(Sziasztok, mindenkinek aki ezt olvassa ajánlom, hogy olvassa újra az első fejezetet, mert kicsit változtattam rajta. Jó olvasást!)

Visszaemlékezés

Picit izgulok, most pályaválasztásira megyek és őszintén nem tudom, hogy mi akarok lenni. Talán valami zenével foglalkoznék mivel szeretek énekelni és az egyik kedvenc elfoglaltságom a gitározás. Szeretek zenélni, de nem tartom életem karrierjének maximum hobbinak. Hanna elkísért és most is mint mindig boldogan csacsogott csak úgy random dolgokról.
-Képzeld, végre beadtam egy rajzversenyre a rajzomat és szerintem nagyon jó esélyeim vannak a nyerésre. Nagyon szeretném megnyerni annyira jó lenne. Egyébként nagyon várom már az állatkertet. Te nem? Annyira jó lesz cuki majmokat látni, meg minden mást is. – mondta az ő a mindig mosolygó stílusában.
Ja igen nem is mondtam, de Hanna imád rajzolni. Már alsóban is gyönyörűen rajzolt. Viszont eddig nagyon félénk volt a rajzaival kapcsolatban, soha nem merte őket megmutatni senkinek. Aztán egyszer csak elhatározta magát (jó lehet, hogy kicsit besegítettem és kicsit ráerőltettem, de ss ez titok) Amúgy holnap az én házam előtti parkban fogunk találkozni, hogy elmenjünk a közeli vidám parkba. Mindig is elakartunk menni együtt az állatkertbe ketten, de eddig nem volt alkalmunk rá. Eléggé elkalandozhattam, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy Hanna megállás nélkül lökdös.
-Kiara! Kiara figyelsz?
-Mi? Ja, persze! - vágtam rá mosolyogva.
-Izgulsz? Ne tegyed, biztosan megtalálod a te álom munkádat. De ne feledd, én mindig itt leszek neked és mindig segíteni foglak - mosolyogva fogta meg a kezem és húzott be az épületbe, amihez jöttünk. Hanna Ford, a lány, aki mindig egy mosolyt csal az arcomra.

És igen, ez mind tegnap előtt történt. Akkor meg nem tudtam erről az egész világról, csak egy elveszett lány voltam semmi céllal az életben. Most már varázsolok és egy (szerintem) másik világba járok suliba. Ja meg persze innentől gondolom szörnyekkel is harcolok most már, hogy egy ram támadt. Mikor kimondtam a varázslatot az idő mintha lelassult volna. Fény villant fel mire a szörny hátravágódott neki a falnak majd amint ez megtörtént elporladt. Én lefagyva roskadtam le a földre. Varázsoltam. Én Kiara Brook életemben semmi varázslatot nem láttam, nem csináltam és soha nem történt velem, sőt azt se tudtam mit kezdjek az életemmel még egy nappal ezelőtt. Még a pályaválasztási sem tudott segíteni. Erre most itt ülök a földön és lesokkolva attól, ami történt magamba ismételgetem, hogy nem vagyok őrült és ezt megpróbálom el is hinni. „Nem vagyok őrült, nem vagyok őrült, nem vagyok őrült."
-Igen Kiara te nem vagy őrült! Te varázsoltál! – kiáltott Vanessa a soktól vagy talán a boldogságtól? Nem tudom eldönteni.
Ööö nem teljesen fogtam föl, hogy én hangosan is elkezdtem ki mondani a szavakat (amik szerintem már a monológommá is válhatnának). Vanessa ekkor egy hirtelen rántással felhúzott a földről, meggyőződött róla, hogy megállok a lábamon majd körbenézett a szobában, ami csoda, hogy nem dőlt össze annyira rossz állapotban volt. Megszólalt és közben csettintett:
-Correctio!
A leesett könyvek, az eltört székek és a szétrepedt tányérok mind megjavultak és a helyükre kerültek. Ámulva néztem a jelenetet és arra a kis időre el is felejtettem, ami történt, de sajna ez az érzés nem tartott sokáig. Miután ez megtörtént és engem már a szédülés kerülgetett, leültem a közben már felállított kanapéra majd Vanessa miután meggyőződött, hogy minden a helyén van leült mellém.
