Felvetted a nővéred ruháját a szerdai randevúra. Térd fölé érő, szűk, fekete darab volt, keskenyedő pártjai közt gyémánt alakú nyakkivágással. Szerencsésen emelte ki az alakod, bár amíg készülődtél, feszengtél benne. Megigazítottad a sminked, kibontottad a hajad, és egy nem túl magas sarkú, kényelmes cipőt választottál, hogy hétköznapibbá tedd a kinézeted.

Hosszas töprengés után egy kiállítást, majd egy uzsonnát javasoltál. Mindkettő nyugodt, csendes program volt, megkönnyebbültél, hogy Akutagawa ellenvetés nélkül elfogadta. Előző este végzett a ki tudja, milyen feladatával. Nem kérdezted róla, mert sejtetted, hogy titokban kell tartania, de kímélni akartad. Fogalmad sem volt, milyen állapotban lesz, így nem terhelted a tömeggel, de egész napra a lakásba sem akartál vele zárkózni.

Akutagawa a kollégium előtt várt. Zsebre tett kézzel ácsorgott a kertfal mellett, már messziről láttad a fekete kabátját, mikor kiléptél az épületből. Felvillanyozódtál, öröm ragyogta be az arcod. Szaporán indultál felé, megfeledkezve magadról, és kicsin múlt, hogy ne ugorj azonnal a nyakába. Akutagawa előtt fékeztél le, a kezed összekulcsoltad a hátad mögött. Magassarkúban nagyjából egymagas voltál vele, mégis leszegett fejjel, alulról pillantottál rá.

– Nagyon jól nézel ki. – Akutagawa nehezen leplezte a zavarát. Ritkán láttad így, az őszinte reakciója lenyűgöző volt. Elpirult, de nem tudta megállni, hogy ne nézzen rád, öntudatlanul végignyalva a száján. Legszívesebben te is ezt tetted volna, ám a kollégium környékén sokan voltak körülöttetek. Csók helyett könnyű puszit adtál neki, szavak nélkül is megköszönve a bókot.

– Te is, Ryuu. – Két kezedbe fogtad az arcát még azután is, hogy elváltatok egymástól. Sérüléseket, fájdalmat kerestél rajta, de Akutagawa épnek, legfeljebb fáradtnak látszott. A szeme ide-oda rebbent, nehezen kezelte a bókot. Végül összeszedte magát, megfogta a kezed, és elindultatok, hogy az egyetemi nyüzsgés minél távolabb legyen tőletek.

Túl izgatott voltál ebédelni, mielőtt elindultál, így Aku javaslatára, hogy inkább a kiállítás előtt egyetek valahol, lelkesen mondtál igent. Már a tányér felett láttad be, hogy igaza van: a művészeti múzeum, ahová készültetek, messze volt, a tengerparton. Közel öt kilométeres sétát nem akartál megkockáztatni abban az öltözékben, de Akutagawa nem is engedte volna.

Ebéd után taxival mentetek a múzeumhoz. Hétköznap délután nem volt túl sok ember a környéken. Akutagawa kisegített az autóból, váratlan figyelmességével hevesebb dobogásra késztetve a szíved. Nem tudtad, hogy az apró gesztusokat Chuuya tanácsai alapján vagy magától tette-e, de amikor kihúzta neked a széket az étteremben, vagy megfogta a kezed, mielőtt kiszálltál, a mennyben érzeted magad.

Ragyogó mosollyal kulcsoltad össze az ujjaitokat a múzeum felé sétálva. Egy fiatal festőnő kiállítására mentetek. Nem voltál biztos benne, Akutagawát mennyire érdekli, de látszott, hogy a kedvedben akar járni. Akármit kérhettél volna tőle, a józan ész keretein belül biztosan teljesítette volna.

