- Nos, Evening - szólalt meg Crowley, aki hirtelen ott termedt a lány mellett -, milyen érzés hősnek lenni?

- Felemelő és egyszerre fárasztó - nézett fel mosolyogva a férfira. - Nincs kedve leülni?

- Leülhetek - vonta meg a vállait, majd helyet foglalt a Fantom mellett. - Nagyon hatásos volt a belépőjük - jegyezte meg vigyorogva.

Evy ezt egy fáradt mosollyal viszonozta.

- Nos igen, valóban hatásos volt. Még szerencse, hogy az utolsó pillanatban döntöttem úgy, hogy el tudok jönni. Ha nem lassítom le az utazást, időben érkezünk meg. Elszalasztottuk volna a meglepő belépőnket, ami nagy kár lett volna, nem igaz?

- Valóban az lett volna - bólogatott a vadonjárók vezetője, majd egy pillanat múlva komolyabb hangon szólalt meg. - De most a viccelődést félretéve, hogy érzi magát?

- Kimerülten! - sóhajtott a Fantom. - De az adott körülményekhez képest jól.

Crowley bólintott, ahogy hallgatta a lány válaszát.

- Örülök, hogy az adott körülményekhez képest jól van, de emlékeztetnem kell rá, hogy elég felelőtlen volt a történtek után eljönnie.

- Ezt úgy érzem még megkapom párszor az este folyamán - bólintott Evy, miközben a szája széle ismét egy apró mosolyra görbült.

- Ebben nem kételkedem - mondta Crowley miközben észrevette a közeledő Haltot, mögötte Gilannel, Willel és Horáccal.

Evening is a kis csapat felé fordult, örült, hogy újra láthatja barátait. Még akkor is, ha az egyik olyan szúrós szemmel nézett rá, amitől bárki másnak inába szállt volna a bátorsága és már ki is rohant volna a teremből. Talán még az uradalomból is.

Ezzel szemben persze a fenyőzugi vadonjáró arcán egy széles mosoly ült, és miután megkapta a fiataloktól az izgatott üdvözlést, idősebb vadonjárótársa felé fordult.

- Na, legyünk túl rajta! - biccentett a fejével. - Ecseteld kérlek hosszú és összetett mondatokban, hogy milyen felelőtlen lépés volt útra kelnem nem sokkal azután, hogy súlyosan megsérültem. Hallgatlak.

Halt egy darabig nem szólt semmit, pedig idevezető rövidke útja alatt már eltervezte, mit fog mondani. Minden egyes részletet átgondolt, csak arra nem számított, hogy Evening így fogadja majd. A lánynak megvolt az a szokása, hogy mikor tudta, hogy egy leszidás, agymosás, vagy valami hasonló dorgálás következik, gyorsan összefoglalta pár szóban azt, amit a másik mondani akart, így kényszerítve egy kínos csendre az illetőt, valamint arra, hogy kétszer is meggondolja, szól-e vagy nem. Hisz minek ismételjen el valamit az ember, ha azt a másik már úgyis tudja?
Ez az egyszerű, ámde ravasz kis trükk sokakat hagyott már szótlanul Evening örömére, de Rőthegy vadonjárója úgy döntött, nem hagyja magát.

Halt szemöldöke felkúszott a homlokán, ezzel jelezve, hogy Evy nem ússza meg ezt ilyen könnyen, bárhogy is próbálkozik.

- Örülök, hogy ennyire tisztában vagy a mondanivalóm lényegével - kezdett bele.

- Elég nehéz lenne nem tisztában lenni vele, miután láttam milyen rosszallóan meredtél rám mikor Apámmal megérkeztünk - döntötte kicsit oldalra a fejét a Fantom.

Halt elengedte ezt a mondatot a füle mellett és inkább rátért a tárgyra, még mielőtt a téma elterelődne.

- Nagy felelőtlenség volt eljönnöd. Nincs 3 hete, hogy a Tenebrisz súlyosan megsebesített, épphogy kezdetét vette a gyógyulásod, te máris újra kockáztatod az egészségedet egy bál miatt, holott nem lehet semmi sem fontosabb annál, hogy minél előbb felépülj! Belegondoltál már abba, hogy ezzel a vadonjárói létedet is veszélyezteted? Ha valami baj történik, ha maradandó sérüléseket szerzel, akár véglegesen is lemondhatsz a munkádról. Nem a semmiért gyakoroltál és tanultál több mint 5 éven át! Ne csináld ezt magaddal! Ne tegyél olyat, amit később még megbánhatsz!

