- Mi tart ilyen sokáig? - kérdezte Will, az egyik fenyőfa ágai közül, ami a mező szélén állt, és amire pár perccel ezelőtt mászott fel, mert meglátott egy kis vörösmókust és utána ment. Meg hát unatkozott.

Halt már egy jó ideje bement és nem jött ki. A két fiú már rég bemelegített, ahogy azt az idősebb vadonjáró kérte, nem volt olyan porcikájuk, amit nem mozgattak volna át.

- Evynek sokat kell segíteni most, hogy megsérült - mondta Horác, ahogy hátát nekitámasztotta annak a fának a törzsének, amire Will felmászott.

- Tudom, de ennyire? - sóhajtott.

A kadét csak megvonta a vállát.

- Tudod, ki kell cserélni a seben a kötést. Meg hát meg kell nézni, hogy rendesen gyógyul-e - kezdte el felsorolni a teendőket.

- Igen, de ez nem tart ilyen sokáig.

- Hát... gondolom... lehet, hogy mondjuk... Éhes volt. Vagy szomjas. Vagy át kellett öltöznie. Vagy ki kellett mennie. Akármi történhetett! - csapott a levegőbe mindkét karjával. - Aki ennyire megsérül, annak mindenben segíteni kell.

- Aha - bólogatott Will egykedvűen. - "Tényleg elég nehéz lehet, ha napokig nem kelhetsz ki az ágyadból és semmit sem tudsz magadtól megcsinálni. Csak azt hittem, hogy ez a sok teendő nem tart ilyen sokáig..." - gondolta magában. - "Vagy lehet, hogy csak én vagyok ennyire türelmetlen? Áh, nem tudom..."

- Lehet, hogy valami baj történt? - kérdezte Horác, ahogy felnézett arra az ágra, amin Will pihent.

A fiú meglepetten kapta fel a fejét, ahogy a szavak elértek a tudatáig. Erre eddig nem is gondolt. Mi van ha Evyvel történt valami és Halt azért nem jött még ki? De, ha baj lenne, biztos szólt volna nekik...

- Ha baj lenne, biztos értesített volna minket is - válaszolta a tanonc megnyugtatva magát ezzel a kijelentéssel. A lány biztos jól van, csak sok dolgoban kell neki segíteni.

- Lehet... - mondta a hadiiskolás halkan. - De mi van, ha nem tud szólni nekünk, mert Evyt nem hagyhatja magára?

És megint elfogta Willt a nyugtalanság. Kicsit haragudott barátjára, amiért felhívta a figyelmét erre a lehetőségre, aminek elég nagy volt az esélye, hogy bekövetkezzen.

- Remélem nincs baj - suttogta a fenyőfán üldögélve, majd sóhajtott egyet.

Mire Halt kijött a kabinból, a fiúk már azt fontolgatták, hogy alszanak egy kicsit. Mindketten elég fáradtak voltak.

Az idősebb vadonjáró meg sem lepődött azon, hogy Willt a fán találta. Intett neki, hogy másszon le. Horác is feltápászkodott a fa mellől és egy nagy ásítás kíséretében kinyújtóztatta tagjait.

- Evy jól van, nincs baja? - kérdezte a tanonc, miután leugrott a legalsó ágról és hangtalanul a földre érkezett.

- Semmi komoly - rázta meg a fejét mestere. Ám a hangja épp az ellenkezőjéről árulkodott.

Will kérdően nézett Haltra. Tudta, hogy mestere valamit nem mond el nekik. Persze, ez nem most fordult elő először, és a tanonc ilyenkor tudta, hogy nem érdemes kérdezősködnie, mert ha Halt valamit nem akar megosztani vele, akkor arra biztos jó oka van. Vagy csak épp az idő nem alkalmas rá.

De ez most más volt. Más esetben annyiban hagyta volna a dolgot, akármennyire is feszítette a kíváncsiság. De most nem tudta. Sokminden múlhatott azon, hogy ki mit tud és mit nem mond el a másiknak, és ezzel mindannyian tisztában voltak. Meg persze mindannyian aggódtak Evening miatt.

- Mi történt? - kérdezte Horác rosszat sejtve. Ő is kihallotta a nyugtalanságot a vadonjáró hangjából.

- Csak rosszat álmodott - válaszolta egyszerűen és legyintett egyet. - Le kellett nyugtatnom, ezért nem jöttem ki hamarabb.

Nem mondott ennél többet, és részéről lezártnak tekintette a beszélgetést. Úgyhogy a fiúknak is be kellett érniük ennyivel. Egymásra néztek, majd egyszerre megrántották a vállaikat. Közben Halt elindult vissza a mező közepére.

- Ácsorogtok még ott a fa alatt, vagy idefáradnátok? - szólt vissza nekik.

- Megyünk már! - válaszolt Will és gyors léptekkel megindult a tisztás közepe felé, Horáccal a sarkában.

- Nos, remélem rendesen bemelegítettetek, mert nem szeretném, ha valamelyikőtök lesérülne - fordult a fiúk felé, akik csak bólintottak egyet.