Ritkán jártál ilyen helyeken, így a tárlat elvarázsolt. Lassan, áhítatos csendben sétáltatok a festmények közt. Mindketten a képeket néztétek egymás helyett, de Akutagawa egyszer megsimogatta a kezed, nagy adag szeretettel öntve el a lelked. Igazán jó volt így. A teremben, ahol voltatok, kevesen jártak. Elmerülhettetek az élményben és egymásban is. Akkor nem volt kellemetlen a hallgatás. Valamilyen mély egyetértésbe kerültetek Akutagawával.

Később eleresztetted a kezét, hogy egy kép melletti hosszabb leírást elolvass. Akutagawa aggodalmas pillantást vetett rád, de jelezted, hogy menjen csak tovább, hamarosan te is mész utána. Rád hagyta, de csak addig távolodott, ahonnan még látattátok egymást. Ez megint csak melengette a szíved. Akutagawa nem mondta ki, de a tetteiből nyilvánvaló volt, hogy vigyázni akar rád.

A leírás elolvasása után távolabb léptél, hogy alaposabban is megnézd a képet. Akutagawa ezalatt a tárlat egy másik részén volt, hosszasan időzött egy sötét, rózsaszínnel pettyezett portré előtt.

– Különös itt találkozni veled, Akutagawa. – Akutagawa azonnal megfordult, a testtartása támadó és védekező közt ingadozott. Dazai a mellkasa előtt összefont kézzel, zavartalanul állt a háta mögött. Előbb a képet, majd lusta késedelem után Akutagawa arcát vette szemügyre. – Dolgozol a kisasszonnyal? – Nyilvánvaló volt, hogy ő sem gondolja komolyan, de a kérdést nem tudta megállni. Akutagawa sápadt arcán kiütközött a pír, ahogy a szeme feléd villant. A terem másik felén nézegetted a képeket, Dazai feltűnését egyelőre nem vetted észre.

Dazai követte Akutagawa pillantását és halkan, őszinte örömmel felkuncogott. Leeresztette, majd lazán zsebre tette a kezét, egyértelművé téve, hogy nem akar konfrontálódni a volt beosztottjával.

– Te mit keresel itt, Dazai-san? – Akutagawa nem tudott uralkodni az arcán. Döbbenet és pánik keveredett rajta, mint legutóbb, közben azt fontolgatta, hogy tudna kettőtöket minél távolabb tartani egymástól.

– Nem követtelek, ha ezt gondolod. – Nagyon jó kedve lehetett, mert a kuncogást sokáig nem tudta abbahagyni. – Nyomozok – mondta. Tett egy lépést oldalra, mire Akutagawa is mozdult utána. Összehúzott szemmel méregette Dazait, neki is, mint neked, hazugság után kutatva az arcán. – Direkt hoztad (Vezetéknév) kisasszonyt egy gyilkosság helyszínére? – Ne lehetett eldönteni, milyen érzelem bujkál a hangjában. Akutagawát egészen összezavarta vele.

– Miről beszélsz?

– Ha nem tudod, nem lenne szabad elmondanom – csücsörítette össze a száját –, de az egyik embereteket megölték a múzeum mellett a napokban.

Akutagawa dühös volt. Összeszorította a száját, néhány másodpercig visszafogva magát, hogy halk maradjon. Nem akarta felhívni magukra a figyelmet, de Dazai pillanatok alatt képes volt felőrölni minden önuralmát.

– Ha a mi emberünk, minek ártod bele magad? – Dazai elégedettnek tűnt. Mintha már a beszélgetés kezdete előtt tudta volna, milyen kérdéseket fog feltenni, könnyedén felelt rá.

– A rendőrség kérésére foglalkozunk vele. Az elkövető valószínűleg egy azonosítatlan képességhasználó. De hé – hajolt közelebb, bizalmas hangra váltva –, úgy látom, te nem ezért vagy itt. Inkább te ne ártsd bele magad a kisasszonnyal.

Akutagawa felfortyant Dazai angyali mosolya láttán. A teste, hangja és indulatai megint ellentétbe kerültek egymással, mert hiába beszélt fenyegetően, az arca kipirult és remegett a karja.

