Az út maradék részét már mindenféle meglepetések nélkül tették meg. A hangulat is oldottabb lett. Az egyetlen dolog, ami kicsit nehezítette az utat az a hideg volt, amit Evy fejfájása meg is jósolt. Ősz vége felé járt az idő, és a hőmérséklet esténként olyan alacsony volt, hogy még a leheletüket is látni lehetett. Szerencsére nappal nem volt ennyire vészes a helyzet.

- Mikor érkezünk meg? - kérdezte Will izgatottan.

- Türelem, Will - mondta Evy nyugodtan. - Alig 20 perce bontottunk tábort.

- Igen, tudom - mondta kicsit csalódottan.

A lány halványan elmosolyodott.

- Majd ha fenyőfák között vezet az utunk, akkor tudhatod, hogy közel járunk - mondta vigasztalásképpen.

- Fenyőfák? - kapta fel a fejét a fiú.

- Igen. Elvégre Fenyőzug a fenyőerdejéről kapta a nevét.

- Erre még nem is gondoltam... - gondolkozott el Will. Logikusnak találta a dolgot. Végül is, miért kezdjen el az ember bonyolult neveken gondolkodni, ha csupán az uradalom sajátosságaiból is remek nevet tud kreálni?

- De miért pont Fenyőzug? A zug honnan jött? - kérdezte Horác, mert őt is érdekelte a téma.

- Onnan, hogy Fenyőzug várát körülveszi a fenyőerdő. Az egyik oldalról pedig a Viharszirtek határolják. Így olyan mint egy védett kis zug - magyarázta Evy.

- És az erdő és a Viharszirtek miatt nehezebb megközelíteni - tette hozzá Halt. - Részben ezért is ebbe az uradalomba hozzák azokat, akiket meg kell védeni.

- De az erdőn könnyen át lehet menni - mondta Will, mert nem igazán értette az összefüggéseket. Hisz egy vadonjárónak mi sem könnyebb, mint átmenni egy erdőn.

- Ezt azért nem mondanám... - kezdte a lány. - Ne felejtsd el Will, hogy csak 50 vadonjáró van Araluenben, a többi ember közel sem tud annyit az erdőkről, mint mi, a helyieket leszámítva. De a többiek könnyen eltévednek. És mint mondtam, az ösvények nagy részének a járhatósága, vagy épp a nem járhatósága az időjárástól és az évszakoktól függ. Ha valaki nem veszi a fáradtságot, hogy kicsit tájékozódjon a fenyvesről mielőtt nekivág, és rosszkor rosszfelé megy, az könnyen pórul járhat.

Will bólogatott, így már mindent értett.

- Meg hát Fenyőzug nem egy "hű de nagy" uradalom. Elég csak egy picivel eltéveszteni az irányt és máris elkerültük a várat - tette hozzá Evy.

- De a vár nem egy dombon áll? - tanakodott a hadiiskolás.

- De igen - bólintott a lány.

- Akkor messziről lehet látni - vonta le a következtetést.

- Elvileg így is van - biccentett a Fantom.

- Elvileg? - kérdezte a vadonjáró tanonc kíváncsian és újonnan értetlenül.

- Nagy a fenyves és a fák is magasra nőnek - szólalt meg az idősebb vadonjáró. - Kitakarják a várat, csak pár helyről, vagy egy magaslatról lehet látni.

- Vagy úgy! - mondta Horác és Will egyszerre.

- Hát igen! - sóhajtott a lány. - Ne lepődjetek meg, ha hirtelen ott lesz előttünk.

***

Ahogy azt Evy előre meg is mondta, Fenyőzug vára hirtelen ott termett előttük, ahogy kiértek az erdőből. Erős, erőd jellegű, építmény volt, keveredve egy vár tekintélyével. Eleje a Viharszirtek felé nézett. 4 magas tornyából be lehetett látni az egész erdőt. A közepén egy úgynevezett "Ötödik Torony" állt, ami a bárónak és az uradalom tekintélyeinek szobáját foglalta magába. Azért hívták ezt is toronynak, holott inkább hasonlított egy több emeletes, masszív házra, mert egy jó 10 méterrel magasodott a várfal fölé, de messze elmaradt a többi toronytól. A vár bal oldalától nem messze, a domb aljánál egy falucska pihent takaros, 1 emeletes házaival, és a kicsivel mögöttük elterülő földjeivel.