Halt tudta, hogy "szentbeszédét" kicsit eltúlozta, de valamivel belátásra kell bírnia barátját. Tudta, hogy mennyit jelent a lánynak, hogy a Vadonjáró Csoport tagja lehet - ráadásul nem is akármilyen -, és hogy megszakadna a szíve, ha örökre le kéne mondania erről. Nem beszélve arról, hogy Crowleyt is nehéz helyzetbe hozná, hisz Fenyőzugba nem küldhet akárkit. És mivel Evening nem fogadott tanítványt, egyelőre, nincs utánpótlása az uradalomnak. Persze, Evy mesterét ideiglenesen áthelyezhetik, de Esmond sem lesz már fiatalabb, ráadásul így még mindig maradna egy uradalom vadonjáró nélkül.

A Fantom arcáról leolvadt a mosoly a szavak hallatán. Lehet, hogy túloztak egy kicsit, de igazuk volt. Sosem tudná elfogadni, ha le kéne mondania a tölgyleveléről. A Vadonjáró Csapat olyan volt neki, mint egy második család, egy kényelmes otthon, ahol nem érzi magát annyira különcnek. Ahol megértik a vadonkerülés szépségét.

Evening vett egy nagy levegőt, hogy meg tudjon szólalni, de Halt azonnal leintette.

- Nem akarok vitát nyitni erről - mondta határozottan, hisz arra számított, hogy Fenyőzug vadonjárója valami ellentmondásos megjegyzést készül tenni.

- Én sem - felelte a lány határozottan. - Nem akarok semmilyen kifogást keresni, vagy bizonygatni a túlaggódásodat. Igazad van.

A kis társaság némán és nem is kicsit meglepődve Evy felé fordult. Ritka alkalmak egyike volt, mikor a Fantom egyet értett a saját leszidásával.

- Viszont felesleges volt leintened - folytatta -, csak meg akartam kérdezni, hogy nem akartok-e leülni - intett az asztal melletti üres székek felé.

Halt erre nem válaszolt semmit, csak felhúzta szemöldökét, majd helyet foglalt Crowley mellett, aki ezt egy nagy vigyorral fogadta. A többiek is szó nélkül leültek az asztal köré. Gilan Evening mellett foglalt helyet és szinte azonnal szóba elegyedett a lánnyal, megtörve a kis társaságra szállt némaságot. Kezdetét vette a baráti társalgás, amihez kicsivel később Alister is csatlakozott. Ő Gilan és Horác mellett foglalt helyet, és az ifjú kadét izgatottan öntötte rá a végtelennek tűnő kérdései áradatát, amikre ő készségesen válaszolt. Will is becsatlakozott a társalgásukba, míg mellette ülő mestere a vadonjárók parancsnokával beszélgetett.

Az asztalnál ülők létszáma azonban egy idő után kezdett csökkenni. Gilant és Alistert Sir David hívta el, hogy beszélhessen fiával és gratulálhasson a fiatal lovagnak a vizsgáin nyújtott kiemelkedő eredményeihez. Horác és Will elkéredzkedtek, hogy megkeressék barátaikat, majd Crowley is felált az asztaltól, mert fontos megbeszélnivalója volt az egyik vadonjáróval.

- Nincs kedved megkeresni Paulint? - kérdezte Evy Halttól, aki a táncolók tömegét figyelte.

A férfi csak egy szúrós pillantást vetett rá válaszul.

- Most kivételesen nem ugratni akarlak - kezdett bele a magyarázásba. - Csak gondoltam beszélgethetnétek, ha már megadatott rá az alkalom. Mindkettőtök nagyon sokat dolgozik, kevésszer van rá lehetőségetek, hogy váltsatok pár szót egymással.

Halt nem felelt sőt, úgy tett mint akit nem különösebben érdekel, amit a lány mondott. Persze magában komolyan elgondolkodott az elhangzottakon.

- És hagyjalak itt egyedül, felügyelet nélkül, hogy ki tudja milyen felelőtlen esztelenségbe kezdhess? - kérdezte gúnyosan felhúzva szemöldökét.

- Ó, az a világért se tartson vissza, hogy engem egyedül kell hagynod! - legyintett Evy. - Megleszek én "esztelenségek" nélkül is, ne aggódj!

