Egy sötét helyen voltam mellettem fekete vizű patakokban folyt a víz. A sötétségben sikolyok és szörnyek rejtőztek. Én csak futottam a tükör felé, küszködtem, hogy kijussak, de a szörny utol ért. Nem volt választásom varázslatot alkalmaztam:
-Ictum! - előretartottam a kezem mire, a szörny messzire lökődött el tőlem. Amíg a szörny feltápászkodni készült nekem sikerült elértem a tükröt. Levegőt kapkodva ébredtem föl reggel az ágyamban.
-Ez az egész egy álom volt? Olyan valósnak tűnt.
Ekkor néztem rá a telefonomra, amiből folyamatosan szólt az ébresztő. Miután kinyomtam kihasználtam a csöndet arra, hogy lenyugodjak. Nagyjából 2 perc múlva újra megszólalt a telefonom. Viszont ez alkalommal a legjobb barátom Hanna hívott.
-Szia álomszuszék végre sikerült felkelned? - kérdezte némi gúnnyal a hangjában.
-Ha ha ha nagyon vicces
-Na csak vicceltem Kiara. Nem úgy volt, hogy 10-kor találkozunk a parkban? - kérdezte Hanna.
-Dehogynem, mért kérdezed?
-Talán amiatt mert 10:30 van.
Én gyorsan a faliórára néztem és tényleg. Miattam jött le Hanna a parkba 10-re én meg erre 10:30-kor felkelek.
-Bocsi Hanna sietek 10 perc és lenn vagyok. - pattantam fel az ágyból.
-Rendben én itt várlak.
Gyorsan felkaptam egy "Ne öld meg a péntek hangulatot" pólómat és egy szoknyát, már indultam volna ki az ajtón amikor a tükörbe nézve megláttam a hosszú, kócos barna hajamat.
-Csodás. Fésülködni persze elfelejtek.
Berohantam a mosdóba, éppen elkezdtem fésülni a hajam mikor a lámpák hirtelen villogni kezdtek.
-Mi történik?
A villogás abbamaradt én meg visszafordultam a tükör felé. A tükörből viszont egy másik lány nézett vissza rám. Nagyjából ugyan úgy nézett ki a lány, mint én csak a haja volt más... a haja rövid és fehér volt. Teljesen ugyan olyan voltam a tükörben, mint az álmomban.
-Te jó én mi ez? - riadtam meg és odakaptam a hajamhoz, hogy megnézzem megtartotta-e barna színét.
A mozdulat felénél észrevettem, hogy a tükörképem nem ismétli velem együtt a mozdulatot. Lefagyva álltam a tükör előtt félig felemelt kézzel. Ekkor a tükörből eltűnt a tükörkép és vibrálni kezdett a felülete. Kíváncsian mentem közelebb a tükörhöz és hozzá érintettem a kezem. Amint hozzáértem elkezdett a tükör maga fele húzni, én meg minden erőmmel próbáltam ellenállni. Hirtelen a tükör magába szippantott. Én meg akaratlanul is becsuktam a szemem.
Ha jól számlom 5 perc telt el mióta becsuktam a szemem mikor végre valamit érezni kezdtem. Vizet. Sok vizet. Sőt magában a vízben voltam. Parancsoltam a szemeimnek, hogy nyitódjanak ki, de mielőtt ez megtörtént volna éreztem ahogy valaki megfogja a kezeimet és kihúz a vízből. Levegőért kapkodtam miközben vizet köptem ki a számból. Ezután kinyitottam a szemem és megállapítottam, hogy a földön fekszem egy hatalmas tenger mellett. Ekkor balra fordítottam a fejem és nem hittem el, amit láttam. Egy varázslatos városban voltam. Egy nagy szökőkút körül seprűkön repültek, ismétlem REPÜLTEK az emberek. Tátva maradt a szám a csodálkozástól. Ekkor egy kéz nyúl felém, én pedig felnéztem a kéz gazdájára. Egy velem egykorú, fekete hajú fiú állt fölöttem. Már az első pillantásra teljesen elbűvölt.
-Jó kis helyre érkeztél te. Én Thomas vagyok, Thomas London. Benned kit ismerhetek meg?
-Kiara vagyok. - válaszoltam dadogva Thomasnak.
