Kara szemszöge:
A napok egyre csak teltek, én pedig mindig be voltam zárva ebbe a nyomorult zárkába, a szobatársam, hát vele már nem volt gond. Az éjjel elpatkolt, senki se nagyon tudja, miért is, hiszen nem volt beteg, se semmi ilyen.
De én nem ezen törtem a fejem. Szeptember 21. volt, a negyedik nap azóta, hogy Connorral jártunk a helyszínen, azóta pedig senkivel sem beszéltem. Kezdtem nagyon magányosnak érezni magamat.
Azon gondolkoztam, hogy már biztosan őrködnek a Westroadi házban. És azon aggódtam, hogy mi is lesz, ha Aiden elmegy oda üzletelni, és rajtakapják. Figyelmeztetni szerettem volna, de a szoba négy fala megakadályozott.
Most biztosan kíváncsivá tettelek titeket, hogy mégis honnan is tudtam arról a helyről? Nos, én és Aiden ott ismerkedtünk meg egymással. Éppen az egyik haverjával beszélt, aztán kiszúrt engem, ahogy beléptem az ajtón. Rohadtul fogalmam sem volt, hogy hol voltam, csak azt tudtam, hogy nem valami barátságos helyen.
És az információkat kockázatos kémkedéssel szereztem meg a szobájából.
Elment zuhanyuzni, turkálódtam, kutakodtam, mert elkezdtem aggódni, hogy pontosan ki is az, akinek ilyen komoly ígéretet tettem. És sajnos sokkal több mindent tudtam meg, mint amire kíváncsi voltam. Emberölés, drogkereskedelem, rendőrséggel való szembeszállás, embercsempészet és szervkereskedés alkotta nagyrészt a paklit. Priusza egy csomó volt, de mindig megváltoztatta a nevét és a személyazonosságát.
Az igazat megvallva ettől annyira megijedtem, hogy öngyilkos akartam lenni.
Kimentem az erkélyre. A hűvös nyári szellő megcsapta az arcomat, kiálltam a korlátjára és percek után levetettem magam.
Zuhantam is egy keveset, de csak a fejemet vertem be a korlátba, aztán egy erős kéz elkapta a csuklómat a rácsok között.
Nem szidott, nem kérdezte miért, csak összeforrasztotta a heget a fejemen, aztán pedig egész este csak szorosan ölelt magához az ágyban.
Ha be akarom vallani magamnak, már akkoris szerettem. Az az éjszaka varázslatos volt, és még meg sem kellett szólalnia, hogy elbűvöljön engem.
Nemsokára, engem megzavarva, megérkezett Mr. Tökéletes nyomozó úr és a cella elé lépett.
- Szólít a kötelesség, Kara. - tette karba a kezét - Vár a munka.
- Mit sikerült elbaltázni?
- Ezt majd megbeszéljük. De szerintem megértőbb leszel, ha meghívlak egy finom hamburgerre egy nagyon régi ismerős kocsinál.
- Most elhívsz ebédelni? - vontam össze a szemöldökömet
- Kapható lennél rá?
- Ha a leglepukkantabb büfébe viszel, az is jobb, mint a gyorszárkás koszt. - az érvek emellett szóltak
- Akkor már hivatalosan is szabad vagy a napra.

***

Még Connor társasága is jobb, mint a gyorszárka az őrsön. És a hamburger tényleg finom volt.
Egy csirke-hamburger büféskocsinál ettünk, hatalmas volt a buresz, amit adtak.
- Mikor jártál itt először? - néztem rá
- Amikor még Hankkel az első nyomozásunkon voltunk.
- Régen volt, igaz?
- Nagyon. Akkor, amikor megalkottak, több mint egy éve. Furcsa belegondolni számomra, hogy volt idő, amikor még nem voltunk barátok?
- Ennyire jóban vagytok?
- Mindenkinél jobban szeretem, ő olyan nekem, mint egy apuka.
- Nekem is volt családom. - csúszott ki a számon
- Tényleg?
- Vagyis, nem igazán, csak azt hittem. A barátom házassága volt. - hazudoztam
Nem szerettem volna elmondani, de szerintem a hazugság sem a legjobb megoldásom volt.
- Köszönöm a hamburgert, mennyei volt. - álltam fel
- Örülök, hogy ízlett. - mosolyodott el - De akkor most, beszélhetünk a dologról, amiért ingyen ebédet kaptál.
- Mi lenne az?
- Nem találtunk semmit a romos házban, amiről beszéltél.
- Mert nem ott kerestek, ahol kéne.

Connor szemszöge:

Az autóval mentünk vagy bő félórát, amikorra végre megérkeztünk. Kara nem volt hajlandó beszélni a helyről, ahol nem találtunk semmit sem.
Azt hittem, hogy mondott valami hasznosat, amivel előrébb juthatok, de inkább átverésnek tűnt.
Ámbár amikor megérkeztünk, beigazolta, hogy nem hazudott, csak tudni kell pontosan mit is keresünk.
Lement a romos, lakatlan ház pincéjébe, és levezetett engem a 19. számot viselő lakáshoz. Benyitott, és elkanyarodott a jobbra lévő aprócska mosdó felé, amit igazándiból nem kutattunk át.
A tükör elé lépett és óvatos mozdulat által leemelte, nem hagyta, hogy segítsek neki.
A csempék között egy fehér folt látszott ki, hozzáért, és leszedte a rozoga falapot. Minden homályos volt, mert majdnem teljes sötét volt az ablakok hiánya, és az éppencsak villódzó lámpának hála.
A fürdőkád mellett, a fal megnyílt és titkos ajtó fedte fel magát. Értetlen pillantast vetettem, az unott fejet vágó nőre.
- Szóval így lehet ide bejutni. - lépdeltem mögötte a kopott folyosón
- Igen, a többi bejárat beomlott, amikor az egyik földrengés megrázta a várost.
- Jártál már itt?
- Itt találkoztam a későbbi barátaimmal. - haladt elődtem
- Maffiózó barátok?
- Nem ítelkeznék. Sokan közülök jó ember és android volt.
Elértük a folyosó végét, amit egy hatalmas fém ajtó zárt el. Kara feloldotta a 7 7 8 0 6 2 számkóddal, aztán már mehettünk is be.
Hatalmas terem fogadott minket, gigászi tér, amelyben valami kellemetlen bűz keringett.
Amint jobban szemügyre vettem, megláttam a bűz forrását.
- Holttestek, holttestek mindenfele!
- Jesszusom! - sikoltott fel
Én mellé léptem és az egyik ember felett, véres foltokkal tarkítva, írást véltünk felfedezni:
Senki sincs, aki beszéljen, zsarukáim. Semmitek sincs!