-Na, kinek nincsen varázs ereje? - kérdezte szarkasztikusan felém fordulva.
-Én nem tudom, nem tudom hogyan csináltam hiszen soha életemben nem varázsoltam.
-Várj, azt mondod, hogy te soha nem varázsoltál. Mégis valahogyan tökélet technikával csináltad meg a varázslatot. Azt mégis hogyan?
-Hát... mint mondtam még nem varázsoltam, viszont magamat már láttam az álmomban varázsolni. Vagyis valakit láttam az álmomban varázsolni, aki pont úgy nézett ki, mint én. A különbség csak a hajszínünk volt, a lánynak az álmomban fehér haja volt.
Ekkor végre teljesen megnyíltam Vanessa előtt és elmondtam neki a teljes álmomat, sőt még arról is elkezdtem beszélni, hogy milyen céltalan voltam eddig az életemben. Vanessa jó hallgatóságnak bizonyult, nem szólt bele a magyarázásomba, nem kérdezett és nagyon jól beleélte magát a beszédembe.
-Egyszerűen nemértem ezt az egészet. Egyáltalán mi támadott meg az imént és miért?
-Azt nem tudom, azt viszont tudom, hogy nem kell aggódnod a holnapi felmérés miatt mert tudsz varázsolni. Azt is tudom, hogy veled valami nagyon nem stimmel hiszen mikor az ember varázsolni tudó emberektől származik arról tudni kéne hiszen akár rosszul is elsülhet, ha nem tudod. És azt is tudom, hogy úgy lesápadtál, hogy mindjárt elájulsz, úgyhogy inkább menj most elaludni, nehogy nekem holnap egy halott embert kelljen bejelentenem már így az első napon. – ekkor Vanessa felrántott a kanapéról és egy nagy ölelést adva jóéjszakát kívánt. Nekem semmi, de semmi kedvem nem volt elaludni. Nem bírtam kiverni a fejemből a történteket és újra meg újra lepörgettem a fejemben az estét. Minden részletre, minden mozdulatra emlékszem. Mikor a szörnyre gondolok megremegek és érzem ahogy a hideg szétárad a testemben. Az érzést, amit éreztem mikor a szörny előtt álltam sehogy nem bírtam elfelejteni. Olyan, mint mikor nem érzel semmit. Nem vagy boldog, se szomorú csak egyszerűen üres. Ilyen gondolatokkal forgolódtam az ágyamban nagyjából éjfél körül. Vanessával megbeszéltük még mielőtt elmentünk aludni, hogy holnap mindenképpen utána járunk a szörnynek, amit láttam. Természetesen majd csak a „felmérés" után mert mindketten izgulunk amiatt és nem bírnánk ép ésszel gondolkodni a szörnyes dolgon. A gondolatok folyamatosan kavarogtak a fejemben én pedig próbáltam nem megőrülni. Ekkor eszembe jutott valami más. Hanna. Hanna, akiről nem hallottam mióta eljöttem. Az egyetlen igaz barátom, akivel mindent meg tudok beszélni és aki lehet azóta is ott vár abban a nyomorult parkban. Vagy lehet pánikol, hogy miért nem tud elérni, vagy miért nem talál a lakásomban. Nem tudom, hogy mi van vele. Hirtelen nem bírtam másra gondolni csak rá. Felkeltem az ágyamból, odamentem a kabátomhoz és a zsebeit átkutatva kerestem a telefontom. És ekkor jutott az eszembe. A telefonomat otthon hagytam, a földre ejtettem a tükör előtt mikor észrevettem, hogy megnyílt az átjáró. Ekkor már nem bírtam tovább, lerogytam a földre és elsírtam magam. Sírtam, mert nem bírtam el azt a borzalmasan nagy mértékű stresszt. Sírtam, mert nem értettem semmit, ami a mai napon történt. Sírtam, mert képes voltam megfeledkezni a legjobb barátnőmről, aki mindig ott volt mellettem erre. Sírtam a szörny miatt, sírtam a tudatlanságom miatt. Egyszerűen csak sírtam és sírtam és sírtam. Mikor már a