-Örülök, hogy megismertelek. Elég messze és későn érkeztél, úgy egy hete kellet volna jönnöd a Tükrök Termébe nem pedig a vízbe, de sebaj jobb később, mint soha.
-Érkeznem? Miért kellet volna érkeznem, és mi az, hogy késtem? Egyáltalán hol vagyok? - kérdeztem összezavarodva.
-Igazából a városunkat nem annyira hívjuk sehogy. Max. a Varázslat földjének. Az iskolába a diákok egy héttel ezelőtt érkeztek a Tükrök Termébe, de még rajtad kívül is késtek néhányan. - mondta nyugodtam.
„Iskolába? Tükrük terme? Mi a manóról beszél?" morfondíroztam magamban. Ekkor megrázott a hideg és arra jöttem rá, hogy teljesen átvagyok ázva. Thomas észrevette, hogy vacogok erre ő valamit elsuttogott és mire kettőt csettinthettem volna mind a ketten szárazok lettünk.
-Ez mi volt? - kérdeztem döbbentem.
-Ja ez egy mellékvarázslat nem annyira ismert és nem is lényeg. - felelte olyan természetesen mintha kívülről fújná a Jánosvitézt japánul.
-Várj, mi az, hogy varázslat...létezik varázslat?
-Persze. - nézett rám Thomas úgy mintha egy másik bolygóról jöttem volna. Bár azt se tudom, hogy ugyan azon a bolygón vagyok-e még...
-Wow.
-Körbe kéne vezesselek az suliban, ha már lekéstél róla.
Erre válaszomat meg nem várva elindult valami nagy kapuféleség felé én meg futva követtem.
-Azok mik? - mutattam egy furcsa kameraféleségek felé.
-Azok? Azok biztosítanak minket, hogy halandók, vagyis a nem varázslatos lények ne jöjjenek be a területre. - válaszolt Thomas.
Magamban elkezdtem könyörögni, hogy ne vegyenek észre, de a kamera egy kiidőre rám nézett majd elfordult. Megnyugodva lélegeztem föl. Thomas határozottan lépett be egy irtózatosan nagy iskolába amire nagy betűvel volt felírva az iskola neve. Merlin Egyetem. Bementünk egy irtózatosan nagy iskolába, ahol ráfordultunk a barra lévő óriási folyosóra. Gyönyörű volt. Hirtelen Thomas megállt és felém nézett.
-Kiara bocsáss meg, de elfelejtettem, hogy dolgom lenne. Nem baj, hogyha leadlak a nagyteremnél és majd az igazgató beszéde után vezetnélek körbe? - kérdezte.
-Dehogy, nembaj... - ekkor egy kiáltást hallottunk meg a mellettünk lévő teremből. Thomas feltépte az ajtót majd berohant én pedig követtem. Egy tükrökkel teli terembe értünk be. Egy lányt vettem észre bent, akinek az egyik lába félig benne volt a tükörben. Thomassal odarohantunk és mind a ketten megfogtuk a lány egy-egy karját, majd kihúztuk a tükörből.
-Uh...köszi srácok nem tudom meddig maradtam volna a tükörben, ha nem jöttök. - mondta a lány majd megrázta dús barna haját felkapta a földről a bőröndjét és Thomas vezetésével elhagytuk a termet.
-Mindig is béna voltam a tükörutazásban jobban szeretek a lábamon járni. Igy is egy teljes hetet késtem a suliból. Ja egyépként Vanessa Harringtonnak hívnak. - mutatkozott be.
-Én Thomas, ez pedig mellettem Kiara. Ha te is most jöttél megmutatom hol a nagyterem és az ottani beszéd után tégd is körbe vezethetlek. - ajánlotta fel Thomas.
-Ja nem kell tudom, hogy hol van minden. De azért köszi, remélem még találkozunk. - mondta Vanessa majd elsietett a folyosón és a végén befordult jobbra.
-Na mindegy akkor mennyünk tovább.
Thomast követve továbbmentünk a folyosón. A padlót zöld szőnyeg borította, a fal televolt képekkel meg ablakokkal. Ebből a folyosóból nem nyílt olyan sok ajtó, de mivel ez egy iskola gondolom valahol biztos lesznek termek. Olyan varázslatos volt a hely. Soha nem akarnám elhagyni. Az óriási ablakokon keresztül hatolt be a fény a folyosóra, ami gyönyörűen illett az iskola hangulatához.
