Egy kihallgató szobába vittek, de persze külön-külön akartak velünk beszülni. 20 percet ültem egyedül, mire kinyílt az ajtó. Steve és a srác lépet be rajta.

- Egyedül már nem is mernek bejönni hozzám? – kérdem gúnyosan, miközben levakarhatatlanul mosolygok.

- Hogy hívnak? –kérdezi kertelés nélkül a Kapitány.

- 12717-es katona.

- Hogy hívhatom?

- Hogy akar? - kérdezem, beleharapva a számba.

- A rendes nevén – feleli komoly arccal.

- Találjuk ki egy nevet nekem. Én gondolkoztam már, hogy is hívhatnának, de sajnos mindig valami gúnynevet adtak nekem, mint a gyufa fej. Mi lenne, ha Főnixnek hívnának, hiszen az a madár a tűz megtestesítője.

- Ezzel nem megyünk sokra –dől hátra, mire feljebb ülök a széken és az asztalra dőlök.

- Gondolja?

Ha most Nick látna, biztos vagyok benne, hogy kapnék a fejemre. Steve az üveg fele nézett el, mire levettem, hogy zavarban lehet. Hátra dőltem a székben és keresztbe fonom a kezem a mellkasom előtt, majd teljesen komoly arccal kezdek beszélni.

- Ha most elengednek, akkor nem gyújtom magukra ezt a milliárdokat érő tornyot álmukban.

- Sajnos nem mehetnek el, de ha jól viselkedtek, akkor nem kell a börtöncellákba aludnotok.

- Ezt vállalom, voltam már rosszabb helyzetben is.

- Ez béna duma – mondja a mögötte álló srác.

- Nekem mondod. „Ha jó leszel, elengedünk". Na persze.

- Igaz – a srác közelebb jön, majd az asztalra támaszkodik – Egy elmebeteget, nem szívesen engedünk szabadon.

- Ezt bóknak veszem.

Egy nagy sóhaj kíséretében kimennek, majd újra egyedül lettem. A kamerák és az üveg mögött elhelyezkedők miatt nem fújhattam ki magam, szóval szórakozottan felálltam, majd az üveghez sétáltam.

- Nem kapcsolnának valami zenét?

Semmi válasz.

- Legalább a rádiót?

Semmi. Vállat vonva újra az asztalhoz sétáltam, majd felültem rá, amikor ki nyílt az ajtó és Natasha lépet be rajta. Kemény arc kifejezéséből ítélve nem éppen jó pofizni jött. A kezemet kezdtem nézegetni, miközben Natasha nem lassított.

- Még egy lépés és megpörkölöm a ruhád.

- Nem mennél vele sokra.

- Stark új találmánya? – nézek az üveg felé. – Nem érhet túl sokat. Ki próbáljuk? – nézek rá baljósan, mire inkább csak hátrébb lépet. Helyes.

- Mit akarsz, mit tegyünk, hogy beszélj.

- Sok feltételem van, hogy megmondjam a nevem.

- Na, jó.

Közelebb jön és behúz egyet, mire a szemem írisze átváltozik és lángba borulok. A terembe beindul a riasztó rendszer, nem sok sikerrel. Semmit nem használt. Felpattanva indulok neki, de nem sok sikerrel, mert megjelenik előttem a srác. Egyszer már jó lenne megtudni a nevét is. Védelmezően áll a lány elé, majd felé fordul. Kihasználva ez, lökök rajta egyet, merre az ajtónak csapódik, az pedig kiesik a keretből. Vigyorral az arcomon sétálok ki, majd tűzlabdákkal dobálom meg azt, aki megpróbál megállítani. Elérek a más kihallgatóhoz, mire az ott álló két őrnek csak pislogni tudott, már is kiütöttem őket. Benyitottam, mire megláttam amint a boszi Nick feje felett bájolgat, Nick pedig szenvedő arckifejezéssel próbálja kizárni. Mivel nem gondolta, hogy én jöttem be, nem is foglalkozott velem. Egy vízszintes tűzoszlopot formáztam, majd a Skarlátboszorkány fele nyomtam. Észrevette, mire ellen támadásba lendült. Nick átbújva a lángok alatt mellém lépet, majd bele puszilt a hajamba.

- Ügyes kislány! Pont jókor jöttél.