Kara szemszöge:

Aznap este csak egy helyre menekülhettem, nem volt más hely, ahova mehettem volna.
Mentem hát oda, ahova a szívem húzott.
Aiden ágyában ébredtem, természetesen az első utam a fürdőbe vezetett. Lezuhanyoztam, megmostam a hajam, a fogam, használtam a szájvizet, megfésülködtem és letisztítottam az arcomat. Jól éreztem magamat, ott voltam, ahol lennem kellett, nem akadályozhatott meg az a ficsúr. Azt hittem, hogy Connorral már megbarátkoztunk annyira, hogy ne háborgassa a múltamat, és egyben a jelenemet, de nem. Én azt hittem, hogy befejezzük a nyomozást és ennek vége lesz.
És meg kell mondjam elszomorított a kérdése. Connornak tartoztam legalább egy kevés tisztelettel, amiért megmentett a leállítástól, de ezt nem teheti meg bárki. Én nem mondhattam, hogy szerelmes vagyok egy maffiavezérbe. Ez nekem sem hozott volna jó megítélést, és neki sem lett volna túl jó. Ha ez mind kibukik.
- Még nem is nagyon beszélgettünk, amióta hazajöttél. - karoltá át a derekamat, kint voltunk a teraszon
- Persze, mert annyira megörültél, hogy visszajött a műanyag Barbie babád, hogy még ezt is elfelejtetted.
Mély sóhajt, hallottam, és a karjaival maga felé fordított.
- Te nem vagy műanyag Barbie baba. Ha másnak annak is tűnsz, nekem nem vagy az. - a szemembe nézett
Egyszerre volt merész és gyáva, sosem nézett a szemembe, hogyha komolyra fordult a szó. Nem, ő hideg és semmijen volt, mindig. De az érintése mégis perzsellte a bőrömet. Be vallottam magamnak, most valljam be neki?
Szeretlek, mit mondhatnék. És látom, hogy te is érzel valamit... Több letttem, most, vagy már a kezdeteken láttál bennem valamit? Nem volt értelme, hogy ezt képzeljem, mert őt ismerve, senkit sem szeretett igazán, soha életében. Én nem vagyok kivétel.
De ahogy átkarolt, a szemembe nézett, a tekintetemet fürkészte, én pedig az ő szemeibe meredtem. Sosem csináltunk bármi ilyet, mi nem voltunk sosem szerelmesek. Ez mégis úgy hatott, mintha meg akart volna csókolni, megölelni, és el sem engedni. A szeme hazudott, ugyanúgy bűvölt, mint máskor, csak most mást akart elhitetni.
- Kara én...
- Lassan mennem kell. - ennyit nyögtem csupán, aztán elhúzódtam
- De...
A hangja olyan más volt. Lágy? Vagy szimplán ismét manipulált? Biztos voltam benne, hogy ezzel elűztem a pillanat varázsát. Lehet ha vártam volna, kimondta volna? És akkor mi lett volna?! Eléldegéltek titokban, illegálisan, a törvény elől menekülve. Én nem egy bújdosó voltam.
- Mi van a rendőrökkel? - kiáltott utánam, a hangja visszaváltozott a mély, kissé recsegő
- Mi lenne vele?
- Náluk voltál?
- Nem köptem!
Azt hittem utánam jön. Felpofoz, nem beszélhetek így vele! De nem, ő sem kérhet számon semmiért, ez az én életem. Mi köze volt hozzám? Nem tett semmit, hagyott elmenni.

Connor szemszöge:

Kora reggel volt, eltelt szeptember utolsó napja. Kara három nap eltűnés után úgy állított be, mintha el sem ment volna, mintha nem ártott volna nekem a kis kalandozgatásaival.
De megsajnáltam. A szemébe néztem, és valami olyan mély bánatot láttam, amit nem tudtam megérteni. Nem szóltunk egymáshoz, nem kellettek szavak. Főztem neki ételt, engedtem neki fürdővizet, és amikor elaludt a kanapén, felcipeltem a lépcsőn a szobájába.
Valahogy csak sikerült benyitnom az ajtón, habár a forgatós kilincs nem volt nagy segítségemre. Kara még mindig aludt, olyan békésen, és mégis... Annyira szomorúnak tűnt az arca. És ez meghatott.