-Tessék itt vagyunk. E mögött az ajtó mögött van a nagyterem, már a legtöbb diák bent van. Kicsit késve, de még időben vagyunk. - mondta Thomas, majd kitártam az ajtót, elköszönt tőlem és elsietett.
A terem televolt diákokkal. Mindenki hosszú asztaloknál ült az asztalok elött pedig egy tanári asztal.
Volt ott egy emelvény is, aminél egy nő mondott éppen beszédet. Annyira varázslatos volt a terem, hogy soha nem szeretnéd elhagyni. Egy nagy kandalló is volt, körülötte fotelekkel. Az ajtóhoz közelebb székek sorakoztak, amin néhányan ültek és úgy hallgatták a beszédet. Egy fiú hirtelen felém nézett és intett, hogy gyorsan üljek le. Odafutottam és gyorsan leültem egy székre.
-Jó sokat késtél. A beszéd fájdalmasan unalmas részét pont lehagytad. Egyépként Alex Donovan a becsületes nevem. - mondta egy széles mosollyal az arcán.
-Én Kiara Brook vagyok. Örülök, hogy megismertelek. Mondtak valami irtózatosan fontosat, amitől lemaradtam?
-Á csak annyit, hogy holnap lesz egy felmérésünk, hogy betudjanak osztani milyen képességünk van. Utána meg majd kezdődnek az órák. De azért még figyelj mert sok más infót is elmondanak. - mondta Alex.
Erre a kijelentésre a hasam görcsölni kezdett. Mi van, ha rájönnek, hogy én nem is tudok varázsolni? Nem akarom itt hagyni ezt a helyet anélkül, hogy jobban körülnézzek. Sőt egyáltalán nem akarok elmenni.
-De furcsa arcot vágsz, nyugi erre még nem kell tanulni. Ne úgy gondolj rá, mint egy dolgozatra, hanem inkább, mint egy felmérésre. - próbált lenyugtatni Alex.
„Jaj kösz a bíztatást, kicsit se nyugodtam le" akartam mondani, de inkább csak egy erőltetett mosolyt mutattam Alexnek és hallgattam tovább a beszédet. Egyépként semmi olyat nem mondtak el, amit nem mondanának egy átlagos évnyitón.
-Továbbá szeretném közölni veletek, hogy idén újra lehet jelentkezni az eddig ismert spotunkba, a Kalamalykába. Aki nem ismeri még – nézett itt azokra, akik értetlenül fordultak a mellettünk ülőkhöz. Nem kell mondanom, hogy én is ide tartoztam – azoknak ajánlom a kipróbálását hiszen nagyon mókás egy játék. Ráadásul ebben az évben a Morgana High ellen fogunk játszani és nagyon örülnék, ha most mi nyernénk meg a kupát. A szabályokat a tanárotok első órán közli veletek, de a türelmetlenek akár megkérdezhetik diáktársaikat. Szeretném még megkérni az újonnan jövőktől, hogy szünetekben ne annyira hagyják el az iskola területét, de természetesen ez nem csak nekik kell betartani, hanem a többieknek is. A szállásaitok a sulin kívül találhatóak külön a fiúknak, külön a lányoknak. A fiúké a bejárati kapunk kilépve balra míg a lányoké jobbra található. A szobaszámot és kulcsot az épületbe belépve lehet elkérni. Mindenkinek nagyon szép évet és jó jegyeket kívánok. Az elsősöknek pedig sok sikert. Merlin útja legyen veled. – a beszédet hangos taps és füttyszó követte majd szép lassan elkezdtek a diákok kiszállingózni a teremből. Mi is felálltunk Alexszel és kimentünk a nagyteremből. A terem elött a falnak dőlve Thomast vettem észre. Gyorsan elköszöntem és elindultam Thomas felé. Hirtelen valaki olyan nagy erővel jött nekem, hogy elvesztettem az egyensúlyom így majdnem fellökött, de csak majdnem.
-Hé, nézz már az orrod elé! – kiáltott rám visszanézve majd tovább ment.