– (Név)-sant hagyd ki ebből! Ne gyere a közelébe.

– Ne szedd le a fejem – mondta Dazai zavartalanul. – Csak meg akartam kérdezni, gratulálhatok-e már. Hallottam Chuuya eljegyzéséről, neki már megtettem. Neked is lehet már (Vezetéknév) kisasszonyhoz?

– Dazai-san..! – Minden harag elpárolgott Akutagawa hangjából, a helyét gyötrelem és zavar vette át. – Én... Te mégis... miből gondolod? – motyogott, végül becsukta a száját. Már az ellen sem tiltakozott, hogy Dazai közelebb menjen, cipőjük orra összeütődött, amikor még egy lépést tett felé.

– Ha az az új munkád, hogy ifjú hölgyeket kísérgess, lépj ki a maffiából – mondta. Akutagawa bármilyen eltökélt volt, nem tudott a szemébe nézni. Előbb ökölbe szorult, majd elernyedt a keze. Hevesebben szedte a levegőt, hogy magához térjen. Akutagawára még mindig bénítóan hatott a jelenléte, mégis várta a találkozást Dazaijal.

– Nem igaz – suttogta. Dazai hümmögése jelezte, hogy sikerült magára vonnia a figyelmét, amitől felbátorodott. – Dazai-san, nézd meg. Nem volt igazad. – Akutagawa az ajkába harapott, kényszerítve magát, hogy tovább beszéljen. – (Név)-san boldog velem, és igen is jól tudok vele bánni!

Akutagawa foga megcsikordult, ahogy bezárta a száját. Dazai figyelmesen nézte, épp csak egy oldalpillantást vetve rád, majd hirtelen elhátrált Akutól, nem szorítva tovább a falhoz.

– Elismerem – mondta –, de most inkább rémültnek tűnik. – Akutagawa is rád nézett, összeakadt a pillantásotok. Már elindultál feléjük, amikor Dazait végre megláttad mellette, Akutagawa hiába próbált jelezni, hogy maradj ki ebből. – Vigyázz rá, mert jót tesz veled – mondta Akutagawának. – Az egész világot kihívod magad ellen, hogy kézen fogva sétálsz vele az utcán, meg... – egy pillanatra elhallgatott, majd, mielőtt Akutagawa tiltakozhatott volna, egy kevés rúzst törölt le a szája sarkából – ilyeneket engedsz neki. Ha megöleted, hogy hozza rendbe, amit én elrontottam?

Mielőtt Akutagawa bármit mondhatott volna, odaértél hozzájuk. Mire felerősödött a cipőkopogásod, Dazai befejezte a monológját, de csak valamivel később fordult feléd, amikor megszólítottad.

– Dazai-san? – Kíváncsiság és számonkérés keveredett a hangodban. Dazai barátságosan, a szemében melegséggel pillantott rád. A fájdalom, amivel Akutagawára nézett, nyom nélkül tűnt el az arcáról. Fél kezét kihúzta a zsebéből, mókásan intett feléd, és még egy lépést hátrált, kiválva a privát szférádból.

– Üdv, kisasszony. Még elragadóbb, mint amikor először láttam. – Gyengéden mosolygott rád, ami az arcodba kergette a vért. Próbáltál magabiztosnak mutatkozni, de sikertelenül. Menedéket keresve simultál Akutagawához.

– Dazai-san! – Dazai félrenézett. Látszott, hogy nem ijedt meg Akutagawától, de a saját, titokzatos szabályai egyikének megfelelően abbahagyta a bosszantását.

– Nem akarok zavarni, kisasszony – fordul feléd most már komolyan –, csak el akartam mondani, hogy hálás vagyok. Magának és a nővérének is, amiért ilyen csodálatos munkát végeznek. – Egy szót sem értettél ebből. Dazait mulattatta a zavarod, de képes volt ugyanolyan komolyan befejezni. – Folytassák – mondta, finoman meghajolva feléd. – Szeressék tovább azokat, akiket én elhagytam valamikor.

