-De vá---kezdett el megint beszélni Jun.

-Shh. Nem hallhat meg téged.-mutattam a kezembe lévő telefonra, Junhui pedig megforgatta a szemét.

Nem tudom, hogy mit akar mondani, de biztosan várhat.

Ki kell használnom, hogy összeszedtem a bátorságomat, lehet, hogy ha jobban átgondolnám, nem merném felhívni.

Harmadik csörgésre fel is vette, én pedig sóhajtottam egyet, majd köszöntem is.

-Szia, Mei.-próbáltam meg kedves hangon szólni, de egy icipicit erőltetettre sikeredett.

-Szia Minghao. Hogy-hogy felhívtál? Baj van?-kérdezett egyből, mire én egy pár másodperc késéssel válaszoltam csak.

Miért aggódik egyből?

-Nincs, csak találkozni szeretnék veled.-mondtam neki, mire Jun ijedt szemekkel nézett rám.

Most meg mi baja?

-...azonnal?-szólalt meg Mei bizonytalankodva.

-Hát, jó lenne még ma.-gondolkodtam el.

Addig csak nem menekülök el, vagy valami ilyesmi. Egy nap alatt nem tudok lelépni, szóval ha mostanában jön, muszáj lesz beszélnem vele.

Junhui felnevetett, amit nem tudtam hová tenni.

Annyira jól tud szórakozni rajtam, pedig ezen nem tudom mi a vicces.

Csúnyán néztem rá, mire abbahagyta a kacagását. Olyan cukin nézett rám, hogy muszáj volt elmosolyodnom.

-De Minghao... Te most nem a szüleidnél vagy?-kérdezte Mei a vonal túl oldaláról gyanakodva, mire a mosolyom leolvadt az arcomról.

Basszus! Ezt elfelejtettem!

Segítségkérően Junhui-ra pillantottam, de ő vigyorogva megrázta a fejét.

Miért nem szólt, hogy most elméletileg nem vagyok itthon?

Nekem teljesen kiment a fejemből.

-Öm...izé... Anyának dolgoznia kellett, és inkább hazajöttem... Most értem haza.-mondtam az első dolgot ami eszembejutott, erre Jun hangosan felröhögött.

Ennyire rossz színész vagyok?

-Nem azt mondtad, hogy anyukád nem dolgozik?-kezdett el gyanakodni Mei.

Na jó, temessetek el.

Miért vagyok ennyire bolond?

-Apát akartam mondani, csak...éppen az anyukámtól kapott sütire néztem.-hazudtam tovább.

Mostmár jó lenne, ha nem kéne állandóan hazudoznom neki, de hát mit tehetnék? Ha elmondom neki a színtiszta igazságot, szerintem megöl.

De még ígyis ki kell találnom valami okot, ami miatt szakítok vele.

-U, akkor sietek, hagyj nekem is sütit!~-szólalt meg, s a hangulata már is jobb lett.

Csak egy baj van.

Nincs sütim.

Junhui felé néztem, aki már a földön fekve röhögött rajtam.

Jól van, ezt még visszakapja.

-Oké, de nem kell sietned, rendet szeretnék rakni.-mondtam gyorsan, aztán kinyomtam a telefont, nehogy felajánlja a segítségét.

Egy nagyot sóhajtottam, és mérges pillantásokat vetettem Jun-ra, mire abbahagyta a nevetést.

-Miért nem szóltál?-kérdeztem meg tőle, mire ő felvonta a szemöldökét.

-Szerinted mit akartam mondani, mielőt felhívtad Mei-t?-forgatta meg a szemeit.

Hupszi. Lehet végig kellett volna hallgatnom.

-Jó mindegy, most sütit kell sütnöm.-indultam el a konyha felé.

-Minghao, értem én, hogy szakítani akarsz vele, de azért ne mérgezd meg.-jött utánam.

-Hahaha.-motyogtam unottan.

Azért annyira nem sütök rosszul.

(...)

-Jön Mei, bújj el!-kiabáltam a nappaliban ücsörgő Jun-nak, aztán már mentem is ajtót nyitni.

-Szia~-erőltettem magamra egy mosolyt.

De minek is vigyorgok itt, ha perceken belül elküldöm a fenéne?

-Minghao~ hiányoztál~-ölelt meg hirtelen, én lassan viszonoztam a gesztusát, de nem volt sok kedvem hozzá.

-Gyere, ülj le.-invitáltam beljebb, és elindultam a kanapé irányába.

