Miután sikeresen megérkezett mindenki, a sofőr pedig bepakolta a csomagjainkat a hét személyes kisbuszba, elindultunk Debrecen mellé, valamilyen Hajdú-val kezdődő város felé. Az anyós ülésen Takács tanár úr foglalt helyet, aki folyamatosan a sofőrt kérdezgette az úttal kapcsolatban, mint van e baleset az autópályán, ha dugó lesz merre tudunk kerülni, elég lesz e az üzemanyag, a járművel minden rendben van e és még megannyi idegőrlő feltevés. Takács mögött ült Brúnó, mellette Zalán. Zalánnal szemben én foglaltam helyet, míg Izabella Brúnóval szemben ült. Kikérte magának, hogy ő nem tud háttal utazni, én pedig akaratlanul is a lehető legmesszebbre akartam kerülni Brúnótól, szóval ez lett a felállás. A kocsiban vagy ötezer fok van, az ablak pedig hiába van lehúzva, nem hűti le a forró autót. Fogalmam sincs, mikor volt utoljára ilyen meleg augusztus, de jelenleg kilenc óra van és meg lehet pusztulni ebben a hőségben.

- Tanár úr, nem kapcsolhatnánk be a légkondit? – kérdezte meg Zalán félve. Őt nem tanítja Takács, csak hírből hallotta a „terrorista tanár" cselekvéseit. Viszont mi hárman, nagyon is jól ismertük. Iza volt a kedvence, mint már említettem ő az iskola matekosa, minden idétlen versenyen részt vesz, amire Takács ezer örömmel felkészíti. Én mikor még jó tanuló voltam, a matek már akkor is nehézségeket okozott nekem, hiába jártam különórákra, soha nem boldogultam a számokkal. Brúnó meg csak akkor volt ott fejben matek órákon, amikor kedve tartotta. Ilyenek voltak például azok az órák, amikor egyenleteket oldottunk meg. A többibe szart bele.

- Nem Horváth úr. Én felelek Önökért és nem akarom, hogy bárki arcüreggyulladást kapjon a légkonditól. Nagyon könnyen meg lehet betegedni tőle, főleg ilyenkor, amikor senki nem gondolná. – felelte Takács kimérten. Hát ez igencsak remek hír.

- Tanár úr ne szórakozzon már! Itt hátul vagy 600 fok van. – szállt bele a vitába Brúnó. – Legalább csak addig, amíg le nem hűl a busz. – alkudozott.

- Igen. Lornának már folyik is el a fekete szemfestékje ettől a melegtől. Úgy néz ki, mint akinek nagyon hosszú éjszakája volt. – nézett rám gunyorosan Iza.

- Oh, nekem legalább nem foltos a fejem, amiért leizzadom az alapozómat kedvesem. Úgy nézel ki, mint aki nem tudja, hogyan használjon önbarnítót. Vagy lehet tényleg ez a probléma? – kontráztam rá csípősen, amit Iza dühös pillantásokkal hálált meg. Király lesz ez az egy hónap.

- Jó legyen, de nem sokáig. – adta be a derekát Takács és megkérte a sofőrt, hogy kapcsolja be a légkondit. Az ablakokat felhúztuk, a jármű pedig azonnal ontotta magából a hűs levegőt. Mindannyian fellélegeztünk, hogy végre nem izzadunk már oda az ülésekhez.

- Egyébként, miért mi lettünk kiválasztva erre a feladatra? Itt senki nem ért a könyvekhez, költőkhöz és írókhoz. Még a tanár úr sem. – tette fel a nagy kérdést a kis matektudós. Most viszont igazat adtam neki. Egy könyvtáros melóra ilyen beállítottságú embereket választani, igencsak elcseszett egy döntés volt. – Én a számokhoz értek, Zalán a kijelzőkhöz, Brúnó a balhékhoz és a csínyekhez, Lorna meg a hajtépéshez. Ha csak nem valami újfajta könyvtár nyílik Debrecenben, akkor nem értem a felállást. – akadékoskodott tovább.

- Nem igaz. – szólalt meg Brúnó. – Lorna ért a könyvekhez. – pillantott felém, de én inkább oldalra kaptam a fejem.

- Tényleg! Te emelt magyaros is voltál. Mindig vágtad, melyik idézet kitől származik meg hasonlók. – emlékezett Izabella. - Még mielőtt züllött nem lettél. – tette hozzá gyorsan.