Nem tudtál felelni, és Akutagawa is leforrázva állt melletted. Dazai újra, hosszabban is a szemedbe nézett, mielőtt a tekintete átvándorolt Akutagawára. Rémisztő volt, milyen gyorsan változtatja az érzéseit. A hangja gondtalanul vidám volt, mégis feneketlen szomorúság sötétlett meleg, barna szemében.

– Jó szórakozást – mondta, majd hátat fordított nektek. – Nekem még sok a dolgom. – Zsebre tette a kezét, és nem nézett hátra. Hamarosan már az üvegfal másik oldalán sétált, az utcán. Az ajka finom mozgásából úgy tűnt, énekelt vagy fütyürészett magában.

*

A nap már nem volt ugyanolyan Dazai után. Akutagawa még a szokásosnál is hallgatagabb lett, csupa negatív érzés sugárzott belőle. Zaklatottá tett, de próbáltad a változást minél jobban kezelni. Tudtad, hogy nem jött el az idő, hogy a történtekről kérdezd, így hiába voltál kíváncsi, kímélted őt. Belekaroltál, lágyan simogattad a kabátját, amíg el nem lazult a keze. Igazodtál Akutagawa hangulatához, és te is keveset beszéltél. Egy darabig még mászkáltatok a kiállítótérben, de semmit sem fogtál fel a kiakasztott képek látványából. Kavarogtak a gondolataid és az indulataid. Egyszerre sírtál és kiabáltál volna, de tudtad, hogy ezek egyike sem teszi könnyebbé a dolgot Akutagawának.

A randevú nem úgy alakult, mint vártad. Akutagawa, ahogy szabad levegőre értetek, megkönnyebbült, de a kezedet csak óvatosan fogta meg újra. Egy közeli parkban ültetek, a lassan éjszakába forduló naplementét néztétek szótlanul az öböl felett. Az öledbe húztad Akutagawa kezét, néha-néha végigsimítottál rajta. Nehéz volt levegőt venni, de tartottad magad. Akutagawa mindent megtett, de valami ismét megváltozott köztetek, és még nem tudtad, később milyen hatása lesz.

– Ideje lenne visszakísérnem téged – törte meg a csendet Aku. A hangja színtelen volt, mintha épp csak felszínre bukott volna a gondolatai közül.

– Nem maradhatok veled? – A kérés képtelen volt. Iskolába kellett menned másnap, és semmi kedved sem volt abban a ruhában. Mégsem akartál elválni Akutagawától, ezért elszomorodtál, amikor a fejét rázta.

– Ma este is el kell mennem. Visszaviszlek, (Név) – sóhajtott. Lehajtotta a fejét, elfordulva a nap utolsó vörös sugaraitól. – Nem akarom, hogy bajod essen.

– Jó. – Megadtad magad, de amikor már felfelé sétáltatok, kifakadtál. – Utálok a kollégiumban lenni!

– Akkor hol akarsz? – Nem azt kérdezte, miért, így hirtelen nem tudtál felelni. Kínos volt, végül mégis kibökted a vágyad.

– Veled – suttogtad, ajkadon idegesen mosollyal. A kérésed még az előbbinél is lehetetlenebbnek tűnt, de ahogy közeledett a búcsúzás, a szégyen egyre inkább lefoszlott rólad. Túl sok dolgot akartál túl rövid idő alatt elmondani, ilyesmi többé nem tarthatott vissza.

– Nem lenne jó ötlet most – mondta rövid hallgatás után. Egy taxit vártatok az egyik felső utca szélén, valamivel távolabb a múzeumtól. Sóhajtottál, a lábatokat, a járdára szóródott apró köveket nézted. Kezdtél fázni, bár enyhe volt az este.

