Anyába kapaszkodva tovább zokogtam. Nem akartam a mellettem szenvedő Logra gondolni.
A fiú minden második levegő vételénél fajdalmasan felnyögött.
Anyu a hátamat simogatta lassan.
Ekkor apám nehéz lépteit hallottam meg a hátam mögül. Elengedtem anyát és a földre rogytam.
-Hoztam neki egy fájdalom csillapítót. Ez pár órára elmulasztja a fájdalmát..-szólalt meg hallkan apa.
-Add be neki.. -nyöszörögtem. Apu tette amit kértem és a fecskendőt Logen vállához tette. Beleszúrta az apró tűt és belefecskendezte a fiúm kifáradt testébe a folyadékot.
Logen felüvöltött és kutató keze megszorította a kezem. Én is egy kicsit szorítottam a fogáson.
-Jenna.. mar.. maradj itt velem.-nyögte.
-Itt vagyok.-simítottam végig a szabad kezemmel az arcán. Az arcára nyugalom ereszkedett,ahogy elkezdett hatni a fájdalom csillapító.
-Köszönöm.-tátogtam apának. Aggódva bólintott,majd anyát felhúzva mellőlem visszamentek a konyhába.
Logen lassan kinyitotta eddig szorosan összezárt szemeit.
Könny áztatta arcomhoz nyúl és végig simít rajta.
-Ne sírj! Kérlek... nem szeretem ha szomorú vagy.-suttogja. Összeszorul a szìvem és mégegy könnycsepp csorog végig az arcomon. Logen az egyik ujjával letörli az apró cseppet és újra megszólal.
-Hagyd abba a sírást,nincs semmi bajom.
-Dehogy nincs! És csak is miattam...-hajtottam le a fejem. Szagatottan felsóhajtott,majd felemelte az állam.
-Mondtam már... én válaltam.-mondja majd az ajkai rátapadtak az enyémre. Lassan csókolt,kimerülten. Amikor szétválltunk,esze-veszetten kapkodta a levegőt,pedig nem is volt heves a csókunk.
-Pihenned kéne.-varázsolok egy apró mosolyt az ajkaimra. Megsimogatom a homlokát ami még mindig csurom vìz. A láza,bár lement,de még mindig égette a testét.
Elengedtem a kezét és lassan felálltam.
-Ne menj el.-kérte.
-Csak hozok egy kis vizet. Meg esetleg neked valamit enni.-mondtam és a konyhába léptem.
A konyhában:
Anyuék már kimentek a konyhából.
Szikra a konyhapulton üldögélt.
-Még mindig itt vagy?
-Igen,hogy van Log?-kérdezte.
-Jobban,de bármikor visszajöhetnek a fájdalmai.-sóhajtottam.
-Hosszú éjszakánk lesz.-motyogta a főnix.
-Nekem biztos. De,neked nem kell fennt maradnod velem.-mondtam.
-Csak szólj ha segítségre lenne szükséged.-kacsintott.
-Majd szólok.-mosolyogtam fáradtan.
A madárka elrepült előttem és a kezembe ejtett egy vizes kendőt.
-Logennek.
-Köszönöm.
Bevittem a két pohár vizet és Logennek két szendvicset a nappaliba. Döbbenten láttam,hogy egy kissé át lett rendezve a terep. Miért nem hallottam valamit?!
A dohányzóasztal még távolabb lett húzva a kanapétól amin Log feküdt. A kanapé mellett egy matrac volt,így egy szintben volt vele. A matracon egy takaró és egy párna,a dohányzóasztalon pedig egy elsősegély doboz.
Letettem az asztalra a tálcát és rádöltem a matracra. A kanapé-matrac kombó,majdnem úgy nézett ki mint egy kétszemélyes ágy.
-Hoztam neked inni.-csókoltam meg a homlokát.
Elmosolyodott és megfogta a kezem.
-Köszi.
Elnyúltam az egyik pohárért.
-Ülj fel.-kértem tőle. Lassan hatalmasat nyögve felült. Odaadtam a kezébe a poharat amiből mohón lefetyelni kezdte a vizet.
Amikor kiitta az egészet,boldogan sóhajtott.
-Ez jól esett.
A mosolyom kezdett őszintébb lenni.
-Kérsz valamit enni?-nyúltam megint hátra a tálcáért. Miután a szendvicsek is elfogytak,utánna visszadölt a helyére. Én is kicsit megnyugodva feküdtem el és a Szikrától kapott kendővel törölgetni kezdtem Log arcát. Olyan kimerült volt,hogy a szeme azonnal lecsukódott.
-Olyan... fáradt vagyok.-mondta.
-Tudom.-sóhajtottam és félre tettem a kendőt.-Aludj.
-Nem,mert tudom te úgy se fogsz aludni.-nyitotta ki a a szemét. Magához húzott és egy puszit nyomott az arcomra. Hozzábújtam és hallgattam,ahogy a szìvverése gyorsul és gyorsul.