„Én? Én nézzek az orrom elé? Ki jött nekem balek?" Ilyen gondolatokkal értem oda Thomashoz, aki egy öleléssel köszöntött.
-Mi van kislány citromba haraptál? Valaki nagyon szenvedhetett azon az évnyitón. - röhögött ki csuklóból meglátva, hogy milyen ideges vagyok.
-Nem csak... na mindegy. Akkor megmutatod mi, hol van a suliban? - kérdeztem elterelve a gondolataimat.
-Csak utánad. - válaszolt.
Egy jó hosszú séta után a suliban a kertben kötöttünk ki.

-Na, hogy tetszett? - kérdeztem Thomas.
-Egyszerűen gyönyörű ez a hely. - mondtam ámuldozva.
-Igen az, pedig borzalmasan régi, de ez egyáltalán nem látszik rajta. Van bármi kérdésed a sulival vagy úgy általában valamivel kapcsolatban?
-Mi az a Morgana High? Az is olyan, mint a mi sulink a Merlin High csak máshol van?
-Nagyjából igen viszont oda a magatartásilag problémásabb diákok kerülnek szép szavakkal mondva. Nagyon örülj, hogy nem oda írattak be. Mondjuk nem tűnsz olyan bajos magatartásúnak. A Morgana High a Merlin High ellentéte és ezért a kettő suli nem is annyira jön ki egymással. Csak az igazgatónk próbálja a két iskolát kibékíteni, a többi tanár és diák örül hogyha valamijen csínyt elkövethetnek a másik suli ellen.
-Hogy is hívják az igazgatót? Azt hiszem Alex mondta, de nem annyira hallottam abban a hangzavarban a teremből kifelé menve.
-A valódi nevét senki nem tudja még a tanártársai sem. M-nek hívattja magát, úgyhogy mi Mr. M-nek szólítjuk.
-Utolsó kérdés, az évnyitón beszéltek valami beosztásról, felmérésről vagy mi.
-Az egy olyan úgymond „ceremónia", amiben megtudod milyen elemet örököltél vagy kaptál. 4 elem van: Levegő, Föld, Tűz, Víz. Minden varázslattal rendelkező embernek van egy eleme.
-Oké ez világos. Van olyan, hogy valaki nem rendelkezik varázslattal, de a suliba jár? - kérdeztem félve, mivel tudtam, hogyha holnap kiderül, hogy nincs bennem varázslat tuti, hogy kidobnak.
-Ha itt vagy és beengednek a kapun legnagyobb valószínűséggel van varázserőd. Viszont már elég későre jár. Ideje elfoglalnod a szobádat Kiara. Holnap találkozunk. - mondta Thomas majd elsétált a suli felé.
Az évnyitón többször is elég tisztán elmagyarázták, hogy merre kell menni így rögtön rátaláltam arra a különálló épületre, ahol a szobák voltak. Benn egy pult mögött álló fiatal nőt vettem észre, aki mikor meglátott feltette a szemüvegét és megszólalt.
-Üdvözöllek. Kérlek mond a vezetéknevedet.
Átsiklott a fejemen a gondolat, hogy mondok valami random vezetéknevet, amit a nap során hallottam hátha így nem buknék le. De rájöttem, hogy előbb vagy utóbb úgyis kiderül, hogy nem kéne itt lennem és jobb, ha most derül ki, mint hogy a felmérésen.
-Brook, Kiara Brook. - mondtam némi remegéssel a hangomban mert tudtam, hogy most nekem annyi.
A nő elkezdett lapozgatnia papírok között majd mikor a végére ért értetlenül nézett és újra kezdte az egészet. Én gyöngyöző homlokkal néztem várva a végszó amikor hirtelen:
-Ó, megvan, 137-es szoba. Üdvözöllek Kiara Brook.
Értetlenül vettem át a kulcsokat. Hogy volt a nevem fenn azon a papíron. Nemértem. Ilyen gondolatokkal találtam meg a 137-es szobát, ami már így is nyitva volt. A szoba egyépként gyönyörű volt. Kívülről kicsinek tűnt, de belülről elég nagy. Amint bemész az ajtón egy nappaliban találod magad, ahonnan kettő ajtó nyílik. A nappali egyébként elég színes volt. Sárga szőnyeg volt a padlón és régi képek a falakon. Egy kandalló is volt ott előtt egy kanapéval, a kanapén pedig... Vanessa ült.