Amikor Akutagawa észrevette, hogy dörzsölöd a karod, magához húzott, és Rashomonnal betakarta a csupasz vállad. Inge fodraiba kapaszkodtál a kabátja alatt, a smink miatt csak óvatosan fektetted a vállára az arcod. Közel akartál lenni Akuhoz, amíg időd maradt rá. A taxiban már alig értetek egymáshoz, és a kollégium előtt sem búcsúztattál el tőle olyan forrón, mint ahogy szerettél volna.

Suttogva kérlelted, hogy vigyázzon magára, Akutagawa pedig próbálta lerázni az aggodalmad. Röviden, keményen szájon csókolt, kétes érzéseid ellenére is vágyat ébresztve benned, és addig nem mozdult a kapuból, amíg be nem mentél az épületbe. Láttad még pár lépésről, amikor visszanéztél, aztán a kabátja és a haja eggyé olvadt a leszálló éjszaka sötétjével.

Uralkodtál magadon, hogy ne rohanj vissza hozzá és ne kérd maradásra. Tudtad, hogy nem viselkedhetsz gyerekesen egy maffiózó barátnőjeként, mégsem voltál olyan erős, mint kellett volna. Sokáig nem mentél vissza a szobádba, a kelleténél tovább pepecseltél a zuhanyzással. Már rég aludnod kellett volna, de azon töprengtél, vajon Akutagawa mit csinálhat. Sem a hogyléte, sem Dazai újbóli felbukkanása nem hagyott nyugodni. Kötött az Akunak adott szavad, egyébként már rég a nővéredet és Chuuyát kérdezted volna erről. Nem tudtad, mit akarhatott Dazai azzal a különös megjegyzéssel.

Elaludtál, de kettejük köré szövődtek az álmaid. Kimerült voltál másnap, és semmire sem tudtál koncentrálni, amíg ismét hírt nem kaptál Akutagawáról.

*

Az életed egy kicsit könnyebb lett, amikor már együtt laktatok az első egyetemi félév után. Először csak a szaporodó vizsgáidra tanulva töltöttél egyre több időt Akutagawánál, néha akkor is, ha ő maga nem volt otthon. Ez ellen tiltakozott, de bebizonyítottad, hogy semmi rosszat nem csinálsz, és a nővéredet a tengernyi teendője mellett amúgy sem akartad zavarni.

Ezekben a napokban gyakran aludtál ott, hiába kellett többet utaznod az iskolába. Néhány ruhád és könyved Akutagawa lakásában maradt, és amikor már nem fért el tőlük a nappali alacsony asztalán, megkérdezte, miért nem költözöl hozzá tényleg, és pakolsz be a ruhásszekrényébe. Talán csak viccelt, mert egészen zavarba jött, amikor igent mondtál, és lelkesen puszilgattad az arcát. Rashomonnal tolt el magától, de láttad, hogy mosolyog. Még teljesebbé tette az örömöd, a képességével nem törődve fontad a kezed a nyaka köré.

Még kellett szoknod, hogy az együttéléssel nemcsak az érintései, a szakadt, véres ruhái is megszaporodtak. A nővéred hiába készített fel, halálra rémültél, amikor egy éjszaka Akutagawa érkezése keltett. Mire kitámolyogtál a hálószobából, ő bement a fürdőbe. Mire odaértél hozzá, Aku a kabátját levetve ült földön. A kádnak döntötte a hátát, felszakadt, véres inge előtte hevert.

Felsikoltottál a sebeit látva. Aku épp a fertőtlenítővel bíbelődött, amikor térdre estél előtte. Próbáltad kivenni az üveget a kezéből, hogy segíts, de az idegességtől a kupak kifogott rajtad. Kitágult szemmel, remegő kézzel nézted azt a rengeteg vért Akutagawa kezén és felkarján. Fáradtan érintette meg az arcod, mielőtt visszavette az üvegcsét tőled.

– Ne aggódj, (Név), nem sok a sajátom. – Súlyos kábulatban nézted végig, hogy látja el magát. Sokáig képtelen voltál, hogy segíts, de amikor Akutagawa feltápászkodott a földről, és feléd nyúlt, hogy felhúzzon, kezdtél magadhoz térni.