A keze köröket írt le a hátamon. Felhevült teste lassan kezdett kihülni,ami egy kicsit megnyugtatott.
Szorosan fogott,ha akartam volna se tudtam volna elmenni mellőle.
-Jenn?-suttogta.
-Tessék?-motyogtam.
-Emma hol van? Erre a hangoskodásra előkerült volna már... talán Adamnél?-kérdezte.
-Öhm... nem éppen Adamnél,de most ne törődj ilyenekkel. Pihenj.-simítottam végig a mellkasán. Felsóhajtott és megpuszilta a nyakam.
-Valahogy úgy is megtudom.-szuszogott. Pár perc múlva már aludt is. Kezei ellazultak a testemen és az arca is megnyugodott. Éreztem,hogy Szikra megkocogtatja a hátam.
-Hmm?-kérdeztem gondolatban.
-Hozzak neked valamit? Te is elég fáradtnak tünsz.-suttogta
-Neemm... jól vagyok. De azért köszi.-nyugtattam meg.
-Rendben,de ha kellenék,itt leszek.-szólt.
-Köszönöm.. majd szólok.-tényleg borzaszró kedves volt ez Szikrától és éreztem,hogy szükségem lesz rá.
Még fennt voltam. De lasaan elnyomott az álom.
Nem tudom mennyit aludtam,de hírtelen,egy üvöltés ébresztett fel. A szemeim azonnal kipattantak és Logenre néztem. Nyöszörgött és a szorította a derekam.
-Logen!-sikoltottam.
-Ne.. ne nem bírom!-üvöltött.-Miért fáj ennyire?!
Persze hogy tudtam,mi fáj neki. A tűz ami égette belülről,a varázserő ami ereibe férkőzött,hogy összevegyüljön a vérével.
-De,bírod.. erős vagy!-simítottam végig az arcán zokogva.
-Nagyon fáj.-zihálta.
-Szikra!-kiáltottam.
-Itt vagyok!-a kis madár azonnal felém repült.
-Tudsz,neki valami fájdalomcsillapítót,valamit ami segít az egészet gyotsabban lekűzdenie és még a fájdalmon is segít?-kérdeztem. Logen fájdalmasan felüvöltött. Nem tudom,hol tarthatott az átalakulásban,de még sajnos nem a végèn.
Szikra láthatóan elgondolkodott.
Közben a fülem mellett Log fájdalmas nyögései egyre sokszorozódtak.
-Nem akartam ezt tenni veled.-suttogtam szomorúan.
Logen végig simított a kezemen. Tudtam miért nem szólal meg. Ha megszólalna felüvöltene. De a keze mégis gyengéd volt,hiába szenvedett.
-Meg van! Sárkányfű tea. Plusz a titkos összetevőm.-mondta a főnix.
-Csináld meg gyorsan,kérlek.-néztem rá. Bólintott és megint elrepült.
Logen megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjaink. Szorítottam a kezén. Pár pillanat múlva az arca ismét eltorzult a fájdalomtól és felüvöltött.
-Szikraa! Kérlek siess!-ordítottam.
-Je..Jenna..-szólt erőtlenül Log.
-Tessék szerelmem?-kérdeztem.
-Bármennyire.. is fáj ez nekem nem bánnom.-szólt,majd felnyögött mikor felkönyökölt.
-Miért,megbolondultál?-sírtam.
-Lehet.. h..hogy igen,de akkor se bánom.. mert,így most már tényleg boldog leszek,veled.. amíg csak élünk.-összeszorult a szívem.
-Logen.. nekem mindenhogy jó vagy.-sírtam egyre jobban.
-Szeretlek.-suttogta.
-Én is téged.-pusziltam meg a láztól izzó ajkait. A puszit egy gyors csókká hosszabította,majd újra felüvöltött.
Csodáltam,hogy ezt a pár mondatot így eltudta nekem mondani..
Szikra berepült karmaiban egy teáskancsóval,csőrében egy bögrével. Letette őket az asztalra én meg hálás pillantást vetve rá kitöltöttem Logennek egy bögrényit. Ahogy nyújtottam felé a bögrét pár könnycseppem belehullt.
-Idd meg.-utasítottam kedvesen. Felült és lassan megitta a bögre tartalmát. Az arcára szinte azonnal nyugalom ült és magához húzva,most már egy rendes hosszú csókot lehelt ajkaimra.
-Köszönök mindent.-suttogta és velem együtt eldölt az ágyon. Ott feküdtünk egymás mellett egymást ölelve.
-Most már nem lesz baja?-kérdeztem Szikrát.
-Reggelig remélhetőleg nem,de utánna,tudod jól,hogy a legnehezebb szakasz jön.-sóhajtotta.
-Igen tudom. A szíve.

Sziasztok!
Bocsi életkéim,hogy megint ilyen későn hajnalba hozom a részt,de most lett kész 😦 gondoltam nem várok 😉 remélem nem baj.
Puszii: 👄💋❤💙💚💛💜💓💕💖💗💘💝💞💟 iluus03😍