Reggel, mikor magamhoz tértem, szerencsére még mindig a cellámban voltam. Ide jöttem miután kínosan éreztem magam, úgyanis rájöttem, hogy nincs máshely ahová mehennék. Kényelmesen felkeltem, majd lassan elkezdtem a laborfelé haladni. Az ajtó csukva volt, így nem akartam bemenni, de a kíváncsiságom erősebb volt. Óvatosan kinyitottam az ajtót, majd megláttam a bent szorgosan munkálkodó Tonyt és Brucet akik vér mintákat elemeztek. Mosolyova léptem be, mire mindketten vissza mosolyogtak.

- Jó reggelt – köszöntött először Tony, majd halkan Bruce is. – Minek örülsz ennyire?

- Semmi különösnek.

- Hogy telt az estéd?

- Álmosan.

- Az jó. Lemaradtál egy jó kis tréfáról.

- Tényleg?

- Igen, valaki elég erős altatót kevert az italokba, de szerencsére senkinek nem lett nagyobb baja. Valaki hamarabb felébredt és elbánt pár HYdrással is, mivel még a lépcsőházban is találtak belőlük.

- És nem tudjuk ki volt?

- Még nem, sajnos a kamerákat még az ellenség kiiktatta.

- Kár.

- Tényleg, te mikor léptél le?

- Megvártam a beszéded, majd utána.

- Igazán?

- Igen, szinte azonnal.

- Furcsa én már a beszédemre sem emlékszem, biztos nagyon részeg voltam.

- Jó neked, én nagyon nehezen rugokbe, mert hamar kimegy belőlem, de a jó, hogy soha nem vagyok más napos.

- Na látod ez nagyon jó!

- Megyek járok egyet, hozzak nektek valamit?

- Kimész? - kérdezik egyszerre rám kapva tekintettüket.

- Nem szabad?

- Hát...

- Nem hiszem, hogy egy városnézés ekkora probléma lenne.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet, de te tudod.

- Igen, én tudom – bólintok, majd ki is fordulok az ajtón.

Lemegyek és ki a bejárati ajtón és senki nem szól rám.Nem értem min paráztak Tonyék. Kimentem a kinti piacra, mire akik mellettemelhaladtam, vagy összesúgtak mögöttem, vagy halkan felsikantottak. Elég feszélyezveéreztem magam ezért más felé kezdtem sétálni, mire elértem azt a helyet, aholNicket és Jamest utoljára láttam. Innen is tovább siettem, majd az utcára ahovakizuhantak azok a aHYdrások, akikkel tegnap harcoltam. Nem volt sehol semnyugtom, minden közeli helyhez, valami olyan emlék kötött, amire nem akartamemlékezni. Tovább mentem, egyre távolabb, míg végül el nem értem egy parkot.Leültem az egyik padra és csak néztem a tájat. Az unalmas, mégis csodálatostájat.