– Mire van szükséged? – Gyorsan körülnéztél a fürdőszobában, gyógyszert és kötszert keresve.

– Másik ruha, fásli, aszpirin. – Akutagawa lassan, de segítség nélkül kezdte levenni a nadrágját, hogy lezuhanyozzon. Már indultál volna, mikor a piszkos kéz újra a csuklódra fonódott. – Köszönöm, (Név). Nem akartalak megijeszteni.

*

Az eset többször is megismétlődött. Utáltad, de fokozatosan megedződtél az első rémület után. Még mindig aggódtál, ha Akutagawa több napra elment otthonról, de hozzászoktál, és el tudtál aludni. Ha kulcscsörgés ütötte meg a füled, egyre kevésbé féltél. A helyzet átfordult a fejedben: nem azt nézted, Akutagawa milyen állapotban érkezik meg, csak azt, hogy otthon van végre. Szó nélkül láttad el a sebeit, az instrukcióit követve. Akutagawának hamar meg kellett tanulnia a sebkezelés alapjait a kiképzése alatt, te pedig tökéletesítetted a tudását.

Mindezek ellenére boldog voltál. Akutagawa, amikor tehette, csak veled törődött. Gyakran töltötte a szabad estéi egyikét Chuuyával és a társaikkal, ezt könnyű volt megállapítani a vele együtt érkező Chuuyából. Amikor először találkoztatok Akutagawánál, meglepődött, te meg szégyenlősen mosolyogtál. Addigra már kimondott tény volt, hogy Akutagawa barátnője vagy, de még a nővérednek sem jutott időd elújságolni, hogy kiköltöztél a kollégiumból.

Akutagawa nem tartott mindenáron távol a maffiától, de az ottani életéből szinte senkit sem ismertél. Amikor egy nap azt mondta, hogy szeretne bemutatni a húgának, rögtön két meglepetés is ért: Akutagawának volt egy testvére, nagyjából veled egyidős, és a lány, Gin egyébként orgyilkos volt a maffia egyik különítményénél. Így derült fény a sokat emlegetett Hüllők rejtélyére is. Ez, teljes nevén a Fekete Hüllők volt Gin osztaga, a vezetőjük pedig jó viszonyt ápolt Chuuyával.

Ez a világ még mindig elég szövevényes volt, de amennyit láttál, meg is értettél belőle. Akutagawa és akik őt körülvették, mind hatalmas és veszélyes emberek voltak. Nem is volt kérdés, miért olyan kevesen vesztek részt a nővéred és Chuuya esküvőjén a következő tavasz első napjaiban.

Chuuyának a maffia volt a családja, de az egész szervezetet mégsem csődíthette magához. Akutagawán és egy Kouyou-ként bemutatott, gyönyörű, fiatal nőn kívül, úgy tűnt, részéről senki más nem jön el a szertartásra.

A szüleitek már megérkeztek. Az anyátok és te a nővérednek segítettetek, az utolsó simításokat végezve a kimonóján. Egyedül a ruhája és a hajviselete volt hagyományos, az esküvő minden más eleme a nyugatot tükrözte. A nővéred megelégedett volna egy modern fehér ruhával is, de régi álma volt az ünnepi kimonó, és Chuuya nem engedett belőle.

Akutagawát reggel óta nem láttad. Chuuya egész napra magához vette, és csak egy rövid pillantást válthattál vele, amikor visszamentél a terembe a szertartás előtt.

Teljesen lefagytál, amikor megláttad Dazait valamivel távolabb. Hitetlenkedve pislogtál rá, képtelen voltál megszólalni. A döbbenet miatt alig tudtál odafigyelni az eskütételre az orrod előtt.