- Remélem nem veszed sértésnek, ha ezt most nem hiszem el.

- Meglátjuk - felelte a lány, majd tekintetét az előtte pihenő tölgyfadobozra szegezte.

Tudta mi van benne, ám eddig még nem nyitotta ki.

- Nem akarod kinyitni? - bökött Halt a fejével a dobozra.

- De igen - bólintott Evy, majd elővette a doboz kulcsát. Megforgatta párszor a zárban, amit halk kattanások kísértek, és egy pár pillanat múlva már fel is nyitotta a fedelét.

A dobozban egy pecsétkészlet volt, Evening saját, "tanácsadói" pecsétjével és pecsétgyűrűjével, amik egy tölgyfaágon ülő hollót ábrázoltak, a vadonjárók jelével a csőrében. Mellé 4 sötétkék viaszrudat csomagoltak. Sir Alaric ötlete volt mind a pecséten szereplő díszítés, mind a kék viasz, mert tudta, hogy a helyében a lánya is ezeket választotta volna. A pecsétkészlet minden eleme egy gondosan kifaragott kis mélyedésben pihent, melyeket fekete bársonnyal vontak be.

- Kék viasz? - kérdezte Halt meglepetten. - Tudod mennyit ér ez?

- Egy vagyont - bólogatott a lány. - Még szerencse, hogy tudom, hogyan kell újat készíteni, ha elfogyna. Bár ahogy elnézem, ehhez a pár rúdhoz más festéket használtak.

Az idősebb vadonjáró szótlanul, felhúzott szemöldökkel meredt társára.

- Mi az? - kérdezte a Fantom értetlenül.

- Nem tudtam, hogy tudsz kék festéket készíteni.

- Hát most már tudod - rántotta meg a vállait. Persze a kék festék mellett lilát is elő tudott állítani, de jobbnak látta, ha ezt nem említi meg. Nem akarta, hogy esetleg olyanok is meghallják, akiknek nem kéne, mert biztos volt benne, hogy páran szinte bármit megtennének azért, hogy kiszedjék belőle a festékek titkos receptjét.

- De miért pont kék? - bökött fejével Halt a viaszrudak felé.

Erre Evy egy sokat sejtető vigyorral az arcán fordult barátja felé.

- Hogy ne lehessen könnyen hamisítani.

Az idősebb vadonjáró pontosan tudta mire céloz a lány, ám ennek ellenére igyekezett "ártatlannak" mutatkozni.

- Csak nem hiszed, hogy én...?

- Ó, nem, a világért sem! - hangsúlyozta túl a szavakat Evening. - De azért a rend kedvéért tisztázzunk valamit - vette komolyra a szót. - Ha ne adja ég egyszer megtalálom a kis gyűjteményedben az én pecsétem hamis mását, bizony nem leszünk jóban, arra mérget vehetsz.

- Nem hiszem, hogy ez bármikor is bekövetkezne - legyintett az idősebb vadonjáró. - De attól még megjegyeztem.

- Helyes! - fordult vissza a doboz felé, majd visszazárta azt.

Tekintete a táncolók tömegére fordult, és bár nem igazán szerette ő sem a bálokat, most kicsit elszomorodott, hogy ő nem csatlakozhat hozzájuk. Valószínűleg az a sok óvatoskodás, megkötés és tiltás - ami a sérülésével járt - hozta elő belőle ezt az érzést. Vagy az, hogy most pontosan tudta, hogy kivel táncolna szívesen. Egy napja meg is álmodta. Azonban nem mélyedhetett el túl sokáig a gondolataiban, mert Halt szavai kirántották belőlük.

- Hmm? - nézett kérdőn az idősebb vadonjáróra.

- Már egy jó ideje szólongatlak, de mintha megsüketültél volna - morogta.

- Csak elgondolkoztam - sóhajtott Evy.

- És micsodán?

Evening erre a kérdésre nem igazán számított, viszont azt tudta, hogy nem akar most Halttal ilyen érzelgős témáról beszélgetni, így kénytelen volt valami mást kitalálni.

- Csak az álmaimon járt az eszem - bökte ki végül.

- Az álmaidon? - húzta fel a szemöldökét Halt gyanakvóan.