-Jé te velem egy a szobában leszel? Nem panaszkodom, de kaphattam volna egy stílusosabb szobatársat. - mosolygott rám Vanessa majd odajött és megölelt. Nem csodálkozom, hogy ezt mondta ő úgy nézett ki, mint egy szupermodell.
-Nagyon vicces. Röhög a vakbelem. - mosolyodtam el én is.
-Na mit szólsz? Szobatársak lettünk, mind a ketten késtünk a suliból és holnap lerakjuk a nagy „felmérésünket". Olyan jó az élet!
A felmérést megemlítve megint felfordult a gyomrom és idegesen kezdem el tördelni az ujjaimat. Hogyan fogom kibírni ezt a lányt, aki úgy néz ki, mint aki minden titkot tud vagy tudni akar. Hogyan tartsam a számat anélkül, hogy Vanessa kitalálná, hogy tartom a számat?

-Ne is mond. – sóhajtottam fel végül miután rájöttem, hogy nekem már oly mindegy.
-Mi baj? Te nem várod, hogy kiderüljön milyen elemet kaptál? - kérdezte értetlenkedve.
-Dehogynem csak... - hirtelen elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy elkell mondanom valakinek, mert nem ülhetek csak ölbetett kézzel arra várva, hogy a segítség az ölembe hulljon sőt, Vanessa lehet még segíteni is tudna és mivel így is rosszul állok miért ne mondjam el Vanessának?
-Én nem tudok varázsolni. Egy tök átlagos helyről jöttem, ahol semmi varázslat nincs. Nem vagyok én boszorkány vagy varázsló vagy mit tudom én mi. Egy véletlen miatt vagyok itt. – fakadtam ki.
-Mi? - Vanessa értetlenül nézett rám - Hogy jutottál akkor ide és hogy jutottál át az őrökön?
-Éppen készültem a legjobb barátnőmmel találkozni amikor a tükröm csakúgy beszippantott, ekkor érkeztem ide. Az őrök meg alig néztek felém, már át is engedtek. -megérzésből kihagytam a lányt, akit a tükörben láttam, mivel azt értem a legkevésbé és még nem álltam készen, hogy azt is elmondjam.
-De, te nem voltál a Tükrök Termében pedig én mielőtt megérkeztetek egy csomó ideje ott voltam.
-Az én tükröm úgy döntött, hogy egy kis hidegzuhany nem ártana nekem így én a vízbe érkeztem a suli kapuján kívül. Ott talált rám Thomas.
-Á így már értem, mármint nem egészen. Viszont szerencséd van mert bírlak és megsajnáltalak ezért segítek neked. Oké van egy ötletem! - ragadta meg hirtelen a csuklómat Vanessa és a nagyobb ajtóhoz rángatott.
-Hova megyünk? - kérdeztem.
-A városba. Pontosabban Glimszterbe, Varázsföld legjobb helyére. - mondta Vanessa.
-Oké 1: miért lenne e-mögött az ajtó mögött a város, 2: nem azt mondták az évnyitón, hogy az iskola területét ne hagyjuk el?
-Nézd meg jobban az ajtót. Nem szúrja ki a szemedet, hogy három kilincs van egy ajtón? Az első a városba, a második a te szobád, a harmadik az én szobámba. A mosdóba pedig mielőtt megkérdeznéd a másik ajtó vezet. És ha jobban figyeltél volna emlékeznél, hogy azt mondták a szünetekben ne menjünk a városba és mivel most nem szünet van ezért takarodó előtt még kimehetünk. - mondta Vanessa.