*

Akár a ceremónia hagyományos és modern elemei, Chuuya és a te családod is összekeveredett az esküvő után. A nővéred mellett voltál, mert se Akut, se Chuuyát nem láttad. Készültetek átvonulni a szálloda díszterméből a vacsorára, de még mindig nem kerültek elő. Végül Akutagawa megérintette a kezed. Az aggodalmad elmúlt. Rámosolyogtál, próbálva kezelni a túlcsorduló érzéseid. Annyira meghatódtál, mintha a saját esküvőd lett volna, és Aku közelsége mindezt felerősítette. Most, hogy melletted volt, nagyjából megfeledkeztél Dazairól, de amikor ő és Chuuya együtt mentek vissza a társasághoz, meghúztad Aku ruhaujját.

– Mit csinál itt Dazai-san? – halkan kérdezted, feltűnés nélkül néha felé pillantva. Akutagawa felsóhajtott. Látszott, hogy a téma nem a kedvence, mégis hajlandó volt válaszolni.

– Chuuya-san és ő sokáig partnerek voltak. Chuuya-san akármit mond róla, még mindig fontos neki.

Meglepett ó hang szaladt ki a szádon, de nem volt időd további faggatózásra. Mindegyikőtöknek rengeteg dolga volt még, és a szüleid is először a vacsorán találkoztak Akutagawával. Le kellett bonyolítanod az összeismertetésüket, és ebben nem számíthattál senki segítségére.

Kevesen voltatok, így a vacsora nyugodtan és kötetlenül telt. A szüleitekre tekintettel egy darabig tartottátok a formális kereteket, de az előétel végére a légkör megváltozott. Megkönnyebbültél, és te is jól érezted magad. Először voltál esküvőn, és mire a nővéred átöltözött a selyemkimonóból, az esemény jobban hasonlított egy bulira, mint merev szertartásra.

Nem tudtál keringőzni, de amikor a nővéred és anyád után Chuuya téged is felkért pár lépésre, elfogadtad.

– Fogalmam sincs, mit kell csinálni – szabadkoztál, amikor megfogta a kezed és felhúzott az asztaltól.

– Nem baj, vezetlek. – Chuuya fél kezed a vállára, a sajátját a derekadra tette, és lassan elindultatok. Felnevettél, ahogy magassarkúban botladoztál utána. Chuuya rád mosolygott. Egész nap büszke és ragyogó volt az arca. – Mindjárt visszaadlak Ryuunak – mondta, fokozatosan a terem közepe felé vezetve. – Neki már mondtam, (Név), hogy mennyire örülök. – Még élénkebb lettél, könnyű pír szökött az arcodra.

– Ne már, Chuuya, ez rólatok szól. Ne törődj velem. – Lehajtott fejjel mosolyogtál, megszorítva a vállát a zavartól.

– Dehogynem – mondta, finoman ingatva a fejét. – A nővéred elragadó menyasszony volt, és te leszel a következő.

– Te ittál! – Felnevettél, kibontakozva a karjai közül.

– Csak amennyit illik. Vedd komolyan. – Chuuya visszavezetett a társasághoz, a kezed a valamivel távolabb álló Akutagawa tenyerébe fektetve.

Pirultál a beszélgetéstől. Akutagawa érdeklődve nézett hol rád, hol Chuuyára. Amint kettesben maradtatok, megszorítottad az ujjait és hangos suttogással közölted:

– Úristen, Ryuu, olyan lehetetlen dolgot mondott nekem!

– Mivel kapcsolatban? – Akutagawa felvonta a szemöldökét, a gesztust inkább csak sejtetted. Megráztad a fejed, még túl friss volt az élmény, hogy elismételd. Az izgalmad csak lassan múlt el, de amint kezdted összeszedni magad, Akutagawa egyből visszahozta.

– (Név), gyere velem – kért szaporán, ujjaitokat szorosan összekulcsolva. Amint igent mondtál, már rángatott is magával a kerthelyiség felé, esélyed sem volt megkérdezni, mit akar tőled.

Egyetlen ember volt odakint, egy pohár pezsgőt kortyolva támaszkodott egy alacsony kőkorlátnak.