- Amiket a Tenebrisz legyőzése előtt láttam - mondta, majd újra lejátszódtak előtte az álomképek. Ám most mindegyik más volt. Bár ugyanazok a képek voltak, nem érződtek már olyan rejtélyesnek és félelmetesnek. Azt sejtette Evy, hogy fontos jelentésük volt, de csak most érezte úgy, hogy közel van a megfejtésükhöz. A keze automatikusan a penge nyelére csúszott és elkezdett dobolni rajta. - Érzem, hogy itt van előttem a megfejtés, mégsem tudok rájönni.

- Volt bennük valami közös? - kérdezte Halt elgondolkodva.

- Igen, volt. Nem is egy dolog. De azok aligha segítenek! - sóhajtott. - Ti mindegyikben benne voltatok, ahogy a Tenebrisz is. Az egyik kezemben mindig ott volt a fegyverem, azt láttam. A másik kezemben is volt valami, de azt egyszer sem láttam. És a kristálypenge is szerepelt bennük - amint kimondta a kristálypenge szót, mint a villámcsapás, úgy hasított át elméjén a felismerés. - Megvan! - kiáltott fel, majd barátja felé fordult. - A penge! Az egyik álmomban ugyanabba a sötétkék anyagba volt csomagolva, mint amiből Apám kivette most a bejelentésen. Ugyanebben az álmomban a penge eltűnt akárhányszor csak meg akartam érinteni. Ez biztos a kristálypenge ellopására akart figyelmeztetni! Most már világos! És valószínűleg a penge lehettet a másik kezemben, amit álmomban azért nem láttam, mert előbb el kellett valakinek lopnia, mielőtt hozzám került volna!

Az idősebb vadonjáró nem mindent értett abból, amit a lány mondott, de a lényeget ki tudta szűrni, és most már neki sem tűntek olyan rejtélyesnek társa álmai. Bár a tudat, hogy Evy képes volt szimbolikusan megálmodni a jövőt - sokadik alkalommal is - kicsit hátborzongatónak hatott.

- Tehát az álmaid arra figyelmeztettek, hogy a penge el fog tűnni, még mielőtt használhatnád - foglalta össze Halt a dolgokat.

- Pontosan! - bólintott Evening. Örült, hogy végre sikerült megfejtenie a rejtélyes álomképeket.

- És az álmok többi része? Mint ami abban volt, amit nem sokkal azután álmodtál, hogy beugrottál a folyóba?

- Tudom mire gondolsz - bólintott a lány, miközben kirázta a hideg, ahogy visszaemlékezett. - Az csak a személyes félelmeim kivetülése volt. Semmi több.

Halt nem szólt egy szót sem, csak aprót bólintott. Nem akarta tovább a beszéd tárgyaként tartani a dolgot, tudta mennyire megviselte barátját ez a rémálom. Azon gondolkozott, hogy mivel terelhetné új mederbe a beszélgetést, de a Fantom megelőzte.

- Meddig maradtok Willel? - kérdezte.

- Pár napot. Sokáig nem maradhatunk távol Rőthegytől. De persze az okát te is tudod.

Evening csak bólintott egyet. Normális esetben ő sem maradna tovább, de most ki kell pihennie az utazást, valamint fel kell készülnie a visszaútra. Ez mind nagyjából egy heti vendégeskedést jelentett Araluen várában.

- Te tovább maradsz még, ha jól gondolom - intézte Halt a kijelentésnek álcázott kérdést a lánynak, akinek a tekintete ismét a tömegre szegeződött.

- Igen, nagyjából még egy hetet - válaszolta, miközben aprót bólintott. A hangjából lehetett hallani, hogy a figyelmét egyszerre több dologra fordította. - Will hogy van? - kérdezte pár másodperc elteltével, majd lassan visszafordult az idősebb vadonjáró felé. - Nagyon megviselték a történtek?

- Megviselték, de idővel túl lesz rajta - felelte gyengédebb hangon. - Vannak visszatérő rémálmai, és kicsit figyelmetlenebb a szokásosnál, de erős fiú, meg fogja tudni emészteni a dolgokat.

- Akkor rendben van - mondta Evy halkan, inkább csak magának megnyugtatásképpen. - És Horác? Tudsz róla valamit?

- Csak annyit, amit ő maga vagy Will mondott el. És amennyit látni véltem rajta. Valószínűleg ugyanúgy van a történtekkel, mint Will, de Sir Rodney talán többet tudna mondani.

- Talán majd beszélek vele.