Most így jobban megnézve nem is értem, hogy nemsikerült észrevennem ezt mikor beléptem a szobába. Vanessa megsem várva a válaszomat lenyomta a kilincset és bement az ajtón engem is magával húzva. Abban a pillanatban mikor megláttam a fényben úszó várost elállt a lélegzetem. Egyszerűen csodálatos volt. Balra-jobbra kirakatokat és árusokat láttam, akik érdekesebbnél, érdekesebb dolgokat árultak. Mindegyik boltba egyszerre akartam benyitni és megkérdezni, hogy mi-micsoda, de kicsit furán jönne ki hogyha csak úgy berontok és mindent összefogdosva hadarva kérdezgetni kezdek. Visszatérve a városra, most hunyjátok be a szemeteket és képzeljetek magatok elé egy fényárban úszó várost, ami nyugalommal és boldogsággal tölt el. Semmi gonosz vagy sötét dolog, semmi rossz érzést nem tud kelteni benned, egyszerűen gyönyörű volt... oké most már kinyithatod a szemedet és bár nagyon érdekel, hogy az előző mondatokat miként sikerült csukott szemmel elolvasnod nem kérdezek rá. Mi előtt tovább gyönyörködhettem volna Vanessa megragadta újra a csuklómat és egy kisebb boltba rángatott be. Belülről a bolt tele volt növényekkel, a polcokon varázstárgyak díszelegtek.
-Hol is vagyok Vanessa? – kérdeztem.
Mielőtt viszont válaszolhatott volna egy lány jelent meg. Oké, ha eddig akármire is egy szóval is mondtam, hogy furcsa, amit akkor megláttam az megugrotta a lécet. Egy zöld hajú, zöld bőrű, zöld szemű konkrétan egy növénylány állt előttem.
-Üdvözlöm önöket a... ó szia Vanessa mi járatban erre? – kérdezte a „növénylány".
-A barátnőmnek jöttem egy varázsgömböt venni. – mondta Vanessa egy széles mosollyal az arcán.
-Ő, persze... elmagyarázná valaki, hogy mi az a varázsgömb, hol vagyok, és bár bocsánat a szavakért de TE MI VAGY? – kezdtem pánikolni.
- Nyugi, nyugi nem kell így megijedni. Én egy szadán vagyok, ami annyit jelent, hogy növényekből származom, de egyébként Zia a nevem. A városunk neve pedig Lumen. Az meg, hogy mi egy varázsgömb azt nem értem, hogy miért nem tudod. – válaszolta Zia barátságosan mosolyogva felém.
-Az én Kiarám tudomása szerint nem a varázsvilágból származik ezért nagyjából semmit tud rólunk és a világunkról. – válaszolt Vanessa Ziának, majd felém fordult – Egy varázsgömb korlátozott ideig varázserővel ruház föl. Akár embert, akár boszorkányt vagy varázslót, akár egy világvégén lévő sellőt. Ha de ismétlem, HA tényleg nincs varázserőd, ez legalább egy időre ad neked, de nem örökre, úgyhogy előbb-utóbb el kell mondanod, hogy nem vagy boszorkány.
-Úristen nagyon, nagyon, nagyon köszönöm Vanessa. – ugrottam nyakába az említett lánynak.
-Oké azért ne fojts meg! Na tehát – folytatta Vanessa mikor elengedtem őt – most választanod kell, hogy melyik elemből akarod megvenni a varázsgömböt.
Erre a végszóra Zia egy pult alól elővett egy dobozt, majd felnyitotta. Benne 4 fajta gömb volt. Mivel már Thomas elmondta tudtam, hogy a 4 elem gömbalakjával állok szemben. Azt pedig, hogy melyik-melyik azt egyszerű logikával kitudtam következtetni. A kék színű a Víz elem volt, a piros a Tűz, a fehér a Levegő a barna pedig a Föld. Valahogy amint a gömbökre néztem rögtön megbabonáztak. Mindegyik belsejében valamiféle füst volt, ami külön színekben kavargott a gömbökben.
-Na, érzel valamit? – kérdezte Vanessa.
Meglepődtem a kérdés hallatén, hiszen nem tudtam, hogy arra vártak, hogy megszólaljak. Visszanéztem a gömbökre és tüzetesebben kezdtem el vizsgálni őket.
-Valamit érzek, de nem tudom... nem tudom megmondani, hogy mi lehet az. – emeltem Vanessára és Ziára a tekintetemet.
-Te Kiara. Biztos, hogy nem vagy te boszorkány? Soha nem csináltál vagy láttál varázslatot? Soha nem történt veled semmi... semmi természetfeletti? – nézett rám Vanessa kíváncsian.
