Váradi Lorna szemszöge:

Valóban sok mindent nem tudok Fekete Brúnóról. Már nem, de ez nem mindig volt így. Akármennyire is próbálom előadni, hogy senkik voltunk egymás számára, ez nem igaz. Kilencedikes korunk óta osztálytársak vagyunk, soha nem voltunk rosszba, de nem is beszélgettünk úgy sosem. Jó volt az osztályközösségünk, de én akkoriban Petróniával barátkoztam éjjel nappal, mi ketten és még néhány lány az osztályból tökéletesen jól elvoltunk, nem szorultunk senki másra. Petra mindig is népszerű volt, szerette a figyelmet és ha egy társaságban ő vele foglalkoztak. Nem hiába választott engem legjobb barátjának, mert mellettem kitűnhetett. Bár több szempontból is hasonlítottunk, ő vékonyabb volt, szépen tudott sminkelni és remek volt az ízlésre a ruhák terén is. Sűrűn járt fodrászhoz, körmöshöz és kozmetikushoz, menő és dizájnos kiegészítői voltak, az apja hozta őt mindig iskolába a méregdrága autójukkal. Soha nem ütközött ez akadályba a barátságunkat illetően, de utólag visszagondolva, szerintem tudatosan választott engem legjobb barátjának, hiszen én teljes ellentétje voltam. Engem nem igazán érdekelt, hogy milyen a hajam, a sminkelésem megakadt egy egyszerű szempilla spirálozásnál, néha tettem fel rúzst és ennyi. Én voltam a farmer plusz sportcipő plusz pulcsis lány, aki mindig harsány volt és sokat nevetett.

Aztán Petra összehaverkodott felsőbb évfolyamosokkal, majd megismerkedett Oszvalddal. Az első barátja volt és rettentő szerelmesek voltak, legalábbis Petrónia az volt Osziba. Én pedig ekkor ismertem meg jobban Brúnót, ugyanis ő és Áron Oszvaldék társaságában lógtak. Preferáltam a barátnőm kapcsolatát, mert tudtam, hogy boldoggá teszi, én pedig minden baráti összejövetelen ott voltam és Brúnóval beszélgettem. Az első ilyen eset tavaly nyáron volt, július 17-én, amikor is Tibinek, Oszi legjobb barátjának volt a születésnapja, a buli pedig egy grill-parti keretén belül lett megtartva.

Visszaemlékezés:

Utáltam ezekre a bulikra eljárni. Soha nem volt társaságom, Petra mindig Oszi nyakában lógott, de én voltam a biztosíték a szülei előtt, hogy épségben haza fog érni. Annyira boldog most ezzel a sráccal, végre nem letört és nem negatív, nincs szívem elvenni ezt tőle, így itt vagyok és kibírom ezt a pár órát. Egyébként Tibivel nincs bajom, még ő a legnormálisabb a társaságban, a többiek viszont mind füveznek, hulla részegre isszák magukat, amit nem igazán tolerálok.

- Petra! Merre van a cigink? – kiáltottam oda a barátnőmnek, aki épp a pasija ölében kellette magát.

- Bent van a táskámban! – kiáltott vissza úgy, hogy rám sem nézett. Szem forgatva felálltam a műanyag székről és elindultam be a lakásba. Egyébként Oszi nagylelkűen felajánlotta, hogy tartsuk meg nála Tibi születésnapját, mivel az ő szülei úgysem lesznek otthon. Szerencsére nem laknak messze az én otthonomtól, úgyhogy bármikor felpattanhatok a buszra, megyek pár megállót és már otthon is vagyok. Szóval becsörtettem a lakásba és neki láttam felkutatni Petra táskáját. Ekkor viszont nyílt a bejárati ajtó és két ismerős arc sétált be rajta. Két osztálytársam, Brúnó és Áron.

- Szia Lorna! – köszönt elsőként Áron, amikor észrevett. – A többiek? Ugye még nem maradtam le a kajáról? – kérdezte kétségbeesetten.

- Szia Áron! Nem, ne aggódj, még csak most kezdtek el sütni, nem késtél le semmiről. – mondtam mosolyogva, majd kerestem tovább a táskát. – Azt istenit Petra! – dünnyögtem az orrom alatt.

- Baj van? – állt meg előttem Brúnó felvont szemöldökkel.

- Csak nem találom Petra táskáját, amiben a dohányom van. – feleltem frusztráltan. Nem vagyok egy nagy cigarettás, de ebben a társaságban úgy érzem, hogy muszáj rágyújtanom.

- Nem is tudtam, hogy cigizel. – nézett rám csodálkozva.

- Csak ha társaságban vagyok. – mondtam, mire ő benyúlt a zsebébe és kivett egy doboz piros west cigarettát.

- Én ilyet szívok. Kérsz te is? – nyújtotta felém.

- Azt hittem sportember vagy. – néztem most én rá értetlenkedve.

- Csak társaságban szoktam szívni. – szólt pimaszul, mire én csak felhorkantam és elfogadtam a felém kínált szál cigit.

