A jelenben
Wen

A gyakorlópályán edzett. A fronton felállítottak egy földkerítést. Igazából csak a földképességű tündér állította fel, Theon, ő pedig megfagyasztotta.  A gyakorlópálya belülről sem volt nagy szám. Négy részre volt osztva. Az egyik negyedben egy gyakorlóbábú a kardforgatáshoz, egy másik negyedben a páros kardpárbajhoz kialakított rész, ezt persze közelharcnál is használták. A harmadik negyedben egy céltábla csoport az íjászat és a mágiájuk gyakorlásához, az utolsó pedig a mágiapárbajok színtere volt. Természetesen utóbbi volt a legrosszabb állapotban, mert a mágiagyakorlás elég nagy károkat tudott okozni, ha az ember elveszti a kontrollt, vagy közel van a kiégéshez, erre persze még itt nem volt példa. Ő is csak egyszer járt közel ahhoz, hogy kifogyjon az összes erejéből, de akkor Zara segített rajta.
Azóta a nap óta, hogy Dan mester elkapta őket, nem látták egymást. Ahogy akkor Zara nézett, és mosolygott, azt soha nem felejti el. Mintha semmi baj nem lett volna. Mosolyogva kézen fogta, és úgy mentek vissza a palotába. Még akkor sem fagyott le a mosolya, amikor az apja előtt állt, nem fagyott le, csak átalakult. Nem boldogan mosolygott az apjára, hanem pimaszan, szinte kihívóan.
- Felség! - térdelt le Wen a király előtt.
- Szia apa - mondta Zara, - látni szerettél volna?
A király már megszokta, hogy a lánya nem törődik azzal, hogy meg kellene adnia apjának a tiszteletet, és le kéne térdelnie mint Wennek.
- Zara... - sziszegte a fogai között, hogy egy kicsit vegyen vissza mert baj lesz. Az is lett, ahogy Wen gondolta, de nem a hercegnő pimaszsága miatt, hanem miatta.
- Neked maximum Úrnőm, vagy Hercegnő. Tudd, hol a helyed katona!!! - mondta a király, aki most először mutatta bármi jelét annak, hogy tudja, Wen is bent van a teremben.
- Ugyan apa - szólalt meg Zara. Ó, bár maradt volna csöndben! - Mióta az eszemet tudom, Wen mindig velem volt, mindig ő vigyázott rám és...
- Nincsen és, Zara! Igazad van, mindig Wen volt veled, együtt nőttetek fel. Mindig vigyáztatok egymásra. Szinte egymást neveltétek fel, jól mondom Zara? - a fiú tudta hova akart kilyukadni, de Zara nem, így egyszerre válaszoltak.
- Nem, uram!
- Igen, apa.
- A lányomat kérdeztem! Látom, nem csak a lányom nem tanult jó modort vagy tiszteletet, önfegyelmet vagy engedelmességet, te sem tanultad meg. Ezért úgy döntöttem, hogy Wendont kivégeztetem.
Wen lemerevedett. Végszóra egy tündér lépett a terembe. Casian volt, Zara öccse.
- Apám, nem akarok beleszólni, de szerintem ez egy kicsit nagy büntetés az engedetlenségért.
- Talán úgy gondolod, hogy Wendon Worf nem érdemli meg a halált?
- Úgy érzem félre értettük egymást apám. Én Zaráról, a drága nővéremről beszélek. - Casian a nővére mellé lépett, és halkan azt suttogta, hogy csak ők hallják. - Ne aggódj tesó elintézem!
- Akkor mi lenne szerinted a megfelelő büntetés a nővérednek, amiből majd tiszteletet és engedelmességet tanul?
- Nos, szerintem előny egy uralkodónál, hogy ha ismeri a háborút és a csatákat. Szerintem menjen el az déli táborba. Ott megtanulhatja, amit még meg kell.
- Szóval azt ajánlod, hogy küldjem el a lányomat, a trónörököst meghalni egy háborúban? Észnél vagy fiam?
- Szerintem te is tisztában vagy Zara képességeivel. Neki van a legnagyobb mágiája ebben a világban, és tudja is használni mind a kettőt. Had fűzzem még hozzá, hogy a taktikája verhetetlen. Szóval nem apám, nem azt mondom, hogy küld a lányodat meghalni egy háborúba, én azt mondom, küld el háborút tanulni, és ezzel erősítést is küldesz a frontra, és egy kiváló parancsnokot. Így legalább megismeri az uralkodást is.
- Ez egy kiváló javaslat. Rendben, de akkor mit tegyek Worffal?
- Zarának szüksége lesz testőrre, nehogy egy merényletben megöljék.
- Ez így igaz, de az jutalom lenne nem büntetés. Ofélia lesz Zara testőre, Worfot pedig északra küldöm, ott is elkél a segítség.
- Legyen, ahogy óhajtod apám. - szólalt meg Zara most először, mióta Wen megkapta a halálbüntetést. Fájt őt így látnia, letörtnek, szomorúnak, gyengének. Mióta ismerte Zarát nem látta gyengének soha.
- Távozz Worf! Beszédem van a gyermekeimmel.