Will álmélkodva bámulta a hirtelen eléjük kerülő várat. Mikor út közben megpillantotta az első fenyőfát, annyira izgatott lett, hogy Evy már azt hitte, mindjárt leugrik a lováról és elsprintel a várig. Még soha senkit nem látott ennyire izgatottnak, hogy Fenyőzugba mehet.

A fiú mostanra lenyugodott, és Horáccal együtt csodálták az eléjük táruló látványt. Evy szája nagy mosolyra görbült. Jól esett neki, hogy ennyire elnyerte a fiúk tetszését az uradalom, a hely, ahova született és ahol felnőtt a testvérével együtt. Bizony, Evynek volt egy testvére is.

- Tudom, hogy nagyon szép - szakította félbe a meghitt bámészkodást -, de most már mennünk kell tovább. Nemsokára felkel a Nap, és addigra oda kell érnünk a kabinomhoz.

- Jó, menjünk! - fordult Will a lány felé, ismét izgatottan.

Evy és Halt szemöldöke egyszerre szaladt fel. Mindketten azt hitték, hogy kicsivel több győzködés kell majd, hogy tovább tudjanak menni.

- Nos rendben - mondta a lány, majd megigazította a kantárszárat a kezében. - Felmegyünk a várhoz. Átadok egy üzenetet, hogy Apám tudja, megjöttünk. Utána megyünk a kabinomhoz.

Mindenki bólintott, majd Evy vezetésével megindultak felfelé a domboldalon.

Nem kellett több 15 percnél, már fent is voltak a vár kapujában. Két lándzsás őr állt a kapu mellett. Amint meglátták Eveninget és a társait, gyorsan kihúzták magukat és tisztelegtek.

- Evening úrhölgy, uraim! Üdvözöljük önöket Fenyőzugban! - szólalt meg az egyik, látszólag az idősebb.

- Köszönjük, Edgar - biccentett egyet az idősebb katona felé, majd megismételte a mozdulatot a másik katonához fordulva. - Alexander. Pihenj! - mondta utána határozottan, mire a két őr lazább testtartást vett fel, és kezüket leeresztették. - Adják át Apámnak az üzenetet, hogy megérkeztünk. De ne tudja meg senki más, hogy nem egyedül jöttem! Nem akarok kíváncsiskodókat.

- Értettük! - mondta Alexander újra tisztelegve.

Evy halványan elmosolyodott.

- Nem kell folyton tisztelegnie. Vadonjáró vagyok, nem egy hadúr.

- A király szolgálatában áll és ön a báró lánya. Ezekből adódóan, ön a felettesem. És mint felettesemnek, engedje meg, hogy kifejezzem az önnek járó tiszteletemet! - ragaszkodott hozzá a fiatal katona.

- Jól van - biccentett a lány ugyanúgy mosolyogva. Sajnos ezzel nem tudott vitatkozni, Alexandernek teljesen igaza volt. Se a királyi szolgálati, se a vele született bárónői rangot nem tudta letagadni.

- "Meg se tudom próbálni, ha valaki ennyire tisztában van velük" - gondolta magában, majd megrántotta a vállát.

Hátranézett társaira. Halt alig láthatóan felé biccentett, ezzel jelezve, hogy most már induljanak.

- Nos, akkor mi megyünk is tovább - mondta, mire a két katona vigyázzba vágta magát. Egy pillanatig vártak, hátha Evy mond még valamit, de a lány nem szólt semmit.

- További jó utat és minden jót önöknek! - köszönt Edgar és Alexander egyszerre. - És átadjuk az üzenetét! - tette hozzá gyorsan az utóbbi.

- Köszönöm! Maguknak is minden jót! - mondta Evening, majd megfordította lovát, és szép egyenletes ügetésben megindult lefelé a dombon.

Halt és a két fiú egy kicsit lemaradtak, de a domb aljánál beérték a vadonjárót.

- Milyen egy izgő-mozgó alak - mondta Halt egykedvűen a fiatal katonára célozva.

- A te mércéddel még én is túlbuzgónak számítok - felelte Evy viccesen, mire Will és Horác elkezdtek kuncogni.

Halt erre szúrós pillantásokat vetett felé, mire a lány felsóhajtott.

- Jaj már! Tudod, hogy csak vicceltem! Mosolyogj már egy kicsit! Mindig olyan morcosan ülsz ott Abelard hátán.