– Nahát, nahát. – Dazai a jöttötökre felnézett. – Bent lenne a helyetek, nem? – Kedvesen mosolygott rád, de a tekinete valahogy szomorú és sötét maradt.

Akutagawa közvetlenül előtte állt meg, az arca kipirult a sietségtől és az indulattól. Megsimogattad a kezét, hogy megnyugtasd, mert fogalmad sem volt, mire készül, ő azonban csak még szorosabban fogott és közel húzott magához.

– Dazai-san – mondta Aku. A hangja elcsuklott, de kitartott és folytatta. – Ismerd meg (Név)-sant, a barátnőmet. Szeretem őt és vigyázok rá. – Ahogy Dazai tekintetét kereste, eltökélt szikrák égtek a szemében. Nagy levegőt vett a folytatás előtt, de kimondta: – És egyszer én is így fogom feleségül venni!

Mind másképp éreztétek magatokat. Akutagawa arca piros volt, elszántság aurája övezte. Te szóhoz sem jutottál, az egész testedben szétáradt az adrenalin, megremegtetve a lábad. Dazai rövid időre lehunyta a szemét. Letette a poharat maga mellé, majd ellépett a faltól.

– Jól van, Ryuu – mondta halkan. Megfogta Akutagawa vállát, aki ledermedt az érintéstől. – Látom, hogy vigyázol rá. – A folytatást már egészen halkan tette hozzá, hogy csak ketten hallják: – Nyugodj meg. Mindent jól csináltál. Te pedig, kisasszony – fordult hozzád, először tegezésre váltva –, tiszteletet érdemelsz a kitartásodért. – Elmosolyodott. – Te és a nővéred mindent megadtok ennek a kettőnek, amire én képtelen voltam.

Akutagawa csak azért eresztett el, hogy a kezed helyett a derekadat fogja. Érezted, hogy remeg, így megsimogattad, de a szemed le sem vetted Dazairól.

– Köszönöm – mondtad bizonytalanul. Dazai halkan elnevette magát az arcodat látva.

– Hé, ne várjatok áldást tőlem. Semmi közöm hozzá, mit csináltok. Örülök, és ennyi – nézett Akutagawára –, most már elég. Semmit se kell tovább bizonygatnod.

Dazai otthagyott titeket a kertben. Amint a fehér öltönyös alakja eltűnt az épületben, Akutagawára pillantottál. Remegett a szája. Megijesztett, azonnal nyugtatni akartad, félretéve a beszélgetés keltette zavart a lelkedben. Ám, mielőtt az arcához értél, Aku megfogta a csuklód, és finoman lenyomta magad mellé. Lehajolt, a homlokodhoz szorította a fejét. Nem láttad, csak érzeted, milyen közel van. Kifújt lélegzete cirógatta az szádat.

– Ryuu... – suttogtad, de egy hirtelen csókkal beléd fojtotta a szót.

– Komolyan beszéltem – mormolt az ajkadra, borzongatva csupasz karodat. – Szeretlek, (Név).

Rengeteg kedves dolgot tett és mondott az együtt töltött majdnem egy évben, de a szeretlek talán sosem csúszott ki a száján. Különlegesen nagy hatást tett rád a szó, felerősítve az összes szerelmes érzést, amivel Aku közelsége öntött el a mindennapokban. Nem tudtad átölelni, így csak a kezed fordítottad meg a markában, hogy hozzáérhess. Akutagawa megborzongott, amikor megsimogattad a csuklóját a ruha alatt.

– Én is szeretlek, Ryuu – mondtad, beszéd közben az ajkát érintve. Finoman megpusziltad, majd elhajoltál a folytatáshoz. – Ha otthon leszünk, megmutatom, mennyire.

Megcsókolt, és kénytelen voltál a kőkerítésnek dőlni, mert elgyengült a lábad. A félig teli pezsgős pohár csilingelt a könyöködnél, de veled ellentétben, végül talpon maradt.