Visszaindultam a helyemre, szépen leültem, majd a számba vettem a piros west-et és az asztalról felmarkolt gyújtóval gyújtottam meg. Mélyen letüdőztem a számomra kissé erős dohányt, de a harmadik slukknál már nem volt problémám vele. Áron már a többiekkel sütögetett, miközben sört vedelt, Petra és Oszi egymást falták. Elővettem a telefonom, ekkor pedig megrökönyödve realizáltam, hogy még túlságosan korán van. Ekkor pedig Brúnó mellém húzott egy ugyan olyan ócska műanyag széket, mint amin én ültem. Az ő szálja is meg volt már gyújtva és gond nélkül szívta a slukkokat egymás után.

- Te nem sütögetsz a többiekkel? – kérdeztem, miközben az egyik lábamat felraktam a másikra.

- Most nincs kedvem. – felelte egyhangúan.

- És inni sem iszol? Mindenki más iszik. – néztem körbe a társaságon.

- Te sem iszol. – sandított rám.

- Mert én sosem iszom. – mondtam, majd a hamus tálért nyúltam és elnyomtam benne a cigim.

- És miért nem? – nyomta el ő is a cigijét.

- Személyes okok miatt. – reagáltam le ennyivel.

- Rossz emlék? – faggatózott tovább.

- Mondhatni. – vontam meg a vállam.

- Na és te miért nem vagy ott a többiekkel? – bökött a sütögető és piáló társaság felé.

- Ők nem az én társaságom. – vágtam egy grimaszt, mire Brúnó elnevette magát. – Most mi az?

- Vicces volt az a grimasz. Pontosan tükrözött mindent, hogy mit gondolsz róluk. – nevetett tovább.

- Én nem ítélkezem. Csak nem érzem jól magam közöttük. – feleltem.

- Akkor miért vagy itt? Petra miatt? – én erre pedig csak bólintottam.

- A szülei nem örülnek neki, hogy Oszival randizik... És azt hiszik, ha én itt vagyok, az garancia mindenre. Én pedig eljövök, mert ő a legjobb barátnőm. – mondtam.

- Ez jófejség tőled. – jegyezte meg.

- Kösz... Szóval most itt vagyok és átvészelem az órákat, miközben valamivel elfoglalom magam. – böktem ki. – Uh, ez szörnyen lehangoló lehetett, bocs. – nyúltam a Colámért és bele is kortyoltam.

- Egy kicsit, de megmutatja, hogy jó barát vagy. Na és akkor mit szeretsz csinálni, mert látszik, – mutatott körbe – hogy ezt nem.

- Szeretek olvasni. Verseket elemezni, megtanulni az írók és költők életpályáját. – mondtam nevetve, mire ő is ismét elnevette magát.

- Persze, hisz te vagy az osztály irodalmára. – emelte meg felém az üveg fantáját.

- Hé, én ehhez értek, engem ez köt le.

- Nem szóltam egy szót sem! – tette fel a kezeit védekezően. – Ki a kedvenc költőd?

- József Attila és Ady Endre. – mondtam kertelés nélkül.

- Uh ne már! Ady? – nézett rám, mint valami ufóra.

- Igen! Mi ezzel a baj? – pillantottam rá ártatlanul.

- Fhú, mikor év végén verset kellett elemezni tőle, majdnem lemartam a bőrömet, egyszerűen nem tudom, hogy mégis mi az istent akar mondani. Annyira megtekeri a mondanivalóját, mindent metaforákba foglal... Blah! – rázkódott meg, mintha valami savanyúba harapott volna bele, én pedig visítva röhögtem fel. – Diszkrétebben Váradi! – korholt nevetve.

- Bocsánat! – sütöttem le a szememet. – Egyébként Márai Sándort is szeretem.

- Az nem tudom kicsoda. – felelte.

- Nyilván. – szúrtam oda.

- Na, az előbb mondtad, hogy nem ítélkezel. Én az úszáshoz értek.

- És ez jól is van így! Tudod, most leszünk harmadik éve osztálytársak, de ennyit még nem is beszéltünk összesen, mint most. – jegyeztem meg, mert tényleg így volt. Nem vagyunk mi rosszban, csak nem egy az életstílusunk, a barátaink, a társaságunk.

- Én mindig hallottam, hogy te mit beszélsz. Az egész osztály hallja. – kacsintott rám.

- Tusé! – emeltem felé a Colámat, ugyanis mindig hangos vagyok, visítva nevetek ez pedig már a védjegyemmé vált.

Visszaemlékezés vége

Aznap este még sokat beszélgettem Brúnóval és elég sok mindent meg tudott rólam, ahogy én is róla. Legközelebb már a jótékonysági táborban találkoztunk, ahol Petra konkrétan levegőnek nézett és csak is Oszvalddal foglalkozott. Brúnó pedig teljesen természetesnek vette a kerti parti után, hogy oda jön hozzám és beszélgetünk. Ezek után pedig állandóan beszélgettünk, majd szépen lassan elkezdtem többet érezni iránta, de ezt senkinek nem mondtam el, még Petróniának sem, ugyanis Brúnó lett az egyik legjobb barátom, törődött velem, oda figyelt rám és nem akartam eltolni ezt az egészet. A szüleim már akkor nagyon rosszban voltak, senkire nem támaszkodhattam csak is rá. A szilveszteri bulin, amire szinte az egész iskola hivatalos volt, beszéltem utoljára Fekete Brúnóval. Megcsókolt és én viszonoztam. Azt mondta, hogy holnap fel fog hívni, amikor kijózanodott és megbeszéljük. Vártam, hogy hívjon, de nem tette.