- Tényleg Lorna? Te otthon vagy az ilyesmiben? – kérdezte Zalán.

- Hát aha... Mármint régen egész jó voltam benne. – feleltem zavartan. Nem szeretem, ha a múltam szóba kerül. Senki nem tudja, hogy miért nem olvasok már könyveket és verseket, csak azt tudják, hogy összeverekedtem az iskolában, a szüleim pedig elintézték, hogy kirúgás helyett hadd váltsak osztályt. Mindenkinek meg lett rólam a véleménye. Egyik napról a másikra lettem flegma, bunkó és érzelemmentes. A következő nap pedig már egymerő feketében jelentem meg. Csak a hajam színe volt élénk és nem fekete.

- Legalább egy valaki nem ég be közölünk, ha megkérdezik, hogy ki melyik regényt írta. – mosolygott rám Zalán, amit halványan viszonoztam, utána pedig folytattam az ablakon való kibámulást.

Éreztem, hogy Brúnó még mindig engem néz, de nem adta meg neki azt az örömöt, hogy belenézek a szemeibe. Régen volt már, ami történt, hogy őszinte legyek neki is volt némi köze ahhoz, hogy ilyen lettem, mint most. De ezen már túlléptem, nem haragszom rá, igazából soha nem is tudtam. Attól még nem akartam vele beszélgetni, még csak ránézni sem. Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan fogom kiküszöbölni a következő egy hónapban, de jelenleg még nem akarok erre gondolni.

Ezek után már senki nem szólt a másikhoz. Az út további részében mindenki elfoglalta magát valamivel. Evett, telefonozott, zenét hallgatott, megint evett, vagy csak bámult ki az ablakon. A fülhallgatómból ezerrel dübörgött a kedvenc metál együttesem száma, amit úgy szeretek. Imádok szórakozóhelyekre járni és folyamatosan táncolni. Egyedül olyankor vagyok hajlandó nem rockzenéket hallgatni. Akkor magával ragad a hangulat és csak akkor hagyom abba a táncolást, amikor már leszakadnak a lábaim. Hirtelen pittyent a telefonom, a kijelzőn pedig Szilvesztra neve jelent meg, üzenetet küldött nekem. Miután személyiségváltozáson mentem át ő volt az, aki felkarolt. Szinte teljesen egyforma személyiségek vagyunk. Ő is elzárkózott a világ elől, nem vonja be magát semmilyen társasági körbe, csak létezik. Ez a legjobb szó rá. Létezni. Mást nem csinálunk, csak létezünk. Nem érzünk, nem csinálunk igazából semmit és tojunk rá mindenre. Kinézetre is eléggé hasonló beállítottságúak vagyunk, ő is mindig feketében jár, erősen feketére sminkeli magát, még nálam is jobban, ami azért nagy szó. Magasabb nálam egy fél fejjel és vékonyabb is, a haja pedig nem rózsaszín, hanem fekete zöld csíkokkal. A szemöldökében két darab piercing díszeleg, az orrában is van kettő, nyelvpiercingje is, illetve a fülében fültágító. Én még ennyire bevállalós nem vagyok, mint Esztra. Nekem csak a fülem van több helyen kiszúrva, amitől apám persze frászt kapott, bár nekem a fülpiercingek már azelőtt is tetszettek, hogy egy „vad" csaj lettem. Szóval a hajfestés után az volt az első dolgom, hogy elmentem egy piercingszalonba.

Esztra: Ti úton vagytok már? – jött az üzenet.

Lorna: Igen, már kb. a felén túl vagyunk. Debrecen mellé megyünk könyvtárban segíteni. – írtam meg a választ, amit azonnal el is küldtem.

Esztra: Te kis ribi, mázlista vagy! Engem idén is az idősek otthonába száműztek, csak most egy másikba. És alig vannak 12.-esek, szinte csak a kicsiket küldték a szar melóra. – írta dühösen, amin elmosolyodtam. Ha van valaki, aki nem való idősek mellé és nagyobb társaságba sem, az Esztra. Még nálam is antiszociálisabb és flegmább.

Lorna: Uh basszus sajnálom! Kapcsold maxra a zenét, valahogy csak túléled. – írtam neki bíztatásként.

