pedig belenézett a tükörbe. Meglepő módon Ő csak saját magát látta.
-Ezt hogy? Hogy-hogy rendesen látod benne magad? - kérdeztem értetlenül.
-Miért? Ez csak egy sima tükör. Vagy nem? - kérdezte ő is értetlenül. Odamentem mellé, és belenéztem a tükörbe. Charlie hirtelen megilyedt.
-Ez... ez mi? - kérdezte Charlie.
-Ez én vagyok. Pontosabban én voltam. - mondtam.
-Akkor hát így néz ki egy ember. Nagyon fura. - mondta.
-Ezt hogy érted? - kérdeztem.
-Mivel én sosem éltem, vagyis... itt a Pokolban születtem, így nekem ez csak egy szimpla tükör. - mondta.
-Értem. - mondtam.
-Bocsánat azért, mert nem hagytalak békén. Amúgy... miért sírtál? Persze, ha olyan dolog amiről tényleg nem szeretnél beszélni, akkor nem kell elmondanod. - mondta Charlie.
-Csak rosszat álmodtam. - mondtam.
-Van köze a levélhez? - kérdezett ismét Charlie.
-Igen. De ennél többet nem mondok. - mondtam, majd pedig leültem a tükör elé. Charlie is leült, majd pedig beszélgetni kezdtünk. A beszélgetésünk 10 órakkor ért véget, amikor már mindenki fent volt.

————————————————————
Hellobello! Meghoztam a legújabb fejezetet. Remélem tetszik! Egyébként... elgondolkodtam azon, hogy van-e másoknak "teóriája" (vagy valami olyasmije) a könyvemről. Vagy tippjük, hogy mi fog történni. Ha valakinek esetleg van, akkor írja meg, mert kíváncsi vagyok!😅 Nade ennyi lettem volna mára. Hamarosan találkozuuuuunk!