Az idősebb vadonjáró megrántotta a vállát.

- Nem tehetek arról, hogy ez téged zavar. Én tökéletesen elvagyok a saját arckifejezésemmel.

Will és Horác élvezettel hallgatták a két vadonjáró beszélgetését. Szórakoztatónak találták és időnként jókat derültek rajta. Most is jól elhúzódott ez a társalgás, aminek az lett a vége, hogy Evy röhögőgörcsöt kapott, és alig bírt megmaradni Orion hátán.

- Lehetetlen vagy! - sóhajtott Halt. Látta, hogy a lány nevetése kezd átterjedni Horácra és Willre is. Tudta, hogy ő sem lesz ez alól kivétel, akárhogyan is próbálkozik komoly képet vágni. De ennek ellenére is úgy döntött, hogy csak azért sem fogja hagyni magát. - Jó lenne, ha most már lenyugodnál! Tőled zeng az egész környék! - próbálta lecsitítani.

Evy megrázta a fejét, miközben nevetett tovább. Ha most megpróbálta volna elfojtani, akkor újra kirobbant volna belőle, és az csak rontott volna a helyzeten.

- Nem értem, milyen bűnt követhetett el Fenyőzug, hogy kiérdemelt téged! - sóhajtott az idősebb vadonjáró.

- Azzal, hogy sértegetsz, még nem lesz jobb a helyzet! - mondta Evening mosolyogva és nagyon koncentrálva, hogy mégis vissza tudja fojtani a nevetését. Ő is be akarta fejezni, mert a hasizma már nagyon fájt.

- Valóban? - kérdezte vissza színlelt meglepettséggel, szemöldökét megemelve. - Én úgy látom használt.

A lány csak megcsóválta a fejét. Sikerült megállítania a megállíthatatlannak tűnő röhögőgörcsöt.

- Jól van. Használt - nézett Halt felé. - Csak hogy egyszer neked is igazad legyen.

- Milyen nagylelkű, köszönöm szépen a kedvességét! - biccentett az idősebb vadonjáró megjátszott hálálkodással.

Arra számított, hogy Evening mond valami olyat, hogy: "Igazán nincs mit!" vagy, hogy "Szívesen máskor is!", mint azt ilyenkor mindig tette. De nem ez történt.

- Megjöttünk! - mondta a lány hirtelen, és megállította a lovát, hogy leszálljon.

Úgy belemerült a beszélgetésbe, hogy észre sem vette, hogy közben egy darabig fel is mentek a Viharszirtek oldalán, és egy csomó kanyar után megálltak egy rejtett, legalább 4 személyes, fenyőfából gondosan felépített kabin előtt. Magában mérgelődött, hogy a lány ennyire el tudta venni a figyelmét. Fogalma sem volt, hogy hogyan, milyen úton jutottak el idáig. Aztán eszébe jutott valami, ami megmagyarázta, hogy miért is történhetett ez meg. Evynek az is a feladatai közé tartozott, hogy titokban tartsa a védett helyhez vezető utat. Valószínűleg ösztönössé vált nála, hogy lekösse a védencei figyelmét, amíg meg nem érkeznek. És be kellett ismernie, hogy elég jól csinálta.

Evy kabinja falábakon állt és a verandáról be lehetett látni az egész uradalmat, de a kabin és a körülötte lévő terület rejtve maradt a kíváncsiskodók szeme elől. Pont olyan szögben építették a sziklák közé, hogy ne nagyon lehessen látni. Az ember azt gondolná, hogy az egész hely sivár, szürke és nyomasztó. Valójában semmi sem állt messzebb az igazságtól. A kabin és az istálló mögött volt egy szép zöld tisztás egy kis halastóval a közepén, ami telente befagyott, és Evy jókat korcsolyázott rajta. Olyan volt, mintha egy mesebeli tájba csöppentek volna.

Kellett egy kis idő, mire feleszméltek a többiek a csodálkozásból, és leszálltak lovaikról.

- Íme szerény hajlékom, ahol az elkövetkezendő napokat, esetleg heteket fogjuk tölteni! - mutatott körbe a karjával, miközben bevezette Oriont az istállóba.

Elég nagy volt ahhoz, hogy 4 ló kényelmesen elférjen benne. Horácék is bevezették hátasaikat a fedél alá. Leszerlték, majd alaposan lecsutakolták őket, és csak utána mentek be a kabinba.