- Ahogy gondolod. Pár napig még ők is maradnak.

- Igen, Alister említette. A várfalnál sátoroznak, ha jól tudom.

- Szemben a mi sátrainkkal - bólintott Halt.

Evy csak biccentett egyet a fejével jelezve, hogy megjegyezte az információt. Közben a gondolatai már egy újabb témán jártak.

- Will tudja, hogy a Tenebrisz őt szemelte ki?

Az idősebb vadonjáró megrázta a fejét.

- Nem mondtam el neki. Jobb, ha még nem tudja. Elvenné minden figyelmét a tanulásról. Amúgy sincs már akkora jelentősége, hisz a szörny halott, neked köszönhetően. Úgy meg aligha árthatna bárkinek.

- Ez igaz, de annyiban mégis érdemes észben tartani, hogy Morgarath talán az elkövetkezendőkben is célpontjául tekintheti.

- Ez kétségtelen - értett egyet az idősebb vadonjáró. Nem volt ínyére ez a gondolat, de nem zárhatta ki.

- Mindenesetre, azt hiszem elég lesz ennyi kétségbeejtő gondolat egy napra - jelentette ki Evy. - Mindkettőnknek jól fog jönni egy kis idő, amikor nem aggódjuk halálra magunkat.

- Ebben igazad van. Bár ha az embernek tanítványa van, az aggódás szinte kötelességévé válik! - sóhajtott Halt.

- Azt elhiszem - mosolyodott el a Fantom.

- Esetleg neked sem ártana.

- Micsoda? Az aggódás?

- Nem az aggódás, hanem egy tanítvány! - fújta ki a levegőt idegesen, mert tudta, hogy barátja direkt értetlenkedik és teszi fel párosával a kérdéseit.

- Igen? Miből gondolod?

- Abból - kezdte jól kihangsúlyozva a mondat elejét -, hogy talán megtanulnál kicsit felelősségteljesebben viselkedni, ha nem csak magadat kell ellátnod, hanem mást is. Huzamosabb ideig.

- Tudod ez a "felelőtlenül viselkedsz" mondókád már kezd nagyon elkopni. Lassan ki kéne találnod valami újat.

- Most kivételesen nem kötekedésből mondtam - nézett komolyan a társára. - Nagyon sokat tanulhatnál belőle. És előbb-utóbb muszáj lesz valakit magadhoz venned, Fenyőzugba nem helyezhetnek akárkit...

- És nekem kell gondoskodnom arról, hogy utánam is legyen valaki, aki a különleges feladatokat ellátja - hadarta el a Fantom a gondolat végét. - Tudom, tudom, Crowley is minden Gyűlés alkalmával elmondja! - sóhajtott. - De még nem állok készen rá. És amúgy sem találtam még alkalmas jelöltet.

Halt azt akarta mondani, hogy talán Evynek többet kéne keresnie, de amint megszólalt volna, a lány folytatta.

- Sok árvaházban, faluban és várnál megfordultam már, de sehol sem volt olyan gyerek, aki az utódom lehetne.

Rőthegy vadonjárója örült, hogy nem szólalt meg. Nem tudta, hogy Evening ennyit kutatott lehetséges tanítványok után.

- De, nem akarom túlaggódni ezt se - szólalt meg ismét. - Ez egy olyan dolog, aminek a legnagyobb része nem tőlem függ. Innentől kezdve felesleges feszengenem miatta. Majd felémvet a sors valakit.

Az idősebb vadonjárója erre nem igazán tudott mit mondani, úgyhogy inkább körbenézett a teremben. A tekintete megakadt valakin, akit eddig nem is vett észre, és muszáj volt pislognia párat, mert azt hitte káprázik a szeme. Nem messze tőlük egy félreeső padon ott ült egy fiatal lány zöld ruhában, aki kiköpött mása volt Eveningnek annyi eltéréssel, hogy a lány jó pár évvel fiatalabb lehetett, mint a fenyőzugi vadonjáró. Egy idősebb, őszes hajú férfi ült mellette, aki épp nagyban magyarázott valamit a lánynak, aki előtt egy emelvényen egy nyitott könyv hevert. Az emelvény egyik oldalában kifaragott tartóban ott csillogott egy üveg fekete tinta, benne egy tollal.