szemeim nem bírtak több könnyet ereszteni és a fiókból előkotort nagy zsebkendő csomagból az összeset elhasználtam felnéztem a földről és tüzetesebben megszemléltem a szobámat. A szoba maga gyönyörű volt és pont olyan amilyet én szerettem volna egész életemben. A falai lilák voltak, a földön egy borzalmasan puha, kör alakú szőnyeg feküdt. Volt még ott egy nagy szekrény, ami nekem még teljesen üres volt, tovább az ajtóval szemben egy asztal, amin egy olyan lámpa volt, ami kivetítette a csillagokat a mennyezetre. Az ágyamon egy sötét lila takaró volt és borzalmasan puha, lila párnák. Körbe néztem és eszembe jutott, hogy milyen jó lenne, ha Hanna mondjuk festene az ajtóra vagy a falra valamit. Biztos voltam benne, hogy fel és alá ugrándozna az örömtől mikor felajánlanám neki. Visszakászálódtam az ágyamba és két gondolatra fókuszáltam arra, hogy ne rontsam el a holnapi napot és arra, hogy Hannához valahogy eljuttassak egy üzenetet, amiben leírom, hogy jól vagyok és beszámolok mindenről, ami történt. Egy utolsó könny még elhagyta a szememet mielőtt belefurakodta magát az agyam az álmok világába. Álmomban megint a fehér hajú énem voltam. Egy teljesen fehér térségben voltam így a hajam teljesen beleolvadt a helybe. Elkezdtem sétálni egyenesen csak hogy csináljak valamit ekkor viszont megláttam a tükörképemet. Mármint az egyik pillanatban még nem volt ott semmi a másikban pedig már igen. Körbe néztem, hátha meglátok valami mást is, ami megváltozott, viszont a tükör megjelenésén kívül semmi nem volt más. Belenéztem hát a tükörbe és megpróbáltam minden mozzanatot alaposan szemügyre venni. Semmi különös nem volt. Ha felemeltem a kezem akkor a tükörképem ugyan így tett, ha eldöntöttem a fejem akkor a tükörképem velem együtt csinálta. Semmi különös nem volt egy ideig, amikor is a tükör hirtelen vibrálni kezdett, de olyan erősen amilyet még sohasem láttam (bár életemben eddig csak egyszer láttam). Csak vibrált és vibrált amikor már azt hittem fel fog robbanni gyorsan megérintettem. Amint ezt megtettem a tükör abbahagyta a vibrálást és lassan elkezdett befelé húzni. Hirtelen az az érzésem támadt, hogy valami nagyon rossza csináltam és most azonnal menjek ki a tükörből, viszont a tükör nem engedett. Minél erősebben próbáltam kihúzni a kezem a tükör annál gyorsabban húzott befelé. Ekkor valaki megragadta a szabad csuklómat és elkezdett kifelé ráncigálni. Ez úgy tűnik működött, mivel a tükör engedni kezdett. Mikor már majdnem kint voltam a tükörből ránéztem a megmentőmre. Teljesen lefagytam mikor észrevettem Hanna arcát és megláttam nemrég rövidre vágott szőke haját. Hanna állt előttem és ő mentett meg. A tükör végre elengedett én pedig sírva omlottam a vállaira. Nem érdekelt, hogy csak álmodom. Nem érdekelt, hogy ez nem a valóság és hogy ez soha nem történhet meg. Kihasználtam a pillanatot, ami a kelleténél gyorsabban múlt el. Mert sajnos fel kellett ébrednem.
-Kiara! Kiara ébredj! Lekéssük a reggelit! – rázott föl álmomból Vanessa.
-Vanessa, hogy tudsz te most a reggelivel törődni mikor egyrészt ma lesz a felmérés, másrészt tegnap majdnem meghaltunk egy szörnytámadásban?
-Jaj ne legyél mér ilyen. Új nap van és higgy nekem a mai lesz a legjobb napod. És a legjobb napok mindig egy jó kis reggelivel kezdődnek. Na, ne lustálkodj, hanem öltözz!