Esztra: Na ja, csak nem lógatom fel magam egy fára... Ti hányan vagytok, ki a kísérőtanár? – érdeklődött a legjobb és az egyetlen barátnőm.

Lorna: Képzeld csak, Takács a kísérőtanár, egy „irodalmi túrára". – küldtem el az üzenetet.

Esztra: Igencsak jó választás, biztos ő is odáig van az úttól.

Lorna: És négyen vagyunk csak. Izabella, a matekos, Zalán az infós és Fekete Brúnó... - tettem hozzá.

Esztra: Ne bassz! Fekete is ott van? – kaptam a hüledező választ.

Lorna: De még mennyire. Életnagyságban.

Esztra: És nem kellemetlen neked? Oda menjek szétrúgni a seggét?

Lorna: Kellemetlenebbre számítottam. Igen hálás vagyok, de elég, ha csak az egyikünk bunyózik! Egyébként meg senki ő nekem, miért kéne foglalkozzak vele. Igen, része volt a múltamnak, vagy legalábbis valami olyasmi, de már rég nem a múltamat élem. Szóval, nem izgat Brúnó. – pötyögtem be a válaszomat.

Esztra: Helyes hozzáállás! Azért csak írj, ha van bármi.

Lorna: Úgy lesz, de te is írj, ha van valami.

Szinte egy örökkévalóság után végre megérkeztünk. Az út alatt szerencsére nem kellett lefőjünk még egyszer, rávettük Takácsot, hogy hadd maradjon bekapcsolva a klíma, ő pedig belement. Valószínűleg rájött ő is, hogy a déli ezer fokot, csak a légkondi akadályozhatja meg. A sofőr kirakott minket egy ikerháznál, ami eléggé lepukkant volt így kívülről, hogy őszinte legyek, de nem ítélek első látásra. Láttam, hogy a többiek is grimaszra húzzák a szájukat, de ők is szó nélkül hagyták az egészet. A sofőr, akiről időközben kiderült, hogy Nimródnak hívják, kirakta a cuccainkat, majd kedvesen elköszönt. Egy hónap múlva találkozunk!

- Nos gyerekek! Mielőtt belépünk ebbe az épületbe, szeretnék egy két dolgot, teljesen világossá tenni! – fordult felénk szigorú arccal Takács, mi pedig csak pislogtunk rá, mint borjú az újkapura. – Nincsen semmiféle kihágás! Ez főként a két csodabogárra vonatkozik! – bökött felénk vaskos ujjával. Még, hogy csodabogár! Kikérem magamnak! – Nem fogyaszthatnak alkoholt, cigarettát, drogokat, minden, ami az iskola házirendjében elő van írva, az itt is érvényes. – Fekete, ha valamim a székhez, az asztalhoz, vagy a falhoz ragad, repülsz az iskolából. Mellőzd a csínyeket kérlek! Dedós viselkedés ez, még tőled is, nem beszélve, hogy kellemetlen helyzetbe hozod magadat, engem és a társaidat, illetve az iskolát az igazgatóasszonnyal együtt. – sorolta Takács. Tudtam, miért hozta fel az igazgatóasszonyt, dr. Lékai Gabriella Brúnó nagynénje. Ő miatta nézik el a tanárok a csínyeit és a balhéit. – Váradi kisasszony, maga mellőzze a bárokat legyen oly kedves. És annak is örülnék, ha nem tépne meg senki, igen hálás lennék érte. – felelte némi gúnnyal a hangjában. – Illetve a füvezést is. – tette hozzá.

- De én nem is füvezem! – rikoltottam egyből. Egy dolog, hogy elviselem a beszólogatásokat a balhéim miatt, de hogy füvesnek tituláljanak, na azt nem! – Soha életemben nem használtam ilyesmiket.

- Oh! Azt hittem maga is fogyaszt, mint Glecse Szilvesztra kisasszony. – mondta.

- Már ő sem... - akartam egyből megvédeni a barátnőmet, de Takács innentől kezdve rám sem hederített és elindult befelé, nyomában Izabellával és Zalánnal.

- Ez egy kibaszott hosszú egy hónap lesz. – sóhajtott fel mellettem Brúnó.

- Hosszú idő után egyetértünk... - mondtam, majd a csomagjaimat felemelve a földről indultam el én is a házba.