Evening miután észrevette Halt merev tekintetét hátrafordult, hogy lássa, mit vett észre a vadonjáró. Amint megfordult, azonnal meglátta ő is a zöld ruhás lányt, aki akár az ikertestvére is lehetett volna, ha nem lett volna évekkel fiatalabb.

- Ijesztő, nem de? - intézte Halthoz a kérdést, aki kiszakítva a meglepettségből csak késve tudott válaszolni.

- Valamelyest...

- Ő lesz az új udvari történész - mondta, miközben visszafordult az asztalhoz, mert megfájdúlt az oldala.

- Nem tudtam, hogy az öreg Flanagannak tanítványa van - felelte Rőthegy vadonjárója a két alakot figyelve.

- Én is csak nem rég tudtam meg - vonta meg Evy a vállait. - Pedig Apám elmondása szerint van már egy éve is, hogy a lány a várba került.

- Valószínűleg a legtöbb időt a könyvtárban töltik - fordult Halt a barátja felé. - Nem nagyon járkálnak a folyosókon.

- És valószínűleg inkább a könyvtár titkos átjáróin közlekednek, mert eddig nem sokan találkoztak az újonccal - bólogatott a lány. - Rejtélyesek ezek a történészek!

- Ugyanezt mondják rólunk is.

- Ez igaz - értett egyet. - Bár furcsálom a dolgot, hogy nem derült ki előbb, hogy egy hasonmásom dolgozik a könyvtárban.

A rőthegyi vadonjáró erre csak vállat vont.

- Mint mondtad, eddig nem sokan találkoztak vele.

- Valóban ezt mondtam - bólintott Evening. - De mindegy is! Ezt a rejtélyt most úgysem tudjuk megfejteni.

Halt csak egyetértően hümmögött. Ismét a táncolókat kezdte figyelni, közben a szeme sarkából látta, hogy egy fiatal lovag visszaadja a zöld ruhás lánynak a kendőjét - amit a lány elvesztett valamikor a bál folyamán - amire az L.D. monogram volt hímezve.

- L és D. Vajon mi lehet a neve? - tanakodott magában, majd pár másodperc után inkább ejtette a gondolatot. Milliónyi névvariáció létezik a királyságban, nem fogja tudni magától kitalálni.

Miközben ilyen és ehhez hasonló gondolatok szelték át elméjét,  nem is hallotta meg, hogy valaki megközelítette az asztalukat. Csak akkor vette észre az ismeretlent, mikor az halkan megköszörülte a torkát.

- Elnézésüket kérem, hogy zavarom önöket - jött egy fiatal lány hangja a hátuk mögül.

Erre mindketten  megfordultak, és nagy meglepetésükre a történész lány állt előttük. Az egyik kezében egy méretes, bőrkötéses könyvet szorongatott, a másikban a tollait és egy üveg tintát.

- Az udvari történész tanítványa vagyok - mutatkozott be. - Hallottam hősies küzdelmükről a Tenebrisz ellen - mondta nyugodtan, bár hangjából így is kivehető volt az izgatottság. - Szívesen leírnám a történetet, ha szánnának rám egy kis időt és elmesélnék, mi hogyan történt.

Evening kedvesen a lányra mosolygott, majd miután Halttal váltottak egy gyors belegyező pillantást, a Fantom bólintott.

- Kérlek foglalj helyet - mutatott a mellette lévő üres szék felé.

A lány boldogan lepakolt az asztalra, majd leült és kinyitotta a hatalmas könyvet. A tintatartó fedelét lecsavarta, belemártotta a tollát, és cirkalmas betűkkel felírta a címet.

- Kérem meséljenek el mindent az elejétől a végéig - kérte a fiatal történész egy halvány mosoly kíséretében.

- Ez csak természetes - válaszolta Evening, majd Halt felé fordult. - Honnan kezdjük?

- Kezdjük a Gyűléstől - vetette fel Rőthegy vadonjárója az ötletet.

A tanítvány csak ide-oda kapkodta a fejét a két vadonjáró között.

- Akkor kezd te - intett a Fantom a társának. - A ti utatok érdekesebb volt, mint az enyém.

- Rendben, nem bánom - egyezett bele Halt, majd a történész tanonc felé fordult és belekezdett a mesélésbe. - A tanítványom, Will és én az erdőben lovagoltunk a vadonjárók Gyűlésének helyszíne felé igyekezve...

És a híres Fantom története ezzel vette kezdetét...

VÉGE