-Mibe? Nem emlékszel, hogy egy szem ruhámat sem hoztam azon kívül, ami tegnap volt rajtam mivel nem tudtam, hogy ide kellett jönnöm?
-Akkor kölcsön adok, hoztam egy rakás ruhát abból nyugodtan válogathatsz szerint a méretünk is nagyjából ugyan az. Addig én a nappaliban megvárlak.
Ezzel kiment az ajtón én pedig föltápászkodtam és gyorsan megágyaztam. Utána odamentem az ajtómhoz, amin három kilincs volt. Vanessa mondta, hogy az ő szobájába a második vezet, úgyhogy lenyomtam azt a kilincset és bementem az ő szobájába. Ez a szoba eléggé különbözött az enyémtől. Vanessa szobája elegánsabb volt, mint az enyém. Minden centire pontosan volt elhelyezve minden bútor, szék és az asztalon lévő dolgok ebből rájöttem, hogy én kaptam a világ legpedánsabb barátját. Odamentem az ő szekrényéhez, kinyitottam és arra is rájöttem, hogy nem teljesen ugyan az a ruha ízlésünk. Én jobban szeretek sötétebb színeket hordani míg Vanessa ruhái sikítoznak a sok színtől. Továbbá ő inkább lányosabban öltözködik, míg én inkább a fiúsabb öltözködés mellett állok. Kiválasztottam egy kék farmernadrágot és egy világoskék pólót. Gyorsan felvettem és kimentem Vanessához a nappaliba.
-Na, hogy festek?
-Gratulálok sikerült megtalálnod a legunalmasabb és jellemtelenebb ruhadarabjaimat. Bár most, hogy így rád nézek nem tudnálak elképzelni egyik virágos ruhámban sem.
Röhögve megráztam a fejemet. Olyan abszurd ez, hogy tegnap majdnem belehaltunk valami szörnytámadásba most meg Vanessa a ruháimat, mármint a saját ruháit röhögi ki.
-Gyere menjünk reggelizni. – nyitotta ki Vanessa előttem az ajtót.
A nagyterem felé sétálva azon gondolkodtam, hogy vajon másnak érdemes lenne-e elmondanom, ami tegnap történt ezen tűnődve észre sem vettem, hogy Vanessa elkezdett hozzám beszélni. A felmérésről beszélt arról, hogy szerinte ő biztosan a föld elemet fogja kapni.
-Ezt honnan tudod?
-Apukám és Anyukám is a föld elemet kapták így nagyon nagy esély volt eddig is, hogy azt az elemet fogom kapni. Még onnan is sejtem, hogy a földet kapom mivel nagyon szeretek kint lenni és órákat eltölteni a szabadban. Csak üldögélni vagy elterülni a fűben és nézni a felhőket. A szüleimről jut eszembe a te szüleiddel mi van? Nem mesélsz olyan sokat róluk, sőt rólad sem tudok sokat.
-Ebben az évben költöztem el a szüleimtől és mielőtt ide kerültem volna azt terveztük Hannával a legjobb barátommal, összeköltözünk. Az én szüleim igazából tudtommal nem tudnak varázsolni, de most már akármit képes vagyok elképzelni.
Eközben már a sulin léptünk be, ahol nagy volt a nyüzsgés. Mentek balra, jobbra, ki, be, föl a lépcsőn, le a lépcsőn szóval minden helyen diákokat lehetett látni. Az iskolába belépve megint eltátottam a számat és nem tudom meddig fog lenyűgözni ez a hely, de az biztos, hogy még jó párszor.
-Kiara nagyön örülök, hogy tetszik a hely, de attól még nem kell halnak tettetni magad és tátott szájjal bámulni a semmibe.
-Nocsak, nocsak kit látnak szemeim? – jelent meg mellettem hirtelen Alex.
-Szia Alex! Örülök, hogy újra összefutunk. – mosolyogtam a fiúra.
Ekkor Alex észrevette, hogy nem vagyok egyedül, hanem Vanessa is ott van.
-Benned kit ismerhetek meg?
-Vanessa vagyok. És ha sokáig itt állunk még akkor éhen fogok halni. – indult meg a nagyterem felé.
-Ööö... mi rosszat mondtam? – kérdezte Alex felém fordulva.
