Hamar besötétedett. Egyetlen fényforrásuk a Hold és a csillagok fénye volt. Will és Halt kicsit feszengve ültek a nyeregben. Ide-oda járatták a szemüket, hogy minél jobban fel tudják térképezni a körülöttük lévő erdőt és az ösvényt, de a sötét miatt nem láttak olyan messzire és olyan tisztán, mint azt megszokták. Hiába voltak vadonjárók, az éjszakai utazás még nekik is új volt és rendkívül szokatlan.

Evening viszont, velük ellentétben, nyugodtan és jókedvűen ült Orion hátán, magában egy dalt dúdolgatva.

- Minél több időt töltötök a sötétben, a szemetek annál jobban hozzá fog szokni - mondta megnyugtatóan. - És mellesleg Rántó, Abelard és Orion úgyis jelezni fognak, ha van valami.

Will csak bólintott, de még mindig feszülten pásztázta a környéket. Halt csak szépen csöndben ült pókerarccal. Legalábbis addig, míg Evy dúdolgatása az agyára nem ment.

- Evy, ha lennél olyan szíves, és abbahagynád a dúdolgatást, azt nagyon megköszönném.

Evening hirtelen abbahagyta, majd elvigyorodott.

- Idegesít? - kérdezte társától, aki csak egy szúrós pillantással válaszolt. - Hát jó.

Ismét néma csendben baktattak tovább, de Evy nem bírta ki sokáig, és újra elkezdett dúdolni, ezúttal egy másik dalt. Ezt Halt nagy sóhajtása követte. El kellett fogadnia sorsát, ami arra kárhoztatott, hogy hallgassa a lány dudorászását.

- Ó, ezt a dalt ismerem! - kapott észbe Will, és csatlakozott a dúdoláshoz.

Egy idő után eszükbe jutott a teljes dalszöveg, és rendesen rázendítettek. Halt közben morgott és mindenfélét motyogott magában, olyanokat mint: "Minek kell énekelni?", meg "Így nem fogjuk hallani, ha valaki utánunk settenkedik", és " Miért pont ezt a dalt?". Semmiképpen sem ismerte volna be, hogy valójában egész kellemes hallgatni két társa éneklését.

Egyszer csak a lovak felkapták a fejüket, és megrázták a sörényüket. Mielőtt Halt vagy Will megkérdezhette volna hátasaiktól, hogy merre érzékelik a veszélyt, Evening máris előhúzott egy nyilat, és a nyeregben hátra fordulva, teljesen kihúzott íjjal egyetlen pontra célzott. De még nem lőtt. A lovak maguktól engedelmesen megálltak. Halt és Will abba az irányba fordultak, amerre Evy is, közben mindent szemügyre vettek, ami körülöttük volt, de nem igazán láttak semmi gyanúsat.

- Jöjjön ki a bokorból, mielőtt még átlyukasztom! - parancsolta Evening.

Az egyik bokor leheletnyit megmoccant, de nem bukkant elő mögötte senki. A következő pillanatban Evy elengedte az ideget. Ha külső szemlélő látja ezt, bizonyára azt hiheti, hogy most telibe fogja találni azt a szegény embert, aki az aljnövényzetben bujkált. De Halt és Will tisztán látták azt az apró mozdulatot, amivel a lány megváltoztatta a célpontot, és a bokor mellé lőtt.

Abban a pillanatban, hogy a sötétkék tollú nyílvessző becsapódott a földbe, egy férfi ugrott ki a bokorból egy rémült kiáltással. Evy egy szempillantás alatt megfordította lovát, így már egyenesen szembe nézhetett a rémült falusival. Halt és Will követték a mozdulatsort, és lovaikkal beálltak a lány mellé, hogy elálják az utat, ha esetleg a férfi megpróbálna elmenekülni.

- Mit csinál itt, jóember ilyen késő éjszaka? - kérdezte Evening ugyanazzal a határozott hanggal.

- Ó, én csak - kezdett bele a falusi az ujjait tördelve. -, ne-nem tudtam aludni és ú-úgy gondoltam ki jövök egy kis sé-sétára.

- Valóban? - szaladt fel a lány szemöldöke.

A férfi nagyokat bólogatott.

- Itt lakik a közelben? - jött az újabb kérdés.

- Ó, igen, igen! - bólogatott ismét. - Itt lakom nem messze egy kis faluban.

Már a beszélgetés kezdetekor tudták, hogy a férfi füllent. Lehet, hogy falusi volt, és a legközelebbi faluból jött, de azt az apró-cseprő részletet elfelejtette, hogy az a "közeli" falu legalább 25 kilométerre volt tőlük, ami még lóháton, ügetésben is nagyjából 1 és háromnegyed órás utat jelentett.