***

Másnap reggel úgy kelt fel, mintha mi sem történt volna. Leült velem szemben az asztalhoz, és nekilátott a pirítósnak baconnal. Felpillantottam, azt hittem legalább jóreggelt kívan majd.
- Köszönöm, a dolgokat, amiket tegnap este tettél. - mosolyodott el - És azt is, hogy nem...
- Nem voltam rá kíváncsi, hogy hol voltál.
Magamra erőltettem egy nagyon hideg és komor arckifejezést, mélyen a szemébe néztem, lehet, hogy tegnap edte még nem izgatott a dolog, de aznap már elvártam azt a bocsánatkérést.
- Sok bajt okoztam neked ezzel?
- Nem keveset. - feleltem kurtán
- Sajnálom...
Én láttam azt az őszinteséget, amire vártam, nem faggattam tovább. De nem is szólaltam meg, hiszen ennél többre volt szükség. Tennie kellett érte, ha el akarta érni, hogy egy ilyen kihágást elkövetett. Ezért én majdnem lefokozást kaptam.
Aznap nem történt semmi érdekes, tévéztünk egy keveset, aztán én kimentem a közeli parkba futni. Nem kérdeztem mit csinál, nem faggattam, hagytam őt és az egész hülyeségét. Futottam vagy két óráig, aztán úgy gondoltam, inkább hagyom a futást, elmegyek rendőrségre és kérdezősködöm egy keveset.

***

Connor szemszöge:

Nincsen unalmasabb, mint arra várni a saját munkahelyeden, hogy a lassú és értelmileg alsóbbrendű ember
" kollégáid " meg tudjanak keresni egy nyilvántartott állampolgárról valamit. Vagy hatodjára találtam valakit, akinek volt hozzáférése a rendszerhez, és mit ne mondjak, Howard sem egy versenyautó.
De nem tudtam meg semmit sem, szó szerint semmit. Kezdett idegesíteni a dolog, miszerint egy hónapja mar, hogy ezen a gyilkossági vonalon elindultam, és forró volt a nyom. Kara a hasznomra volt, eddig, de úgy, hogy nem haladtam, meg kellett kérdőjeleznem a hasznosságát. Annyira mérges voltam, hogy elment, egy szót sem szólt. Meg kellett alázkodnom az összes felettesem előtt, és még az is szóba jött, hogy alkalmatlan vagyok a posztomra. Ezzel a kiruccanásával majdnem elvette azt, amiért a kezdetek óta dolgoztam. Bárcsak dühömben inkább agyonvertem volna, amint elaludt. Bárcsak párnába fojtottam volna és...
És ekker rájöttem, hogy én nem vagyok ilyen. Én nem vagyon gyilkos! És ő sem az! Biztos voltam benne, hogy ő nem volt gyilkos.
Benyitottam a lakásba, a nappali villanya nem égett, de a konyhából a pult mögül fény szűrődött ki. Közelebbmentem, nem voltam benne biztos, hogy hallotta az ajtócsapódást, ezért lassan haladtam. Mit keresett ez a konyhában? Elhaladtam az étkező asztal mellett is, és pislogtam párat arra, hogy meg volt terítve. Vörös abrosz volt a fán, rajta fehér lapostábyérokkal, villával, késsel és vízzel töltött pohárral.
A konyhámból hirtelen egy kötényes nő lépett ki a kezében mártással.
- Jesszusom! - kiáltott fel, és majdnem leejtette a tálat - Mikor jöttŕl haza? Ez meglepetés lett volna!
- Azon, hogy főztél, szerintem nem csak én, hanem te is meglepődtél. - léptem vissza az előszobába és felakasztottam a kabátomat
Levettem a cipőmet is és a pulóveremet megigazítottam a tükör előtt.
- Foglalj helyet!
A vacsora remekül telt, az étel is finomra sikeredett, a hangulat sem volt olyan nagyon fagyott. Karával még beszélgettünk is.
- Elmondjam, hol voltam?
- Fontos a nyomozás szempontjából? - ezt annyira tárgyilagosan sikerült kiejtenem, hogy megfagyott a levegő
- Nem.
- Akkor nem izgat a magánéleted.