-Nem tudom, de nekem is mindjárt kilyukad a gyomrom, úgyhogy menjünk.
A nagyteremben káosz és hangzavar uralkodott. Mindenhol diákok nyüzsögtek és ide oda mentek. A tekintetemmel Vanessát kerestem és nemsokára ki is szúrtam az egyik asztalnál egyedül ülve. Odamentem hozzá és lezuttyantam mellé.
-Na? Mi volt ez a kis hiszti Alexszel, tök kedves srác.
-Semmi. Csak éhes voltam. – majd gyorsan beleharapott a szendvicsbe, amit a kezében tartott.
Azért én észrevettem valami pírt az arcán, de tudtam, hogy nem érdemes a témát feszegetni így témát váltottam.
-Tehát a tegnapi este. Mit csináljunk? Szóljunk valakinek?
-Nem tudom. Én nem szólnék. – vágta rá rögtön.
Valahogy túlságosan gyorsan vágta rá, gyanúsan gyorsan. Nem értettem, én teljesen meg voltam győződve, hogy azt fogja mondani, hogy szóljunk a tanároknak.
-Miért ne? Vanessa minket megtámadott valami. Majdnem megölt az a szörny!
(Oké ez már túldramatizálás, de akkor is. Nem tudhatjuk mi volt a szándéka.)
-Csak, mert nem lenne a legjobb dolog az első napon felhívni a figyelmet magunkra. Nem ez a legjobb taktika barátszerzésben. Másrészt az se biztos, hogy hinnének nekünk.
Ezen elgondolkodtam. Tényleg nem akarom magamra felhívni a figyelmet már az első napon, sőt azt se tudom a tanároknak mit mondanánk, „Tegnap este hirtelen a semmiből megjelent egy szörny, ami meg akart minket ölni, de egymagunk elsőévesek úgy, hogy egy órán se vettünk rész legyőztük." Tényleg nem lenne a leghihetőbb szöveg. Főleg úgy, hogy még bizonyítékunk sincs. De azért mégse kéne egymagunkban gyötrődni ezen. Valakinek elkéne mondani...
-Sziasztok, nagyon elrohantatok az előbb. – jelent meg hirtelen Alex és leült mellénk.
-Alex mit tudsz a szörnyekről? – kérdeztem meg a fiútól anélkül, hogy egy percet is gondolkodtam volna.
A következő pillanatban erős fájdalmat éreztem. Vanessa egy jó erőset a bokámba rúgott.
-Hagyj már! Azt mondtad tanároknak ne mondjuk el!
-Mit ne mondjatok el a tanároknak? – kérdezte Alex.
-Semmit, UGYE Kiara? – Vanessa a mondandója után újra bokán rúgott.
-Na mindegy, nem kell elmondani. A kérdésedre visszatérve, – nézett rám – tudok egyet s mást a szörnyekről. Sok fajta van, melyik érdekelne?

-Mi lenne, ha inkább én körülírnék egy szörnyet te pedig kitalálnád, hogy melyikről beszélek oké?
-Oké benne vagyok.
Félve Vanessára néztem. Ő a fejét csóválta, de kivételesen nem rúgott belém így már semmi nem állított meg abban, hogy beszéljek. Végül is, ha Alex tud valamit a szörnyekről akkor segíteni tudna nekünk és tanárnak se kell szólni (legalábbis még nem kell).
-Tehát, a szörnynek ijesztő hörgő hangja van. Először csak egy alaktalan árnyat látni viszont utána alakot vesz. A színét nagyon sötét felhőként tudnám leírni. Mikor a közeledben van hideget érzel és mintha minden porcikádban bizseregnél. Egy suhintással eltaszítja és feldönti a bútorokat és tárgyakat.
Alex gondolkodva maga elé nézett, Vanessa pedig engem nézett miközben beszéltem.
-Rendben, az ennél részletesebb leírást nem kaphattam volna, teljesen kirázott a hideg. Csak néhány kérdésem van. A szörnyek is a négy elem alapján vannak besorolva. Annak a szörnynek, akit körül írsz a tulajdonságai vagy az erősségei melyik elemhez tartoztak?