- És milyen messze van az a "nem messze"? - kérdezte Evening tettetett érdeklődéssel.

- Ó, hát igazán itt van a közelben! 1 órányi út gyalog.

Evy bólogatott, látszólag hihetőnek vélte, amit a férfi mondott. A falusi ezt látva kicsit fellélegzett.

- Csak, tudja maga mi ezzel a gond? - nézett újra a férfira, aki megszeppenve szóhoz sem tudott jutni - Hogy a legközelebbi falu legalább 25 kilométernyire van innen, ami több mint 5 óra gyaloglás, erőltetett menetben talán egy kicsit kevesebb - itt egy kis szünetet tartott. - Mondja, maga minek néz engem? - kérdezte felemelt hangon, mire a férfi összerezzent.

- Én... én - makogott össze-vissza. - Kérem én nem akartam! Ne haragúdjon rám! Én csak...

Nem folytathatta tovább, mert a lány leintette.

- Még egyszer felteszem a kérdést, és a saját érdekében ajánlom, hogy őszintén válaszoljon! Mit keres itt ilyen késő éjszaka?

A férfi nyelt egy nagyot mielőtt válaszolt.

- A-az igazság az, hogy én követtem önöket, és... és... Kérem engem megzsaroltak! - fakadt ki hirtelen.

Evy szemöldöke ismét felszaladt, ahogy Halté is.

- Kik zsarolták meg? - kérdezte tőle a lány.

Már kezdte megsajnálni szegény szerencsétlent. Úgy remegett, mint a nyárfalevél. Kizárt dolog, hogy veszélyes bandita legyen.

- Az Ónix Falka tagjai - mondta halkan, szinte már suttogva.

Evening arca megfeszült a név hallatán és magában káromkodott egyet.

- Mégis hogy került kapcsolatba az Ónix Falkával? - kérdezte értetlenkedve.

- Ki-ki akartak ra-rabolni engem és a csa-családomat. De én sze-szembe szegültem velük.

Evy bólintott egyet, most már minden világos volt a számára.

- Úgy sejtem a családjával zsarolják magát, igaz?

A férfi bólintott.

- Fo-fogva tartják őket. A-azt mondták, hogy ha elviszem ne-nekik az egyik... - itt megtorpant, és látszott rajta, hogy nem meri folytatni.

Evy türelmesen intett neki, hogy mondja tovább.

- Az e-egyik lóra fáj a foguk - mutatott Will lovára, Rántóra.

Will egész testében megfeszült, és készen állt arra, hogy bármelyik pillanatban beleeresszen egy nyilat abba, aki csak egy ujjal is hozzá mer érni a lovához.

- Senki sem veheti el a lovamat! - jelentette ki Will határozottan.

- Ez így van - bólintott Evy. - A lovak nem eladóak és semmiképpen sem fogunk megválni tőlük.

A falusi csalódottan nézett maga elé. Leejtett vállakkal, görnyedten állt előttük.

- Mondja - szólította meg a lány -, merre van a Falka? És milyen messze?

- 1 órás út gyalog innen nyugat felé.

A fekete ruhás vadonjáró ezt is bólintással nyugtázta. Olyan döntést készült meghozni, ami egyáltalán nem volt az ínyére.

Egy perc gondolkodás után társaihoz fordult.

- Menjetek tovább az ösvényen! Ne térjetek le róla! Gyorsan elintézem a Falkát és csatlakozom hozzátok.

- Biztos vagy benne, hogy ez a te feladatod? - kérdezte tőle Halt. - Vagy, hogy ez most a legfontosabb?

- A legfontosabb semmiképpen - rázta meg a fejét. - De fontosnak fontos. Az Ónix Falka már régóta fosztogat a környező uradalmakban és rendszeresen ellátogatnak Fenyőzugba is. Ezért részben az én dolgom is, hogy elűzzem vagy elfogjam őket.

Evy hirtelen vetett véget mondandójának. Halt és Will tudták, hogy valamit még közölni akart velük, de semmiképpen sem a falusi előtt.

- Akkor legyen - bólintott Halt. - Tovább megyünk.

- Egy bő 2 óra múlva visszajövök - mondta Evy, majd a férfihoz fordult - Mi a neve?

- Varga Pellegrin.

- Jöjjön, Pellegrin! - nyújtotta a lány a kezét. - Hacsak nem akar egész úton utánunk futni.

Pellegrin egy percig sem ellenkezett, és kissé ügyetlenül, de felült Evening mögé, aki intett egyet társainak, mielőtt lovával elügetett a fák között.

Will és Halt magukra maradva lassan megindultak, ügyelve arra, hogy sehol se térjenek le az útról, mert ha letérnek, reggelig nem is fognak visszatalálni.