Babbie ingerülten a falnak hajított egy vázát. Nem tudtam hogyan kellene levezetnie a feszültséget, amit Elenora szavai generáltak benne. Minden összetört, ami a keze ügyébe került és a hang, ahogyan az üveg földet ért és darabokra tört egy-egy pillanatra enyhítette a mérgét. Ez volt az első nap, amit a saját lakrészében töltött, de nem tudta gondtalanul élvezni. A király hivatalos szeretőjeként rengeteg előnyben fog részesülni a jövőben. Ha van egyáltalán jövője... Ettől a gondolattól kirázta a hideg. Megfogott egy apró üvegszobrot és földhöz vágta. Ekkor egy szolgáló sietett be a szobájába.

- Lady Aurora, minden rendben van? - kérdezte meg kedvesen.

- Hogy minden rendben van-e? - fordult Babbie az asszony felé. - Hogy kérdezhet ilyet tőlem? Hiszen...

Elgondolkodott. Tisztán emlékezett rá, amikor Henriette az első napján meggondolatlanul túl sok mindent mondott el neki. Nem akarta elkövetni ugyanazt a hibát ő is, ezért inkább befogta a száját.

- Felejtse el - legyintett az asszony felé.

A szolgáló engedelmesen bólintott, majd kiment. Babbie lehajtott fejjel állt a hálóterem közepén. Keservesen sírni kezdett.

- Hát senkiben nem bízhatok itt? Senkiben? Ameliat akarom! Hívjátok ide Ameliat! - kiabálta, majd a földre rogyva megmarkolta a törött váza egyik darabját. Figyelte, ahogyan vér szivárog ki a tenyeréből. Még egyszer hangosan felkiáltott, majd elsötétült előtte a világ.

Pár órával később Amelia ideges hangjára ébredt.

- Nagyon jól tudja, hogy nem érek rá egész nap itt várakozni. Elegem van ebből az egészből!

- Miből? - nyögte Babbie erőtlenül.

- Lady Aurora! - lépett az ágya mellé Amelia gúnyos mosollyal az arcán. - Hát felébredtél! Elmondhatatlanul boldog vagyok! Azt hallottam, hogy látni szerettél volna.

- Igen, Amelia, beszélni szerettem volna veled

- Mégis miről, szívem? Beszélgethetnénk a barátomról, Markról. Oh, várj! Hiszen ő halott! Beszélgethetnénk arról is, hogy ki tette ezt vele. Oh, várj, azt hiszem tudom a választ. Vagy beszélgethetnénk...

- Állj már le egy pillanatra! - vágott közbe Babbie erőtlenül. - Nem azért hívtalak ide, hogy újra megvádolj. Ma reggel utánajártam. Kiderítettem az igazságot.

Amelia meglepetten nézett a lányra.

- Elenora tette - suttogta.

Mindent elmondott egykori barátnőjének, aki könnyes szemmel hallgatta végig a történteket. Eleinte hitetlenkedve állt a dolgokhoz, de végül bűnbánó arccal simította végig Babbie arcát.

- Sajnálom, hogy nem hittem neked. És azt is, hogy olyan durva dolgokat vágtam a fejedhez.

- Semmi gond, Amelia. Most mindennél többre értékelek egy barátot, akiben tényleg megbízhatok.

- Ígérem szólni fogok neked, ha megtudom, hogy ellened szervezkednek. És megpróbálom meggyőzni őket, hogy nem is vagy annyira rossz, mint amilyennek gondolnak téged.

- Köszönöm.

Amelia közelebb hajolt Babbiehoz miközben átölelte a vállát.

Ekkor Robert király lépett be a hálóterem ajtaján. Amelia villámgyorsan felugrott és meghajolt. A férfi rá sem nézett, csak Babbie mellé lépett és adott neki egy csókot.

- Örülök, hogy jól vagy, angyalom. Annyira aggódtam érted, de a szolgálóid mondták, hogy a barátnődet szeretnéd látni, ezért őt küldtem be magam helyett.

Amelia jobbnak látta, ha magukra hagyja őket, ezért a király engedelmével távozott. Robert ennek valójában nagyon örült, mert tervei voltak aznap estére a szeretőjével.

- Mit szólnál hozzá, ha felavatnánk az új ágyadat, Aurora?

- Tudod, hogy mindenkinél boldogabb lennék, de a kicsi miatt nem lehet.

- Az ördögbe a kicsivel, hiszen Henriettet sem érdekli! Ugyan mi baja lehet tőle ha szeretkezünk?

- Várj, te és Henriette... - hebegte meglepetten Babbie.

- Pont az előbb látogatott meg. Elutasítottam, de bármiben benne lett volna, trónörökös ide vagy oda. Be kell ismernünk, hogy az a kis légyott Evangelinnel nem volt az igazi. Én téged akarlak, Aurora.

Babbie zavartan mosolygott. Szerette volna elmondani Robertnek, hogy mennyire fél, de belátta, hogy nem lenne túl jó az időzítés. Ő maga is kívánta a férfit, ezért úgy döntött: beadja a derekát.

- Rendben, de csak ha megígéred, hogy igazán óvatos leszel.

- Vigyázni fogok - ígérte meg a király, majd lefeküdt a lány mellé és megcsókolta. Tényleg sokkal gyengédebb volt, mint általában. Nem rángatta Babbie ruháját, csak óvatosan, az ujjbegyeivel húzta le róla. Azonban abban a pillanatban, amikor Robert beléhatolt volna, a lány félrehúzódott.

- Mi ütött beléd? - förmedt rá a férfi.

- Bocsáss meg, szerelmem, de túl sok vesztenivalóm van. Nem kockáztathatok csak azért, mert Henriette is megtenné. Talán neki semmit nem számít a gyermeke élete, de nekem mindennél fontosabb, hogy az enyémmel minden rendben legyen.

Ez az igazságnak csak egy része volt, hiszen Babbiet az is aggasztotta, hogy ha ezt a magzatot elveszíti, a király kevésbé lesz nyitott arra, hogy több védelmet adjon neki. Attól is félt, hogy nem tudna újra teherbe esni és akkor az egyetlen biztosítéka, ami az udvarban tarthatja, az a király szerelme lenne. Ez pedig - be kell ismerni - lehet hogy amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan köddé is vállhat. Babbie imádta Robertet és a közös gyermeküket is, de a félelem legalább akkora volt a szívében, mint az irántuk érzett szeretet.

A király arca eltorzult, de próbált a lehető legtürelmesebben válaszolni.

- Kérlek, Aurora! Ölni tudnék érted. Ne légy ilyen kegyetlen!

- Ha választanom kell még pár szeretkezés nélküli hónap és a gyermek élete között, számomra egyértelmű, hogy melyik a fontosabb. Neked talán nem?

- Ez csak egy buta kifogás. Nem történne semmi baj, higyj nekem.

- Sajnálom - suttogta Babbie, majd elkezdett felöltözni.

A király haragosan így szólt:

- Talán hiba volt így elutasítanom Henriettet. Tagadhatatlan, hogy ő sokkal odaadóbb, mint amilyen te valaha voltál.

A lány könnyeivel kűzdve nézte, ahogy a férfi kiviharzott a szobából. Nem tudta, hogy helyesen cselekedett-e, de egy dologban biztos volt: megvédi a szíve alatt hordott gyermeket. Ő az egyetlen esélye a túlélésre az álnoksággal teli angol udvarban.