Ezen elgondolkodtam. Mivel egyik elemhez sem volt még közöm nehéz lett volna akármelyikhez is hasonlítanom. Szerencsére valaki a segítségemre sietett.
-A földhöz. – jelentette ki Vanessa.
Alex kérdően nézett rá majd bólintott.
-Van egy szörny a fejemben, de a pontos nevét nem tudnám megmondani. Ha majd ma a felmérés után felkísér valaki a könyvtárba megnézni a szörnyes könyvet, akkor nagyon szívesen megmutatom szerintem melyik az a szörny amelyikre gondoltok. De meg kell kérdeznem. Ezzel a kérdéses szörnnyel véletlenül nem találkoztatok? Mivel te Kiara eléggé részletesen és mint egy élményt mondtad el ezért gondolom te találkoztál ezzel a szörnnyel. Vanessa pedig mivel tudásom szerintem nem gondolatolvasó ezért feltételezem onnan tudta, hogy a szörny melyik elemhez tartozik, mivel ott volt és ő is tapasztalta, amiket a szörny csinált. És mivel mind a ketten ott voltatok és ti csak tegnap ismerkedtetek meg, ez a támadás tegnap este történhetett mikor már a szobátokban voltatok. Na, eltaláltam vagy sem?
Eltátottam csodálkozásomban a számat, ijesztően pontosan kitalálta. Vanessára néztem hátha ő valahogy jobban reagált, mint én, de ő is tátott szájjal nézett rám. Egymás szemébe néztünk és a tekintetünkkel próbáltuk kitalálni, hogy most mit csináljunk. Ekkor én bólintottam majd visszanéztem Alexre.
-Eltaláltad és szeretnénk a segítségedet kérni, hogy kiderítsük mi lehetett ez és miért támadott meg minket.
Alex bólintott és már válaszra nyitotta a száját, mikor nagy csattanást hallatva kivágódott az ebédlő ajtaja. A tanárok most érkeztek meg és előre sétálva mindenki elcsöndesedett. Mikor kiértek az asztalukhoz az igazgató kiállt az emelvényhez és megszólalt.
-Szeretném bejelenteni, hogy az első évesek induljanak el a kertbe, ahol az üvegházban megtalálják Lenson tanárutat, maguknak Mr. Lensont. Ő fogja egyesével beosztani magukat, hogy mely elemekhez tartoznak. Az üvegház ajtaján megtaláljátok a sorrendet. Mindenkinek kéz és lábtörést.
Görcs támadt a gyomromban és izzadni kezdett a tenyerem mikor Mr. M befejezte a mondandóját. Az elsőévesek elkezdtek fölállni és kifelé sétálni az ebédlőből. Vanessa, Alex és én is fölálltunk és kifelé vettük utunkat. A suliból kilépve Thomast láttam meg ahogy navigálta a többi elsőévest. Minket meglátva széles mosoly terült szét az arcán és boldogan fordult felénl.
-Sziasztok! Mi történt Kiara nagyon sápadt vagy, várj van nálam víz adok neked.
Alig hallottam, amit mondott mert zúgott a fülem az izgalomtól. Vanessa észrevette, hogy eléggé padlón vagyok ezért szorosan át ölelt és a fülembe súgott:
-Ne aggódj! Nem lesz semmi baj. Most csak lazíts, és próbálj majd minél őszintébben válaszolni a tanár kérdéseire.
Elvettem a felém tartott vizes palackot és egy jó nagy kortyot ittam belőle. Kitisztult fejjel néztem Vanessára és bólintva jeleztem, hogy mehetünk. Thomas egy bíztató mosollyal a jó irányba koordinált minket, mi pedig elindultunk. Egy rövid séta után már meg is láttuk az üvegházat, ahol az elsőévesek sorakoztak. Az ajtóhoz léptünk, ahova a sorrend volt kirakva. Alex nemsokára jött ő eléggé előre volt rakva a listán. A lista vége felé volt kirakva Vanessa és az én nevem, én Vanessa után jövök. Miután megnéztük a listát megegyeztünk abban, hogy megvárjuk egymást, utána leültünk a fűbe és beszélgettünk amíg nem hívnak minket.