Levágódtam a tárgyra, a menyasszonyom pedig egészen közel ült le hozzám. Nem váltott ki belőlem semmilyen érzést a közelsége, talán még zavart is.

Inkább Jun ülne itt mellettem...

Vagy feküdne rajtam...

Minghao, fejezd be!

Ez ráér azután is, miután szakítottam vele.

-Mei...valami fontosat mondanom kell.-kezdtem bele.

Gartulálok magamnak, el mertem kezdeni.

-Én is akartam már valamit mondani, de akkor kezd te.-mosolygott rám, én mostmár nem erőltettem magam, inkább elnéztem a konyha irányába.

NANE!

Jun az én sütimet zabálja!

-Egy pillanat, elfelejtettem kikapcsolni a mikrót.-pattantam fel az ülőalkalmatosságról, és az egyre fogyó süteményeim érdekében gyorsan szedtem a lábaim ezen a pár méteren.

Becsuktam magam után az ajtót, és dühösen Junhui-ra néztem.

Letette a kezében lévő tálcát, aminek a fele már hiányzott.

Miért nem tudott elmaradni a szobámban addig, amíg Mei elmegy?

-Miért etted meg?!!? Annyit szórakoztam vele!-igyekeztem halkan rákiabálni.

-Bocsi, de olyan finom lett. Muszáj ennem mégegyet...-nyúlt a kezével a tálca irányába, de én ráugrottam, így nem tudta elvenni a sütit.

-Haha~-mondtam diadalmasan, de az örömöm nem tartott sokáig, mert Junhui lelökött magáról, és megint a süteményt vette célba.

-Jó, még egyet ehetsz, de többet nem.-adtam meg magam, aztán visszaindultam a nappaliba, nehogy Mei gyanút fogjon, és utánam jöjjön.

-Miért kiabáltál a mikróvál?-kérdezte meg, miközben én ismét leültem a kanapéra.

-Mert nem akart kikapcsolni.-vágtam rá.

-Inkább nem kérdezek semmit.-rázta meg a fejét.

Most el kéne mondanom neki.

Gyerünk Minghao, bátorság!

-Szóval... Tudod már egy ideje nem olyan ez a dolog köztünk...-makogtam, és igyekeztem nem arra gondolni, hogy Jun éppen a sütimet eszi.

-Igen...szerintem is.-értett egyet velem.

Ezaz!

Ezek szerint ő sem szeret már.

-Mostanában nem foglalkozunk annyit egymással...-próbáltam rávezetni a mondanivalómra, mert kimondani nem mertem az igazságot.

Jó lenne, ha ő mondaná ki, és nem nekem kéne.

-Annyira örülök neki, hogy te is így érzel! Szerintem is többet kéne törődnünk egymással akkor is, ha elfoglaltak vagyunk.-húzta mosolyra ajkait, mire nekem a meglepettségemtől elkerekedett a szemem.

Ezek szerint nem veszi a lapot.

Most mit kéne mondanom neki?

-Mei... Az a helyzet...-keztem el, majd nyeltem egyet. Lefagytam, és nem bírtam befejezni a mondatomat.

Annyira boldogan nézett rám, olyan sok öröm sugárzott belőle, hogy képtelen voltam közölni vele az igazat.

Talán ha megpróbálnám elfelejteni Jun-t, minden olyan lenne, mint régen. Nem kéne állandóan hazudoznom.

De lehetetlen dolgokon minek is töröm a fejem?

Soha a büdös életbe nem fogom tudni elfelteni őt.

-Hogy?-kérdezte Mei, mire én sóhajtottam egyet.

Úgy is jó, ha csak barátok maradunk Junhui-val....Jó, legyen barátok extrákkal... akik igazából szeretik egymást...

Az nem megcsalás, ugye?

-Elfelejtettem mit akartam.-rántottam meg a vállam, és inkább nem mondtam semmit.

-Minghao, nekem lassan mennem kell az esküvő szervezőhöz... Nem jössz velem?-kérdezte meg reménykedve.

Hmm, kéne valami kifogás...

-Le kell nyírnom a füvet, most nem tudok...-húztam el a számat, és próbáltam szomorúnak tűnni.

-Rendben, akkor majd holnap találkozunk valahol. Szia, Minghao.-köszönt el, aztán miután motyogtam egy sziát, kiment.

Akkor most "szakítsunk" Jun-nal.

Sziasztook! :3

Remélem tetszett ez a rész, és nem öltök meg a befejezés miatt:')