Eszembe jutott, persze hogy eszembe jutott, amit a tükörben láttam. De mégsem tudtam kinyögni az igazságot. Valami fura érzés töltött el, ami azt súgta ne mondjam el az álmom így, csak megráztam a fejem. Vanessa csak visszafordult a gömbök felé viszont Zia tovább vizslatott engem. Én zavartam próbáltam témát váltani.
-És Vanessa, most melyik gömböt kéne választanom?
-Nem tudom. Én egyszer kaptam már ilyen gömböt, akkor apukámmal vettünk ilyet és ő azt mondta, hogy azt vigyem amelyikkel a legnagyobb kapcsolatot éreztem.
Ekkor megsimította a barna színűt és valami szomorúságot fedeztem fel a szemében.
-De ha gondolod akkor megvehetjük az összeset. – erre az ötletre lezárta a doboz fedelét és meg se várva a válaszomat a táskájában kezdett el kutakodni. Ekkor Zia megragadta a kezét és mosolyogva adta Vanessának a dobozt.
-Nem várok tőled semmi fizetséget. Annyit segítettél már nekem, nem engedhetem, hogy örökre tartozzak neked. Nyugodtan vidd el az egészet ingyen.
Vanessa nem ellenkezett és megölelve Ziát megköszönte. Igazából kicsit fura volt látni egy zöld bőrű embert és Vanessát ölelkezni látni, de ezt inkább nem tettem szóvá. Vanessa ezután a dobozt és az én csuklómat megragadva elköszönt és kihúzott az üzletből. Elindultunk vissza felé, ahonnan jöttünk és mire észbe kaptam magam már ott voltunk a kapu előtt, ahonnan jöttünk.
-Ne, Vanessa kérlek maradjunk még. Nem akarok elmenni, itt minden olyan szép és otthonos.
-Figyelj, holnap visszajöhetünk viszont nemsokára takarodó lesz a sulinkban és ha az ellenőrzéskor nem találnak minket a szobánkban akkor nagy bajban leszünk, úgyhogy gyere!
Persze, hogy ő győzött és nemsokára már a közös szobában lévő kanapén ültünk. Tényleg igaza volt Vanessának és alig érkeztünk meg már szólalt is meg egy harang, hogy takarodó van. A kanapén ülve vártam, hogy Vanessa visszaérjen a fürdőből, hogy mehessek én is. A dobozt a kandallónk fölött lévő polcra raktam és mióta visszaértünk nem vettem le a szememet róla. Ekkor valami hűvös levegő csapott meg és a kandallóban lévő meleg tűz egy pillanat alatt elaludt. A villanyok a szobában villogni kezdtek és a könyvek a polcról elkezdtek leesni. Mintha földrengés lett volna, csak a föld nem rázkódott. Fölpattantam a kanapéról és a fejemet össze vissza kapkodva figyeltem, hogy mi történik. A szemem hirtelen megakadt egy ponton, ahol valami sűrű feketeség gomolygott. Hirtelen a feketeség alakot öltött és egy még kevésbé bíztató hörgő hangot adott ki. Felsikítottam, mire Vanessa berontott a szobába és a fekete szellemet meglátva a pánik hatalmasodott el az arcán. Lefagyva áll a szobában míg én felé futottam mivel láttam, hogy a szörny őt vette célba. Magammal együtt lerántottam a földre és így a szörny csak a kanapét döntötte fel. Vanessa még mindig lefagyva, de gyorsan a falhoz lapult és úgy próbált valami jót kieszelni. Amíg ő gondolkozott bennem az adrenalin száguldott és mikor megláttam, hogy a szörny felém fordul és elkezd közelebb jönni én a falhoz hátrálva tűnődtem valami megoldáson, hogy ilyenkor mi a teendő. Ekkor eszembe jutott. Ez egy szörny, a varázsvilágból, szóval varázslattal kell legyőzni. Igen ám, de az egyetlen a szobában, aki tud varázsolni lefagyva ül a kanapé mögött. Már csak én maradtam. Ekkor beugrott, mikor varázsoltam már? Az álmomban, ott már láttam magamat varázsolni, így megpróbáltam minden mozdulatot felidéztem, magam elé tartva a kezem pont úgy, mint az álmomban és elkiáltottam magam:
-Ictum!