Majd megkezdték az azesti utolsó gyakorlatot.

Halt vezénylésével a fiúk felvették az alapállást. Mutatott nekik pár új mozdulatot, amit még Eveningtől tanult, és el is mondott minden információt (ezeket is mind Evy mondta el neki még az edzés kezdetekor, hogy majd adja tovább a fiúknak), amit a sötétben való küzdésről tudniuk kellett. Aztán ezeket az új mozdulatokat kellett kipróbálniuk egymáson a fiataloknak. Eleinte az egész inkább hasonlított egy nagy össze-vissza kapálózásra, mint puszta kezes küzdelemre, de egy idő után Horác és Will egészen belejöttek a gyakorlatba.

És utána következett az a rész, amit Halton kívül egyikük se várt olyan nagyon. Alkalmazniuk kellett a tanultakat a vadonjárón anélkül, hogy földre kerülnének.

- Jól van, Horác - kezdte a vadonjáró, ahogy felállt a hadiiskolással szemben, míg Will érdeklődve figyelte az eseményeket .- Adj bele mindent.

A kadét habozott. Nem akart Haltra támadni.

- Gyerünk! - emelte fel a hangját, mire Horác megrezzent.

Tett egy lépést előre és felvette az alapállást. Egy kis ideig figyelte Haltot, hátha elárulja, merre fog lépni, de a vadonjáró teljesen mozdulatlanul állt. Pislogás nélkül meredt a fiúra. Horác nyelt egyet, majd előre lendült.

Gyorsan támadt Haltra, de a vadonjáró még gyorsabb volt. Másodpercek alatt leteperte. Majd odalépett a földön ülő megszeppent fiúhoz és a karját nyújtotta neki. Horác elfogadta és hagyta, hogy felhúzzák a földről.

- Nem voltál teljesen mozdulatlan - kezdte az okítást. - Meginogtál az egyik irányba és tudtam, hogy mit fogsz lépni. A szemed is elárulta, mert azt nézted, hogy hogyan tudsz jobbról mögém kerülni. És gyorsabbnak kell lenned.

Horác csak bólogatott és igyekezett minden jó tanácsot megjegyezni.

- Próbáljuk újra - állt fel újra az idősebb vadonjáró a fiúval szemben.

Még háromszor újrapróbálták és az utolsónál Horácnak majdnem sikerült talpon maradnia, ami egész szép eredménynek számított.

Utána Will következett. Kicsit neki is kellett a bátorítás az elején. Az első próbálkozása kicsit tovább tartott, mint Horácé, de ő is ugyanúgy a földön ülve végezte.

- Kicsit figyelmetlen vagy - mondta a mestere. - Elbizonytalanodsz, mert nem látsz rendesen. Ne hagyd, hogy ez visszatartson.

Will bólintott, majd újra felállt Halttal szemben. Neki is volt még 3 próbálkozása. Az utolsónál ő is egész sokáig helyt állt, de a vadonjárót nem tudta legyőzni ő sem. Viszont mindketten jól lefárasztották.

- Egész szép első próbálkozások voltak - mondta. - Több gyakorlással akár még le is győzhettek.

Az "akár" szót kellőképpen kihangsúlyozta.

- Na, de most gyertek, lemegyünk a folyóhoz - intett nekik, majd elindult a kabin felé, hogy összeszedjék a mosatlant és a szennyest.

Amíg a fiúk beraktak mindent a zsákokba (amikben majd leviszik a dolgokat), Halt benézett Evyhez. Ébren volt és épp rajzolt. Vagyis úgy tűnt, mintha rajzolt volna, de valójában csak bámulta füzetének üres lapjait. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy csak akkor vette észre Haltot, mikor a férfi leült mellé.

- Minden rendben? - kérdezte.

- Azt hiszem... - mondta bizonytalanul.

- Lemegyünk a folyóhoz - jelentette ki. - Itt hagyhatunk addig, vagy maradjon itt valaki?

- Mehettek nyugodtan - vágta rá gyorsan a választ és egy halvány mosolyt erőltetett az arcára. - Csak kicsit megviselt... Az az álom. De nincs baj, nem is lesz, ne aggódjatok miattam! Menjetek csak.

Halt egy ideig nézett társa szemébe, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg minden rendben van. Evy néha hajlamos volt elhallgatni, ha valami bántotta. De a szeme mindig elárulta és ezt Halt pontosan tudta.

- Rendben - bólintott egy idő után. - De ha bármi van, azonnal üzenj! Ne várj vele még rosszab lesz!

- Jó. De most már induljatok! Fáradtak lehettek. Minél előbb elindultok, annál előbb vacsorázhattok és aludhattok.

A vadonjáró bólintott egyet, majd felállt.

- Akkor majd jövünk - mondta, majd kiment a szobából.

Összeszedte a fiúkat és elindultak a folyóhoz. De most már mindegyiküknek meg volt tiltva, hogy bemenjenek a vízbe.