Végül úgy döntöttük, hogy Alexnek elmondunk mindent, ami tegnap történt. Eléggé jól fogadta és megígérte, hogy segít nekünk mindenben, amiben tud. Miután beavattuk őt csak úgy mindenről elkezdünk beszélni. Alex el elég könnyű csevegni mivel neki valahogy mindenre mindig van valami válasza és mindig feltudja dobni a hangulatot. Ő és Vanessa is kezdtek jobban kijönni. A nagy beszélgetés közben egy pillanatig el is felejtettem, hogy nemsokára be fognak minket osztani. Végül a beosztás témáját Alex hozta föl.
-Na és Vanessa, szerinted te melyik elemet fogod kapni? – kérdezte Vanessa felé fordulva.
-Szárszázalék, hogy a földet. Imádom a természetet és növényeket. És ezt a tegnapi dolog még jobban megerősítette. Amint megláttam a szörnyet rögtön tudtam, hogy a föld elemhez tartozik, valahogy megéreztem.
-És te Kiara? – kérdezte tőle Alex.
-Őszintén? Fogalmam sincs. Mivel tegnap tudtam meg, hogy létezik a világ nem nagyon tudtam gondolkodni ezen. Nem honnan kéne tudnom, hogy melyik elemhez tartozom.
Vanessa és Alex össze nézett, majd Vanessa elmosolyodott és felém fordult.
-Kedves Kiara. Nekem van egy játékom számodra, a lényege, hogy kérdéseket fogok feltenni neked pedig a lehető legőszintébben kell válaszolnod rájuk. Ha minden igaz az eredmény meg fogja mutatni neked, hogy melyik elemhez tartozol. Benne vagy a játékban?
-Persze, hogy benne vagyok. Legalább eltereli a figyelmemet egy kis ideig.
Vanessa bólintott majd belekezdett a játékba.
-Mondani fogok neked eseteket, amiket próbálj magad elé képzelni és minél őszintébben válaszolni rájuk. Ha neked úgy könnyebb akkor csukd be a szemed.
Miközben ezt Vanessa mondta Alex föl állt mert őt hívták sok szerencsét kívántunk neki majd visszaültünk a fűbe.
-Tehát, hunyd le a szemed, majd képzeld magad egy üres szobába, amiből csak egy ajtó nyílik. Neked át kell menned azon az ajtón viszont ahhoz, hogy elérd az ajtót rá kell lépned egy nyomólapra. Viszont négy nyomólap van és mind a négyhez közelebb érve más-más érzés fog el. Az elsőhöz közelebb lépve hidegséget érzel és egy csobogó forrás hangját hallod a füledben. A másodikhoz érve melegséget érzel és a pattogó tűz hangját hallod. A következőhöz érve az arcodon játszó napsugarakat érzed és a természet illata ját át. A legutolsónál a szél kellemes süvítését hallod és a szél egy fuvallat felborzolja a hajad. Hátrébb lépsz és gondolkozol, hogy melyik volt számodra a legjobb érzés mivel csak egyre léphetsz rá. Melyiket választod?
Gondolkodtam az opciókon és ahogyan a fejemben elképzeltem a jelenetet az első kettő ragadott meg legjobban. Úgyhogy az elsőt választottam, hiszen nyáron mindig szerettem lejárni a partra a hullám hangjait hallgatni.
-Rálépsz az első nyomólapra, ami a víz elem volt. Alig, hogy meghallod a vizet már az ajtónál jársz ahová belépve egy másik szobában találod magad. Ebben a szobában hat szobor áll. A hat szobornak hat tulajdonság a neve. Az első neve bátor, a másodiknak kitartó, a harmadiknak engedékeny a negyediknek barátságos, az ötödik hűséges, a hatodiknak pedig okos. Rád melyik tulajdonság illik legjobban?
Ez már nehezebb volt. Több is illett volna rám, de legfőképpen a hűséges. A szüleim hűséges embernek neveltek így az ötödiket választottam.
-Oké most pedig...
Vanessa hirtelen elharapta a mondandóját én meg hallottam, hogy az ő nevét szólítják.