- Wen, ha tovább edzel, mindenki halálra fog fagyni a táborban. - Theon, a földképességű tündér zökkentette vissza a valóságba az emlékeiből. Körbenézett. A látvány sokkoló volt. Az aréna amit Theonnal építettek, hó fehér volt. A földből mindenfelé két méter magas jégkarók álltak ki. Kivéve egy egy méteres sugárban körülötte. Olyan sűrűn, hogy Theonnak az aréna bejáratánál kellett megállnia, és onnan kiabált. A bábú, amin edzett, darabokra tört az ütései alatt, és az is megfagyott. Nem a legjobb alkalmat választotta a visszaemlékezésre.
- Senki nem sérült meg? -kérdezte Theont.
- Hát páran elkezdtünk deresedni, szóval idejöttem. Bontsd le a karókat! Ha itt bent végeztél, gyere ki, és itt is rakj rendet! Azután olvaszd ki a parancsnok lábát és minket is.
Elkezdte hát kiolvasztani a pályát. Öt perc alatt végezett is. Éppen elkezdte felmérni, hogy mekkora kárt okozott, amikor észrevette, hogy a fegyverállvány mellett egy árnyék áll, és őt nézi. Az aréna fala takarta a napot, mégis egy árny állt pontosan vele szemben.
- Ki vagy te? - kérdezte Wen. De ez a valami csak állt ott és nézett.
- Talán csak képzelem, eléggé fáradt lehetek már. - gondolta. Mintha csak meg akarná cáfolni, az árny elfordult, körbenézett, mintha felmérné a terepet. - Na ebből elég, tudnom kell, hogy valódi, vagy csak képzelem. - Egy jég tőrt hajított az árny felé, de ő észrevette, és elkapta, majd puszta kézzel összetörte. Még egyszer rá nézett, majd futni kezdett, ki az arénából az erdőbe. A tündér utána futott. Az árnyék szinte repült a fák között. Wen félt, hogy nem fogja  tudni tartani vele a lépést, ezért alakot váltott. Farkasként sokkal egyszerűbb volt követnie, ezt valószínűleg az árny is észrevette, mert felgyorsított. Már éppen kezdte beérni, amikor az megállt, és szembefordult vele. Már nem úgy nézett ki, mint egy árny, olyan volt, mint egy csuklyás alak. Lassan felemelte a fejét, és a szemébe nézett.
- Mi a franc? - ennyit volt képes kinyögni. Vele szemben a húga, Ofélia állt teljesen sötétszürkében, de nem úgy, hogy a ruhája volt sötétszürke, hanem a bőre, a szeme, a haja, mindene. De hisz ő Zarával ment a déli hegységbe edzeni! Zara és Lia mindig jóban voltak. Zara nem volt az a csajos csaj, neki nem voltak barátnői, mert nem bírta őket elviselni. Sem a hercegnőket, mint amilyen ő maga, sem a cselédlányokat. Egyetlen barátnője az ő pici katonának készülő húga volt, aki most itt áll előtte. Egyből a legrosszabbak futottak át az eszén. Hogy meghaltak, és most ez itt előtte csak a húga szelleme, és ő is csak búcsúzni jött. Lia felé sétált, és kinyújtotta a kezét, mintha meg akarna érinteni.
- Lia... - kezdte, de megérintette, és hirtelen minden elsötétedett.

Nagyjából öt percre ájulhatott el. Felült, Ofélia egy fánál állt neki háttal, és vésett valamit a fába.
- Mi történt? - kérdezte, mire Lia megmerevedett. Lassan megfordult, és rá nézett, de nem a húga állt Wen előtt a fánál köpenyben, hanem Zara, ugyanolyan szürkén, ahogy az imént Lia. Rá nézett, azután alakot váltott, és elrepült. Ezúttal nem kezdte el követni, ő nem tud repülni. És miért menne valami után, ami először a húgának, majd Zarának adja ki magát? Mert abban biztos volt, hogy ez nem Zara volt, ő teljesen máshogy reagált volna rá. A nyakába ugrana, és addig ölelgetné, amíg már levegőt sem kap, bár lehet, hogy harmincöt év elteltével egy kicsit érettebben viselkedne. Felállt, és megnézte mit írt az ál-Zara a fára. Azon pedig csak annyi állt: Vigyázz magadra!
Visszasétált a táborba, és Tag futott elé.
- Hol voltál? Már fél órája téged keresünk. Na mindegy, az olvasztást már elintéztük mi magunk, de készülnünk kell, főleg neked. Megyünk a csatába, az ellenség északi csapata támadni készül.
Theon lépett mellé, és megveregetve a vállát és azt mondta:
- Az alapján, amit odabent műveltél, van egy kis ingerültség benned, amit most levezethetsz. - Wen elmosolyodott.
- Pontosan ezt fogom tenni! - de gyorsan le is hervadt a mosolya, mert aggasztotta az árnyék, és az amit írt. - Valami nagyon nincs itt rendben.